Robbanás rázta meg az észak-koszovói Kosovska Mitrovicát néhány nappal a koszovói függetlenség kikiáltásának első évfordulója előtt. Senki sem sérült meg.
A mély recesszióban megcsappan a hirdetési tevékenység, ennek, valamint a technológiai változásoknak a következtében a sajtó munkatársainak tömegei válhatnak munkanélkülivé.
Kína és az Egyesült Államok még e hónapban felújítja a kétoldalú katonai párbeszédet, amelyet Peking tavaly függesztett fel, tiltakozva a Tajvanba irányuló amerikai fegyvereladások ellen - közölte vasárnap a kínai sajtó.
Amerikai lapinformációk szerint a jövőben ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek is beléphetnek az amerikai hadseregbe, és fél éven belül megkaphatják az amerikai állampolgárságot is.
Vízbe fulladt nyolc tengerész - öt indonéz és három kínai - vasárnap a Japán-tengeren, az oroszországi Vlagyivosztok magasságában, miután hajójuk nagy viharba került, és süllyedni kezdett - közölte a regionális katasztrófavédelmi központ egy illetékese.
A halálbüntetés kíméletesebb módja mellett döntöttek az északkelet-kínai Liaoning tartományban, ahol a golyó általi halál helyett ezentúl a tartomány egész területén méreginjekcióval végzik ki az elítélteket.
Venezuelában helyi idő szerint vasárnap reggel 6 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek. 16 és fél millióan járulhatnak az urnákhoz, hogy döntsenek egy alkotmánymódosításról, amely lehetővé tenné, hogy az immár tíz éve hatalmon lévő Hugo Chávez szocialista elnök 2012-ben is indulhasson az államfői posztért.
A katolikus egyház ünnepélyes misével emlékezett meg vasárnap Galileo Galilei olasz csillagászról, a csillagászat nemzetközi éve alkalmából Rómában, a világ minden tájáról összegyűlt tudósok részvételével.
Újabb fotót hoztak nyilvánosságra a gyengélkedő egykori kubai vezetőről, aki csütörtökön találkozott a chilei elnökkel. Michelle Bachelet szerint Castro jó egészségnek örvend.
Újraindulhat az elnöki tisztség megszerzéséért Hugo Chávez, a tíz éve hatalmon lévő venezuelai elnök, miután a vasárnapi népszavazáson a polgárok többsége megszavazta az ezt lehetővé tevő alkotmánymódosítást.
A Mahan nevű amerikai hadihajó matrózai mondták el, hogy a hajójukról naponta indítanak útnak kémrepülőgépeket, hogy felkutassák a kalózok "anyahajóit".
Újabb amerikai rakétacsapásban meghalt hétfőn 8-10 tálib lázadó Pakisztán törzsek uralta északnyugati részén - közölték helyi biztonsági források. Az afganisztáni amerikai erők pedig arról számoltak be, hogy légitámadásban megöltek kilenc tálib lázadót, köztük egy parancsnokot Afganisztán nyugati részén.
Pánikot okozott a helyi lakosság körében egy hadgyakorlat Kína déli részén, százezer ember menekült pánikszerűen otthonából, mivel azt hitték földrengés van.
A legendás amerikai elnök, a rabszolgaságnak véget vető Abraham Lincoln volt a legjobb elnök vezető amerikai történészek szerint - közölte friss felmérésének eredményét a C-SPAN kongresszusi hírtelevízió.
Koszovó kész szuverén államként tárgyalni Szerbiával kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésekről, a jogállását illető ügyek azonban nem jöhetnek szóba sem most, sem a jövőben - fejtette ki a koszovói elnök hétfőn egy osztrák lapnak adott interjúban.
Szomália partjainál pilóta nélküli repülőgépeket vet be a kalózok ellen az amerikai haditengerészet. A pilóta nélküli repülőgépek egy kilométeres magasságból részletes fényképeket és videofelvételeket készítenek az általában halászbárkáknak álcázott kalózhajókról.
Koszovó kész szuverén államként tárgyalni Szerbiával kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésekről, a jogállását illető ügyek azonban nem jöhetnek szóba sem most, sem a jövőben.
