Bill Clinton szerint Barack Obama "jól indította" elnökségét; dicsérte a gazdasági ösztönző csomagot, de figyelmeztetett, hogy a terrorizmus veszélye nem múlt el - a volt amerikai elnök az NBC televíziónak nyilatkozott hétfőn.
Miroslav Lajcák, az új szlovák külügyminiszter kedden Budapestre látogat - közölte Ján Skoda szlovák külügyi szóvivő hétfőn Pozsonyban a budapesti bejelentéssel egy időben.
Nem volt indok az Afganisztán elleni szovjet invázióra - ismeri el a beavatkozás lezárulta után húsz évvel az oroszok fele. A háború veteránjai azonban abban sem biztosak, hogy a NATO vezette misszió többet érhet el, mint ők annak idején.
Reálisnak nevezték a magyar miniszterelnök által hétfőn említett, 2012-2014 közötti euróövezeti csatlakozási lehetőséget londoni feltörekvő piaci elemzők, akik szerint a kormányprogramban szereplő áfa-módosítási terveknek nem lesz hosszú távú inflációs és pénzügypolitikai hatásuk.
Az Európai Unió bizottsága figyelmeztetésben készül részesíteni több tagországot az államháztartási deficitre vonatkozó EU-szabályok megsértése miatt, de tekintettel a jelenlegi globális gazdasági válságra, nem szabna határidőt, hogy a szabálysértők mikorra korrigálják hiányukat a GDP 3 százaléka alá.
Nem lehetett érteni, amit mondott, lehanyatlott a feje és becsukódott a szeme a japán pénzügyminiszternek a G7 római konferenciájának sajtótájékoztatóján. Állítása szerint nem ivott, csak túl sok gyógyszert szedett be. Mások nem így látják.
Megküldte válaszát az Európai Bizottság Tabajdi Csaba (MSZP) európai parlamenti képviselőnek, ebben a képviselő közleménye szerint Brüsszel "elutasítja Sólyom László köztársasági elnök legfőbb kifogásait az egységes gazdatámogatási rendszer (SPS) bevezetését célzó törvénytervezet alkotmánybírósági normakontrollja kapcsán".
Ma ünnepli első születésnapját a független Koszovó. A helybéliek még derűlátóak, úgy vélik, megvalósult nagy álmuk, ám az országnak megannyi nehézséggel kell megküzdenie. Például azzal, hogy még évtizedekig képtelen lesz a saját lábára állni. A boldogság sem tarthat örökké.
Történelmi jelentőségű per kezdődött kedden a kambodzsai népirtás ügyében ítélkező phnompeni törvényszéken: a testület megkezdte az első egykori vörös khmer vezető büntetőperét, három évtizeddel a csaknem kétmillió ember halálát követelő véres események után.
Hillary Clinton arra figyelmeztette kedden Phenjant, hogy egy esetleges rakétakísérlet részéről nem használna az észak-koreai-amerikai kapcsolatok előrehaladásának.
- Egészségügyi okokra hivatkozva bejelentette lemondását kedden a japán pénzügyminiszter, akinek azt vetették hazájában a szemére, hogy részegen jelent meg a hét legfejlettebb ország minapi római konferenciája előtt tartott sajtótájékoztatón.
Egészségügyi okokra hivatkozva bejelentette lemondását kedden a japán pénzügyminiszter, akinek azt vetették hazájában a szemére, hogy részegen jelent meg a hét legfejlettebb ország minapi római konferenciája előtt tartott sajtótájékoztatón.
Egészségügyi okokra hivatkozva bejelentette lemondását kedden a japán pénzügyminiszter, akinek azt vetették hazájában a szemére, hogy részegen jelent meg a hét legfejlettebb ország minapi római konferenciája előtt tartott sajtótájékoztatón.
Történelmi jelentőségű per kezdődött kedden a kambodzsai népirtás ügyében ítélkező phnompeni törvényszéken: a testület megkezdte az első egykori vörös khmer vezető büntetőperét, három évtizeddel a csaknem kétmillió ember halálát követelő véres események után.
A Richter-skála szerint ötös erősségű földrengés volt kedd reggel Törökország nyugati részén, Kütahya tartomány Simav városában és környékén, egy ember meghalt, és kisebb anyagi károk keletkeztek.
Május végétől az amerikai hadsereg veszi át a dél-iraki Bászra irányítását a britektől. Bár ez nem fog jelentősebb változást hozni a tartomány életében, a katonai táborban lesznek érzékelhető megújulások: kényelmesebbek lesznek az ágyak és finomabbak a hamburgerek.
Kétszázra emelkedett az ausztráliai bozóttüzek halálos áldozatainak száma, miután kedden további 11 holttestet találtak Kinglake város környékén - közölte a rendőrség.
Meredeken csökkent Irakban az amerikai hadsereg által fogva tartottak száma, 14 ezer 500 főre, míg 2007-ben még 26 ezren voltak rács mögött - közölte kedden az amerikai hadsereg.
Felfüggesztettek beosztásából és őrizetbe vettek két alsó-ausztriai rendőrségi alkalmazottat, mert azzal gyanúsítják őket, hogy Kazahsztán javára kémkedtek.
