Végső szakaszban lévő rákbetegségben szenved a török miniszterelnök egy, a WikiLeaks kiszivárogtató portál által közzétett elektronikus levél szerint. A hírt török források azonnal cáfolták.
Az Air France szóvivőjének keddi közlése szerint az Airbus A340 típusú, Párizsból a kolumbiai Bogotába tartó légibuszon a riasztóberendezés véletlenül tüzet jelzett.
Mark Ruttét nem győzte meg az a tanulmány, amely szerint Hollandiának előnyösebb lenne, ha lemondana az euróról és visszatérne a guldenhez - nyilatkozta kedden a hágai parlamentben a holland kormányfő.
Válogatott kínzásoknak vetik alá a szíriai Homsz városának katonai kórházában az oda beszállított civil sérülteket - hangzott el az egyik brit országos kereskedelmi televízió riportműsorában.
A szerző, Eve Ensler - aki jelen volt a kedd esti brüsszeli bemutatón - kereken 200 nővel készített interjúból válogatta össze az anyagot. A monológok egyazon téma köré csoportosulnak, mégis személyenként igen eltérőek.
Az Egyesült Államok katonai akciót indít Irán ellen, ha a diplomácia kudarcot vall - jelentette ki kedden Washingtonban Leon Panetta amerikai védelmi miniszter.
Horvátország elkészíti a bíróság által elítélt pedofilok jegyzékét, amelyhez azonban csak a törvény által feljogosítottak férhetnek hozzá - jelentette a Novi List című újságra hivatkozva a Croatiantimes internetes oldal (http://croatiantimes.com/news).
A neonáci körökben népszerű Thor Steinar ruházati márka a szélsőjobboldali norvég tömeggyilkos Anders Behring Breivikre emlékeztetve reklámozza magát, a cég a Brevik nevet adta a kelet-németországi Chemnitzben megnyitott új márkaboltjának - írta kedden a Welt Online.
Észak-Korea Irán számára végezhetett kísérleti robbantást dúsított uránnal töltött robbanófejjel több titkosszolgálat szerint - írta a német védelmi minisztérium tervezési osztályának egykori vezetője a Welt Online által közölt cikkében.
A neonáci körökben népszerű Thor Steinar ruházati márka a szélsőjobboldali norvég tömeggyilkos Anders Behring Breivikre emlékeztetve reklámozza magát. A cég a Brevik nevet adta a kelet-németországi Chemnitzben megnyitott új márkaboltjának.
Izrael továbbra is ragaszkodik az önvédelem jogához - hangsúlyozta Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő hétfőn Washingtonban, az AIPAC amerikai lobbiszervezet kongresszusán, amelyen előző nap Barack Obama is felszólalt. Netanjahu szerint már épp elég esélyt adtak a diplomáciának, s Izrael nem várhat sokáig az iráni atomterveket megállító katonai lépésekkel.
További megmozdulásokat tervez az orosz ellenzék azt követően, hogy a hétfői tüntetésen a rendőrség mintegy hatszáz tagjukat vette őrizetbe. A következő, szombati tömegtüntetésre 50 ezer embert várnak - közölte az eseményt szerbező Szergej Udalcov.
Csökkent a különbség a májusi parlamenti választás két favoritja, a nacionalista Szerb Haladó Párt (SNS) és a Boris Tadic elnök-vezette Demokra Párt (DS) között. A Faktor plus iroda február 24-március 4. között végezte felmérését, vagyis olyan időszakban, amikor már legalábbis sejteni lehetett, hogy Belgrád tagjelölti státust kap az Európai Uniótól.
Barack Obama republikánus kihívójáról szavaztak tegnap tíz amerikai államban. Hét államban - Georgia, Massachusetts, Ohio, Oklahoma, Tennessee, Vermont és Virginia - formális előválasztást, három államban - Alaszka, Idaho és Észak-Dakota - választási gyűléseket (caucust) tartottak.
