A vatikáni kertekben fogadta pénteken XVI. Benedek pápa George Bush amerikai elnököt és hitvesét, Laurát. A katolikus egyházfő a szokásos gyakorlattól eltérően ezúttal nem az apostoli palotában fogadott egy magas rangú külföldi vendéget, hanem a meghitt hangulatú kertekben lévő Szent János-torony bejáratánál, hogy ezzel is kifejezésre juttassa a közte és az Egyesült Államok első embere közötti…
Német európai parlamenti képviselők megkérdőjelezik Szlovákia felkészültségét arra, hogy bevezessék az eurót. Az Európai Parlament, valamint az állam- és kormányfők tanácsa még ezután dönt a kérdésről.
A kolumbiai kormány sértőnek találta a Carla Bruni legújabb albumán szereplő egyik dal szövegét, amelyben a francia elnök felesége egy hasonlatban a kolumbiai kokainra utal. A topmodellből lett énekesnő Mintha mi se történt volna (Comme si de rien n,était) című lemeze még nem kapható, ám a Le Figaro című francia napilap szerdai számában kritikát közölt a július végén megjelenő albumról. Így került…
Az eddigi nem hivatalos adatok alapján úgy tűnik, a nemek győznek az írországi népszavazáson, amelyen arról szavaztak, hogy elfogadják-e az Európai Unió Lisszaboni Szerződését. Ha pedig az írek nemet mondanak a dokumentumra, akkor az nem léphet érvénybe 2009. január elsején, mert ehhez mind a 27 tagország ratifikációja szükséges.
Társai először még nevettek azon a szecsuani egyetemistán, aki a földrengés első perceiben ijedtében a kollégiumi szoba asztala alá bújt. Később azonban már senki sem nevetett... Drámai videó a 70 ezer halálos áldozatot követelő kínai földrengés első perceiről.
Egy amerikai közvélemény-kutató intézet 24 országban közel 25 ezer személyt kérdezett meg arról, ki a kedvenc politikusa. Az eredmény szerint Angela Merkel német kancellár a legkedveltebb.
Az ír népszavazás végleges eredménye szerint a szavazók 53,4 százalék utasította el az Európai Unió lisszaboni szerződését - jelentették be pénteken a választási hatóságok. José Manuel Barroso az Európai Bizottság elnöke a hírre reagálva azt mondta: a jövő heti uniós csúcstalálkozón kell dönteni arról, hogyan oldja meg a közösség a helyzetet.
Közel négyszáz pedofil honlapcímből álló feketelistát adott át a francia rendőrség gyermekpornográfia ellen küzdő szolgálata az internetszolgáltatóknak, hogy elérhetetlenné tegyék azokat a felhasználók számára.
Kevesebb mint 25 éven belül Anglia lakossága 10 millió emberrel fog gyarapodni - ezt jósolják szakértők, akik szerint komoly gondok jelentkezhetnek a lakáspiacon, az infrastruktúrában és a közszolgáltatások terén.
Ismét káosz alakulhat ki a világ egyik legforgalmasabb repterén, a londoni Heathrow-n. Ezúttal nem egy új terminál átadása okoz bonyodalmakat, hanem az amerikai elnök látogatása.
DNS-vizsgálattal azonosították azt a hágai törvényszék által körözött férfit, aki hamis okmányokat felmutatva titkolta kilétét. A vád szerint a jogász végzettségű Stojan Zupljanin gyűjtőtáborok létrehozását irányította, és személyesen is részt vett bosnyák muzulmánok megkínzásában.
A tavaly nyári időszakhoz hasonlóan június 15-től szeptember 15-ig idén is működik ideiglenes konzuli szolgálat Splitben közölte pénteken a zágrábi magyar nagykövetség, ugyanakkor Horvátország más városaiban is kaphatnak segítséget a bajba került magyar állampolgárok.
