2013. október 6. vasárnap

okt. 6
17:54
Szíria - Megkezdődött a vegyi fegyverek megsemmisítése (Infostart)
Egy nemzetközi vegyifegyver-szakértői csapat hozzákezdett vasárnap a szíriai vegyi fegyverek és az azokat előállító berendezések megsemmisítéséhez - közölte egy forrás a szakértői misszióból.
okt. 6
18:48
Tőkés: az erdélyi magyaroknak példát kell venniük hőseikről (Infostart)
Az önrendelkezésért és a kisebbségi jogokért való áldozathozatalt szorgalmazta vasárnap Nagyváradon Tőkés László európai parlamenti képviselő az aradi vértanúk emlékére szervezett megemlékezésen - derült ki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közleményéből.
okt. 6
18:51
Összecsapások Egyiptomban (Metropol)
A minisztérium egyik illetékese először azt mondta, hogy 15, később pedig azt, hogy legalább 28 ember vesztette életét.
okt. 6
19:06
Vajdaság: "a szülőföldünkön is csodákra vagyunk képesek" (Infostart)
A Vajdaságban Eleméren tartották a központi megemlékezést az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc 164 évvel ezelőtt kivégzett tábornokainak tiszteletére vasárnap. Korhecz Tamás, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke ünnepi beszédében kiemelte: a 13 aradi áldozat arra tanít bennünket, hogy "ha összefogunk és cselekvő magyarokká válunk, akkor a szülőföldünkön is csodákra vagyunk…
okt. 6
20:00
Százezreket evakuáltak Kínában a közlegő tájfun miatt (Infostart)
Több százezer embert telepítettek ki az országot vasárnap éjjel elérő Fitow tájfun miatt Kínában, ahol már szombaton a legmagasabb fokú riasztást adták ki.
okt. 6
20:18
Kárpátalja: az emlékezés a talpra állást bizonyítja (Infostart)
Az aradi vértanúkra való emlékezés azt bizonyítja: a magyarság képes a legsúlyosabb vereségek után is talpra állni, a sorscsapások után feltámadni - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára vasárnap a kárpátaljai Nagyszőlősön tartott nemzeti gyásznapi megemlékezésen.
okt. 6
20:21
Elmaradt a látogatórekord az Oktoberfesten (Metropol)
A vasárnap véget ért népünnepélyen 6,4 millióan szórakoztak és összesen 6,7 millió liter sört ittak meg.
okt. 6
20:54
Kelendőbbek az autók (Infostart)
Szeptemberben adták el a legtöbb autót az idén eddig Nyugat-Európában, elsősorban a brit kereslet jelentős bővülésének hatására az LMC Automotive közlése szerint.
okt. 6
20:57
Agyonlőtték a jemeni német nagykövetség egyik dolgozóját (Metropol)
Az agyonlőtt férfi a diplomáciai képviselet biztonsági személyzetének egyik munkatársa volt.
okt. 6
21:48
Jól megy az Airbus-nak (Infostart)
Az Airbus több mint ezer repülőgép leszállítására kapott megrendelést az idén eddig, többre, mint amit egész évre tervezett.
okt. 6
21:51
Több ezer birkát hajtottak át Madridon (Metropol)
Az idén a terelés napja egybeesett a bicikli ünnepével, amelyen 100 ezer kerékpáros vett részt.

2013. október 7. hétfő

okt. 7
5:54
Érkeznek a Nobel-díjak (Infostart)
A hétfőn kezdődő héten jelentik be a Nobel-díjak idei kitüntetettjeinek nevét.
okt. 7
5:57
Megkezdték a munkát az ENSZ-ellenőrök (Kripto Akadémia)
Az ENSZ vegyifegyver-ellenőrei vasárnap megkezdték a szíriai vegyifegyver-gyártó kapacitások és ideggázkészletek megsemmisítését. A hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) mintegy húsz tagú szakértője a tájékoztatás szerint az egyik szíriai helyszínen felügyeli a berendezések megsemmisítését.
