2008. június 11. szerda

jún. 11
12:37
Kína belügyének tekinti a tibeti kérdést (Kripto Akadémia)
Kína szerdán ismét belügyének minősítette a tibeti kérdést, válaszul az Egyesült Államok és az Európai Unió előző napi nyilatkozatára, amelyben azok lényegi párbeszédet sürgettek Peking és a dalai láma között.
jún. 11
12:39
Bush katonai lépést is lehetségesnek tart Iránnal szemben (Kripto Akadémia)
Nem zárta ki az iráni válsággal kapcsolatos katonai megoldást sem, de a diplomácia elsődlegességét hangsúlyozta szerdán George Bush amerikai elnök.
jún. 11
12:59
Bush vallomása: "Úgy tűnhetett, hogy nem vagyok a béke embere" (Infostart)
Az amerikai elnök elismerte, hogy esetleg más retorikát kellett volna használnia Irakkal és a világ egyéb konfliktusaival kapcsolatban. Az európai látogatáson tartózkodó George Bush a londoni The Timesnak adott, a vezető brit napilapban szerdán közölt interjúban kijelentette: az általa korábban használt kifejezések "azt a látszatot kelthették", hogy ő nem a béke embere.
jún. 11
14:30
Vasárnaptól szigorúbban büntetnek a horvátországi utakon (Infostart)
Várhatóan vasárnap lép életbe Horvátországban a közúti biztonságról szóló törvény módosítása, amellyel jelentősen nő a bírságok összege - figyelmezteti az utazókat honlapján a Külügyminisztérium. A részletes tájékoztatás szerint a magyarországinál sűrűbb és szigorúbb közúti ellenőrzésekkel kell számolni Horvátországban, főként az idegenforgalmi szezonban és hétvégenként.
jún. 11
14:30
Szerb parlament: a kisebbségi pártkoalíciók közös frakciója (Kripto Akadémia)
Megtartotta alakuló ülését szerdán a múlt hónapban megválasztott szerb parlament, miközben az új kormánykoalíció létrehozásáról még nem jutottak megállapodásra a törvényhozásba bejutott pártok.
jún. 11
14:31
Üzemanyaghiány miatti korlátozások a lisszaboni repülőtéren (Kripto Akadémia)
Felfüggesztették a légi járatok üzemanyag-feltöltését szerdán a lisszaboni repülőtéren a magas benzinárak ellen tiltakozó teherautósofőrök sztrájkja miatt.
jún. 11
16:56
Elfogy az üzemanyag és leállnak az autógyárak (Metropol)
A magas benzinárak ellen tiltakozó teherautósofőrök sztrájkja miatt Portugáliában több benzinkútnál elfogyott az üzemanyag, a Lisszabonba járó repülők több órás kerülőre is kényszerülnek, csak hogy tankolhassanak. Spanyolországban az autógyártás is leáll, mert nem jutnak el a gyárakba az alkatrészek – itt a kormány felszámolja az alapellátást ellehetetlenítő útakadályokat.
jún. 11
18:20
Villámcsapás ért hat gyermeket - egyikük életveszélyben (Infostart)
Hat gyermekbe csapott a villám egy dél-franciaországi labdarúgópályán. Egyiküket a helyszínen újraélesztették, s jelenleg életveszélyes állapotban egy marseille-i kórházban ápolják.
jún. 11
21:10
Döbbenetes malőr: vonaton felejtett szupertitkos iratok (Infostart)
Egy feledékeny brit tisztviselő "Top secret" megjelölésű, vagyis szupertitkos kormányiratokat hagyott a vonaton. A borítékba csomagolt jelentés az al-Kaida terrorszervezetről, valamint az iraki biztonsági erők felkészültségéről készített brit hírszerzési értékeléseket tartalmazta.
jún. 11
22:07
A kínaiak sokkal többet fogyasztanak a kelleténél (Infostart)
Kína több mint kétszeresét fogyasztja annak, amit természeti forrásai biztosítani tudnak számára - állítják kínai és nemzetközi környezetvédők.
