2003. október 4-én az olasz Taranto kikötőjében az amerikai és a brit titkosszolgálat emberei rajtaütés-szerűen lefoglalták egy német teherszállító hajó rakományát. A hajó Pakisztánból érkezett és a libiai Tripoliba tartott, fedélzetén öt, gondosan csomagolt magastechnológiai centrifugával.
Immár negyedszer halasztotta el az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA az Endeavour űrrepülőgép vasárnap estére tervezett indítását, ezúttal is a kedvezőtlen időjárás miatt kellett egy nappal késleltetni az űrsikló útját.
Százmilliárd font körüli - az éves brit hazai össztermék (GDP) hozzávetőleg 8 százalékának megfelelő - adóemelésekre és kiadáscsökkentésre lesz szükség Nagy-Britanniában a recesszió és a gazdaságélénkítő programok miatt hatalmasra duzzadó államháztartási hiány lefaragása végett - áll az egyik vezető londoni gazdaságelemző ház hétfőn kiadott előrejelzésében.
Döntő fordulat következett be a súlyos pénzügyi helyzetbe került német autógyár, a Porsche átvételéért folyó harcban. Hétvégi sajtóértesülések szerint ugyanis Katar már 7 milliárd eurós részvénycsomagot akar szerezni a Porschéban, amely azt jelentené, hogy többségi tulajdonos lenne, ugyanakkor az autógyár csaknem teljesen adósságmentessé válna.
Aszo Taro japán miniszterelnök úgy döntött, hogy feloszlatja a parlamentet, és általános választásokat ír ki - jelentette az NHK japán közszolgálati televízió.
Barack Obama amerikai elnök elrendelte annak kivizsgálását, hogy elődjének, George W. Bushnak a kormánya akadályozta-e a nyomozást egy afganisztáni mészárlás ügyében: egy Washington támogatta hadúr emberei tálib foglyokat öltek meg.
Újabb baleset történt hétfőn az indiai Újdelhiben annál az épülő metróhálózati hídnál, amelynek több gerendája vasárnap leesett az egyik pillérről, és hat ember halálát okozta.
Gyártelepük felrobbantásával fenyegetőznek egy felszámolásra ítélt francia autóalkatrész-üzem dolgozói, ha fő megrendelőik, a PSA Peugeot és a Renault nem fizet a munkásoknak fejenként 30 ezer eurós végkielégítést. Az ipari miniszter közben bejelentette: a kormány a roncsprémium fokozatos megszüntetését tervezi.
Szkeptikusan állnak hozzá a Nabucco földgázvezeték használatához a franciák, szerintük ugyanis Oroszország megkerülésével nem érkezhet elég földgáz a rendszerben.
A volt amerikai alelnök parancsára, nyolc éven át tartott vissza információkat a Kongresszustól a központi hírszerzés a titkos terrorellenes programokról - állítja a New York Times. A CIA új vezetője a lap szerint csak júniusban szerzett tudomást a programokról, amelyeket leállíttatott.
Többször is meglátogathatta a terrorizmussal gyanúsított Tóásó Elődöt a Magyar Baptista Szeretetszolgálat munkatársa a bolíviai San Pedro börtönben, és ellátmányt juttatott el hozzá. Az élete nincs közvetlen veszélyben - közölte a szolgálat az MTI-vel hétfőn.
Sikeres rakétakísérletet hajtott végre hétfőn az orosz hadsereg: hadászati rakétát indított egy tengeralattjáróról, és a kijelölt célt eltalálták- jelentette be Dmitrij Medvegyev államfő.
Európa földgázszükségletének közel felét fedezi Oroszország. Csupán öt olyan európai ország van, amelyik nem Moszkvától veszi a gázt, Szlovákia, Bulgária és Finnország viszont teljes egészében az orosz importtól függ. Norvégia és Algéria egyre több gázt juttat a kontinensre.
Zavargások törtek ki hétfő este Belfastban, ahol katolikus fiatalok kövekkel és Molotov-koktélokkal dobálták meg a hagyományos nyári protestáns felvonulások útvonalát biztosító rendfenntartó alakulatokat.