Egyre inkább a populizmus fegyveréhez nyúl az elnökválasztási kampányban Nicolas Sarkozy. Mint mondta, ha államfővé választanák, akkor szinte megfelezné az új bevándorlók számát az országban.
A szlovák nyelv kizárólagos hivatali használatának eléréséért kezdeményez népszavazást a Szlovák Nemzeti Párt (SNS). Jan Slota pártja át is adta a köztársasági elnöki hivatalban 351 ezer támogató aláírással az erre vonatkozó petíciót, Szlovákiában ugyanis 350 ezer aláírás szükséges a népszavazás kiírásához.
Az ideiglenes líbiai vezetés nem habozna erőt alkalmazni Kelet-Líbia ellen, hogy gátat vessen az országrész autonómiatörekvéseivel szemben. Az önállóságra vágyó terület az olajban leggazdagabb országrész. Az Átmeneti Nemzeti Tanács "testvéri arab országok" összeesküvésének nevezte az autonómia deklarálását. Az egymásnak feszülés várható volt, ugyanis a káosz egyre nagyobb Líbiában, az átmeneti…
Lemondott tisztségéről és csatlakozik az ellenzékhez a szíriai kőolajipari miniszter helyettese. Az ENSZ-főtitkár humanitárius ügyekben illetékes helyettese gyászos helyzetképet festett a szíriai Homsz város szétlőtt városrészéről.
Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön délelőtt Szentgotthárdon fogadja Danilo Türk szlovén államfőt, aki néhány órával később saját hazájában viszonozza a vendéglátást magyar kollégájának.
Tajvan másfél napja elvesztette kapcsolatát egy pilóta nélküli repülőgépével, és azóta sem találja a légi járművet - jelentette a helyi média csütörtökön.
Tajvan másfél napja elvesztette kapcsolatát egy pilóta nélküli repülőgépével, és azóta sem találja a légi járművet. A géppel Tajvan keleti partvidékének vizei felett végeztek gyakorlórepülést, amikor szerda reggel megszűnt vele az összeköttetés.
A kormány lapjában - amely egyben a hivatalos közlönynek is számít Oroszországban - megjelent a központi választási bizottság által szerdán megállapított hivatalos végeredmény is. A testület a törvény adta határidő lejárta előtt jelentette be, hogy Putyin 63,60 százalékos szavazati aránnyal győzött.
Tálib lázadók megöltek kilenc afgán rendőrt a déli Uruzgán tartományban - közölték csütörtökön a helyi hatóságok, hozzáfűzve, hogy a tetteseket olyasvalaki segítette a szélsőséges mozgalomból, aki beszivárgott a rendőrség soraiba.
A fejlett országok diplomásainak több mint fele nő. A munkahelyeken kevésbé harcolnak a férfiak ellen. Gyakran a nők egymás közti harcai okoznak fejfájást.
Kína a líbiai NATO-légitámadások további vizsgálatát szorgalmazza, s úgy véli, az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) le kell vonnia a tanulságot a líbiai kérdés kezeléséből - derült ki csütörtöki kínai médiajelentésekből.
A francia államfő bejelentette, hogy végleg távozik a politikai életből, amennyiben nem nyeri meg az idei elnökválasztást. Nicolas Sarkozy erről az RMC rádiónak beszélt csütörtökön, első ízben közölve a nyilvánossággal, mik a tervei egy esetleges választási vereség esetén.
A 2007 óta hivatalban lévő konzervatív államfő a jelek szerint veszíteni fog szocialista párti kihívójával, Francois Hollande-dal szemben. A felmérések hetek óta a baloldali jelölt 10-12 százalékos előnyét mutatják Sarkozyvel szemben.
Egy képviselőjelöltet ki kellett húzni a Most-Híd választási listájáról - erősítette meg az MTI-nek csütörtökön a szlovák-magyar párt a Pravda független szlovákiai napilap értesülését, amely szerint B. Attila azért lépett vissza a listáról, mert kábítószer-birtoklás gyanúja miatt vizsgálat indult ellene.
Vezető nyugati lapok a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatos szerdai brüsszeli döntést kommentálták csütörtöki cikkeikben.
Egy képviselőjelöltet ki kellett húzni a Most-Híd választási listájáról - erősítette meg csütörtökön a szlovák-magyar párt a Pravda független szlovákiai napilap értesülését, amely szerint B. Attila azért lépett vissza a listáról, mert kábítószer-birtoklás gyanúja miatt vizsgálat indult ellene.
Civil aktivisták fognak "járkálni" az Egerhez közeli Kerecsenden annak érdekében, hogy elriasszák a településen egyre inkább szaporodó bűncselekmények elkövetőit - jelentette be csütörtökön Egerben a Jobbik alelnöke.
A fejlesztések, a reformok és a korszerűsítés úgy kell Oroszországnak, mint a levegő - fogalmazta meg véleményét a csütörtöki Rosszijszkaja Gazetában Jevgenyij Primakov.
Magyarország és Szlovénia gazdasági együttműködésének további erősítését szorgalmazta csütörtökön Schmitt Pál magyar köztársasági elnök és szlovén kollégája, Danilo Türk.
A hivatali hatalommal való visszaélés vádjával hétévi börtönre ítélt Julija Timosenko volt ukrán kormányfő engedélyt kapott arra, hogy három napot a hozzátartozóival töltsön.