Noha tíz államból ötben Mitt Romney nyert, mégsem sikerült megsemmisítő vereséget mérnie a legfőbb ellenfelére, Rick Santorumra a republikánus jelöltállítási küzdelem eddigi legnagyobb horderejű megmérettetésén, a "szuperkedden".
Mitt Romney nyerte a "szuperkeddi" előválasztást Massachusetts államban - jelentette be nem hivatalos előrejelzésében a szavazóhelyiségek hét államban történt bezárása nyomán a CNN az exit-pollok és a közvélemény-kutatások alapján.
Noha tíz államból ötben Mitt Romney nyert, mégsem sikerült megsemmisítő vereséget mérnie a legfőbb ellenfelére, Rick Santorumra a republikánus jelöltállítási küzdelem eddigi legnagyobb horderejű megmérettetésén, a "szuperkedden".
Noha tíz államból ötben Mitt Romney nyert, mégsem sikerült megsemmisítő vereséget mérnie a legfőbb ellenfelére, Rick Santorumra a republikánus jelöltállítási küzdelem eddigi legnagyobb horderejű megmérettetésén, a "szuperkedden".
Erősen akadozott ma a Facebook: Európa egyes részein bejött a közösségi oldal, másol azonban elérhetetlen volt. Egyesek Anonymus-féle hackertámadás sejtenek a háttérben. Annyi biztosnak tűnik, hogy amerikai IP-címekről zavartalan az üzemelt.
A harmadik negyedévre tolódhat ki az új IMF/EU-program indulása a várhatóan többfordulós, időigényes tárgyalások miatt, és a megegyezésig eltelő időben a forint valószínűleg széles - gyengébbik végén 300 forint/euró feletti - árfolyamsávban mozog majd - jósolták szerdai helyzetértékelésükben londoni felzárkózó térségi elemzők.
A lakosság több mint a fele elégedetlen a demokrácia működésével Csehországban - derült ki egy februári országos felmérésből, amelynek eredményét szerdán hozták nyilvánosságra Prágában.
Megnyerte az alaszkai jelöltállító gyűlést Mitt Romney, aki így összesen 6 államban győzedelmeskedett a republikánus elnökjelölt-állítási küzdelem eddigi legnagyobb horderejű megmérettetésén, a "szuperkedden".
Az USA szerint Szíriában figyelmeztetés nélkül lezárhatják a határokat. Spanyolország bezárta damaszkuszi nagykövetségét. Az ENSZ BT új, amerikai határozati javaslatot tanulmányoz.
Meghibásodott egy váltó és egy szemafor a szombati lengyelországi vasúti szerencsétlenség előtt néhány perccel - jelentette szerdán a TVN24 hírtévé; az értesülést Adam Mlodawski, a lengyel államvasutak (PKP PLK) helyi kirendeltségének igazgatója megerősítette.
A szlovák nyelv kizárólagos hivatali használatának eléréséért kezdeményez népszavazást a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), amely erről petíciót adott át hétfőn 351 ezer aláírással a köztársasági elnöki hivatalban.
Hat brit katona eltűnt, valószínűleg életét vesztette a dél-afganisztáni Hilmend tartományban, a páncélozott szállító járművüket ért robbanás következtében - közölte a brit védelmi minisztérium szerdán.
A norvég ügyészség szerdán hivatalosan vádat emelt "terrorista cselekedetek" és "szándékos emberölés" címén Anders Behring Breivik ellen, aki robbantásokban és lövöldözve összesen 77 embert ölt meg tavaly nyáron Norvégiában.
Meghibásodott egy váltó és egy szemafor a szombati lengyelországi vasúti szerencsétlenség előtt néhány perccel - jelentette szerdán a TVN24 hírtévé; az értesülést Adam Mlodawski, a lengyel államvasutak (PKP PLK) helyi kirendeltségének igazgatója megerősítette.
