Traian Basescu román államfő bejelentette, hogy az alkotmánymódosítás bojkottálására fog buzdítani, ha az új alkotmány tervezete nem egykamarás, háromszáz képviselős parlamentről szól majd.
Helyi magyar iskolásokra támadtak ismeretlenek március 15-én Ungváron, elvették a náluk lévő nemzeti zászlót és darabokra tépték - írta csütörtöki számában az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap.
A Kassa Kerületi Bíróság életfogytiglanra változtatta a kassai gettó háborús bűnösként elítélt egykori tisztje, Csatáry László halálos ítéletét arra hivatkozva, hogy az 1948-ban hozott döntés korunk törvényei alapján nem volt végrehajtható- írja a hirek.sk portál.
Tüdőfertőzése kiújulása miatt csütörtökre virradó éjjel ismét kórházba szállították Nelson Mandela volt dél-afrikai elnököt - közölte az elnöki hivatal.
Életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatta a kassai kerületi bíróság a szlovákiai város Népbírósága által 1948-ban Csatáry László ellen hozott halálos ítéletet - erősítette meg az MTI-nek Milan Filicko, a kassai kerületi ügyészség szóvivője csütörtökön.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői a többi nemzetközi hitelező képviselőivel együtt jelenleg is a mentőhitel technikai részletezésén dolgozik Cipruson, s a szervezet csak később dönt arról, hogy ha egyáltalán beszáll a mentőhitelbe, mekkora összeggel - mondta Gerry Rice, az IMF szóvivője csütörtökön.
Eredménytelennek nevezte az olasz pártokkal tartott konzultációit a sajtónak Pierluigi Bersani, a balközép Demokrata Párt (PD) főtitkára, miután csütörtökön erről az államfőnek is beszámolt.
Teljesen új stílust valósít meg Ferenc pápa, s alighanem a ma kezdődő nagy heti szertartások alkalmával is számos meglepetést tartogat. Végérvényesen úgy döntött, nem hajlandó beköltözni az Apostoli Palotába. Bár pápává való megválasztásakor bírálatok is érték az argentin katonai diktatúra alatti szerepe miatt, egyre több olyan tanú jelentkezik, aki mentesíti a pápát.
Japán két év után is küszködik a fukusimai katasztrófa tanulságainak levonásával - erősítette meg Ieda Osamu, a Hokkaido Egyetem professzora és Ieda Takasi, a tokiói Magyar Kulturális Központ vezetője az ELTE Társadalomtudományi Karán tartott előadásában.
Súlyos légzési nehézségekkel került kórházba Nelson Mandela. A 94 éves volt dél-afrikai elnök egyre gyakrabban betegeskedik. Ezúttal a jelenlegi államfő, Jacob Zuma felszólította a dél-afrikaiakat, imádkozzanak a legendás polgárjogi vezető életéért.
Tegnap kezdődtek meg a húsvéti szertartások a világban és a Vatikánban. Ferenc pápa a húsvéti program tekintetében is szakított a hagyományokkal: a délutáni szentmise után a Casa del Marmo római városrézben található fiatalok börtönébe látogatott el.
A tavalyi két méretes vereség után a hétvégén végképp darabokra hullt a román jobboldal. Traian Basescu Demokrata Liberális Pártja (PDL) az államfői ukázra fittyet hányva választott elnököt. A "pártok fölött álló, független" államfő megsértődött, szakított a párttal, s tanácsosa neve alatt máris új mozgalmat alapított.
Fokozott tevékenységet észleltek dél-koreai katonai megfigyelők Észak-Korea közepes és nagy hatótávolságú rakétáinak indítóállásainál - közölték katonai források pénteken Szöulban.
Egy kínai állami filmstúdió is kártérítési pert indított a pekingi bíróságon az Apple ellen, így az amerikai vállalatóriás hányattatásainak a kínai piacon még nincs vége - derült ki pénteki sajtójelentésekből.
Cipőt dobtak Pervez Musarraf egykori pakisztáni elnök felé pénteken, amikor a politikus szabadlábon történő védekezésének meghosszabbítása érdekében megjelent a karacsi illetékes bíróságon.
Franjo Tudjman horvát és Slobodan Milosevic szerb államfő a délszláv háború idején közvetlen telefonkapcsolatban állt egymással - jelentette ki Stjepan Mesic, Horvátország Tudjman halála után hivatalba lépett elnöke a Jugoszlávia széthullásáról írt könyvének moszkvai bemutatóján a Vecernji List horvát napilap pénteki kiadása szerint.
Bár a közkeletű felfogás szerint a vadnyugati cowboy tipikusan fehér ember, a valóságban sokkal "sötétebb" a kép: minden negyedik hajdani cowboy fekete bőrű volt.
