Vizsgálatot indítottak az amerikai hatóságok egy 20 éves brit lány halála ügyében - közölte kedden az NBC amerikai tévécsatorna. Claudia Adusei kedden halt meg egy kórházban, néhány órával azután, hogy a philadelphiai nemzetközi reptér közelében lévő egyik hotelben fenékformásító injekciókat kapott ismeretlenektől.
Felszólította szerdán az Egyesült Államok az egyiptomi vezetést, hogy azonnal szüntesse meg a 30 éve elrendelt rendkívüli állapotot. Joe Biden amerikai alelnök pedig a változások gyorsítását kérte az egyiptomi kollegájával, Omár Szulejmán alelnökkel folytatott telefonbeszélgetésben.
Gépkocsiba rejtett pokolgépek robbantak fel szerdán az észak-iraki Kirkuk városában, s a terrorcselekményekben legkevesebb nyolcan meghaltak, és mintegy hetvenen megsebesültek.
Az amerikai hadvezetés hét év óta először kedden új katonai stratégiát ismertetett, amely, azon túl, hogy az afganisztáni háborúra összpontosít, felkészül Kína növekvő erősödésére és más stratégiai kihívásokra.
Lelőttek egy dél-szudáni minisztert szerdán, csupán napokkal azután, hogy a függetlenségi népszavazás megerősítette: a régió lesz Afrika legfiatalabb független állama - közölte egy dél-szudáni katonai szóvivő.
A francia elnök szerdán elrendelte, hogy a kormány tagjai szabadságukat csak hazájukban tölthetik el. Az AFP francia hírügynökség szerint Nicolas Sarkozy döntése egyértelműen összefügg a legutóbbi botránnyal, amelynek főszereplője a francia külügyminiszter, aki többször is a nemrég megbuktatott tunéziai elnöknél vendégeskedett.
A mexikói hadsereg katonái kiszabadítottak 44 guatemalai és 3 mexikói állampolgárt, akiket egy szervezett bűnözői csoport tartott fogva az ország északi részén található Tamaulipas állam Reynosa városában.
Szerdán nyilvánosságra hozott közleményük szerint milánói ügyészek levélben kérték fel a vizsgáló bírót, hogy kezdeményezze az olasz kormányfő azonnali perét. A levél szerint elegendő bizonyíték áll rendelkezésre, hogy hatalommal való visszaélés és egy Ruby nevű fiatalkorúval létesített szexuális kapcsolat miatt bíróság elé álljon Silvio Berlusconi.
Silvio Berlusconi olasz kormányfő vád alá helyezését kérvényezte szerdán a milánói ügyészség a bíróságtól, Berlusconi fiatalkorúakkal folytatott üzletszerű szexuális kapcsolatai és az úgynevezett Rubygate-ügy miatt.
Silvio Berlusconi olasz kormányfő vád alá helyezését kérvényezte szerdán a milánói ügyészség a bíróságtól, Berlusconi fiatalkorúakkal folytatott üzletszerű szexuális kapcsolatai és az úgynevezett Rubygate-ügy miatt.
Egy görög zászló alatt hajózó, brit tulajdonú tankert raboltak el kalózok szerdán Omán partjainál - közölte a bahreini székhelyű nemzetközi haditengerészeti erő szóvivője. A bejelentés szerint az Irene SL nevű tanker úticélja az Egyesült Államok volt.
Omar Szuleimán alelnök kedden kijelentette, hogy fennáll a katonai puccs veszélye, amennyiben tovább folytatódnak az utcai megmozdulások, és nem sikerül tárgyalóasztalhoz ültetni az ellenzéket. A Nyugat kicsit tanácstalan a konfliktus megoldását illetően. Mégis mit tehet az Európai Unió?
A moszkvai tisztségviselőknek adott vesztegetések átlagos összege tavaly elérte a 600 ezer rubelt, vagyis mintegy 20 ezer dollárt - számoltak be róla az orosz lapok.
A dán haditengerészet szerdán bejelentette, hogy kénytelenek voltak szabadon engedni hat szomáliai kalózt, mert nem tudtak elég bizonyítékot gyűjteni ellenük. A Szomália partjainál járőröző kalózellenes nemzetközi erők rendszeresen kénytelenek szabadon elengedni elfogott kalózokat. Általában azért, mert nincsenek meg a megfelelő jogi csatornák arra, hogy eljárást indítsanak ellenük.