Egy kolumbiai gerilla felkínálta több túsz, köztük Ingrid Betancourt volt elnökjelölt szabadon engedését. Cserében azt kéri, hogy ne adják ki őt az Egyesült Államoknak - közölte pénteken a kolumbiai államfő. A kormány elfogadja a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) tagjának ajánlatát, azzal a feltétellel, hogy a túszok valóban visszanyerik szabadságukat - mondta Álvaro Uribe elnök.
Hat halálos áldozata van annak az erős földrengésnek, amely Japán északi részét rázta meg. A tokiói kormány szóvivője közölte: 144-en sérültek meg, 8 embert eltűntként tartanak nyílván. A rengés hatására kis mennyiségű radioaktív víz folyt ki egy atomlétesítményből, de ez a lakosságot nem veszélyeztet az üzemeltető cég szerint.
Viktor Juscsenko ukrán elnök 2004-ben történt megmérgezése áttörést idézett elő a dioxinmérgezéses esetek kezelésében - közölte a héten egy bőrgyógyász specialista.
Megöltek legkevesebb 15 börtönőrt Afganisztánban azok a tálib lázadók, akik pénteken megrohamozták az ország déli részén fekvő Kandahár város központi börtönét, és kiszabadították az ott fogva tartott több mint ezer fogoly nagy részét - közölte szombaton a tartományi tanács vezetője, illetve az afgán igazságügyi miniszterhelyettes.
Az Európai Unió a lisszaboni reformszerződés elutasítása ellenére sincs válságban - emelte ki szombaton ismertetett rövid és óvatos nyilatkozatában Angela Merkel német kancellár.
Megöltek 15 börtönőrt Afganisztánban azok a tálib lázadók, akik pénteken megrohamozták az ország déli részén fekvő Kandahár város központi börtönét, és kiszabadították az ott fogva tartott több mint ezer fogoly zömét - közölte szombaton a tartományi tanács vezetője, illetve az afgán igazságügyi miniszterhelyettes.
Visszaállítaná a halálbüntetést a cseh lakosság kétharmada - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét szombaton hozták nyilvánosságra Prágában.
Irán elutasítja a nagyhatalmak minden olyan együttműködési javaslatát, amelyben követelik tőle, hogy cserébe függessze fel urándúsító tevékenységét - közölte szombaton a teheráni kormány szóvivője, miután az Európai Unió külpolitikai főképviselője átadott az ország vezetésének egy ilyen tartalmú javaslatot.
Visszaállítaná a halálbüntetést a cseh lakosság kétharmada - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét szombaton hozták nyilvánosságra Prágában. A CVVM közvélemény-kutató intézet által májusban készített felmérésben részt vevők egyharmada ellenzi a halálbüntetés újbóli bevezetését, míg hat százalék úgy nyilatkozott, hogy a téma nem érdekli, illetve nincs róla egyértelmű…
George Bush amerikai elnök csalódott Irán elutasító magatartása miatt, amelyet a nagyhatalmak legújabb javaslatával szemben tanúsít, viszont biztos abban, hogy sikerül megkötni egy hosszú távú biztonsági megállapodást az iraki vezetéssel.
George Bush amerikai elnök csalódott Irán elutasító magatartása miatt, amelyet a nagyhatalmak legújabb javaslatával szemben tanúsít, viszont biztos abban, hogy sikerül megkötni egy hosszú távú biztonsági megállapodást az iraki vezetéssel.
A magyar kormányfő túlélési harca címmel közölt elemző cikket szombati számában a Neue Zürcher Zeitung svájci világlap a magyarországi belpolitikai helyzetről. Az Oplatka András, az Andrássy Gyula Németnyelvű Egyetem tanára, a lap korábbi szerkesztője és tudósítója által jegyzett írás rámutat, hogy a legfőbb politikai vitatéma Magyarországon ma az, vajon leváltja-e a szocialista párt a kormányfőt,…
A Discovery amerikai űrrepülőgép hét asztronautával a fedélzetén szombaton késő délután sikeresen leszállt a floridai Kennedy Űrközpontban. A Discovery mostani küldetésének legfontosabb feladata az volt, hogy a Nemzetközi Űrállomás (ISS) burkán elhelyezzék a japán gyártmányú Kibo (Remény) kutatómodul legnagyobb elemét.
