A visszaeső fájlmegosztókat az internetkapcsolatuk időszakos megszakításával szankcionálhatják Új-Zélandon -áll a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) hírlevelében
A dán külügyminiszter nyomást fog gyakorolni a halálbüntetést alkalmazó amerikai szövetségi államokra, hogy ne használják egy dán gyógyszergyártó készítményét kivégzésekre - közölte csütörtökön az AFP, dán külügyminiszter írásos nyilatkozatára hivatkozva. Az Egyesült Államok több államában is kénytelenek voltak áttérni a Lundbeck dán cég egyik termékére, miután a korábban kivégzésekhez alkalmazott…
Az uniós gazdasági kormányzás ügye sínen van - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben, a magyar EU-elnökség első félidejét értékelő sajtótájékoztatóján.
A kárpátaljai magyar iskolák tankönyvellátásának hiányosságára hívta fel a figyelmet Viktor Janukovics ukrán államfőhöz intézett levelében Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke - adta hírül csütörtökön a Kárpátalja című lap. A levél egy-egy példányát eljuttatták Mikola Azarov kormányfőnek és Dmitro Tabacsnik oktatási miniszternek is.
Tojással dobálta meg a német államfőt és a társaságában lévő hesseni miniszterelnököt egy férfi csütörtökön a szövetségi tartomány fővárosában, Wiesbadenban.
Megtiltanák a "tisztátalan" kutyák háziállatkánt tartását iráni képviselők. Egy, az iráni parlament elé beterjesztett törvényjavaslat ötmillió rijádos pénzbüntetést helyez kilátásba azok ellen, akik közterületen sétáltatják kedvencüket. Az állatot pedig elkobozhatják. Erről csütörtökön számolt be az AFP francia hírügynökség.
Sürgősen zárja le a horvát csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unió - szorgalmazta Orbán Viktor csütörtökön Brüsszelben az Európai Parlamentben, a Nyugat-Balkán európai integrációjáról rendezett tanácskozáson.
Új kormány alakult Szíriában csütörtökön Ádel Szafar kijelölt miniszterelnök vezetésével. A kormány összetételét Bassár el-Aszad elnök hirdette ki - jelentette az állami televízió.
A fehérorosz hatóságok őrizetbe vettek öt embert a 12 halálos áldozatot követelő minszki robbantással kapcsolatban - közölte az ügyben indított nyomozást vezető helyettes főügyész csütörtökön. Andrej Sved elmondása szerint megtalálták a bombakészítő műhelyt, és több mint ezer darab bizonyítékot gyűjtöttek össze.
110 illegális bevándorlót találtak a hatóságok egy elhagyatott légvédelmi óvóhelyen kialakított lakótáborban Moszkva külvárosában - adta hírül csütörtökön a Szevodnya. A földalatti kisváros lakói elsősorban a kaukázusi és közép-ázsiai térségből érkeztek az orosz fővárosba.
Lemondott csütörtökön az amerikai polgári repülési hatóság egyik magas rangú vezetője, miután több repülőtéren is elaludtak munka közben a légiirányítók. Az elmúlt három hétben legalább négy ilyen eset történt szerte az Egyesült Államokban.
A bolíviai ügyészség megkezdte csütörtökön a bizonyítékok felsorakoztatását az úgynevezett terrorista csoport ügyében, amelynek Tóásó Előd személyében magyar vádlottja is van.
A lengyel soros elnökség idejében folytatódnak tárgyalások az Egyesült Államok és az Európai Unió között az új adatcsere egyezményről, amely a légiutas- és a banki adatcserére vonatkozna.
Orbán Viktor kormányfő Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnökével találkozott Brüsszelben, hogy összegezze a magyar soros tanácsi elnökség eddigi munkáját. A magyar miniszterelnök szerint az elnökség a legkényesebb témákat válogatta ki, melyekkel "Európa évek óta küzd".
Nem indul újra 2013-ban a kormányfői tisztségért Silvio Berlusconi. A 74 éves olasz kormányfő 1994 óta három ciklust töltött ki. Ugyanakkor nem fordít hátat a politikának, mert pártelnök kíván maradni.
