Silvio Berlusconi olasz miniszterelnöknek van tapasztalata a szexbotrányok túlélésében, hiszen a Rubygate-ügyként elhíresült mostani afférja már a hetedik ilyen esete.
Ártatlannak vallotta magát szerdai Los Angeles-i tárgyalásán Lindsay Lohan. A 24 éves hollywoodi színésznőt egy 2500 dollár (körülbelül félmillió forint) értékű, féldrágakövekkel díszített arany nyaklánc ellopásával vádolják. Ha elítélik, akár három év börtönt is kaphat. Három éven belül ez lenne a negyedik alkalom, hogy rács mögé kerül.
Öt nappal a 36 halottat követelő reptéri akciója előtt ingusföldi szülőfalujában járt a domogyedovói reptéri merénylő, és valószínűleg a környékről szerezte be a támadáshoz használt bombát - tudósított csütörtökön rendőrségi forrásokra hivatkozva Kommerszant című orosz lap.
Robbantást követtek el csütörtök reggel egy szófiai lap szerkesztőségénél. Az újság a közelmúltban magas rangú bolgár politikusokat, köztük Bojko Boriszov kormányfőt kompromittáló lehallgatott telefonbeszélgetések tartalmát közölte.
Oszama bin Ladent megfosztották "trónjától": hosszú éveken keresztül az al-Kaida terrorszervezet feltételezett alapítója állt a legkeresettebb személyek listájának élén az Egyesült Államokban, ám egy szakvélemény szerint már nem ő jelenti a legnagyobb terrorveszélyt.
A a tömegdemonstrációk 17. napján változatlanul sokan követelik a Tahrír téren Mubarak egyiptomi elnök lemondását, annak ellenére, hogy a hatalom kilátásba helyezte a hadsereg beavatkozását "káosz" esetén.
Szinte minden szálláshelyet lefoglaltak az olasz fővárosban május első napjára - adta hírül az AFP francia hírügynökség. A Vatikán ekkor avatja boldoggá II. János Pál pápát. Bár az olasz törvények tiltják, hogy a szállásadók korábban meghirdetett áraikon módosítsanak, a szobák árai az "egekbe emelkedtek".
Több ezer egyiptomi munkás kezdett sztrájkolni csütörtökön. Az olajipari munkások, a telekommunikációs ágazat alkalmazottjai és a vasúti dolgozók fizetésemelést, illetve a vezetők béreinek átláthatóságát követelik. Közben az utcán demonstrálók már 17-ik napja követelik Hoszni Mubarak lemondását.
A szlovák kormánykoalíció csütörtökön visszavonta az állampolgársági törvényt módosító indítványát, amelynek értelmében egy másik állampolgárság felvétele a jövőben nem járt volna az eredeti állampolgárság elveszítésével, miután a koalíció néhány képviselője megtorpedózta a jogszabály enyhítését. Újabb módosító javaslat az állampolgársági törvény témájában fél év múlva nyújtható be a pozsonyi…
Michelle Obama szerdán cáfolta, hogy férje festetné a haját. Mint mondta: "már túl késő, hogy bármit tegyenek az ősz hajszálaival". Az elnök egyébként felesége szerint "nem nagyon törődik a megjelenésével". Ahogy mesélte: lányaival együtt megéljenzik, ha valami élénkebb színű inget ölt magára.
A szlovák kormánykoalíció csütörtökön visszavonta az állampolgársági törvényt módosító indítványát, amelynek értelmében egy másik állampolgárság felvétele a jövőben nem járt volna az eredeti állampolgárság elveszítésével. Így továbbra is az a helyzet áll fenn, hogy elveszíti eredeti szlovák állampolgárságát az a személy, aki felveszi egy másik állam állampolgárságát. Sulík szerint széteshet a…
21 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte egy német bíróság annak a tinédzsernek az apját, aki 2009 márciusában lövöldözni kezdett iskolájában. A 17 éves fiú 15 embert ölt meg, majd saját magával is végzett.
Menesztette tisztségéből a román Országos Vámhivatal vezetőjét Emil Boc miniszterelnök. Radu Traian Mărginean ellen büntetőeljárás is indult, mivel a gyanú szerint 430 ezer euró ellenében nevezte ki a Szatmár megyei Halmi határátkelő volt vezetőjét, illetve hosszabbította meg annak mandátumát.
Megerőszakolták és megverték 15 éves lányát - ez állította csütörtökön a múlt héten meghalt bangladesi Hena Begum apja a dakkai Felső Bíróságon. A gyereket az iszlám törvénykezés, a sarija nevében korbácsolták meg nyilvánosan falujának öregjei, mert azzal vádolták, hogy lefeküdt az unokatestvérével.
