Bíróság elé állítják Laurent Gbagbót, Elefántcsontpart volt elnökét, aki a tavaly novemberben elvesztett elnökválasztás óta nem volt hajlandó lemondani posztjáról - közölte hétfőn késő este a nyugat-afrikai ország államfője.
A nukleáris eseményeket rangsoroló (INES-) skálán az eddigi ötösről a legmagasabb, hetes fokozatúra emelik a Japán északkeleti részén, a fukusimai atomerőműben bekövetkezett katasztrófa minősítését - jelentette kedden a japán sajtó.
A fehérorosz hatóságok szerint terrortámadás volt a minszki metróban hétfőn történt robbanás - közölte az esettel kapcsolatos nyomozást vezető fehérorosz ügyész a RIA Novosztyi orosz hírügynökséggel. A fehérorosz egészségügyi minisztérium adatai szerint legalább 11 ember halt meg, 126 pedig megsebesült a legforgalmasabb minszki metróállomáson történt robbanásban.
A nukleáris eseményeket rangsoroló skálán a legmagasabb fokozatúra emelték a japán fukusimai atomerőműben bekövetkezett baleset minősítését kedden az illetékes hatóságok; a japán kormányfő ezzel együtt úgy vélte, hogy előrelépés történt az esetleges súlyosabb katasztrófa elhárításában. Újabb erős földrengés rázta meg kedden Japán északkeleti részét.
Terrorcselekménynek minősítette a fehérorosz ügyészség kedden a minszki metróban előző nap este történt robbantást, és bűnvádi eljárást indított az ügyben. Nagy valószínűséggel távirányítású pokolgép robbant. Nincs magyar érintett.
Bíróság elé állítják Laurent Gbagbót, Elefántcsontpart volt elnökét, aki a tavaly novemberben elvesztett elnökválasztás óta nem volt hajlandó lemondani posztjáról - közölte hétfőn késő este a nyugat-afrikai ország államfője.
A washingtoni rendőrség letartóztatta az amerikai főváros polgármesterét és több önkormányzati képviselőt egy hétfő este tartott tüntetésen. Vincent C. Gray egy több mint kétszáz fős tüntetést vezetett. A résztvevők az előző hét pénteken elfogadott költségvetési törvény Washingtonra vonatkozó kitételei ellen tiltakoztak.
A japán hatóságok kedden a legmagasabb, hetes fokozatúra emelték a Fukusima atomerőműben történt baleset minősítését. A 7-es kategóriába eddig csak a csernobili katasztrófát sorolták. A japán atombiztonsági hatóság szerint a két eset azonban jelentősen különbözik.
Ötven éve repült először ember az űrbe. Jurij Alekszejevics Gagarin szovjet asztronauta a Vosztok-1 űrhajóval indult útnak 1961. április 12-én, Bajkonurból.
Egy távirányítású amerikai robotrepülőgépről kilőtt rakéta ölt meg két amerikai katonát Afganisztánban - közölte hétfőn egy amerikai védelmi minisztériumi tisztségviselő. Valószínűleg ez az első eset, hogy egy robotrepülő saját katonákat ölt meg. Az amerikai hadsereg vizsgálatot indított az ügyben.
Terrorcselekménynek minősítette a fehérorosz ügyészség a minszki metróban előző nap kora este történt, 12 halottat követelő robbantást, és bűnvádi eljárást indított az ügyben. A hétfői merényletnek nincs külföldi áldozata.
Az ukrán Legfőbb Ügyészség megtagadta a kiutazási engedélyt Leonyid Kucsma korábbi ukrán államfőtől, aki ellen nyomozás folyik egy újságíró meggyilkolása ügyében - adta hírül az Ukrajinszki Novini.
A fehérorosz belbiztonsági szolgálat keddi közlése szerint 12-re emelkedett az egy nappal korábbi minszki metrórobbantásban meghalt emberek száma. A KGB közleménye szerint 149 sebesültnek volt szüksége orvosi ellátásra, akik közül 22 súlyos állapotban vannak. A terrortámadás az esti csúcsforgalom idején történt, a legforgalmasabb minszki metróállomáson.
A bolíviai magyar konzul szerint Tóásó Előd a hétfőn megkezdődött pere előtt kicsit idegesnek tűnt, de alapvetően jó kedve volt. Azt gondolja, hogy akár el is engedhetik, mert nincs ellene bizonyíték és a hatóságok nagyon sok törvénytelenséget követtek el - mondta az origo-nak Bartos Miklós, Magyarország Bolíviába akkreditált tiszteletbeli konzulja.
