Megtiltják az orosz parlamenti képviselőknek és munkatársaiknak a miniszoknyát és a mély dekoltázst, és újságírókkal sem nagyon érintkezhetnek majd közvetlenül. Az új etikai kódexet már kidolgozták, hamarosan életbe is léphet.
Újabb jelölttel bővült a Barack Obama amerikai elnök kihívásáért küzdő republikánus politikusok köre, a legfrissebb induló egy Európában nem túl ismert amerikai képviselő, Michele Bachmann lehet.
A koalíciós légi csapások csökkentették Kadhafi képességét, hogy ellenőrzést gyakoroljon szárazföldi erői felett, az észak-afrikai országból érkező értesülések szerint a líbiai vezető önkénteseket fegyverez fel a harcra - jelentette ki pénteken a Pentagonban az amerikai egyesített vezérkar igazgatója.
Szexuálisan zaklatta gyerekkorában egy pap az 1955-ben, 24 éves korában meghalt, a Haragban a világgal (Rebel Without a Cause ) című filmjévé ikonná lett James Dean amerikai színészt. Legalábbis ez derül ki egy a héten elhunyt Elizabeth Taylorral készített, pénteken közölt interjúból.
Beváltotta ígéretét a jemeni ellenzék, az AFP hírügynökség helyszíni riportja szerint pénteken százezres tömeg gyűlt össze az utcán a fővárosban, Szanaában, ahol egyszerre tüntettek Ali Abdallah Száleh elnök hívei és az ellenzék aktivistái.
Egyfajta "tűzoltó látogatásra" érkezett Izraelbe és a palesztin területekre Robert Gates amerikai védelmi miniszter. Útjára azért volt szükség, mert rendkívül nagy mértékben megnőtt a feszültség az izraeliek és a palesztinok között.
Kan Naoto japán kormányfő tegnap közölte: "kiszámíthatatlan a helyzet" a fukusimai atomerőmű körül. A hatóságok tegnap elismerték, hogy valószínűleg megsérült a 3. blokk reaktortartálya, s ez okozhatja a normál érték tízezerszeresét meghaladó sugárzást. Harminc kilométerre terjesztették ki az evakuálási zónát.
Tibet száműzetésben lévő parlamentje pénteken elfogadta a dalai láma két héttel ezelőtt bejelentett döntését, melynek értelmében a vallási vezető lemond a tibeti nép politikai vezetéséről.
Robert Fico volt szlovák kormányfő, az ellenzéki Smer elnöke úgy nyilatkozott: mivel a kormánypárti képviselők elutasították a pártja által az állampolgársági törvényhez benyújtott módosító javaslatot, a jelenlegi jogszabály következményeiért most már kizárólag az Iveta Radičová által vezetett kabinet felelős.
Egyiptomi útja során Martonyi János felvette a kapcsolatot a líbiai felkelők képviselőjével. A magyar külügyminiszter az Európai Unió Tanácsa elnökeként, Cecilia Malmström belügyi biztossal közösen, a hét közepén tett hivatalos látogatást Egyiptomban.
A koalíciós légi csapások csökkentették Kadhafi képességét, hogy ellenőrzést gyakoroljon szárazföldi erői felett, az észak-afrikai országból érkező értesülések szerint a líbiai vezető önkénteseket fegyverez fel a harcra - jelentette ki pénteken a Pentagonban az amerikai egyesített vezérkar igazgatója.
A sugárzás magas szintje miatt leállították szombaton a munkát a fukusimai atomerőmű egyes reaktorblokkjában - közölte a Kyodo japán hírügynökség. A Nukleáris és Ipari Biztonsági Ügynökség szerint törés keletkezett a reaktorblokkot körülvevő, rozsdamentes acélból készült "dobozon" (konténment). Az atomerőműben "nem romlik a helyzet", de lehetetlen megmondani, hogy meddig tart a következmények…
A határértéket 1250-szeresen meghaladó radioaktív jódot mutattak ki Japánban a tengervízből több száz méterre a szökőárban megsérült fukusimai atomerőműtől - közölte szombaton az atomreaktorok biztonságát felügyelő japán szerv.
Visszafoglalták a líbiai felkelők a stratégiai fontosságú Adzsdábíja várost újságírók helyszíni beszámolója szerint. A Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erők elhagyták állásaikat, miután pénteken a nemzetközi szövetséges erők légicsapásokat mértek rájuk.
"Népfelkelésre" buzdító felhívás jelent meg a Facebook közösségi portálon szombaton, egy nappal azután, hogy Szíria legnagyobb városaiban vérfürdőbe torkollottak a rendszerellenes tüntetések.
Egy nappal a kulcsfontosságú baden-württembergi és rajna-pfalzi tartományi parlamenti választások előtt tízezrek vonultak az utcákra szombaton Németország négy legnagyobb városában, Berlinben, Hamburgban, Münchenben és Kölnben, tiltakozásul az atomerőművek ellen.
Egy nappal a kulcsfontosságú baden-württembergi és rajna-pfalzi tartományi parlamenti választások előtt több mint 200 ezren vonultak az utcákra szombaton Németország négy legnagyobb városában, Berlinben, Hamburgban, Münchenben és Kölnben tiltakozásul az atomerőművek ellen.
A Egyesült Államok egyik legrangosabb felsőoktatási intézménye, a chicagói egyetem, amelynek tekintélyét nyolc Nobel-díjasa mellett egy Fields-díjas matematikus is gyarapítja, ma már kihelyezett oktatási centrumot működtet Peking központjában. Egy szakértő szerint "nem szabad illúziókba ringatnunk magunkat. 2020-ben a világ 20 vezető egyeteme közül öt kínai lesz".