A háromból két vádpontban nyilvánította bűnösnek költségelszámolási csalás miatt egy londoni bíróság a brit parlament volt munkáspárti képviselőjét csütörtökön. Az 57 éves Jim Devine a negyedik politikus, aki bíróság elé került a Daily Telegraph által 2009-ben kirobbantott elszámolási botrány kapcsán.
Irakban az eddigi hírek szerint 6 ember meghalt, 40 pedig megsebesült, amikor gépkocsiba rejtett pokolgép robbant fel egy síita zarándokcsoport mellett a Bagdadtól északi irányba vezető főút mentén.
Az amerikai Ford autógyár szerdán beperelte a Formula-1-es Ferrari istállót, mert az olasz csapat a korábban a Ford által levédetett F150 kódjelzéssel látta el idei versenyautóját. A Ferrari azonnal reagált, és átnevezte F1-es versenygépét.
Az egyiptomi fegyveres erők legfelső tanácsa le fogja váltani a kormányt, és felfüggeszti a parlament mindkét házának működését - jelentette az al-Arabíja hírtelevízió. Az erről szóló közleményt rövidesen közreadják.
Szaúd-Arábia marokkói nagykövetsége kategorikusan tagadta csütörtökön, hogy szívrohamban meghalt az uralkodó. Abdulláh bin Abd al-Azíz Al Szaúd Marokkóban van utókezelésen, miután az Egyesült Államokban tavaly novemberben megműtötték.
Határozottan cáfolta Mirko Cvetkovics szerb kormányfő hivatala azt a sajtóértesülést, amely szerint a miniszterelnök felajánlotta lemondását Borisz Tadics államfőnek.
Az Egyiptomot kormányzó párt főtitkára azt mondta csütörtökön, hogy Hoszni Mubarak rövidesen át fogja adni az elnöki hatalmat alelnökének, Omár Szulejmánnak. Hasszán Badravi közölte: lemondását tévébeszédben fogja bejelenteni Mubarak.
Egy utolsó pillanatban benyújtott új javaslat miatt a koalíció visszavonta az állampolgársági törvény módosítását a szlovák parlamentben csütörtökön. Így továbbra hatályban marad a rendelkezés, hogy aki felveszi más ország állampolgárságát, az automatikusan elveszíti a szlovákot. A történtek után a Bugár Béla vezette Híd párt bejelentette, egyelőre nem szavaznak együtt a koalícióval.
Országos tiltakozást szerveztek csütörtökön a francia bírók Nicolas Sarkozy államfő azon múlt heti kijelentése miatt, amelyben az igazságszolgáltatást és a rendőrséget tette felelőssé egy nagy visszhangot kiváltó gyilkossági ügyben és szankciókat helyezett kilátásba.
Először esett hó csütörtökön Pekingben az idei télen; a mesterséges időjárás-befolyásolók a fővárosban és az ország legszárazabb területein a havazás folytatását, illetve beindítását szeretnék elérni.
Görögországban 7 éves csúcsra emelkedett a munkanélküliség novemberben, miközben januárban nem változott az éves szintű infláció az előző hónaphoz képest.
Richard Sulík, a koalíciós Szabadság és Szolidaritás párt elnöke szerint nem zárható ki, hogy szétesik a szlovák kormány, s ezért az állampolgársági törvény módosítását megtorpedózó Igor Matovic, az SaS képviselője viselné a legfőbb felelősséget.
Miloslava Zemková, a Szlovák Rádió volt vezetője lett a január elsejétől összevont intézményként működő közszolgálati szlovák rádió és televízió első vezérigazgatója.
Az Egyiptomot kormányzó párt főtitkára azt mondta csütörtökön, hogy Hoszni Mubarak rövidesen át fogja adni az elnöki hatalmat alelnökének, Omár Szulejmánnak. Hasszán Badravi közölte: lemondását tévébeszédben fogja bejelenteni Mubarak.
Váratlan látogatást tett az egyik legnagyobb moszkvai vasútállomáson az államfő, csütörtökön. Dmitrij Medvegyev előre be nem jelentett vizitjén ellenőrizte a biztonsági helyzetet a januári Domogyedvói reptéri bombamerénylet miatt, és többször is dühösen kifakadt.
Az alapvető termékek és szolgáltatások árának rohamos emelkedése miatt országos sztrájkot hirdet a legnagyobb izraeli szakszervezeti szövetség. Csütörtöki bejelentésük szerint a döntés megszületett, a törvénynek megfelelően a jövő héten bejelentik a felszólítást a munkabeszüntetésre.