Az egyiptomi elnök megerősítette, hogy a palesztinok fogságába esett Gilád Salit izraeli katona ügyét különválasztják a gázai övezeti tartós tűzszünet kérdésétől - írták kedden az egyiptomi napilapok.
Megölt tíz drogcsempészt és lefoglalt közel 1300 kilogramm kábítószert az iráni rendőrség az afgán határ közelében - jelentette egy iráni állami tévécsatorna kedden.
Kiadja értékelését szerdán az Európai Bizottság az európai uniós tagállamok egy részének, köztük a tervek szerint Magyarországnak a konvergencia- vagy stabilitási programjáról, és több nagy tagállamot várhatóan figyelmeztet arra, hogy túlzottan magasra emelkedik az államháztartási deficitjük.
Ezernél több fegyveres rendőr vigyázza a rendet az észak-kínai Hopej (Hebei) tartomány Mengcun járásában, miután tömegverekedés tört ki a muszlim vallású hujok és az ország etnikai többségét alkotó hanok között.
Az Ukrán Statisztikai Állami Bizottság titkosította a nemzeti össztermék (GDP) csökkenésére vonatkozó januári adatot, így Julija Timosenko miniszterelnök a tavasz közepéig elleplezheti az ukrán gazdaság valós helyzetét - írta kedden a kijevi Kommerszant-Ukraina című üzleti napilap.
Ezernél több fegyveres rendőr vigyázza a rendet az észak-kínai Hopej (Hebei) tartomány Mengcun járásában, miután tömegverekedés tört ki a muszlim vallású hujok és az ország etnikai többségét alkotó hanok között.
Az Ukrán Statisztikai Állami Bizottság titkosította a nemzeti össztermék (GDP) csökkenésére vonatkozó januári adatot, így Julija Timosenko miniszterelnök a tavasz közepéig elleplezheti az ukrán gazdaság valós helyzetét - írta kedden a kijevi Kommerszant-Ukraina című üzleti napilap.
Az orosz legfőbb ügyészség helyben hagyta az egykori Jukosz olajbirodalom volt feje, Mihail Hodorkovszkij, valamint üzlettársa, Platon Lebegyev ellen elkészített újabb vádiratot: a 14 kötetet átadták a vádlottaknak, illetve ügyvédeiknek - közölték a keddi orosz lapok.
Oroszország vonakodik az Sz-300-as légvédelmi rendszer Iránnak történő szállításától, mert nem akar akadályt gördíteni az Egyesült Államokkal való párbeszéd elé - írta a Kommerszant című orosz napilap kedden.
Megkezdődött a "kedves szörny" bírósági tárgyalása Kambodzsában. Kaing Guek Eav, aki a vörös khmerek egyik hírhedt börtönének egykori vezetőjeként több ezer ember haláláért tehető felelőssé, bocsánatért esedezik.
Oroszország továbbra is fenntartja kapcsolatait a Hamász palesztin radikális szervezettel annak érdekében, hogy létrejöjjön a palesztin nemzeti egység - jelentette ki az orosz külügyminiszter kedden Kairóban.
Áprilistól a szlovák parlament képviselőinek is meg kell majd fújniuk az alkoholszondát, ha autóvezetőként közúti baleset résztvevői lesznek; a képviselői mentesség ilyen értelmű korlátozásáról kedden döntött a szlovák törvényhozás.
Oroszország késlelteti a döntést az Sz-300-as légvédelmi rendszer Iránnak történő szállításával kapcsolatban, mert nem akar akadályt gördíteni az Egyesült Államokkal való párbeszéd elé.
A kárpátaljai Rahói járásban második napja keresik annak a lavinának a túlélőit, amely a Petrosz-hegy térségében zúdult le hétfőn, egy síelő halálát okozva.
Nincs szükség a boszniai nemzetközi főmegbízottra, s a boszniai Szerb Köztársaság fő célja, hogy felszámolja ezt az intézményt - jelentette ki Milorad Dodik, a Republika Srbska miniszterelnöke a szerb rádiónak.
Éhen halt egy brit kislány, mert annyira rettegett a fogorvostól, hogy nem merte kinyitni a száját. Sophie Waller kálváriája egy kilazult tejfoggal kezdődött.
Áprilistól a szlovák parlament képviselőinek is meg kell majd fújniuk az alkoholszondát, ha autóvezetőként közúti baleset résztvevői lesznek; a képviselői mentesség ilyen értelmű korlátozásáról kedden döntött a szlovák törvényhozás.
Érdemes lenne felülvizsgálni az Országgyűlés határozatát a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) ügyében - mondta Göncz Kinga külügyminiszter kedden Budapesten az MTI kérdésére, miután tárgyalt szlovák partnerével.
Egyértelmű jelek utalnak arra, hogy az ország északkeleti részébe beszorított lázadók a korábbinál több civilt toboroznak erőszakkal, köztük akár 14 éves gyerekeket is - tudatta egy közleményben az UNICEF Srí Lanka-i szervezetének vezetője.
Fegyveres támadás érte keddre virradóra az elnöki palotát az Egyenlítői-Guineai Köztársaság fővárosában, a kormányhadsereg azonban visszaverte a támadókat - jelentette be az afrikai ország kormánya.