jún. 11
22:37
A kanadai miniszterelnök bocsánatot kért az indián őslakosoktól (Infostart)
Hivatalosan bocsánatot kért Stephen Harper kanadai kormányfő szerdán az ország indián őslakosaitól, amiért a 19. század utolsó harmadától kezdve száz éven át egy sereg indián gyermeket elszakítottak a szüleitől és bentlakásos intézetekbe kényszerítettek, ahol sokukkal kegyetlenkedtek.
jún. 11
23:40
Szigorodik a brit terrortörvény (Metropol)
Hónapokig tartó heves vita után, szerdán este szűk többséggel elfogadta a brit parlament a terrorizmusellenes törvény szigorításáról szóló módosítást. A döntést az Amnesty International veszélyes jogalkotási aktusnak minősítette.

2008. június 12. csütörtök

jún. 12
5:47
Írek kezében az Európai Unió sorsa (Kripto Akadémia)
Eldönthetik ma az Európai Unió jövőjét az írországi választók, akik - egyedüliként a 480 millió uniós polgár közül - népszavazáson nyilvánítanak véleményt a közösség működését megreformáló új szerződésről. A küzdelem nyitott, és ha győznek a nemmel voksolók, újabb válság elé néz az EU.
jún. 12
6:33
Posztumusz kitüntetés Tom Lantosnak (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetésével, Elnöki Szabadságéremmel tünteti ki George Bush Tom Lantos néhai magyar származású amerikai kongresszusi képviselőt - közölte a Fehér Ház szerdán.
jún. 12
6:48
Görögország is ratifikálta a lisszaboni szerződést (Kripto Akadémia)
Jóváhagyta a lisszaboni szerződést a görög parlament szerdai, éjszakába nyúló ülésén.
jún. 12
8:20
Japán szállított alkatrészeket az észak-koreai urándúsítónak? (Kripto Akadémia)
Házkutatást tartottak több vállalatnál Japánban azzal a gyanúval, hogy az ott gyártott szivattyúkat az észak-koreai urándúsítási programhoz használták fel - adta hírül csütörtökön a japán sajtó.
jún. 12
8:34
Földrengés volt Kréta keleti részén (Infostart)
A Richter-skála szerinti 5,5-ös erősségű földrengés rázta meg csütörtök reggel a görögországi Kréta szigetének keleti részét. Áldozatok nincsenek. Múlt vasárnap erős, a Richter-skála szerint 6,5-es fokozatú rengés volt Görögország déli részén is. Két ember meghalt, a sérültek száma 37.
jún. 12
9:06
Sokkoló al-Kaida videók - nyilvános kivégzések a CNN honlapján (Infostart)
Az al-Kaida iraki szárnyának szervezetét, parancsnoki láncolatát és szabályzati rendszerét részletesen leíró dokumentumok jutottak a CNN amerikai hírtelevízió birtokába. Az iratok között szerepelnek kivégzendők listái és fizetési listák. A dokumentáció túszok nyilvános kivégzését mutató videókat is tartalmaz.
jún. 12
9:42
Döbbenetes al-Kaida dokumentumok a CNN-nél! (Kripto Akadémia)
Az al-Kaida iraki szárnyának szervezetét, parancsnoki láncolatát és szabályzati rendszerét részletesen leíró dokumentumok jutottak a CNN amerikai hírtelevízió birtokába a csatorna honlapján helyi idő szerint csütörtökön közzétett cikk szerint.
jún. 12
9:59
Gyurcsány Ferenc Szarajevóban tárgyal (Kripto Akadémia)
Egynapos hivatalos látogatást kezdett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön Bosznia-Hercegovina fővárosában, az út célja a kétoldalú viszony, illetve a gazdasági kapcsolatok erősítése.
jún. 12
10:15
Rendőrségi hibák az elrabolt lány ügyében (Infostart)
Natascha Kampusch ügyében nem járt el kellő gondossággal az osztrák rendőrség, és több olyan szálat is elvarratlanul hagyott, amelyet követve talán hamarabb a kislány elrablójának a nyomára juthatott volna. Elrablója nyolc és fél éven át tartotta bezárva a lányt egy föld alatti helyiségben Bécs közelében.
