Már nem Barack Obama amerikai elnök, hanem Vlagyimir Putyin orosz államfő a legbefolyásosabb ember a világon a Forbes magazin szerdán közzétett listája szerint.
A volt egyházfőt és az utódját, Ferenc pápát megválasztó konklávé bíborosait is lehallgatta az amerikai titkosszolgálat - értesült erről a Panorama olasz politikai napilap.
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) feltörte a két internetes óriás, a Google és a Yahoo közötti kommunikációs csatornákat is - írta szerdán a The Washington Post. Az NSA igazgatója közvetve cáfolta az értesülést.
Az amerikai kormány arról biztosította az ENSZ-t, hogy titkosszolgálata "nem figyeli és nem is fogja megfigyelni" - közölte szerdán Martin Nesirky ENSZ-szóvivő.
Három ember meghalt csütörtökön pilóta nélküli amerikai repülőgép rakétatámadásaiban Pakisztán Afganisztánnal határos északnyugati törzsi területén - közölték pakisztáni tisztviselők.
A vártnál is több bevétele volt a Facebooknak a harmadik negyedévben. Az internetes közösségi oldalt üzemeltető cég részvényárfolyama 16 százalékot ugrott a tőzsdezárás utáni kereskedés alatt, miután a cég bejelentette, hogy 60 százalékkal nőttek a bevételei 2013 harmadik negyedévében.
A várakozások feletti mértékben emelkedett és rekordot ért el szeptemberben az olasz munkanélküliségi ráta - közölte csütörtökön az Istat olasz állami statisztikai hivatal.
Minden olyan üzemet felszámoltak Szíriában, ahol vegyi fegyver előállítására, a mérgező vegyületek kikeverésére és fegyverbe töltésére volt lehetőség - közölte csütörtökön a hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW).
Befejeződött a kambodzsai vörös khmer rezsim két, még életben lévő vezetőjének tárgyalása csütörtökön. Az utolsó szó jogán tett nyilatkozataikban a vádlottak megismételték, hogy nem tartják felelősnek magukat annak a kétmillió embernek a haláláért, akik uralmuk alatt haltak meg Kambodzsában.
Munkát talált egy informatikai vállalatnál az Oroszországban tartózkodó Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) korábbi munkatársa - jelentette be csütörtökön Anatolij Kucserena, az informatikust segítő orosz ügyvéd.
Akik a megadott határidőig nem álltak át a digitális adások vételére, azok a megszokott csatornák helyén még három napig az átállásra felhívó üzenetet olvashatják.
A sikertelen merényletek hatására megerősítették a biztonsági óvintézkedéseket Tunézia európai turisták körében népszerű turisztikai területein csütörtökön.
Új bíborosok kreálása céljából konzisztóriumot hívott össze február 22-re Ferenc pápa - jelentette be csütörtökön Federico Lombardi, szentszéki szóvivő.
A brit kormány bűncselekménnyé nyilvánítaná a lakossági energiapiac manipulálását, és a jelenleginél sokkal könnyebbé teszi a fogyasztóknak az áttérést más szolgáltatóhoz áremelések esetén - mondta csütörtökön a brit energiaügyi miniszter.