Az utóbbi évtized legnagyobb megmozdulását szervezték szombatra a brit szakszervezetek a konzervatív-liberális kormánykoalíció súlyos költségvetési megszorító intézkedései ellen Londonban.
Negyedmillió részvevővel az utóbbi évtized legnagyobb megmozdulását tartották szombaton Londonban a konzervatív-liberális kormánykoalíció súlyos költségvetési megszorító intézkedései ellen.
Folyamatosan visszaveszik városaikat a fegyveres felkelők Kelet-Líbiában. Elfoglalták Bregát, s folytatják útjukat Rasz Lanuf felé, útközben felszereléseiket a Kadhafihoz hű hadsereg hátrahagyott eszközeivel egészítik ki.
Elhagyták a stratégiai fontosságú kelet-líbiai Adzsdábíja városát és környékét és visszavonultak a Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű fegyveresek, akik közül sokan vesztették életüket a nemzetközi szövetséges erők légitámadásaiban.
Véget akarnak vetni a közvagyon magánosításának az ellenzéki svéd szociáldemokraták - egyebek között ezt a célt hirdette meg szombaton elmondott székfoglaló beszédében a párt előző nap megválasztott új elnöke, Hakan Juholt.
Kiemelte: 2011 első hónapjában 5,1 százalékkal kevesebb gyermek született, mint egy évvel azelőtt. A házasságkötések száma 2010 utolsó hónapjában növekedésnek indult. A társadalom alapegysége a család, amely napról napra változik - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter az európai népesedési és családügyi hét sajtótájékoztatóján Budapesten.
A szervezők közlése szerint összesen negyedmillió ember vonult fel azokon az atomenergia-ellenes tüntetéseken, amelyeket négy német nagyvárosban tartottak szombaton. A kezdeményezők közölték, a kormánynak az atomreaktorok kikapcsolásával kell válaszolnia a "legnagyobb német tüntetésre az atomenergia ellen".
A Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erők szombaton két irányból is támadást indítottak a Tripolitól keletre fekvő, felkelők kezén lévő Miszráta ellen, aknavető- és tüzérségi tűz alá véve a város kikötőjét.
Visszafoglalták a líbiai felkelők a stratégiai fontosságú Adzsdábíja várost újságírók helyszíni beszámolója szerint. Amerikai lapértesülés szerint az Egyesült Államok és szövetségesei fontolgatják, hogy fegyvereket szállítsanak a líbiai ellenzéknek.
Csehországban újra többséget szerzett a parlamenti felsőházban a szociáldemokrata párt, miután alelnöke egy időközi választáson szenátori mandátumhoz jutott.
2009-ben Kadhafi ezredes vezető munkatársai összehívták a Líbiában működő 15 nemzetközi olajtársaság vezetőit és azt követelték, hogy cégeik adják össze azt a másfél milliárd dollárt, amelyet Líbiának a Pan Am légitársaság 103-as járatának felrobbantása, azaz a Lockerbie-i merénylet és más terrortámadások miatt kell megfizetnie.
Hirtelen erőteljesen megugrott radioaktivitás a sérült Fukusima-1 (Daiicsi) atomerőmű kettes reaktorblokkjában, ezért evakuálták az ott dolgozó szakembereket vasárnap.
Az Angela Merkel kancellár vezette konzervatív-liberális kormánykoalíció jövője szempontjából sorsdöntőnek tartott parlamenti választások kezdődtek vasárnap reggel két németországi tartományban.
Mintegy 20 ezren tüntettek tegnap a bolgár fővárosban a kormány megszorító politikája ellen. Szergej Sztanisev, a Bolgár Szocialista Párt elnöke lemondásra szólította fel a kabinetet, és előre hozott választások kiírását követelte.
Hirtelen erőteljesen megugrott radioaktivitás a sérült Fukusima-1 (Daiicsi) atomerőmű kettes reaktorblokkjában, ezért evakuálták az ott dolgozó szakembereket vasárnap.
Az Olaszországhoz tartozó Lampedusa szigete közelébe érkezett egy afrikai menekülteket szállító hajó szombat este, az első, amely a harcok kezdete óta Líbiából indult.
Súlyos pénzbüntetés vár a jövőben azokra a német parlamenti képviselőkre, akik az üléseken illetlen módon viselkednek, azaz megzavarják a rendet, illetve megsértik a legfelsőbb törvényhozói testület méltóságát.
Rendezési javaslatot tett a líbiai válság megoldására az olasz külügyminiszter - Franco Frattini egy vasárnapi lapinterjúban azt mondta, hogy a római elképzelés szerint Moammer Kadhafi líbiai elnök száműzetésbe vonulna. A La Repubblicának nyilatkozó Frattini szerint most, hogy sem Európa, sem pedig az ENSZ nem tekinti elfogadható tárgyalópartnernek Kadhafit, nem lehet számításba venni olyan…
A líbiai katonai beavatkozás addig tart, amíg a rezsim fenyegeti a civil lakosságot, de szárazföldi erők bevetéséről továbbra sincs szó - mondta vasárnap megjelent nyilatkozatában a brit védelmi miniszter.
A líbiai harcokba sodródott felek közötti párbeszéd azonnali megkezdésére és tűzszünetre szólított fel vasárnap a pápa szokásos Úrangyala imádsága után.
A líbiai felkelők kezére került vasárnap Rasz Lanuf. A NATO átveszi az USA-tól a szövetséges hadműveletek irányítását. A pápa párbeszédre szólított fel.