Edward Snowden cáfolta a The Guardian című brit újság honlapján pénteken megjelent írásában, hogy Vlagyimir Putyinnak előző nap feltett kérdése az orosz elnök melletti propagandacélokat szolgált volna.
Lemondott Francois Hollande francia államfő első számú politikai tanácsadója, az elnöki hivatal kommunikációs csapatának vezetője pénteken, miután egy internetes újság egy korábbi állásával kapcsolatban érdekellentéttel vádolta meg.
A genfi megállapodás ellenére újabb fegyveres konfliktus történt Kelet-Ukrajnában, az ukrán kormánycsapatok ugyanis megostromolták az egyenruhás Moszkva-barát aktivisták egyik őrhelyét Szlovjanszkban, a lövöldözésben nem hivatalos hírek szerint legalább egy ember meghalt.
A Richter-skála szerint 7,5-es erősségű földrengés rázta meg Mexikó középső részét pénteken. Áldozatokról és jelentős károkról nem érkeztek jelentések.
Az ukrán kormányfő és az ügyvivő államfő pénteken közös tévényilatkozatban egységre szólította fel az ország lakosságát, és ígéretet tett arra, hogy a decentralizáció irányában módosítják az alkotmányt - jelentette az UNIAN hírügynökség.
A feszültség enyhítését célzó genfi megállapodás lehetővé teszi Oroszország számára, hogy elkerülje az újabb nemzetközi szankciókat, azonban nem szünteti meg egyértelműen az ukrajnai helyzet kiszélesedésének veszélyét - hangsúlyozták elemzők pénteken.
Moszkva 2016-ra jelentősen megnöveli katonai jelenlétét a Kuril-szigeteken - jelentette be a távol-keleti orosz katonai körzet parancsnoka pénteken egy szahalini katonai tanácskozáson.
Ukrajna vezetői pénteken egységre szólították fel az ország lakosságát, és ígéretet tettek arra, hogy a decentralizáció irányában módosítják az alkotmányt.
Elsöprő fölénnyel, a szavazatok 81,53 százalékát megszerezve nyerte meg az algériai elnökválasztást Abdel-Azíz Buteflika jelenlegi államfő - jelentette be pénteken az ország belügyminisztere.
A diákok internetes tevékenységének megfigyelését is előirányozza az orosz oktatási minisztériumnak az a törvényjavaslata, amelynek célja az iskolák védelmének biztosítása a terrorizmus ellen.
Missziójának sikeres teljesítését követően lezuhant a Hold túloldalán az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) LADEE nevű robotszondája: az űreszközt tavaly szeptemberben indítottak útnak a Hold felszíni talajrétegét képező por tanulmányozására.
Moszkva csalódottan fogadta az ukrajnai válság megoldását célzó négyoldalú genfi megállapodással kapcsolatos washingtoni értékeléseket - tudatta az orosz külügyminisztérium pénteki közleményében.
Nicole Garcia francia színésznő, rendező, forgatókönyvíró lesz a legjobb elsőfilmnek járó Arany Kamera-díj zsűrijének elnöke a 67. cannes-i filmfesztiválon - jelentették be pénteken a szervezők.
Az orosz Gazprom Nyefty szerbiai leányvállalata révén 50 százalékos részesedést szerez a magyarországi RAG Kiha Kft.-ben - erről döntött az állami kőolajcég igazgatótanácsa pénteken.
Nem a mozikban, hanem az interneten fog megjelenni Franciaországban a Dominique Strauss-Kahn bukott IMF-vezérről Abel Ferrara rendezésében készült Welcome to New York című játékfilm - közölték pénteken Vincent Maraval és Brahim Chioua producerek a Le Monde című lapnak adott interjúban.
Csatlakozott az Ukrajna elleni orosz inváziónak az Egyesült Államok kormánya általi elítéléséhez, valamint újabb Moszkva elleni szankciók bevezetésére sürgette Washingtont a Közép- és Kelet-európai Koalíció (CEEC)
60 667 dollárért (13,5 millió forintért) kelt el egy internetes liciten az a hordozható számítógép, amelyről 1998 novemberében Bill Clinton akkori amerikai elnök az első hivatalos e-mailjét küldte, egyenesen a világűrbe - közölte az árverést lebonyolító bostoni aukciósház.
Kivégeztek pénteken Fehéroroszországban egy kettős gyilkosságért halálra ítélt fiatal férfit - közölte pénteken Minszkben a Veszna emberi jogi szervezet.