A romániai Országos Vízügyi és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) péntek délutántól sárga jelzéssel figyelmeztetett a Tisza erdélyi vízgyűjtőjében kialakuló árvízveszélyre.
Elutasította az újabb szakértői vagy intézményes kormány megalakítását Silvio Berlusconi, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnöke a Giorgio Napolitano államfővel pénteken tartott konzultáción.
A sebesült veteránok gyógykezelésének, valamint a rokkantsági nyugdíjaknak és egyéb juttatásoknak figyelembe vételével összesen akár 4-6 billió (4-6 ezer milliárd) dollárjába kerülhet az Egyesült Államoknak az iraki és az afganisztáni háború - közölte pénteki számában a The Washington Post, két friss tanulmányra hivatkozva.
Naponta felülvizsgálja a pénzforgalmi korlátozásokat a ciprusi jegybank. Ha lehetséges, bármikor finomítanak vagy enyhítenek a szabályokon - jelentette be az intézmény.
Az elmúlt hat év alatt hétezer páciensét fertőzhette meg HIV- és májgyulladás-vírussal rosszul sterilizált eszközeivel egy fogorvos az Oklahoma állambeli Tulsában - közölték pénteken amerikai hírportálok.
Észak-Korea vezetője kiadta a parancsot a hadsereg stratégiai rakétaerejének, hogy tegyék meg a műszaki előkészületeket egy Egyesült Államok és Dél-Korea elleni támadásra - jelentette a KCNA észak-koreai hírügynökség. Kim Dzsong Un éjféli válságtanácskozásra hívta össze tábornokait, ahol úgy fogalmazott, "a helyzetre való tekintettel úgy ítélem meg, elérkezett az idő az amerikai imperialistákkal…
Összesküvéssel vádoltak meg egy amerikai veterén katonát, amiért az al-Kaida terrorhálózathoz köthető szír fegyveres csoport oldalán harcolt - jelentette tegnap a Washington Post amerikai napilap.
Vlagyimir Putyin vasárnap érkezik Németországba, s jövő hét elején fogadja Angela Merkel. A német-orosz viszony rég volt utoljára ennyire fagyos, s Berlinben a politikai élet szereplői sem egységesek abban, hogyan lehetne kikecmeregni ebből az egyre mélyülő kátyúból. Németország ráadásul egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül.
Észak-Korea kihirdette a hadiállapotot Dél-Koreával szemben - jelentette a Jonhap dél-koreai hírügynökség egy Phenjanban kiadott nyilatkozatra hivatkozva szombaton.
Harmincnégy év után ismét rendszeres légi közlekedés indult meg Egyiptom és Irán között, jelét adva az új egyiptomi vezetés és a perzsa állam közti közeledésnek.
A német, osztrák és svájci közszolgálati műsorszolgáltató társaságok által közösen működtetett 3sat kulturális televízió budapesti riportot sugárzott a Kulturzeit című műsorában.
A belügyekbe való leplezetlen beavatkozással vádolta szombaton Moszkva Washingtont, miután az amerikai külügyminisztérium szóvivője "boszorkányüldözésnek" minősítette az orosz hatóságok által folytatott ellenőrzéseket a nem kormányzati szervezeteknél (NGO).
Giorgio Napolitano olasz államfő szombaton cáfolta azokat a feltételezéseket, amelyek szerint esetleg idő előtt lemondana, felszólította ugyanakkor a politikai erőket, hogy néhány konkrét reformtéma alapján jussanak megegyezésre egy új kormány megalakításáról.
A rossz gazdasági eredmények ellenére derűs interjút adott Francois Hollande francia elnök, aki a kialakult helyzetért nem okolta elődjét. Nicolas Sarkozy azonban a 2017-es visszatérés reményében kemény hadjáratot indított a jelenlegi államfő ellen.
Az orosz fővárosban és környékén a szokásosnál 8-9 fokkal hidegebbet mértek az első tavaszi hónapban, és a korábbi években tapasztaltnál sokkal több hó hullott. A fagyoknak mind több hajléktalan esik áldozatául.
Mindkét pilóta életét vesztette, amikor lezuhant a kínai hadsereg légierejének egyik Szu-27-es vadászrepülőgépe a kelet-kínai Santung tartományban - jelentette a kínai központi televízió (CCTV) híre nyomán hétfőn a pekingi média.
Továbbra is egy hondurasi település, San Pedro Sula a világon a legveszélyesebb város, ahol naponta átlagosan három emberrel végeznek, a gazdaság gyakorlatilag nem működik, a szegénység, a brutalitás és a leszámolások pedig óriási méreteket öltenek.