Még mindig keresnek 270 olyan katonát Oroszországban, akik Afganisztán 1979 és 1989 közti szovjet megszállása alatt tűntek el. Az oroszok majdnem fele ma úgy véli, kalandorság volt az afganisztáni akció, bár egyötödük még ma is úgy látja, szükség volt rá. A szovjetek húsz éve vonultak ki az országból, ahol kommunista bábállamot próbáltak meg kiépíteni. Ellenükben segítette a gerillaháborút…
Válságtanácskozásra ült össze hétfő délelőtt az osztrák püspöki konferencia, hogy megpróbáljon úrrá lenni a katolikus egyház ausztriai szervezetét súlyosan megosztó problémákon.
Koszovó - jogállását kivéve - kész szuverén államként tárgyalni Szerbiával a kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésekről - közölte a koszovói elnök egy osztrák lapnak adott interjúban.
A bolgár gazdaság 3,6 százalékos ütemben fejlődött a múlt év negyedik negyedében, ami közel fele a korábbi gyors növekedési ütemnek - közölte a bolgár statisztikai hivatal előzetes adatában.
A szlovákiai hegyekben kitűnő hóviszonyok várnak a síelőkre, ennek ellenére a szállodák forgalma erősen visszaesett, főleg külföldi vendégből van kevesebb, mint tavaly.
Ha a javaslatokat elfogadják, Texasban, Dél-Karolinában, Oklahomában és Arkansas-ban is engedélyezett lesz a nyílt fegyverviselés, és az Egyesült Államok 50 szövetségi államából mindössze kettőben, New Yorkban és Floridában marad érvényben a tilalom.
Pakisztánban megegyezett a kormány a tálib lázadókkal arról, hogy az iszlám törvénykezés, a saría legyen a joggyakorlat alapja az ország északnyugati részén található Szvat-völgyben. A megállapodás célja megbékíteni a térséget ellenőrző tálibokat.
A jobboldali Demokrata-Liberális Párt jelöltje, Sorin Apostu nyerte a kolozsvári polgármester-választást. A kolozsvári polgármesteri szék Emil Boc miniszterelnöki kinevezésével üresedett meg.
Moszkvában pénteken kezdett sűrű pelyhekben hullani a hó, s még aznap 15 centiméternyi - a februárban szokásos napi átlag nyolcszorosa - borította be a várost, leállítva az amúgy is mindig döcögő közúti forgalmat, hosszabb időre megszakítva a repülőterek működését, és több száz balesetet okozva; a hó kisebb-nagyobb szünetekkel azóta is esik.
Kimozdítani a patthelyzetből Kína és az Egyesült Államok vitáját a klimaváltozásról - ez lesz a legnagyobb feladat az ázsiai bemutatkozó körútra indult új amerikai külügyminiszternek, Hillary Clintonnak. A globális felmelegedés elleni harcban ugyanis csak akkor lehet valamilyen eredményt felmutatni, ha melegházi gázok két legnagyobb kibocsátója valamilyen megegyezésre jut. Eddig azonban egyik sem…
Megrongálódott egy magyar teherhajó a Duna ausztriai szakaszán, Passau közelében. A helyi vizirendőrség azt közölte: a tegnapi balesetben a vízijármű nem süllyedt el és senki nem sérült meg.
Az észak-koreai atomprogram felszámolására tett vállalásainak teljesítésére figyelmeztette a phenjani kommunista vezetést Hillary Clinton hétfőn Tokióban.
II. János Pál pápa elleni merényleteket hiúsítottak meg kétszer is Lengyelországban az 1980-as években - közölte a pápai látogatások akkori egyik fő szervezője hétfőn.
II. János Pál pápa elleni merényleteket hiúsítottak meg kétszer is Lengyelországban az 1980-as években. Ezt a pápai látogatások akkori egyik fő szervezője közölte.
A szocializmus megerősítésére kapott mandátumnak nevezte Hugo Chávez venezuelai elnök azt a népszavazást, amely lehetővé teszi, hogy ezentúl addig maradjon államfő, amíg egymás után újraválasztják. Az Amerika-ellenességéről és szenvedélyes beszédeiről ismert elnök nemrég ünnepelte kormányzása 10. évfordulóját.
Válságellenes intézkedéseket fogadott el hétfőn a cseh kormány. A javaslatok fő pontjai: csökken a társadalombiztosítási járulék, az új autó vásárlásakor levonható lesz a forgalmi adó, csökken a társasági adó, idén a cégeknek nem kell adóelőleget fizetniük, ésaz állam garanciát vállal a cégeknek nyújtott bankhitelekre.