jún. 12
12:02
Kína és Tajvan: a vártnál gyorsabb közeledés (Infostart)
Mintegy tíz esztendős szünet után az első hivatalos tárgyaláson Kína és Tajvan csütörtökön megállapodott, hogy állandó képviseleti irodát hoznak létre egymás fővárosában a kapcsolatok fejlesztésének összehangolására. A megbeszélés célja eredetileg csupán a "bizalomépítés" volt.
jún. 12
12:04
Gyurcsány: Magyarország elősegíti Bosznia-Hercegovina uniós csatlakozását (Kripto Akadémia)
Magyarország fellép Bosznia-Hercegovina NATO- és európai uniós csatlakozásának elősegítése érdekében - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Nikola Spiriccsel, a bosznia-hercegovinai központi kormány fejével csütörtökön Szarajevóban folytatott megbeszélése után.
jún. 12
12:06
Véget ért a portugál kamionosok sztrájkja (Kripto Akadémia)
Véget ért csütörtökön a portugál kamionosok sztrájkja, a jelentések szerint megállapodott szakszervezetük a kormánnyal. A kamionosok támogatást kapnak az üzemanyag jelentős drágulásának kompenzálására.
jún. 12
12:30
Kifosztották a szerb "bankrablót"? (Infostart)
Kirabolhatták a kragujevaci "bankrablót": a rendőrök nem találják azt a százezer eurót, ami a férfi által ellopott összegből hiányzik. Bár a gyanúsított megmutatta, hová rejtette a pénzt, a nyomozók ott csak egy frissen ásott gödröt találtak.
jún. 12
12:59
Oroszország örülne Joachim Rücker leváltásának (Kripto Akadémia)
Moszkvát aggasztja, hogy Joachim Rücker, a koszovói ENSZ-misszió (UNMIK) német vezetője a hírek szerint lépéseket tesz a misszió tevékenységének szűkítésére, és nem lenne Oroszország ellenére, ha leváltanák.
jún. 12
13:26
Sarkozyvel tárgyalnak a visegrádi négyes kormányfői (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió jövőbeni működéséről tárgyal elsősorban a négy visegrádi ország kormányfője - köztük Gyurcsány Ferenc - és Nicolas Sarkozy francia államfő hétfőn Prágában - közölték csütörtökön a cseh fővárosban.
jún. 12
13:52
Göncz: nem hivatalos megbeszélés a magyar és a szlovák kormányfő között (Kripto Akadémia)
Biztosan tárgyal majd Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szlovák partnerével a prágai V4-es csúcstalálkozón, ez azonban nem tekinthető hivatalos megbeszélésnek - mondta Göncz Kinga külügyminiszter csütörtökön Budapesten az MTI kérdésére.
jún. 12
14:23
Göncz Kinga: az írek megszavazzák a reformszerződést (Kripto Akadémia)
Nagy az esély arra, hogy az írek megszavazzák az uniós reformszerződést - mondta a külügyminiszter csütörtökön.
jún. 12
14:49
Románia: kisebbségi kormány lehet (Kripto Akadémia)
Az ősszel tartandó parlamenti választások után is kisebbségi kormány irányíthatja Romániát - ezt Traian Basescu román államfő jelentette ki, akinek az alkotmány biztosítja azt a lehetőséget, hogy miniszterelnököt javasoljon.
jún. 12
14:51
Thaci: a koszovói alkotmány június 15-én életbe léphet (Kripto Akadémia)
"Átrendeződik" Koszovóban a nemzetközi szereposztás azt követően, hogy az idén függetlenné vált ország alkotmánya várhatóan június 15-én életbe lép - jelentette ki csütörtökön Hashim Thaci koszovói kormányfő.