Pakisztán pert indít Oszama bin Ladennek, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat meggyilkolt vezetőjének három özvegyével szemben - mondta el az ország belügyminisztere csütörtökön.
Decemberben újabb csúcsra hágott a munkanélküliség Görögországban, a ráta 21 százalékra emelkedett az előző havi 20,9 százalékról. A 15-24 éves korúak körében első ízben haladta meg a munkanélküliségi ráta az 50 százalékot.
Lengyelországban fog állomásozni az amerikai légierő néhány gépe az idei évtől; a nemzetvédelmi tárca nem erősítette meg a hírt, de szakértői szerint az amerikai jelenlét garantálná az ország biztonságát - írta csütörtökön a Gazeta Wyborcza.
A fejlesztések, a reformok és a korszerűsítés úgy kell Oroszországnak, mint a levegő - fogalmazta meg véleményét a csütörtöki Rosszijszkaja Gazetában Jevgenyij Primakov.
"Tiszteletben fogom tartani a vizsgálat eredményét" - mondta az államfő a Bruxinfo portálnak adott brüsszeli interjúban, amelyből a Bloomberg amerikai hírügynökség is idézett.
Az egyenlő bérezésről folytatott vitát központi kérdésként kell kezelni a szociális igazságosságért folytatott európai harcban, elsősorban azért, mert a gazdasági válság különösen a nőket és a fiatalokat sújtja - mondta Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke csütörtökön Brüsszelben, a nemzetközi nőnap alkalmából szervezett interparlamentáris találkozón.
Naponta mintegy ezer gyermekágyas vagy terhes nő hal meg az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezetnek a nemzetközi nőnap alkalmából csütörtökön Genfben közzétett jelentése szerint, noha mind az anyák, mind az újszülött gyerekek halála elkerülhető lenne.
A múlt hétvégi orosz elnökválasztásról tartottak tanácskozást csütörtökön a Magyar Külügyi Intézetben (MKI), az eseményen Sz. Bíró Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa azt mondta, ha a hatalom bölcs, igyekszik kerülni a túlzott erőszak alkalmazását az utcai megmozdulások megfékezésére.
A kínai haditengerészet első repülőgép-hordozó hadihajóját még ebben az évben hadrendbe állítják, miután sikeresek voltak a tavaly kezdett próbaútjai - közölte csütörtökön a kínai sajtó.
"Alacsony a valószínűsége" annak, hogy Irán az ellene hozott szankcióintézkedések megtorlásaként tartósan lezárná a világ nyersolaj-ellátásában alapvető tranzitszerepet betöltő Hormuzi-szorost - vélekedett csütörtöki londoni helyzetértékelésében a Fitch Ratings, amely szerint a tengeri átjáró lezárása esetén a szaúdi olajexport jelentős része kiesne.
A parlamentbe való bejutásra "nagyobb eséllyel" rendelkező magyar párt támogatására felszólító röplapokat terjesztenek a Csallóköz településein - tudta meg az MTI pozsonyi irodája csütörtökön.
Milánóban letartóztatták annak a nemzetközi pedofil pornográf hálózatnak az alapítóját, melynek tagjai gyerekekről és csecsemőkről is készített fényképeket és videofelvételeket cseréltek egymással interneten.
Bűncselekmény hiányában felmentette Hankiss Ágnest a rágalmazás útján megvalósuló kegyeletsértés vádja alól a Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön - közölte Futó Barnabás, a vádlott ügyvédje.
Bejutna a parlamentbe - 5,5 százalékos eredménnyel - a szombati szlovákiai választásokon a Magyar Koalíció Pártja - derült ki az MVK közvélemény-kutató ügynökség legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott felméréséből.
A dél-olasz 'ndrangheta bűnszervezet nyolcvannégy tagját ítélték el csütörtökön az egész világot behálózó calabriai klánok működését leleplező bírósági tárgyaláson.
Még nem hívta fel az államfővé történt újraválasztása óta Vlagyimir Putyint Barack Obama amerikai elnök, de szándékában áll ezt tenni - közölte csütörtökön a Fehér Ház szóvivője.
Még nem hívta fel az államfővé történt újraválasztása óta Vlagyimir Putyint Barack Obama amerikai elnök, de szándékában áll ezt tenni - közölte csütörtökön a Fehér Ház szóvivője.
Zenés, fáklyás katonai parádéval búcsúztatták Berlinben Christian Wulff volt német államfőt, a korrupció gyanúja miatt lemondásra kényszerült politikus számára rendezett parádé tüntetők tiltakozása közepette kezdődött el csütörtök este.
Nem közölhet részleteket Adolf Hitler náci vezér Mein Kampf (Harcom) című könyvéből a Zeitungszeugen című, történelmi ismeretterjesztéssel foglalkozó német hetilap - döntött csütörtökön az ügyben eljáró müncheni bíróság.
Barack Obama amerikai elnök még nem hívta fel Vlagyimir Putyint azóta, hogy újból államfővé választották, de szándékában áll ezt tenni - közölte csütörtökön a Fehér Ház szóvivője.
Mitt Romney sürgeti riválisait, hogy mielőbb adják fel a harcot, mert úgyis reménytelen számukra, hogy elnyerjék a republikánus elnökjelöltséget. Romney arra hivatkozik, hogy a szuperkeddi újabb győzelmek nyomán már kétszer annyi küldött támogatja, mint három vetélytársát együttvéve, s ezt az előnyt már nem lehet behozni.