Nagyjából ezer ellenzéki tüntető vonult szerdán a kairói parlament épülete elé a törvényhozás azonnali feloszlatását követelve. A tüntetések egy nappal korábban új lendületet kaptak, miután százezrek jelentek meg a kairói Tahrír téren, hogy azonnali távozásra bírják Hoszni Mubarak elnököt. Közben három halálos áldozattal járó összecsapások történtek az ország délnyugati részén a rendőrség és…
Elutasította a román szenátus azt a törvényjavaslatot, melynek alkalmazásával cigányra cserélnék a roma megnevezés használatát. A kormányzó demokrata-liberális párti képviselő - Silviu Prigoana - javaslatát a voksok túlnyomó többségével (51 igen és 27 nem szavazat) utasították el. Korábban a szenátus illetékes szakbizottságai jóváhagyták a javaslatot.
Az Egyesült Államokban a terrorfenyegetettség olyan szintet ért el, mint amilyet még soha a 2001. szeptember 11-i terrortámadás óta - figyelmeztetett szerdán Washingtonban Janet Napolitano amerikai belbiztonsági miniszter.
A magyar jegybank (MNB) monetáris tanácsába várhatóan a kormány pénzügypolitikai álláspontjával "rokonszenvező" új tagok kerülnek a hamarosan esedékes váltás nyomán, és - jóllehet az új összetételű testület akár kamatcsökkentéseket is megszavazhatna - valószínűleg az idei év végéig már nem változik a jelenlegi, 6 százalékos MNB-alapkamat - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni…
Az Egyesült Államok tádzsikisztáni nagykövetsége szerdán "erősen elítélte" egy ellenzéki újság szerkesztőjének megverését. A tádzsikisztáni iszlám párt által kiadott újság szerkesztőjét kritikus állapotban vitték kórházba, miután hétfőn több támadó megverte. A szerkesztő kollégái szerint munkája miatt támadták meg.
Elvérzés miatt halt meg az a 14 éves bangladesi kislány, akit egy állítólagos szerelmi ügy miatt kötéllel végrehajtott ütlegelésre ítéltek - közölte szerdán a BBC brit közszolgálati adó. A lányt január végén verték meg nyilvánosan, és egy héttel később halt meg egy kórházban. Az eset hatalmas felháborodást okozott Bangladesben, főleg azután, hogy az első boncolás nem talált külső sérülésnyomokat a…
A külügyminisztérium ismét arra hívja fel a magyar állampolgárok figyelmét, hogy a helyzet javulásáig, a közrend és a közbiztonság teljes helyreállításáig ne utazzanak Egyiptomba - olvasható a tárca szerda délutáni közleményében.
Moszkvában kedd délután óta szünet nélkül hull a hó: csak kedden éjfélig több mint 10 centiméternyi, az ilyenkor szokásos egész havi átlag több mint a felének megfelelő mennyiség, 48 óra alatt 25 centiméternyi hullott nulla fok körüli hőmérséklet mellett, de péntekre már mínusz 20 Celsius-fokot ígértek a meteorológusok.
Az Egyesült Államokban a terrorfenyegetettség olyan szintet ért el, mint amilyet még soha a 2001. szeptember 11-i terrortámadás óta - figyelmeztetett szerdán Washingtonban Janet Napolitano amerikai belbiztonsági miniszter.
Egy mérvadó közvélemény-kutatás eredménye szerint Oroszország lakosságának csaknem egyharmada még ma is komolyan úgy gondolja, hogy a Föld a világegyetem középpontja - adta hírül szerdán az ukrán ZIK információs hírportál. A felmérést az orosz tudomány napja alkalmából készítették.
Vasárnaptól egyelőre nem közlekednek nemzetközi vonatok Görögországba, illetve Görögországból. A MÁV-START azt javasolja a közlekedőnek, hogy már az utazások tervezésekor tájékozódjanak a lehetőségekről.
Bolíviában az állítólagos terrorista összeesküvés ügyében egy ellenzéki képviselő szerdán egy olyan videofelvételről adott hírt, amelyen Rózsa Flores látható, amint pénzt vesz át a bolíviai alelnök testvérétől.
Az albán hatóságok őrizetbe vették szerdán a köztársasági őrség két magas rangú tagját, akik a gyanú szerint a tömegbe lőttek egy január végi ellenzéki tüntetésen - közölte az albán ügyészség. A demonstrációnak négy halálos áldozata volt.
Szlovákiában elhalasztották a szavazást az állampolgársági törvény módosításáról. A parlament azután döntött így, hogy a négypárti jobbközép kormánykoalíció képviselőinek nem sikerült egységes álláspontra jutniuk, és fennállt a veszélye, hogy a koalíciós javaslat nem kap többséget.