Az EU pénzügyi fegyelmet és stabilitást szolgáló szerződésének mielőbbi ratifikálását kérte a román parlamenttől Traian Basescu államfő a bukaresti törvényhozás két házának szerdai együttes ülésén elhangzott beszédében.
Holokauszttagadással vádolja a romániai holokauszt tanulmányozása céljából alapított intézet Dan Sovát, a román ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivőjét, aki egy televíziós műsorban kijelentette, hogy "Romániában a zsidóknak soha nem kellett szenvedniük".
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke bírálta a polgárőrség megalakítását Péterréve bácskai településen és kijelentette, hogy az erre irányuló kezdeményezések törvénytelenek és veszélyesek is.
Meghibásodott egy váltó és egy szemafor a szombati lengyelországi vasúti szerencsétlenség előtt néhány perccel - jelentette szerdán a TVN24 hírtévé; az értesülést Adam Mlodawski, a lengyel államvasutak (PKP PLK) helyi kirendeltségének igazgatója megerősítette.
Elkészült a parlament létszámát csökkentő és a miniszterelnök hatalmi hatáskörét bővítő olasz kormányzási reform, amelynek célja az olcsóbb és gyorsabb törvénykezés.
Egy autóbombás, és egy azt követő öngyilkos merénylet legkevesebb tizenkét ember életét oltotta ki szerdán az észak-iraki Tell-Áfár városában - közölte a helyi rendőrség.
A Választók Ligája nem ismeri el a március 4-i oroszországi elnökválasztás eredményét - közölte a társadalmi szervezet szerdai moszkvai sajtóértekezletén.
Az ukrán főügyész biztosította a Timosenkót megvizsgáló német orvosok képviselőit, ha mindenképpen szükséges, a kacsanyivkai börtönön kívül kezelik a volt kormányfőt — közölte Rajisza Bohatirjova egészségügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes.
Neofasisztának nevezte a magyar kormányt és Goebbels cselekedeteihez hasonlította Németh Zsolt előző napi kijelentéseit Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, aki a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek nyilatkozott szerdán.
Üdvözölte az Európai Parlamentben tevékenykedő magyar néppárti képviselőcsoport szerdán, hogy az Európai Bizottság a Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatos "vitás kérdések jelentős részét lezárta", míg a Zöldek frakciójának közleménye szerint az jelent előrelépést, hogy a testület két kérdésben az eljárás folytatása mellett döntött.
Üdvözölte az Európai Parlamentben tevékenykedő magyar néppárti képviselőcsoport szerdán, hogy az Európai Bizottság a Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatos "vitás kérdések jelentős részét lezárta", míg a Zöldek frakciójának közleménye szerint az jelent előrelépést, hogy a testület két kérdésben az eljárás folytatása mellett döntött.
Tűz ütött ki szerdán a kora délutáni órákban a bosznia-hercegovinai főváros fő turistalátványosságának számító muzulmán kereskedő- és iparosnegyedben, a Bascsarsijában.
Beengedték szerdán Homsz szétlőtt városrészébe, Bába-Amrba szerdán a nemzetközi vöröskereszt segélyszállító konvoját - jelentették be Genfben, miközben damaszkuszi hírek szerint ugyancsak megérkezett oda Valerie Amos, az ENSZ-főtitkár humanitárius ügyekben illetékes helyettese is.
Ha a magyar kormány ígéretének megfelelően módosítja a jegybanktörvényt, lezárulhat a szabályozás ügyében indított kötelezettségszegési eljárás - mondta az InfoRádió által felkeresett nemzetközi jogász. Kende Tamás szerint, ha az Európai Bíróság elé kerülnek az ügyek, akár két évig is elhúzódhat a döntés.
Huszonnyolc évi börtönt követelt az ügyész szerdán a háborús bűncselekményekkel vádolt, ultranacionalista szerb Vojislav Seselj számára a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt folyó perben.