okt. 7
5:59
Fontosabb a függetlenség a biztonságnál (Kripto Akadémia)
Pakisztánban másfél hete rengett a föld. Mintegy 400-an vesztették életüket. A súlyos természeti katasztrófa azonban nemcsak érdekes természeti jelenségeket idézett elő, hanem rámutatott arra, mennyire megosztott az ország, s a földrengés által leginkább sújtott Beludzsisztán tartományt csak az elszakadás érdekli.
okt. 7
6:01
Döntésképtelen lehet az Európai Unió (Kripto Akadémia)
Megbénulhat az Európai Unió működése, ha nagyon elhúzódnak a német kormányalakítási tárgyalások - figyelmeztetnek szakértők. Év végéig két uniós csúcs is várható, s ha jövő januárig sem állhat fel Angela Merkel következő kabinetje, úgy az unión belüli döntéshozatal folyamata is lelassulhat. A szociáldemokraták újfajta Európa-politikát követelnek.
okt. 7
6:15
Célpont az al-Kaida (Kripto Akadémia)
Az amerikai különleges erők két akciót hajtottak végre a hét végén. Líbia fővárosában, Tripoliban elfogták Abu Anasz al-Libit, egy régóta körözött al-Kaida-vezetőt. A Navy SEAL kommandósai Szomália déli részén az al-Kaidához kapcsolódó al-Sabab szervezet vezetőit vették célba, ott nem jártak sikerrel.
okt. 7
7:06
Szíria - Elégedett a az Egyesült Államok és Oroszország a fejleményekkel (Infostart)
Elégedett a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítésének eddigi ütemével az Egyesült Államok és Oroszország.
okt. 7
7:09
Amerika fizetésképtelen lesz, ha Obama nem tárgyal (Kripto Akadémia)
Nem támogatja az amerikai államadósság-plafon megemelését a washingtoni képviselőház republikánus elnöke, amíg Barack Obama az ügyben nem hajlandó komoly párbeszédre.
okt. 7
7:45
Hajóbaleset a hollandiai partoknál (Metropol)
Két hajó ütközött össze, és egyikük elsüllyedt hétfőre virradóra az Északi-tengeren.
okt. 7
7:45
Az afgán erők 2014 végére képesek lesznek önállóan garantálni a biztonságot (Kripto Akadémia)
A Honvéd Vezérkar hadműveleti csoportfőnöke szerint a magyar katonák afganisztáni szerepvállalása is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mára megfelelően felszerelt és kiképzett afgán biztonsági erő állt fel, amely mintegy 350 ezer embert tud a soraiban. Korom Ferenc az MTI-nek adott interjújában annak a véleményének adott hangot, hogy a szervezetten működő erő a NATO ISAF missziójának befejezése után…
okt. 7
8:00
Összeütközött két hajó Hollandia partjainál (Infostart)
Összeütközött két hajó mára virradóra az Északi-tengeren Hollandia partjainál, az egyik elsüllyedt, három matróz eltűnt.
okt. 7
8:03
Félszáz halott Egyiptomban (Metropol)
A legsúlyosabb összecsapások voltak vasárnap Egyiptom-szerte azóta, hogy a biztonsági erők augusztus közepén lerohanták Murszi híveinek két ülőtüntetését.
okt. 7
8:21
Két helyszínen csapott le az amerikai különleges egység (Metropol)
A SEAL hajtott végre rajtaütést szombat hajnalban a Szomália déli részén fekvő Barawe településen, valamint Líbiában.
okt. 7
8:23
Orvosból lett véreskezű diktátorrá (Metropol)
Sokan már temették Bassár el-Aszadot, de az elnök pozíciója még stabil.
okt. 7
9:51
Áldozatokat is szedett a Fitow tájfun Kelet-Kínában (Kripto Akadémia)
Két halálos áldozata van a Fitow tájfunnak, amely vasárnap éjszaka erős szélviharral és nagy mennyiségű csapadékkal Kelet-Kínába érkezett.