jún. 12
15:18
Írország, a hűtlen gyermek? (Infostart)
Aggodalommal várja Az EU-vezetése a mai írországi népszavazás eredményét. Az írek - az Európai Unióban egyedüliként - referendumon mondhatnak véleményt a brüsszeli döntéshozatalt felgyorsítani hivatott Lisszaboni Szerződésről. Az utóbbi napokban azonban a nem tábor megelőzte a szerződés támogatóit. Ha az írek elvetik, akkor a megállapodás nem léphet érvénybe.
jún. 12
15:21
Sarkozy kezében a török EU-csatlakozás? (Infostart)
Franciaországban nem lesz kötelező népszavazást kiírni Törökország európai uniós csatlakozásáról, a francia szenátus ugyanis eltörölte a képviselőház által elfogadott - népszavazást előíró - törvényjavaslatot. A döntés így Nicolas Sarkozy kezébe kerül, aki ellenzi Törökország csatlakozását az unióhoz.
jún. 12
16:15
Az importáru környezetszennyezőbb, mint a francia termék (Infostart)
Ökocímkét kell tenniük a termékekre a francia szupermarketeknek, amelyen fel kell tüntetni, hogy az adott termék gyártása és szállítása hány gramm széndioxid kibocsátásával járt.
jún. 12
17:24
Videóval védekezik a vádak ellen a Pentagon - nézze meg! (Infostart)
Nyilvánosságra hozta az amerikai vezetésű koalíció azt a videót, amelyen a 11 szövetséges pakisztáni katona halálát okozó légicsapás látható. Az afganisztáni tálibok ellen harcoló koalíció szerint a lázadókkal folytatott lövöldözést követően kértek légi erősítést, és ekkor esett bomba az egyik határállomásra. A pakisztáni kormány hevesen bírálta szövetségesét, az Egyesült Államokat.
jún. 12
18:59
Őrizetben két zimbabwei ellenzéki vezető (Infostart)
Zimbabwéban ismét őrizetbe vették, majd két óra múltán szabadon engedték az ellenzék elnökjelöltjét. Morgan Tsvangirai ezúttal két órát töltött a rendőrségen.

2008. június 13. péntek

jún. 13
5:18
Obama növelte előnyét (Kripto Akadémia)
Barack Obama növelte előnyét John McCainnel szemben, de nem annyival, mint arra számítani lehetett volna. A Hillary Clinton visszavonulása után készült első felmérés, a Wall Street Journal/NBC közös közvéleménykutatása szerint ha most tartanák a választásokat, Obama 47, McCain 41 százalékot kapna. Ha nevek említése nélkül teszik fel a kérdést, a demokraták előnye jóval meggyőzőbb: a szavazók 51…
jún. 13
7:19
Százmilliós műkincsrablás Brazíliában (Infostart)
Elrabolták Pablo Picasso két rézkarcát Sao Paulo belvárosának egyik múzeumából.
jún. 13
7:20
Az elnök elleni merénylettel gyanúsítottakat tartóztattak le Ecuadorban (Kripto Akadémia)
Letartóztattak négy férfit Ecuadorban azzal a gyanúval, hogy merényletet terveztek Rafael Correa államfő ellen - jelentette be pénteken a dél-amerikai ország főügyésze. Három gyanúsított kolumbiai, a negyedik ecuadori állampolgár - mondta el Washington Pezantes. A helyi sajtóban megjelent értesülések szerint az elnöki palotáról készült fotókat és a környékbeli utcákat ábrázoló térképeket találtak…
jún. 13
7:21
Egyre többen halnak bele az amerikai hőhullámba (Infostart)
Az Egyesült Államok keleti partvidékén 32 ember halt meg a hőség miatt vasárnap óta. A 35 fok feletti hőmérsékletnek elsősorban idős emberek az áldozatai.
