Öt országból - az Egyesült Államokból, Franciaországból, Nagy-Britanniából, Kanadából és Olaszországból - álló koalíció támadást indított Líbia ellen, hogy megbénítsa az arab ország légvédelmi rendszerét - közölte szombat este az amerikai védelmi minisztérium.
A francia légierő gépei Bengázi városa felett repülnek, és készek támadást indítani Moamer Kadafi tankjai ellen - közölte szombaton Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök. Sarkozy közölte, hogy Kadafinak még van ideje arra, hogy "elkerülje a legrosszabbat", és vissza lehet térni a diplomáciához, amint az ellenzék elleni támadások abbamaradnak. Az első célpontot már megsemmisítették.
Miközben a szombati párizsi nemzetközi válságtanácskozáson egyetértés született arról, hogy eljött az ideje a líbiai polgári lakosság katonai eszközökkel történő megvédésének, a líbiai légtérben pedig francia gépek már meg is kezdték a járőrözést, a NATO brüsszeli székhelyén a 28 tagország nagykövete továbbra sem jutott politikai megállapodásra a közös fellépés ügyében.
Legalább egy generációs a különbség a líbiai haderő, valamint a nyugati hatalmak vadászgépei között - derül ki a héten nyilvánosságra hozott stratégiai elemzésből. Amíg Kadhafi MIG-ekkel védheti a hatalmát, addig a Franciaország és Nagy-Britannia negyedik generációs gépeket is bevethet. Európa igazi fölényét azonban az adja, hogy mögöttük áll az Egyesült Államok.
Tokióban a dolgok egy része visszatért a régi kerékvágásba, már majdnem mindenki jár dolgozni, hétfőtől a gyárak is üzemelnek. A boltokban lehet kapni szinte mindent, csak egyes termékek (tej, papírzsebkendő) már délelőtt elfogynak. A vasút mindenhol működik, a vonalak nagy részén azonban csökkentett üzemben, de nem vehető igazán észre. Tokióból egy ott élő magyar informatikus tájékoztatta az…
Rafale típusú francia harci repülőgépek szombaton kora délután felderítő repülésekbe kezdtek Líbia egész területe fölött - közölték Párizsban nem hivatalos francia katonai források.
Mindazonáltal még a mért szintek is jóval alatta maradnak a japán törvények által megengedett határértéknek. Nincs gond a légi közlekedéssel. Menekülnek Tokióból a külföldi vállalatok. Több mint 20 ezer halott és eltűnt Japánban.
Egyre több autógyártó vállalat jelenti be, hogy csökkentik vagy ideiglenes leállítják a termelést egyes üzemeikben, a japán természeti katasztrófa miatt kialakult alkatrészhiány miatt.
Nem tudni, ki irányítja majd a nemzetközi erőket Líbia ellen. A szombati tanácskozásokról annyi szivárgott ki, hogy a britek a NATO-t bízták volna meg a műveletek vezetésével, a franciák azonban multinacionális parancsnokságot szeretnének, mondván: az atlanti szervezetnek nem kellene egy újabb frontot nyitnia az arab világgal szemben - jelentette Párizsból az InfoRádió tudósítója.
Kövekkel dobálta meg több száz iszlamista szombaton Mohamed ElBaradeit, amikor az egyiptomi ellenzéki politikus le akarta adni szavazatát az új alkotmányról szóló névszavazáson. Az iszlamistáknak sikerült megakadályozniuk, hogy az ellenzéki politikus leadja voksát.
Elpusztult a berlini állatkert világhíres jegesmedvéje, Knut - közölte szombaton az állatkert medvékkel foglalkozó munkatársa. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a jegesmedve mitől halt meg. Knut 2006 decemberében született.
Határértéken túli radioaktív sugárzás ért hat munkást a földrengésben és cunamiban megsérült Fukusima atomerőműben - közölte szombaton a Kyodo japán hírügynökség, az erőművet üzemeltető cégre hivatkozva. Közben sikerült rákötni a kettes reaktorra azt az elektromos kábelt, amelynek a segítségével remélhetőleg sikerül áram alá helyezni, és beindítani a természeti csapások után megbénult…
Hat tűzoltó meghalt, egy pedig súlyosan megsérült szombaton, miután lezuhant helikopterük Spanyolország északkeleti részén - közölték a helyi hatóságok. A zuhanás okát egyelőre nem lehet tudni.