Biztonsági okokból felfüggeszti az éjszakai vonatjáratok közlekedtetését az orosz vasúttársaság csütörtöktől az ingatag helyzetű észak-kaukázusi Csecsenföldön és Dagesztánban.
A világ történelmi fejlemény tanúja, amely Egyiptomban zajlik- közölte az amerikai elnök csütörtökön. Barack Obama azt mondta, hogy tart a hatalomátadás folyamata az arab országban. Az amerikai elnök bejelentése egyértelműen azoknak a híreknek a megerősítése, hogy rövidesen bejelenti lemondását Hoszni Mubarak egyiptomi államfő. A legfrissebb információk szerint néhány órán belül az elnöki…
A Richter-skála szerinti 6.5-ös erősségű földrengés rázta meg csütörtökön a Fülöp-szigeteket. Egyelőre nincs hír áldozatokról és károkról. A Csendes-óceáni Szökőár Figyelmeztető Központ közlése szerint nem rendeltek el cunami riadót a térségben.
Az al-Arabíja hírtelevízió szerint Hoszni Mubarak egyiptomi elnök azt fogja bejelenteni beszédében, hogy milyen alkotmányos lépésekre van szükség, mielőtt átadná a hatalmat az alelnöknek.
Az európai uniós ügyekért felelős államtitkár biztos abban, hogy rövidesen megállapodhat a magyar kormány és az Európai Bizottság a médiatörvényről. Győri Enikő az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy kemény hónapok állnak a közösség előtt, amelynek során nagy jelentőségű kérdések kerülnek napirendre.
Bíróság elé állítanak egy 48 éves német férfit, akit a média máris a német Fritzlnek nevez. A Németország nyugati részén lévő Koblenz bíróságának szóvivője csütörtökön közölte: a teherautósofőrként dolgozó Detlef S. a vád szerint nevelt lányát szexuális kapcsolatra kényszerítette, és nyolc gyereket nemzett neki, nevelt fiával, valamint vér szerinti lányával ugyancsak szexuális kapcsolata volt.
Kilenc szaúdi aktivista bejelentette csütörtökön, hogy politikai pártot hoztak létre annak ellenére, hogy az ultrakonzervatív sivatagi királyságban tilos a pártalakítás. Weboldalukon, a www.islamicommaparty.com - on azt közölték, hogy pártjuk a politikai reformokért fog küzdeni.
Egy nagyjából 60 fős macedón csoport felnőtt tagjai megtámadtak újságírókat, tévéseket a szkopjei repülőtéren, csütörtökön, miután hazaérkeztek Németországból. A csoport menedékkérelmét elutasították, ezért kitoloncolták őket.
Nem mondok le, amíg a szabad választások során választott új kabinet át nem veszi a vezetést - jelentette ki Hoszni Mubarak, egyiptomi elnök késő esti tévébeszédében, melyet nagy várakozás és találgatás előzött meg világszerte.
Március elsejétől új korszak kezdődik az orosz rendőrség életében. Dmitrij Medvegyev elnök megpróbálja a lehetetlent: a korrupcióval átitatott, tehetetlen szervezet modernizálásával az ország korszerűsítése felé akar jelentős lépést tenni.
Nicolas Sarkozy francia elnök szerdán különleges engedélyhez kötötte minisztereinek külföldi nyaralását, s arra kérte a tárcavezetőket, lehetőleg belföldön töltsék el szabadságukat. A köztársasági elnök először Michele Alliot-Marie külügyminiszter, majd Francois Fillon kormányfő miatt került kellemetlen helyzetbe.
Szaúd-Arábia feltehetően kevesebb olajtartalékkal rendelkezik, mint azt eddig állította. Ez derül ki a Wikileaks portálja által közölt titkos dokumentumokból. A The Guardian által közölt jelentés 2007 decemberében készült.
Magyarország egyelőre figyeli az euróövezethez tartozó uniós országok közötti párbeszédet és várja, hogy végleges formát öntsön a Merkel-Sarkozy-javaslat - mondta az uniós ügyekért felelős államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában. Győri Enikő emlékeztetett arra, hogy a tervezetnek van egy adóharmonizációs része is, ami - mint mondta - Magyarországnak jelenleg nem érdeke, mert akadályozná a…
Nicolas Sarkozy szerint a multikulturalizmus kudarcot vallott Európában és Franciaországban egyaránt. A francia államfő ezzel követte Angela Merkel német kancellárt és David Cameron brit miniszterelnököt, akik a közelmúltban hasonló véleményüknek adtak hangot.