A NATO Líbiában nem tölti be eléggé azt a szerepét, hogy semlegesítse Moammer Kadhafi erőinek a nehézfegyvereit, és megvédje a polgári lakosságot - jelentette ki kedden Alain Juppé, a francia diplomácia vezetője.
„Teljes körű együttműködésre” szólította fel a líbiai felkelőket a közvetíteni próbáló Afrikai Unió (AU) kedden, miután azok előző nap elutasították a kontinentális szervezet tűzszüneti ajánlatát.
Egy kisebb gépnek ütközött hétfő este a világ legnagyobb utasszállító repülőgépe, miközben a New York-i JFK repülőtér aszfaltján gurult. Az Air France francia légitársaság Airbus A380-as típusú gépe a felszálláshoz készülődött, amikor bal szárnyával nekiütközött a Comair amerikai légitársaság várakozó gépének. Az esetben senki sem sérült meg a gépek fedélzetén lévő emberek közül.
Nagy valószínűséggel távirányítású pokolgép robbant hétfőn a minszki metró Oktyabrszkaja állomásán, a merénylet legkevesebb 12 ember életét követelte, s 204 sérültet szállítottak kórházba, közülük 26 állapota súlyos.
Az, hogy a nukleáris eseményeket rangsoroló (INES) skálán ötösről a legmagasabb, hetes fokozatúra emelték a fukusimai atomerőműben bekövetkezett katasztrófa minősítését, nem azt jelenti, hogy nőtt a veszély, vagy újabb fejlemények történtek - mondta Aszódi Attila egyetemi docens. Az új besorolás mögött az áll, hogy összegezték és újraértékelték a történteket.
A Jobbik minden kormánypárti képviselőt - aki az alkotmánytervezethez benyújtott módosító indítványok hétfői szavazásán a magyar föld- és vízvagyon magyar kézben tartása ellen szavazott - igenis hazaárulónak tekint ezen cselekedete miatt - jelentette ki Vona Gábor az ellenzéki párt elnöke és frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján.
A fehérorosz hatóságok letartóztattak több embert a 12 halálos áldozatot követelő minszki metrórobbantással kapcsolatban - közölte kedden a fehérorosz ügyészség. A feltehetően házi készítésű, nagyjából hat kilogrammos távirányítású bombát a belügyminiszter közlése szerint a metróállomás egyik padja alatt rejtették el.
Oroszország 2018-ra egy új típusú interkontinentális ballisztikus rakétát fejleszt ki, amely az RSZ-20 osztályú hordozóeszközt váltja majd fel - közölte kedden Viktor Jeszin tábornok, az orosz hadászati rakétaerők tanácsadója.
Továbbra is érvényes az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata, amely világosan kimondja, hogy Moammer Kadhafi líbiai vezetőnek távoznia kell a hatalomból.
Bizonyítékok utalnak arra, hogy fogságba esett felkelőket végeztek ki a Kadhafi-rezsimhez hű erők az elmúlt napokban a kelet-líbiai Adzsdábija környékén - közölte kedden Londonban az Amnesty International, amely háborús bűncselekménynek nevezte a gyilkosságokat. Interaktív térképünkön figyelemmel kísérheti a legfrissebb eseményeket, és elolvashatja a legújabb elemzéseket!
Utoljára vett részt hivatalos programon menyasszonyként Kate Middleton, aki a brit sajtó szerint jóval soványabbnak tűnt, mint valaha. Vilmos herceg és menyasszonya bő két héttel az esküvő előtt látogatott el az angliai Darwenbe és a közeli Blackburnbe, ahol megnyitott egy iskolát és felkeresett egy sportközpontot.
Egy nemzetközi jogvédő szervezet szerint bizonyítékok utalnak arra, hogy Líbiában fogságba esett felkelőket végeztek ki a Moammer Kadhafihoz hű erők az elmúlt napokban Adzsdábija környékén.
Egy párizsi külváros egyik bevásárlóközpontjában büntettek meg először egy nőt azért a rendőrök, mert az arcát is eltakaró muzulmán öltözéket viselt - közölték kedden rendőrségi források. A fiatal nőt hétfő délután büntették meg 150 euróra a főváros közeli Mureaux-ban. A rendőri fellépés során nem történt incidens.
