Súlyosan megrendült a bizalom az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által végzett, tömeges, titkos adatgyűjtés miatt, és annak helyreállításához nem elegendőek a szavak, tettekre, radikális változásra van szükség - szögezte le Angela Merkel német kancellár az Európai Unió állam- és kormányfői tanácskozásának első napját követően péntek hajnalban.
A magyar származású amerikaiak annak idején természetesen csalódottak voltak az 1956-os magyar forradalom leverése miatt, az idő múlásával azonban bebizonyosodott, hogy a forradalom rendkívül sikeres volt, és nagymértékben hozzájárult a Kelet-Európa feletti szovjet uralom megdöntéséhez - nyilatkozta az MTI-nek helyi idő szerint csütörtök este Andrew Harris republikánus kongresszusi képviselő.
Jövő év elejére halasztotta a Sony filmstúdió George Clooney második világháborús drámájának bemutatását, így a Műkincsvadászok című produkció nem jöhet szóba az Oscar-díjért folyó idei versengésben.
A szövetségesek kikémlelése nem ismétlődhet meg - jelentette ki az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség tevékenységével kapcsolatos legutóbbi, Franciaországot és Németországot sújtó botrányokra utalva a francia államfő.
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) kémkedési, lehallgatási tevékenységével kapcsolatos legutóbbi botrányok után az Európai Unió állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcsértekezletén Németország és Franciaország közösen kezdeményezte a titkosszolgálatok közötti együttműködés új alapokra helyezését. Ennek az év végéig kell megtörténnie.
Súlyosan megrendült a bizalom az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség által végzett, tömeges, titkos adatgyűjtés miatt, és annak helyreállításához nem elegendőek a szavak, tettekre, radikális változásra van szükség - szögezte le Angela Merkel német kancellár.
Teljes szolidaritásáról és támogatásáról biztosította a romániai magyar nemzeti közösség autonómiatörekvéseit az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) a székelyek vasárnapi nagy menetelése alkalmából - derült ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pénteki hírleveléből.
Sokkal jobb életkilátásokat tudnak nyújtani az előrehaladott, áttétes vastagbélrákos betegeknek az onkológusok, amióta a hagyományos kemoterápiát célzott kezelésekkel egészítik ki.
Hollywoodi sztárok sora szólalt fel és buzdított az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatási gyakorlata elleni, szombaton Washingtonban esedékes tüntetésre.
A DNS-vizsgálat megerősítette, hogy az a szőke, világos bőrű kislány, akit egy görögországi cigánytelepen találtak, egy bulgáriai roma házaspár vér szerinti gyermeke - jelentette be pénteken a bolgár belügyminisztérium.
A Silvio Berlusconi vezette jobbközép Szabadság Népe (PdL) vezetősége pénteken úgy döntött, a párt ismét a Forza Italia (Hajrá Olaszország) névvel folytatja tevékenységét.