Mintegy harminc cseh hegymászó tűnt el a himalájai hóviharban és lavinaomlásban Nepálban - közölte Miloslav Stasek, Csehország indiai nagykövete pénteken a közszolgálati cseh hírtelevízióval (CT24) telefonon.
Negatív a lelete annak az ebola gyanújával kórházba szállított nigériai férfinak, aki az Air France Párizsból induló járatán csütörtökön érkezett Madridba és még a fedélzeten lázra és hidegrázásra panaszkodott - közölték pénteken spanyol kormányzati források.
A helyi önkormányzat csaknem húsz tagja szavazott meg magának díszpolgári címet egy kelet-romániai községben, Erbiceniben, de nem feledkeztek meg a közösség más kiemelkedő személyiségeiről, így a pópáról és a kocsmárosról sem - számolt be pénteken az Adevarul című portál.
A barátnője halálában bűnösnek talált Oscar Pistorius ügyvédje pénteki védőbeszédében közhasznú munkavégzés kiszabását kérte a bíróságtól, mondván, hogy nem a börtön lenne a megfelelő büntetés a hatszoros paralimpiai bajnok dél-afrikai futó számára, akit gondatlanságból elkövetett emberölésben mondtak ki vétkesnek.
A német vasutasok október 18-án, szombaton hajnali két órától október 20-án, hétfő hajnali négy óráig sztrájkolnak, ezért ez idő alatt a Magyarország és Németország közötti közvetlen nemzetközi vasúti személyforgalomban változásokra, korlátozásokra kell számítani - közölte a Mávinform pénteken az MTI-vel.
Huszonhét felsőházi mandátum sorsa dől el a hét végi csehországi részleges szenátusi választás pénteken délután elkezdődött 2. fordulójában. A kétnapos voksolás legfőbb tétje, megőrzi-e a kormányoldal a többségét a kétkamarás parlament felsőházában, a szenátusban.
"Biztosan nem lesz parlamenti választás" október 26-án a kelet-ukrajnai Donyec-medence 32 választókörzetéből 14-ben - jelentette be pénteken Kijevben Mihajlo Ohendovszkij, a központi választási bizottság (CVK) elnöke.
Az ukrán elnök szerint "konkrét, de mérsékelt" haladást sikerült elérni az orosz földgázszállításról az orosz elnökkel folytatott tárgyaláson pénteken, Milánóban.
Petro Porosenko ukrán elnök szerint nem jött létre végleges megállapodás az orosz gázszállításokról a Vlagyimir Putyin orosz államfővel tartott péntek esti négyszemközti megbeszélésen, de reméli, hogy ez megtörténik pár napon belül.
Elfogadta a brit parlament alsóháza második olvasatban pénteken azt az egyéni képviselői indítványt, amely törvényben tenné kötelezővé a brit EU-tagságról tartandó népszavazás megtartását.
Kelet-Ukrajnában a harcok kezdete, április közepe óta 3707 ember halt meg és 9075 megsebesült a kormányerők és a szakadár felkelők közötti összecsapásokban - tartalmazza egy pénteken nyilvánosságra hozott ENSZ-jelentés.
Csaknem két évvel ezelőtt történt felbocsátása után pénteken sikeresen leszállt az amerikai légierő X-37B típusú kísérleti űrrepülőgépe a dél-kaliforniai Vandenberg légitámaszponton - közölték tisztviselők.