Az egyiptomi hadsereg kénytelen lesz közbelépni, ha a kormányellenes tüntetések káoszba taszítanák Egyiptomot - jelentette ki az ország külügyminisztere, a hivatalos egyiptomi hírügynökség közlése szerint. Közben már ötre emelkedett az ország délnyugati részén történt összecsapásban meghalt emberek száma. Az ENSZ becslése szerint legalább háromszáz ember halt a január 25-én kezdődött tüntetések…
Mubarak elnök távozásán kívül az egyiptomi tüntetők maguk sem tudják, mit akarnak elérni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Rostoványi Zsolt egyetemi tanár, Közel-Kelet szakértő. Szerinte az is kérdéses, ki mögé sorakozhatnának fel egyáltalán, aki változást akarnak. A lehetséges utódok közül ugyanis egy sem látszik alkalmasnak.
Csütörtökre halasztotta a végszavazást a szlovák parlament az állampolgársági törvény módosításáról. A jelenleg hatályos jogszabály szerint elveszti szlovák állampolgárságát az a személy, aki más állampolgárságért folyamodik.
Egy friss CNN/Opinion Research Corporation felmérés szerint az amerikaiak 51 százaléka úgy véli, nem fogják újjáválasztani Barack Obamát. Csupán a megkérdezettek 46 százaléka számít arra, hogy a demokrata elnök győz 2012 novemberében. Ezek a felmérések azonban még túlságosan koraiak, s nem is igazán mérvadóak. Bill Clinton újraválasztási esélyeit 1995-ben az amerikaiak 65 százaléka…
Kivonult az észak-koreai küldöttség szerdán a dél-koreaiakkal folytatott katonai tárgyalásokról. A szöuli védelmi minisztérium közleménye szerint a kivonulás után a phenjani delegáció tíz percen belül már át is lépte a határt, és végleg távozott.
Jozef Kollár, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) frakcióvezetője újságíróknak tegnap Pozsonyban kijelentette: ha a pozsonyi parlamentben nem fogadják el az állampolgársági törvény módosítását, Bugár Béla, a Híd párt elnöke nem lesz semmivel arra kötelezve, hogy a továbbiakban a koalícióval szavazzon.
Megkezdték egy új, pilóta nélküli, lopakodó bombázó tesztelését az Egyesült Államokban. A Northrop Grumman fegyvergyártó cég jelentette be, hogy sikeresen lezajlott a régóta beharangozott, új fejlesztésű X-47B gép első próbarepülése. A radarok számára gyakorlatilag láthatatlan, sugárhajtású drón a B-2-es lopakodó bombázó kicsinyített változata.
Az AFP francia hírügynökség által megkérdezett jogi szakértők képtelenségnek nevezték Julian Assange ügyvédeinek azt az állítását, hogy ha az Egyesült Államokba vinnék a WikiLeaks alapítóját, akkor halálbüntetés vagy a guantánamói börtöntábor várna rá. Az ügyvédek a védencük elleni svéd kiadatási kérelemről szóló londoni bírósági meghallgatás után nyilatkoztak.
Tegnap újra több ezren gyülekeztek a kairói Tahrir téren, Hoszni Mubarak elnök azonnali távozását követelve. Az ellenzéki tüntetőket felháborította Omar Szulejman alelnök azon kijelentése, hogy ha nem áll helyre a rend, akkor nem lehet kizárni egy katonai államcsíny lehetőségét sem. Az alelnök cáfolta azt a feltételezést, hogy Mubarak elnök orvosi kezelésre Németországba utazva válik ki az…
Amerika és Izrael is a "demokrácia vagy stabilitás" dilemmával küzd Egyiptom ügyében - mondta Rostoványi Zsolt egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában. A Közel-Kelet szakértő szerint túlzás Egyiptom és Irán között párhuzamot vonni. Még akkor is, ha fönnáll annak a lehetősége, hogy az ellenzéki Muszulmán Testvériség pozícióba kerülése esetén felülvizsgálhatják az Izraellel kötött…
Észak-Korea a váratlanul megszakadt előző napi katonai tárgyalások után közölte csütörtökön: nem érzi szükségét annak, hogy folytassa a párbeszédet déli szomszédjával.
Odafigyelünk Magyarországra - jelentette ki Washingtonban Pamela Quanrud amerikai helyettes külügyi államtitkár a Johns Hopkins Egyetemen Magyarország: egy második rendszerváltás? címmel megrendezett konferencián.