A tavaly nyári időszakhoz hasonlóan június 15-től szeptember 15-ig idén is működik ideiglenes konzuli szolgálat Splitben, ugyanakkor Horvátország más városaiban is kaphatnak segítséget a bajba került magyar állampolgárok.
Iránban kiszabadult az emberrablók fogságából egy japán diák, akit még tavaly ejtett túszul egy fegyveres csoport - közölte szombaton az iráni hírszerzési miniszter. A 23 éves egyetemistát októberben rabolták el, amikor az iszlám köztársaság délkeleti részén járt turistaként. A miniszter szerint a túszejtők fegyveres banditák és drogcsempészek voltak. Az emberrablókat elfogták. A túsz állapotáról…
Az átalakított újraélesztési technika többszörösére növeli a túlélés esélyét hirtelen szívhalál esetén - hangzott el az Amerikai Sürgősségi Betegellátás kongresszusán.
Öngyilkos merénylőnő robbantotta fel magát szombaton Bagdadtól északra egy kávéház közelében, ahol a tömeg az iraki válogatottnak a labdarúgó Világ Kupa selejtezőjén aratott győzelmét ünnepelte, a merényletben legalább harmincnégyen megsebesültek.
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter szombat este Izraelbe érkezett, hogy újabb megbeszéléseket folytasson az izraeli és palesztin vezetőkkel az egy helyben topogó béketárgyalások újraindítása érdekében.
Núri al-Máliki iraki kormányfő utolsó figyelmeztetést intézett szombaton a magukat törvényen kívül helyezőknek, felszólítva őket, hogy adják meg magukat a hatóságoknak.
Az EU-ban minden hét percben ketten halnak meg munkahelyi balesetben, vagy foglalkozási ártalom miatt, a tragédiák többsége azonban kockázatértékeléssel megelőzhető - áll a témában kampányt indító, Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA) közleményében.
Nagy-Britanniának nem szabad kockáztatnia a csapatai korai kivonásával a szövetségesek által Irakban elért sikereket - figyelmeztetett George Bush amerikai elnök a The Observer című brit hetilap vasárnapi számában megjelenő interjúban.
Kurd lázadók három távirányítású pokolgépet hoztak működésbe szombaton Törökország délkeleti részén: egy katonai jármű elleni támadásban két katona megsebesült, egy másik detonáció egy tehervonatot rongált meg - közölték a hatóságok.
Több mint ezer mentő kutatott vasárnap reggel a Japán északi részét megrázó földrengés során eltűntek után. A Richter-skála szerinti 7,2-es erősségű szombati földrengés során tizenkét ember tűnt el, legalább hatan meghaltak és kétszázhuszonnégyen megsérültek.
Amerikai és NATO-katonák segítségével kutatnak az afgán erők a dél-afganisztáni Kandahár börtönéből tálibok által megszöktetett mintegy 900 fogoly után.
Noha a legtekintélyesebb német politikusok elkerülték, hogy a lisszaboni szerződés írországi elutasítása után nyíltan az Európai Unió válságáról beszéljenek, a hét végi nyilatkozatokból az tűnt ki, hogy Berlinben is teljes a tanácstalanság az unió szükséges reformjainak jövőjét illetően.
A háborús bűncselekmények elkövetésével vádolt Zentai Károlynak fizetnie kell a kiadatási eljárás során felmerülő ügyvédi költségeket, a 86 éves férfi emiatt elveszítheti otthonát - írta hét végi internetes kiadásában a The Australian című napilap.
Hamid Karzai afgán elnök vasárnap arra figyelmeztette a Pakisztánban tevékenykedő tálib milicistákat: csapatokat küld Pakisztánba, hogy felvegyék a harcot a felkelőkkel.