Az amerikai elnök csattanós választ adott a republikánusok deficitcsökkentési tervére. Bár a 2011-es költségvetési vitában sok kompromisszumot kötött, Barack Obama ezúttal világossá tette, nem hajlandó a legrászorultabbak, a szegények és az idősek rovására végrehajtani a megszorításokat. A demokrata elnök kitart egészségügyi reformterve mellett is. A deficitcsökkentés lehet a 2012-es…
Földcsuszamlás sodort el egy autóbuszt Kolumbiában. A járművel utazó tizennyolc utas és két sofőr közül eddig tizenöt holttestét találták meg, a többiekét még keresik.
Megölték a Gázai övezetben csütörtökön elrabolt olasz békeaktivistát. Élettelen testét az éjjel találták meg Gáza egyik elhagyatott házában a palesztin biztonsági erők. Az olasz külügyminisztérium együttérzéséről biztosította az áldozat családját, és "a barbár gyilkosság fölötti mélységes iszonyatának" adott hangot.
Megölték a Gázai övezetben csütörtökön elrabolt olasz békeaktivistát. Élettelen testét az éjjel találták meg Gáza egyik elhagyatott házában a palesztin biztonsági erők.
A bolíviai ügyészség minden bizonyítékát megcáfolta az egyik ügyvéd csütörtökön az úgynevezett terrorista csoport ügyében folyó előzetes meghallgatáson Cochabamba városban. Az ügynek Tóásó Előd személyében magyar vádlottja is van.
A bahreini igazságügyi miniszter bírósághoz fordult, hogy két síita ellenzéki párt betiltását kérje egy hónappal a parányi monarchiát megrázó kormányellenes tüntetések elfojtása után.
Már csak Barack Obama aláírására vár az amerikai költségvetés, miután magyar idő szerint ma hajnalban a Szenátus és a Képviselőház is elfogadta a múlt heti, jelentős megszorításokat tartalmazó egyezséget, amivel elkerülték az Obama-kabinet összeomlását.
A Moamer Kadhafi lemondásáról való beszéd támadás a líbiaiak ellen - mondta pénteken a líbiai vezető lánya. Aisha Kadhafi apja tripoli palotájának erkélyéről szólt az épületnél összegyűltekhez, nem sokkal azután, hogy a világ vezető politikusai közösen lemondásra szólították fel Kadhafit.
Meghalt a világ legidősebb férfija, a 114 évet élt amerikai Walter Bruening. Az egykori vasúti dolgozó csütörtökön vesztette életét a montanai Great Falls egyik kórházában - közölte a Rainbow Senior Living nyugdíjas otthon szóvivője. Stacia Kirby szerint az 1980 óta a nyugdíjasházban élő férfi természetes okok következtében halt meg.
Ősszel születhet ítélet az Európai Bíróságon a magyar áfa-törvény egyes adó-visszaigénylési szabályaival kapcsolatos eljárásban - mondta a Független Hírügynökségnek Lehoczki Balázs, az Európai Bíróság sajtóosztályának munkatársa. Az Európai Bizottság által kezdeményezett bírósági eljárás csütörtökön kezdődött az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságán.
Huszonnégy év börtönbüntetésre ítélte Ante Gotovina horvát tábornokot szerbek elleni bűnökért a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék pénteken.
Románia engedélyt kér az Európai Unió versenyhivatalától, hogy ideiglenesen befagyassza az üzemanyagárakat - jelentette ki Neményi József, a romániai versenytanács tagja.
Magyarország akarja az eurót és bevezeti azt, közölte a Handelsblatt című lapnak adott nyilatkozatában Martonyi János. A Berlinben tartózkodó magyar külügyminiszterrel készített interjút a német üzleti napilap pénteki számában közölte.
