A napokban visszatérhet Ukrajnába Viktor Janukovics, a Kijevben februárban megbuktatott ukrán államfő - olvasható a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz napilap pénteki számában.
Egy fára felakasztva találták meg annak a középiskolának az igazgatóhelyettesét, amelynek 325 diákja is a Dél-Koreában a héten elsüllyedt kompon utazott. A férfit sikerült kimenteni a baleset után.
Nem lesz vasfüggöny Oroszország és a Nyugat között - ezt a következtetést vonta le a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz napilap az orosz államfő csütörtöki élő televíziós fórumán elhangzottakból.
Letartóztatási parancsot adott ki a dél-koreai kompbaleset ügyében eljáró hatóság pénteken a két nappal korábban elsüllyedt komphajó kapitánya és a legénység két további tagja ellen.
Ukrán kormánycsapatok péntekre virradóra megostromolták egyenruhás Moszkva-barát aktivisták egyik őrhelyét a kelet-ukrajnai Szlovjanszkban, a lövöldözésben nem hivatalos hírek szerint legalább egy ember meghalt.
Letartóztatási parancsot adott ki a dél-koreai kompbaleset ügyében eljáró hatóság pénteken a két nappal korábban elsüllyedt komphajó kapitánya és a legénység két további tagja ellen.
Katonai segítséget kért az amerikai Kongresszustól Ukrajna számára Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök, jelenlegi elnökjelölt, a Haza (Batykivscsina) párt vezetője - közölte a párt sajtószolgálata pénteken.
Rövid távon enyhítheti valamelyest a feszültséget az ukrajnai válságról létrejött genfi egyezség, a továbbra is fennálló gyökeres nézetkülönbségek miatt azonban aligha lehet számítani a megállapodás tartós sikerére - vélekedtek pénteki helyzetértékelésükben londoni stratégiai elemzők.
Az erős hullámzás miatt felborult egy túlzsúfolt hajó pénteken Indonézia keleti partjainál - jelentette a helyi katasztrófavédelem. A balesetben heten meghaltak, négy embert továbbra is keresnek, más forrás szerint több tucatnyian tűntek el.
Lemondott Francois Hollande francia államfő elsőszámú politikai tanácsadója, az elnöki hivatal kommunikációs csapatának vezetője pénteken, miután egy internetes újság egy korábbi állásával kapcsolatban érdekellentéttel vádolta meg.
A genfi megállapodás lehetővé teszi Oroszország számára, hogy elkerülje az újabb szankciókat, azonban nem szünteti meg egyértelműen az ukrajnai helyzet kiszélesedésének veszélyét.
Ukrajnának nincs elegendő pénzügyi tartaléka arra, hogy az Európába irányuló tranzit zavartalanságának biztosítása érdekében tározóiba szivattyúzza a Kijevnek ezer köbméterenként 500 dollárba kerülő orosz földgázt.
Oroszország a genfi négyoldalú találkozón nem ismerte el, hogy orosz katonák lennének Kelet-Ukrajnában - közölte pénteken Kijevben Andrij Descsicja ügyvivő külügyminiszter egy nappal azután, hogy az Egyesült Államok, Oroszország, Ukrajna és az Európai Unió diplomáciai vezetőinek részvételével tanácskozást tartottak.
Edward Snowden cáfolta a The Guardian című brit újság honlapján pénteken megjelent írásában, hogy Vlagyimir Putyinnak előző nap feltett kérdése az orosz elnök melletti propagandacélokat szolgált volna.
Lemondott Francois Hollande francia államfő első számú politikai tanácsadója, az elnöki hivatal kommunikációs csapatának vezetője pénteken, miután egy internetes újság egy korábbi állásával kapcsolatban érdekellentéttel vádolta meg.
A genfi megállapodás ellenére újabb fegyveres konfliktus történt Kelet-Ukrajnában, az ukrán kormánycsapatok ugyanis megostromolták az egyenruhás Moszkva-barát aktivisták egyik őrhelyét Szlovjanszkban, a lövöldözésben nem hivatalos hírek szerint legalább egy ember meghalt.
A Richter-skála szerint 7,5-es erősségű földrengés rázta meg Mexikó középső részét pénteken. Áldozatokról és jelentős károkról nem érkeztek jelentések.
Az ukrán kormányfő és az ügyvivő államfő pénteken közös tévényilatkozatban egységre szólította fel az ország lakosságát, és ígéretet tett arra, hogy a decentralizáció irányában módosítják az alkotmányt - jelentette az UNIAN hírügynökség.
A feszültség enyhítését célzó genfi megállapodás lehetővé teszi Oroszország számára, hogy elkerülje az újabb nemzetközi szankciókat, azonban nem szünteti meg egyértelműen az ukrajnai helyzet kiszélesedésének veszélyét - hangsúlyozták elemzők pénteken.
Moszkva 2016-ra jelentősen megnöveli katonai jelenlétét a Kuril-szigeteken - jelentette be a távol-keleti orosz katonai körzet parancsnoka pénteken egy szahalini katonai tanácskozáson.
Ukrajna vezetői pénteken egységre szólították fel az ország lakosságát, és ígéretet tettek arra, hogy a decentralizáció irányában módosítják az alkotmányt.
Elsöprő fölénnyel, a szavazatok 81,53 százalékát megszerezve nyerte meg az algériai elnökválasztást Abdel-Azíz Buteflika jelenlegi államfő - jelentette be pénteken az ország belügyminisztere.
A diákok internetes tevékenységének megfigyelését is előirányozza az orosz oktatási minisztériumnak az a törvényjavaslata, amelynek célja az iskolák védelmének biztosítása a terrorizmus ellen.