jún. 13
7:27
Kínai-tajvani megállapodás a légi járatok bővítéséről (Kripto Akadémia)
Rendszeres légi járatok indulnak Kína és Tajvan között - állapodtak meg pénteken kínai és tajvani illetékesek. A közel egy évtizedes szünet után, csütörtökön felújított hivatalos tárgyalásokon született egyezség szerint július 4-étől kezdve minden hétvégén 36 retúrjárat közlekedik a Tajvani-szoros két oldala között. Jelenleg csak a négy nagyobb kínai ünnep alkalmával közlekedik repülőgép-járat…
jún. 13
8:18
Nem a lengyelekkel kell megküzdeniük, hanem saját lustaságukkal (Infostart)
Nem a kelet-európai munkavállalók beáramlása miatt nincs munkája számos britnek Nagy-Britanniában. Egy ottani kormányzati felmérés szerint, aki nem talál munkát, az egyszerűen nem hajlandó elvállalni bizonyos dolgokat.
jún. 13
9:14
Gyümölcsöt a csoki automatákba! (Infostart)
Gyümölcs automatákra cserélné az édességeket árusító gépeket az iskolákban az Európai Bizottság.
jún. 13
9:49
Terrorista családi üdvözlés? - Újabb botrány Obama körül (Infostart)
Megszakították és levették a műsorról az amerikai Fox News televízió egyik műsorát, mert annak vezetője azzal vádolta meg a demokrata elnökjelöltet, Barack Obamát és feleségét, hogy terroristákhoz hasonlóan üdvözölték egymást az egyik kampányrendezvényen.
jún. 13
11:06
"Boldog vagyok az élelmiszerválság miatt" (Infostart)
Elégedetten nyilatkozott az agrárválságról Uganda elnöke, a közép-afrikai állam ugyanis jelentős élelmiszer-felesleggel rendelkezik, amelyet most jobb feltételekkel értékesíthet.
jún. 13
12:09
A Hamász elismerte: ő, és nem Izrael felelős a bét-lahíjai robbanásért (Kripto Akadémia)
Az iszlamista Hamász mozgalom pénteken elismerte, hogy nem egy izraeli légitámadás, hanem saját, robbanóanyagokkal dolgozó tagjai okozták az előző nap Bét-Lahíjában történt robbanást, amely nyolc palesztin halálát okozta. "Az Ezzeddín el-Kasszám Brigádok hat tagja halt hősi halált Bét-Lahíjában, miközben egy (Izrael-elleni) akció utolsó előkészületeit végezték el" - áll a Hamász fegyveres…
jún. 13
12:11
Meghalt egy román katona Afganisztánban (Kripto Akadémia)
Életét vesztette egy román katona péntek reggel Afganisztánban egy tűzpárbaj során - jelentette be a román védelmi minisztérium. Claudiu Marius Covrig őrvezető, az Afganisztánban állomásozó galaci 300-as Szent András zászlóalj őrvezetője járőrözés közben vesztette életét a Kabult és Kalat városát összekötő országúton. A négy páncélozott járműből álló konvojt afganisztáni felkelők támadták meg…
jún. 13
12:24
A NATO-főtitkár több katonát kér Afganisztánba (Kripto Akadémia)
A NATO főtitkára arra szólította fel pénteken a tagállamokat, hogy bocsássanak több katonát a szövetség vezetése alatt álló afganisztáni nemzetközi biztonsági erő (ISAF) rendelkezésére. Jaap de Hoop Scheffer a védelmi miniszterek brüsszeli tanácskozásának második napján azt mondta, hogy az utóbbi időben jöttek ugyan új felajánlások, de ez még mindig nem elegendő a feladatok ellátásához. Az ISAF…
jún. 13
12:26
A "nemek" vezetnek az írországi népszavazáson (Kripto Akadémia)
Az első részeredmények arra utalnak, hogy az írek elutasították az Európai Unió reformszerződését - jelentette a dublini közszolgálati rádió-televízió (RTE). A dublini, limericki, kerryi, corki és vidéki szavazókörzetekből érkezett első részeredmények azt mutatják, hogy a csütörtöki népszavazáson a "nemek" kerültek fölénybe.
jún. 13
12:38
Elesett egy román katona Afganisztánban (Infostart)
Meghalt egy román katona, három társa pedig megsebesült egy tűzpárbajban Afganisztánban.

Keresés