A világűr meghódításában szerzett érdemeiért érdemrenddel tüntette ki Dmitrij Medvegyev orosz államfő Farkas Bertalan magyar űrhajóst kedden, Jurij Gagarin űrutazásának 50. évfordulóján a moszkvai Kreml Katalin termében.
Franciaországban egy párizsi külváros egyik bevásárlóközpontjában büntettek meg először egy nőt azért a rendőrök, mert az arcát is eltakaró muzulmán öltözéket viselt.
Gépfegyverek dörögtek még kedden délelőtt is Elefántcsontpart gazdasági fővárosának, Abidjannak elitnegyedeiben, az előző nap őrizetbe vett volt elnök fellegvárainak számító Plateau-ban és Cocodyban.
Algériába utaztak kedden azok az afrikai vezetők, akik az elmúlt napokban Líbiában próbáltak tűzszünetet kikényszeríteni a Moamer Kadhafival és a felkelők vezetőivel folytatott tárgyalásaikon. A csoport a nap folyamán Abdelaziz Bouteflika algériai elnökkel tart megbeszélést - közölte az ASP hírügynökség.
Az ENSZ főtitkára bízik abban, hogy 2012-2013-ban Magyarország a világszervezet Biztonsági Tanácsának nem állandó tagja lesz. Ban Ki Mun annak alkalmából beszélt erről New Yorkban, hogy vasárnap Budapestre érkezik, hogy egyeztessen az unió soros elnöki tisztét ellátó Magyarország több vezető politikusával.
Több százezer zarándokra számít a Vatikán május elsején, II. János Pál pápa boldoggá avatási szertartásának napján. A római városvezetés egy nagyságrenddel több, milliókban mérhető vendégtömeggel kalkulál. A Szentszék keddi tájékoztatása szerint a Szent Péter bazilikában tartandó ceremóniát óriási kivetítőkön követhetik majd figyelemmel az érdeklődők Róma több pontján.
Rálőttek az Európai Unió afganisztáni különmegbízottjának kabuli irodájára - közölte Vygaudas Usackas hivatala kedden. A jelenleg uniós különmegbízottként dolgozó volt litván külügyminiszter irodájának tájékoztatása szerint kézifegyverrel lőttek rá az épület egyik ablakára, ám senkit sem találtak el. Mint közölték, egyelőre nem tudni, hogy szándékos támadás történt-e vagy véletlenül érte a találat…
A japán hatóságok a legmagasabb, hetes fokozatúra emelték a fukusimai atomerőműben történt baleset minősítését. A nukleáris baleseteket rangsoroló INES-skálán eddig csak a csernobili katasztrófát sorolták a hetes kategóriába, de a japán atombiztonsági hatóság szerint a két eset jelentősen különbözik. Az ázsiai tőzsdék mínuszban zártak, ma pedig újabb hatos erősségű földrengés rázta meg a fukusimai…
Az ecuadori kormány persona non gratának nyilvánította Heather Hodges amerikai nagykövetet és felszólította, hogy mihamarabb hagyja el az országot - számolt be a CNN-re hivatkozva a Kitekintő. Az esetet ismét egy a WikiLeaks birtokában lévő sürgöny váltotta ki.
Július kilencedikén függetlenné válhat Dél-Szudán. A 2005 óta autonóm tartomány lakossága ugyanis így döntött a januári népszavazáson. Mia Farrow amerikai színésznő márciusban az UNICEF jószolgálati nagyköveteként járt Dél-Szudánban. Az InfoRádiónak adott interjújában elmondta: ha létrejön, Dél-Szudán lesz a világ legszegényebb országa.
Kórházba került kedden Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök a Vörös-tengernél fekvő Sarm el-Seikben - közölte a biztonsági szolgálat illetékeseire hivatkozva az AFP. Az értesülést a városban található nemzetközi kórház nem erősítette meg, ám azt közölte, hogy az egészségügyi miniszter hamarosan sajtótájékoztatót tart.
A romániai diákok 38 százalékának jó véleménye van a kommunizmusról annak ellenére, hogy nincs közvetlen élettapasztalatuk a szóban forgó korszakból - állapította meg egy helyi felmérés.
Több mint 150 roma személy érkezett meg kedden Temesvárra, miután "hazatérési támogatást" kaptak a francia hatóságoktól - közölte az AFP helyi tudósítója a romániai város repülőterének hatóságára hivatkozva.