okt. 7
11:00
Brazil minisztériumot hallgatott le a kanadai titkosszolgálat (Infostart)
A kanadai titkosszolgálat lehallgatta a brazil energiaügyi minisztérium telefonhívásait és internetes levelezését - közölte vasárnap a Globo brazil tv az NSA amerikai elektronikus hírszerző szolgálat egykori informatikusa, Edward Snowden által kiszivárogtatott dokumentumokra hivatkozva.
okt. 7
11:03
Sok nézőt elgázolt egy kamion Mexikóban (Metropol)
A halálos áldozatok között négy gyerek van. Az eset Chihuahua város külterületén, az El Rejón duzzasztógátnál történt.
okt. 7
11:18
Lampedusai katasztrófa - Barroso a helyszínre utazik (Infostart)
Lampedusára utazik szerdán José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, hogy a brüsszeli testület nevében lerója kegyeletét a múlt héten a tengerbe veszett több száz menekült tragédiájának a helyszínén - közölte hétfőn a bizottság.
okt. 7
11:21
„Amerika fizetésképtelen lehet” (Metropol)
Obamával folytatott tárgyaláshoz köti az államadósság-plafon megemelését a washingtoni képviselőház republikánus elnöke.
okt. 7
11:21
Az izraeliek veszítettek a demokratikus intézményekbe vetett hitükből (Kripto Akadémia)
Az utóbbi négy évben az izraeliek veszítettek a demokratikus intézményekbe vetett hitükből - derült ki az Izraeli Demokrácia Intézetnek a Háárec című napilapban közölt felméréséből.
okt. 7
11:23
Bűnösnek találták a volt görög minisztert (Metropol)
A 74 éves volt politikust, valamint 16 rokonát, illetve volt munkatársát összesen 55 millió euró kenőpénz elfogadásában találták bűnösnek.
okt. 7
11:25
Villámcsapás ölt meg több embert (Metropol)
Indiában gyakoriak a viharok a júniustól októberig tartó monszunidőszakban.
okt. 7
11:36
Utcát söpör majd Berlusconi? (Infostart)
Egy éven át szemetet szedhet vagy vécéket pucolhat Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök. Berlusconit adócsalás miatt négy év börtönre ítélték, de életkora miatt egy évesre csökkentették büntetését. Ügyvédje szerint a házi őrizet helyett inkább a közmunkát választja.
okt. 7
11:57
Lampedusai katasztrófa - Barroso a helyszínre utazik (Kripto Akadémia)
Lampedusára utazik szerdán José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, hogy a brüsszeli testület nevében lerója kegyeletét a múlt héten a tengerbe veszett több száz menekült tragédiájának a helyszínén - közölte hétfőn a bizottság.
okt. 7
12:12
Hárman kapták az orvosi Nobel-díjat (Infostart)
Az amerikai James Rothman és Randy Schekman, valamint a német Thomas Südhof kapta megosztva az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be hétfőn a svéd Karolinska Intézetben Stockholmban.
okt. 7
12:33
A kínai középosztályban látnak növekedési lehetőséget az ázsiai vállalatvezetők (Kripto Akadémia)
Kína urbanizációs törekvései, középosztályának jelentős számbeli bővülése és az ezekből adódó befektetési és infrastrukturális projektek jelentik majd a következő években a gazdasági növekedés motorját az Ázsiai-Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) országainak cégvezetői szerint.
okt. 7
12:48
Pénzmosásban bűnös egy volt görög miniszter (Infostart)
Bűnösnek mondta ki egy görög bíróság hétfőn Akisz Cohacopulosz volt görög védelmi minisztert pénzmosás és kenőpénz elfogadása miatt katonai beszerzésekkel összefüggésben.
okt. 7
12:51
Megbüntette a FIFA a román szövetséget (Metropol)
A 3-0-s hazai sikerrel zárult találkozó megfigyelője jelentésében azt írta, a román szurkolók "idegengyűlölő" rigmusokat skandáltak a meccs alatt.
