"A regionális együttműködésnek nincs alternatívája" - hangsúlyozta Schmitt Pál szombaton Visegrádon, a V4-országok államfői találkozója után tartott közös sajtóértekezleten.
A kormányzó, jobbközép liberális Polgári Platform (PO) nyerte meg Lengyelországban a vasárnapi parlamenti választást a szavazatok 39,6 százalékával a TNS OBOP közvélemény-kutató intézet exit poll adatai szerint, és a jelenlegi koalíció folytathatja a kormányzást - jelentette a lengyel közszolgálati televízió és a TVN24 hírtelevízió.
A baloldal centrumához tartozó Francois Hollande állt az élen 39 százalékkal - a 31 százalékot szerzett Martine Aubry előtt - a francia Szocialista Párt (PS) előválasztásának első fordulója után vasárnap, közel 2 millió szavazat összeszámlálását követően.
Néhány hetük maradt az euróövezeti vezetőknek a "gazdasági katasztrófa" elkerülésére - mondta a Financial Timesnak a brit miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy a brit export 40 százalékát felvevő valutaunió felbomlása nem állna Nagy-Britannia érdekében.
Néhány hetük maradt az euróövezeti vezetőknek a „gazdasági katasztrófa” elkerülésére - mondta a Financial Timesnak a brit miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy a brit export 40 százalékát felvevő valutaunió felbomlása nem állna Nagy-Britannia érdekében.
"Teljes mértékben bízik" a brit kormányfő Liam Fox védelmi miniszterben - közölte hétfőn a Downing Street, jóllehet londoni politikai kommentátorok szerint korántsem biztos, hogy a botrányba keveredett Fox ügyében ez David Cameron miniszterelnök végleges álláspontja.
Az EU emberi jogi politikájának egyik fő célkitűzése, hogy a világ minden pontján szűnjön meg a halálbüntetés, amely az unió véleménye szerint embertelen büntetési nem, és sérti az emberi méltóságot - hangsúlyozta a halálbüntetés elleni küzdelem európai világnapja alkalmából a hétfőn Brüsszelben közzétett állásfoglalás.
A téli időszámítás visszaállítását kérő — az ukrán parlamentnek címzett — határozatot fogadott el hétfői rendkívüli ülésén a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés), hogy a már közel húsz éve megszokott mederbe térítse vissza a térségben több mint hat évtizede gondot okozó időszámítást.
Csaknem egy héttel későbbre halasztották az eredetileg jövő hétfőre tervezett EU-csúcstalálkozót, mert a tagállamok egyelőre nem tudták előkészíteni mindazokat az intézkedéseket, amelyek az euróövezeti fizetési válság kezelésével, azon belül elsősorban a görög helyzettel kapcsolatban szükségessé váltak.
A berlini főpályaudvar elleni gyújtóbombás támadást hiúsítottak meg az utolsó pillanatban - közölte hétfőn a német rendőrség. A rendőrség szóvivője szerint a szakértők hatástalanították a gyúlékony anyaggal megtöltött palackokból álló szerkezetet, amely egy gyutacshoz volt csatlakoztatva.
Csaknem egy héttel későbbre halasztották az eredetileg jövő hétfőre tervezett EU-csúcstalálkozót, mert a tagállamok egyelőre nem tudták előkészíteni mindazokat az intézkedéseket, amelyek az euróövezeti fizetési válság kezelésével, azon belül elsősorban a görög helyzettel kapcsolatban szükségessé váltak.
A Terrorelhárítási Központ munkatársai hétfő hajnalban csaknem száz éles lőfegyvert foglaltak le egy vecsési vámszabad területen - mondta el a TEK főigazgatója hétfő délutáni sajtótájékoztatóján.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusa várhatóan elutasítja a román oktatási minisztériumnak az egyetemi multikulturális jelleg biztosítására tett javaslatait - jelentette ki Constantin Copotoiu, a marosvásárhelyi egyetem rektora.
Iveta Radicová szlovák miniszterelnök hétfőn pártja, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Koalíció (SDKU) parlamenti frakciójának, illetve elnökségének ülésén állítólag felajánlotta, hogy távozik a miniszterelnöki bársonyszékből, ha a parlament kedden nem szavazza meg az eurós mentőcsomagot - jelentették hétfőn este szlovák hírközlő eszközök megbízható forrásokra hivatkozva.
Aggodalom tapasztalható az Európai Unió tagállamainak körében Julija Timosenko volt ukrán kormányfő perének esetleges politikai motivációját illetően - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter uniós kollégáival Luxembourgban folytatott hétfői találkozóját követően.
Az amerikaiak többsége szerint az ország gyenge gazdasági teljesítménye miatt Barack Obama elnök nem érdemli meg, hogy egy második ciklusra is megválasszák az Egyesült Államok elnökének - derült ki az IDB/TIPP hétfőn nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.
Az amerikaiak többsége szerint az ország gyenge gazdasági teljesítménye miatt Barack Obama elnök nem érdemli meg, hogy egy második ciklusra is megválasszák az Egyesült Államok elnökének - derült ki az IDB/TIPP hétfőn nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.