Közel 700 ezer forintnak megfelelő összegű anyagi kártérítésre kötelezett a bíróság egy ukrán plasztikai sebészt, aki elszabta egyik páciensének az arcát - adta hírül pénteken az ukrán TSZN híradóműsor. A szépészeti műtét szó szerint csúfos eredménnyel végződött
Az euróválság ellenére Magyarország továbbra is azt tervezi, hogy csatlakozik az eurózónához, ám egyelőre korai lenne arról beszélni, hogy mikor - mondta Martonyi János a Handelsblatt című napilapnak. "Továbbra is egyértelmű. Akarjuk az eurót és be fogjuk vezetni" - fogalmazott a külügyminiszter a düsseldorfi újságnak adott nyilatkozatban.
Horvátországban senki sem számított Ante Gotovina ilyen súlyos börtönbüntetésére, s a horvát kormányfő "elfogadhatatlannak" nevezte azt, hogy huszonnégy évre ítélte pénteken a volt horvát tábornokot a szerbek elleni bűncselekmények miatt a hágai Nemzetközi Törvényszék.
Szíriában egy hónapos lázongás után egyre melegebb a helyzet- a mai pénteki imanapon már bármi megtörténhet. Míg Líbiával kapcsolatosan a nagyhatalmak egyetértettek a beavatkozás szükségességében, addig a szíriai helyzet sokkal kényesebb- több állam érdeke is ütközik itt, olyanoké, mint Amerika, Irán és Oroszország.
Schmitt Pál köztársasági elnök meghívására vasárnap Magyarországra érkezik az ENSZ főtitkára, a dél-koreai Ban Ki Mun látogatása előtt a nemzetközi szervezet előző, ghánai elnöke az ezredfordulón kereste fel a magyar fővárost.
A március 11-i szökőár által megrongált fukusimai atomerőművet üzemeltető vállalat, a TEPCO elnöke pénteken bejelentette, hogy cége kezdeti kártérítésként mintegy 12 ezer dollárt fizet a veszélyeztetett körzetből kitelepített családoknak.
A NATO mindaddig katonai nyomást gyakorol a Kadhafi-rezsimre, amíg az folytatja a polgári lakosság elleni brutális támadásokat - hangsúlyozta a külügyminiszterek berlini értekezletének líbiai vitáját lezáró, csütörtök délutáni sajtóértekezletén Anders Fogh Rasmussen főtitkár.
Kivégzésre ítélhetik Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt, ha bebizonyosodik, hogy utasítást adott a távozását követelő tüntetők megölésére - jelentette pénteken az egyiptomi állami média. Mubarakot és két fiát a héten 15 napig tartó előzetes letartóztatásba helyezték a tüntetők ellen alkalmazott erőszak, valamint egy korrupció gyanújával indított nyomozás részeként.
Ezrek tüntettek Szíriában a pénteki imát követően az ország számos pontján, egy hónappal az első megmozdulások kirobbanása után - adták hírül emberi jogi aktivisták.
Kötelező sakkoktatást vezet be Örményország az általános iskolákban annak biztosítására, hogy a 3,1 milliós ország sakknagyhatalom legyen - közölte pénteken az ország oktatásügyi minisztériuma. A minisztérium szerint a sakk tantervbe vétele elősegíti a gyerekek intellektuális fejlődését, és bölcs gondolkodásra serkenti őket.
Egy katonai kórházba szállítják át Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt, akit egy Sarm es-Sejk-i kórházban kezelnek szívrohama után. Erről pénteken döntött az egyiptomi főügyész - közölte az egyiptomi állami média. Az előzetes letartóztatásban lévő Mubarakot azonnal egy börtönbe szállítják át, amint jobban lesz.
Az egyiptomi főügyész úgy rendelkezett pénteken, hogy katonai kórházba szállítják Hoszni Mubarak volt elnököt, aki február 11-én távozott posztjáról és ez idő szerint a sarm-es-sejki kórházban tartózkodik, előzetes letartóztatás hatálya alatt.
Horvátország kormánya "elfogadhatatlannak" nevezte pénteken a hágai ENSZ-törvényszék döntését, ami szerint a háborús bűnök miatt elítélt két horvát tábornok a horvát politikai vezetéssel együttműködve hajtotta végre bűncselekményeit. Horvátország fellebbezni fog az ítélet ellen, amelyben Ante Gotovina horvát tábornokot huszonnégy évnyi börtönre, Mladen Markacs tábornokot pedig 18 évnyi börtönre…