okt. 7
13:45
Vádat emeltek egy román miniszterelnök-helyettes ellen (Metropol)
Liviu Dragneát azzak vádolják, hogy csalással próbált az érvényességi küszöböt meghaladó részvételt elérni az államfő leváltásáról rendezett tavalyi népszavazáson.
okt. 7
13:45
Uniós igazságügyi miniszterek - Elfogadták az ügyvédhez való jogról szóló irányelvet (Kripto Akadémia)
Az EU-országok igazságügyi minisztereinek hétfői luxembourgi tanácskozásán hivatalosan is elfogadták azt az európai bizottsági javaslatot, amelynek értelmében a büntetőeljárás során valamennyi uniós polgár ügyvédi tanácsadást vehet igénybe.
okt. 7
13:47
Nem tiltja be a delfinek mészárlását Taidzsi japán város (Metropol)
A vadászatnak évente több száz tengeri emlős esik áldozatául, vérük vörösre festi az öböl vizét.
okt. 7
14:00
Vádat emeltek egy román miniszterelnök-helyettes ellen (Infostart)
Vádat emelt a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) hétfőn Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes ellen, akit azzal gyanúsít, hogy illegális módszerekkel próbált az érvényességi küszöböt meghaladó részvételt elérni az államfő leváltásáról rendezett tavalyi népszavazáson.
okt. 7
14:03
Elhunyt Izrael volt szefárd főrabbija (Metropol)
Ovadia Jószéf 93 éves korában a jeruzsálemi Hadassza kórházban halt meg
okt. 7
14:03
Vádat emeltek egy román miniszterelnök-helyettes ellen (Kripto Akadémia)
Vádat emelt a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) hétfőn Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes ellen, akit azzal gyanúsít, hogy illegális módszerekkel próbált az érvényességi küszöböt meghaladó részvételt elérni az államfő leváltásáról rendezett tavalyi népszavazáson.
okt. 7
14:36
Ejtették a Sarkozy elleni vádat (Infostart)
Elegendő bizonyíték hiányában ejtették hétfőn a Nicolas Sarkozy elleni vádat, amelyet 2007-es elnökválasztási kampányának állítólagos illegális finanszírozása kapcsán emeltek.
okt. 7
14:39
Ejtették a Sarkozy elleni vádat (Metropol)
Elegendő bizonyíték hiányában ejtették hétfőn a Sarkozy elleni vádat, amelyet 2007-es elnökválasztási kampányának állítólagos illegális finanszírozása kapcsán emeltek.
okt. 7
15:12
A Costa Concordia kapitánya módosította az óceánjáró eredeti útvonalát (Infostart)
Francesco Schettino kapitány parancsairól és az óceánjáró megfeneklésének részleteiről számolt be a Costa Concordia egyik tisztje a grossetói bíróságon a szerencsétlenségről hétfőn folytatódott perben.
okt. 7
15:15
Halottak, romok a Fitow nyomában (Metropol)
A tájfun vasárnap éjszaka erős szélviharral és nagy mennyiségű csapadékkal érkezett Kelet-Kínába. Legkevesebb öten meghaltak és négyen eltűntek.
okt. 7
15:15
Előretört Le Pen pártja Franciaországban (Kripto Akadémia)
Igen kellemetlenül érintette a francia politikai életet, hogy egy vasárnapi időközi önkormányzati választáson Var megye Brignoles nevű településén az első fordulóban 40,4 százalékot szerzett a Nemzeti Front (FN) jelöltje.
okt. 7
15:17
Megrekedhet a balkáni békefolyamat (Kripto Akadémia)
Nemcsak a lapok, sok politikus is kész tényként közli, hogy jövő januárig megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások Szerbiával. Brüsszelben már meg is tartották a 35 fejezetről szóló első előzetes tárgyalásokat a belgrádi képviselőkkel. Egy komoly akadálya mégis lehet annak, hogy Szerbia egy lépéssel közelebb kerüljön az EU-hoz: a november 3-i koszovói önkormányzati választás.

Keresés