Jó irányban alakulnak a dolgok a fukusimai atomerőműben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség egyik vezető munkatársa szerint - adta hírül szombaton az APA osztrák hírügynökség, míg a NAÜ Japánból visszaérkezett vezetője ennél visszafogottabb értékelést adott.
A New York Times hírei szerint 110 Tomahawk rakéta sikeresen felszámolta a telepített líbiai légvédelmet szombat este. A Pentagon bejelentette, hogy átvette a hadműveletek irányítását. A tengeri hadműveletekben 25 szövetséges hadihajó vesz majd részt a Földközi-tengeren.
Szombaton megkezdődött Líbiában a nemzetközi haderő támadása, amelyet az ENSZ Biztonsági Tanács csütörtöki határozata tett lehetővé. A nemzetközi koalíciós erők légicsapást mértek több líbiai létesítmény ellen. Az ENSZ BT határozata a civil lakosság megóvása és Moammer Kadhafi megállítása érdekében légtérzár felállítását engedélyezi, és lehetőséget ad arra, hogy légicsapások is induljanak. Éjszaka…
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség meghatározta a fukusimai baleset besorolását. A Japánban mért sugárzási adatok angol nyelven is elérhetők a világhálón.
A francia légierő egyik gépe tüzet nyitott a líbiai hadsereg egyik járművére szombat délután, azóta viszont az amerikaiak átvették a hadművelet irányítását. A Pentagon ugyanis bejelentette, hajóikról 110 rakétát lőttek ki líbiai célpontokra.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke szerint a fekete március a romániai magyarság szabadságharcának a része, és erre minden évben emlékezni kell. Kelemen Hunor Marosvásárhelyen, a 21 évvel ezelőtti véres események évfordulóján úgy fogalmazott: a történelem menete csak akkor visszafordíthatatlan, ha jól vonják le a tanulságokat, hiszen még ma is pillanatok alatt lehet nacionalista…
Lapbeszámoló szerint a japán szervezett alvilág tagjai, a jakuzák az első között siettek a március 11-ei földrengés és szökőár károsultjainak a segítségére.
Csak korlátozott mértékben kíván szerepet vállalni a Líbiában indított katonai akcióban az Egyesült Államok. Az amerikai elnök azután beszélt erről, hogy Franciaországgal, Nagy-Britanniával, Kanadával és Olaszországgal együtt tegnap megkezdte a polgári lakosság védelmét célzó hadműveleteket. Az eddigi jelentések szerint mintegy 20 célpontot támadtak az amerikai, francia és brit vadászgépek.
Japánban a legújabb hivatalos adatok szerint több mint 8100 ember meghalt és csaknem 13 ezer eltűnt a március 11-i földrengésben. Ezzel a természeti katasztrófa a legnagyobb tragédiának számít Japán második világháború utáni történelmében.
Húszezer fölé emelkedett a múlt pénteki földrengésben és az azt követő szökőárban meghaltak vagy eltűntek száma - közölte vasárnap a japán rendőrség, hozzátéve: félő, hogy az áldozatok száma tovább fog növekedni.
Az öt országból - az Egyesült Államokból, Franciaországból, Nagy-Britanniából, Kanadából és Olaszországból - álló nemzetközi koalíció szombaton támadást indított levegőből és tengerről líbiai célpontok ellen, de Moammer Kadhafi líbiai vezető rendíthetetlenül folytatta a fenyegetőzést, miszerint "csatatérré" változtatja a Földközi-tenger térségét.
A Rasmussen Reports jelentése szerint most először kerültek többségbe azok az amerikaiak, akik azt szeretnék, ha a katonai alakulatokat legkésőbb egy éven belül kivonnák Afganisztánból. Bár a republikánusok hagyományosan támogatják az afgán missziót, körükben is nőtt a csapatkivonás támogatóinak aránya.
Huda al-Baan lépése tiltakozás a pénteki szanaai tüntetés 52 halálos áldozatot követelő, erőszakos megfékezése miatt. Korábban hasonló okból jelentette be távozását az idegenforgalmi miniszter is.
Németországban parlamenti választások kezdődtek Szász-Anhalt tartományban. Németország ötödik legkisebb, az egykori NDK-hoz tartozott régiójában mintegy 2 millióan járulhatnak az urnák elé, hogy megválasszák az új törvényhozást, és egyben véleményt mondjanak a politikai pártok munkájáról.