David Cameron brit miniszterelnök és Nicolas Sarkozy francia elnök egyetértett Barack Obama amerikai elnökkel: határozott cselekvésre van szükség annak érdekében, hogy végre megoldják válságot, és biztosítsák a gazdaság talpra állását mind az euróövezetben, mind pedig azon kívül - hangzott el a Fehér Háznak a három vezető hétfői telefonbeszélgetéséről kiadott közleményében.
Nem kötik össze bizalmi szavazással ma Szlovákiában az euróövezeti mentőcsomagról szóló voksolást - derült ki Richard Sulík, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnökének szavaiból.
A gazdaság volt az egyik fő aduja a győztes kormányfőnek, Donald Tusknak a most zárult kampányban, mutatott rá tegnap, a Magyar Külügyi Intézetben tartott előadásában Lagzi Gábor, a Debreceni Egyetem adjunktusa.
A vasárnapi második forduló dönti majd el, melyik jelölt lesz Nicolas Sarkozy ellenfele a jövő áprilisban megrendezendő elnökválasztáson. Az első forduló ugyanis nem hozott döntést a szocialisták előválasztásán. A várakozásoknak megfelelően Francois Hollande végzett az élen, ám előnye kisebb a vártnál Martine Aubryval szemben.
Három robbantásos merényletet követtek el hétfőn este Bagdad nyugati részén a biztonsági erők ellen, aminek következtében legalább tíz ember életét vesztette, tizenkilenc pedig megsebesült - közölték belügyminisztériumi tisztségviselők.
Az ítélethirdetés kedd reggel 8 órakor kezdődött meg. Az ügyész hétévi börtönbüntetés kiszabását kérte. Timosenko mindvégig tagadta, hogy bűnt követett volna el.
Legalább tizenegy kolumbiai gerilla vesztette életét az ország északkeleti részén, Norte de Santander tartományban, amikor a légierő lebombázta a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC - Fuerzas Armadas Revolucionarias de Colombia) egyik táborát - jelentette be hétfőn Juan Carlos Pinzón kolumbiai védelmi miniszter.
Idegenként tekint a pozsonyi belügyminisztérium a Szlovákiában elő, de külföldön állampolgárságot szerzett polgárokra - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap kedden.
Három robbantásos merényletet követtek el hétfőn este Bagdad nyugati részén a biztonsági erők ellen, aminek következtében legalább tíz ember életét vesztette, tizenkilenc pedig megsebesült - közölték belügyminisztériumi tisztségviselők.
Magyar turistabuszra futott rá egy olasz kamion a liguriai tengerparton, az A10-es olasz autópályán, de szerencsére a balesetnek csak néhány könnyebb sérültje volt a Sanremonews.it olasz honlap jelentése szerint.
Ellen Johnson-Sirleaf libériai elnök Nobel-békedíjat kapott azért, ahogyan háború tépázta országát vezeti. Johnson az első afrikai női elnök – ő és más afrikai vezetőnők is sokat köszönhetnek Graca Machelnek, aki valóságos ikon az afrikai nők szemében.
Bűnösnek találta a kijevi Pecserszki kerületi bíróság Julija Timosenkót hivatali hatalommal való visszaélés bűnében, és hétévi börtönbüntetésre ítélte a volt ukrán kormányfőt.
Több rakétát lőttek ki kedden egy tartományi kormányzó által összehívott törzsi gyűlésre feltehetően szélsőséges lázadók Pakisztán északnyugati részén - közölték a helyi hatóságok.
„Politikailag motiváltnak” minősítette Julija Timosenko perét keddi állásfoglalásában az Amnesty International, amely a hivatali hatalommal való visszaélés címén hét év szabadságvesztésre ítélt egykori ukrán kormányfő azonnali szabadon bocsátását követelte.
A lengyel országos választási bizottság kedden délután kihirdette a vasárnapi parlamenti választások hivatalos végeredményét, amely megerősítette a kormányzó Polgári Platform győzelmét.
Nicolas Sarkozy francia államfő bírálta kedden az ellenzéki Szocialista Párt (PS) elnökjelölt-állító előválasztását, utalva arra, hogy az szerinte ellentétes a francia köztársaság szellemével.
Kína határozott elégedetlenségét és ellenzését fejezte ki, amiért az Egyesült Államok beavatkozik a belügyeibe és megsérti az alapvető érdekeit - ez derül ki a kétoldalú ázsiai-csendes óceáni konzultáció keddi megbeszéléseiről kiadott hivatalos közleményből, amit a Hszinhua hírügynökség ismertet.
A lengyel országos választási bizottság kedden délután kihirdette a vasárnapi parlamenti választások hivatalos végeredményét, amely megerősítette a kormányzó Polgári Platform (PO) győzelmét.
Új javaslatokat ismertet az Európai Bizottság szerdán az európai bankok ellenállóképességének javítására - jelentette be José Manuel Durao Barroso elnök Hágában.
Palesztin források szerint immár kétezernél is több palesztin rab, az Izraelben bebörtönzött palesztinok csaknem fele csatlakozott a börtönviszonyok javításáért indított éhségsztrájkhoz. Az izraeli hatóságok állítják, hogy továbbra is 240 palesztin rab folytat éhségsztrájkot.