Az Európai Unió külügyminiszterei hétfőn Brüsszelben úgy döntöttek, hogy az EU felfüggeszti a tárgyalásokat Oroszországgal a vízumkönnyítés témaköréről.
A munkanélküliséginek is hívott jövedelempótló biztosítást a megkérdezettek kétharmada nem ismeri, a hivatalos statisztika szerint tavaly ezer alatti ilyen biztosítást kötöttek.
A köznevelésért felelős államtitkár szerint a nagyobb létszámban, délutáni foglalkozáson részt vevő gyerekek körében feleannyi volt a félévi bukás, mint tavaly.
Oroszország ultimátumot intézett a krími ukrán haderőnek, megadásra szólította fel - jelentette az ukrán védelmi minisztériumra hivatkozva hétfőn az Interfax Ukraina ukrán hírügynökség. Az orosz Fekete-tengeri Flotta stábja cáfolta, hogy ultimátumot intézett volna a krími ukrán haderőhöz, és támadást terveznének ellenük.
Martonyi János külügyminiszter elítélte az orosz beavatkozást a Krím félszigeten. Orbán Viktor miniszterelnök pedig azt hangsúlyozta, hogy a magyarok Kárpátalján is biztonságban vannak.
Az Európai Unió külügyminiszterei hétfőn Brüsszelben arról tárgyalnak, hogy felfüggesszék a tárgyalásokat Oroszországgal a vízumkönnyítés témaköréről Moszkva krími katonai beavatkozása miatt.
Az Európai Unió erőteljesen elítéli, hogy az orosz fegyveres erők agressziója nyilvánvalóan megsértette Ukrajna területi egységét és szuverenitását - közölte hétfőn a Twitteren Stefan Füle, az Európai Bizottság bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős tagja az uniós külügyminiszterek rendkívüli tanácskozását követően.
Arra kérte a világ vezetőit hétfőn Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök, hogy "minden lehetőséget felhasználva akadályozzák meg" a Krím-félsziget Ukrajnától való elszakítását.
Hajnali négy óráig kellene megadniuk magukat a Krím-félszigeten állomásozó ukrán erőknek. A Fekete-tengeri Flotta később cáfolta az ultimátumról szóló híreket. Lengyelország kérésére összeül a NATO nagyköveti tanácsa.
Rendkívüli ülést tartottak az Európa Tanács tagállamainak Strasbourgban tartózkodó állandó képviselői hétfőn, hogy megvitassák az ukrán válság ügyét - jelentette be a kormányközi szervezet.
Olekszandr Turcsinov ideiglenes ukrán államfő hétfői kijevi sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy nem írja alá a kisebbségi nyelvtörvény eltörléséről hozott parlamenti határozatot.
Lengyelország kérésére a NATO-főtitkár ismét összehívta a NATO Észak-atlanti Tanácsát, a szervezet legfőbb döntéshozó testületét - közölte hétfőn este az észak-atlanti katonai szövetség.
Áprilistól legalább nyolc kiló hulladékot kell leadnia minden hegymászónak a Mount Everestről való leereszkedés után - jelentette be a nepáli turisztikai minisztérium hétfőn.
Moszkva abban az esetben hajlandó megvitatni a nyugati országokkal az ukrajnai helyzetet és a válság rendezésének lehetőségeit, ha végrehajtják a február 21-i kijevi megállapodást, amelyet az akkori ukrán hatalom és az ellenzék kötött, illetve a párbeszédben széles körűen képviseltetik magukat az ukrán politikai erők - közölte egy orosz külügyi illetékes, akit keddre virradóra idézett a RIA…
A parlament egyik vitanapján Hoffmann Rózsa államtitkár-asszony egy ellenzéki kérdésre válaszolva szégyenletesnek tartotta, hogy "őfelsége ellenzéke" nem tisztelte eléggé a nemzet új, időtlen-időkig érvényben maradó alaptörvényét.
John Kerry további amerikai támogatást ígért az Ukrajnával szomszédos, európai orientációjú politikát folytató Moldovának, amikor hétfőn Washingtonban fogadta az egykor a Szovjetunióhoz tartozó ország miniszterelnökét, Iurie Leancát.
Az Egyesült Államok az ukrajnai beavatkozás miatt haladéktalanul leállítja a katonai együttműködést Oroszországgal - közölte helyi idő szerint hétfő este a Pentagon.
Vlagyimir Putyin elnök utasítást adott kedden, hogy az orosz katonai egységek térjenek vissza eredeti állomáshelyükre a múlt héten elrendelt hadgyakorlatokról - közölte kedden az orosz elnök szóvivője.