Líbiában a legújabb jelentések Tripoliban és Bengáziban is szünetelnek a nemzetközi koalíció légicsapásai a Moammer Kadhafihoz hű erők egységei ellen. Az ENSZ felhatalmazása után tegnap indult nemzetközi katonai akciókban több mint 20 célpontot bombáztak Közben a Reuters és az al-Arabíja arab hírtelevízió információi szerint a líbiai hadsereg elvonult Bengázi alól.
Túlélőket találtak a mentőcsapatok Isinomaki városban kilenc nappal a 9-es erejű földrengés és az azt követő szökőár után - közölte vasárnap a japán rendőrség.
Japánban 21 ezer fölé nőtt a földrengés és az azt követő szökőár áldozatainak száma, és félő, hogy ez még tovább emelkedhet, hiszen csak Mijagiban 15 ezren haltak meg.
A vasárnap hajnali órákig tartott a Líbia elleni nemzetközi támadás, francia vadászgépek, amerikai hadihajók és egy brit tengeralattjáró részvételével. A líbiai hatóságok szerint a francia repülők támadásával kezdődött akcióban legkevesebb 48 ember vesztette életét.
A nyugatiak, kiváltképpen Franciaország katonai akciót indítottak Líbia ellen azzal a bevallott céllal, hogy megdöntik Moammer Kadhafi hatalmát, a küldetés kimenetele azonban bizonytalan.
Legkevesebb három bányász életét vesztette, 45 pedig a föld alatt rekedt, amikor robbanások sorozata miatt beomlott egy szénbánya a pakisztáni Beludzsisztán tartományban - közölték vasárnap a helyi hatóságok.
Nem használják többé a japán Fukusima 1-es számú (Daiicsi) atomerőművét, amelynek reaktoraiban a március 11-i földrengést és cunamit követően sorozatos balesetek történtek - jelentette be vasárnap a tokiói kormány szóvivője.
A fukusimai erőműbaleset után egyre élesebb a vita Németországban az atomerőművek jövőjéről és az atomenergia alkalmazásáról. A környezetvédő Zöldek a hét végén minden korábbinál radikálisabb javaslattal álltak elő, sürgetve, hogy 2017-ig - azaz a következő kormányzati ciklus végéig - minden német erőművet vonjanak ki a forgalomból.
Szíriában harmadik napja tartanak a kormányellenes tüntetések, ismét ezrek vonultak az utcára Deraa városában. Közben kormányküldöttség érkezett a Damaszkusztól 120 kilométerrel délre fekvő városába, hogy csillapítsa az elégedetlenséget, és találkozzon azokkal az emberekkel, akiknek a hozzátartozóit a kormányerők az elmúlt napok zavargásaiban megölték.
A svájciak óriási többsége (87 százaléka) az atomerőművek leállítását óhajtja országában - derül ki egy vasárnap közzétett felmérésből, amely a japán nukleáris létesítményekben nagy károkat okozó földrengés és cunami után készült.
Ezrek tüntettek vasárnap a szíriai Deraában, miközben kormányküldöttség érkezett a városba, hogy részvétét nyilvánítsa a biztonsági erők által e héten megölt áldozatok hozzátartozóinak.
Pénzért vállalták kereskedelmi érdekeket szolgáló törvénymódosítások benyújtását és vállalati tanácsadói munkakör betöltését magukat lobbistáknak kiadó brit újságírók megkeresésére európai parlamenti képviselők, köztük kelet-európaiak.
A svájciak óriási többsége (87 százaléka) az atomerőművek leállítását óhajtja országában - derül ki egy vasárnap közzétett felmérésből, amely a japán nukleáris létesítményekben nagy károkat okozó földrengés és cunami után készült.
Lobbibotrányba keveredett és lemondott egy osztrák európai parlamenti képviselő. Ernst Strasser, a kisebbik osztrák kormánypárt az Osztrák Néppárt küldöttségvezetője volt az Európai Parlamentben.
Hosszú időn át senki sem vette komolyan annak a lehetőségét, hogy a Földközi-tenger térségében cunami pusztíthat, noha ez ott is fenyeget, ha nem is olyan mértékben, mint a Csendes-óceán partjain. Jövőre viszont már nemcsak elvben, hanem gyakorlatban is felkészülnek az esetleges pusztító tengermozgás előrejelzésére: 2012-ben megkezdi működését az a központ, amelynek feladata az Atlanti-óceán…