Váratlanul Bagdadba érkezett szerdán Gordon Brown brit miniszterelnök, és megérkezése után rögtön tárgyalóasztalhoz ült Núri al-Máliki iraki kormányfővel - jelentette az iraki állami televízió.
A leendő amerikai elnököt, Barack Obamát választotta az év emberévé a Time magazin. A lap indoklása szerint a politikus személye ma már átfogó mértékben uralja a közszférát, pedig két éve az amerikaiak fele még csak nem is hallott róla.
Összeurópai szimpátiatüntetésekre szólítottak fel a görög kormányellenes tüntetők, akik szerdán az Akropoliszon függesztettek ki feliratokat. A közel két hete indult erőszakos tiltakozást az váltotta ki, hogy a rendőrök agyonlőttek egy tizenéves fiút.
Több cipőkészítő is saját gyártmányának vélte azt a pár félcipőt, amelyet George Bush elnök felé hajított egy iraki riporter a hét végén egy bagdadi sajtótájékoztatón.
Több cipőkészítő is saját gyártmányának vélte azt a pár félcipőt, amelyet George Bush elnök felé hajított egy iraki riporter a hét végén egy bagdadi sajtótájékoztatón.
Az Egyesült Államokban újabb két miniszterét nevezte meg a megválasztott elnök. Barack Obama a belügyi tárca élére Ken Salazar coloradói szenátort, az agrárminisztérium élére Tom Vilsack volt iowai kormányzót kérte fel.
Mintegy húsz fő tüntetett szerda este a hágai szlovák nagykövetség előtt az "Európai Magyar Emberjogi Alapítvány - Közép-Európa" nevű, amszterdami székhelyű emberi jogi szerveződés felhívására - közölte telefonon az MTI brüsszeli tudósítójával Marácz László, az alapítvány vezetője.
A török hatóságok letartóztattak szerdán Isztambulban 15, majd két tartományban 15 másik személyt, akikről azt gyanítják, hogy kapcsolatban állnak az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel - jelentette az Anadolu hírügynökség.
Úgy tűnik, a passaui gyilkossági kísérlet felderítéséhez Derrick felügyelőre lenne szükség, arra a legendás nyomozóra, akinek megformálója, Horst Tappert múlt szombaton hunyt el. Ugyanazon a napon, melyen egy neonáci elkövette merényletét Alois Mannichl passaui rendőrfőnök ellen. A tettest mind a mai napig nem sikerült kézre keríteni.
Drámaian fogalmazott a minap a 2012-es londoni olimpia ügyeiért felelős brit tárcavezető, Tessa Jowell, mondván, az Egyesült Királyság mélyebb recesszió elé néz, mint eddig bármikor. A borús előrejelzések is hozzájárultak ahhoz, hogy a font árfolyama a lélektani határnak tekintett egyeurós szint alá süllyedt. Szakértők szerint azonban a brit valuta mélyrepülése nyomán sem várható, hogy Nagy-…
Az amerikai elnök minapi iraki kalandján, az ellene egy pár cipővel elkövetett, sikeresen elkerült támadáson élcelődött a brazil elnök szerdán a latin-amerikai vezetők brazíliai tanácskozásán.
Illinois állam egyik republikánus párti kongresszusi képviselőjét fogja jelölni Barack Obama megválasztott amerikai elnök a közlekedési miniszteri posztra - közölte szerdán az amerikai Demokrata Párt egy neve elhallgatását kérő illetékese.
Több mint 100 egykori nácit kutattak fel eddig az Egyesült Államokban - derült ki abból a mintegy 50 ezer oldalnyi anyagból, amelyet az igazságügy-minisztérium helyi idő szerint szerdán a washingtoni Holokauszt Múzeumnak adományozott.
Németország hetek óta egy kerek születésnap lázában ég: szenteste előtt egy nappal tölti be 90. életévét a szövetségi köztársaság történetének legmarkánsabb kancellárja, Helmut Schmidt.
Az Ádeni-öböl térségébe vezényelt hadihajók jelenlétével dacolva négy újabb hajót kerítettek hatalmukba szomáliai kalózok. Az ENSZ biztonsági tanácsa azonban nemrég engedélyezte, hogy a nemzetközi erők ezen túl a szárazföldön is fellépjenek a kalózok ellen.
Kína is hadihajókat küld Szomália partjaihoz, hogy hozzájáruljon a kalózkodás megfékezésére irányuló nemzetközi összefogás sikeréhez - közölte csütörtökön a kínai külügyi szóvivő.
Gázai palesztin fegyveresek csütörtök hajnalban is támadtak dél-izraeli területeket, ezúttal kilenc rakétát, illetve aknagránátot lőttek ki. Egyik sem okozott kárt sem emberéletben, sem anyagiakban - közölte az izraeli hadsereg.
Ján Kubis személyében olyan politikus távozik a szlovák kormányból, aki gyakran kényszerült arra, hogy helyre hozza azokat a hibákat, amelyekkel a koalíciós vezetők megsértették Szlovákia nemzetközi kötelezettségeit - véli a csütörtöki szlovák sajtó.
Vizsgálat indul két indiai rendőrkapitány ellen, aki a gyanú szerint hivatali mulasztást követett el a november végi mumbai (bombayi) merényletsorozat idején - közölte Mahárástra szövetségi állam miniszterelnöke.
Ismeretlen tettes légpisztollyal csuklón lőtte egy görög szakszervezeti vezető gimnazista fiát az iskolája közelében, Athén egyik nyugati elővárosában - közölte csütörtökön a rendőrség.
Összeesküvést lepleztek le az iraki belügyminisztériumban a The New York Times szerdai értesülése szerint. A hírt név nélkül nyilatkozó iraki biztonsági vezetők is megerősítették.
Összeesküvést lepleztek le az iraki belügyminisztériumban a The New York Times szerdai értesülése szerint. a Belügyminisztériumi dolgozók az illegális al-Auda (Visszatérés)szervezet tagjai voltak. A hírt név nélkül nyilatkozó iraki biztonsági vezetők is megerősítették.
Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat pénzügyi támogatásával vádolt és amerikai börtönben ülő két társuk szabadon bocsátását követelik azok a jemeni törzsi tagok, akik vasárnap az arab országban elraboltak három német állampolgárt.
Még el sem foglalta hivatalát, máris sokan támadják Barack Obamát, az Egyesült Államok első fekete elnökét. Most éppen a beiktatási ceremónia körül támadtak viták. Ugyanis az elnöki esküt Rick Warren evnagélikus pap előtt kívánja letenni, akiről köztudott, hogy ellenzi a meleg házasságát, valamint az abortuszt is.
Az etnikai arányosságot törvényben kellene garantálni Romániában, vagyis fel kell oldani azt az ellentmondást, hogy amikor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kormányon van, a magyarok jelen vannak minden fontos romániai intézményben, de ha ellenzékbe kerül, mindez megszűnik - jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke egy csütörtöki lapinterjúban.
Mintegy ötven palesztin újságíró összegyűlt csütörtökön a betlehemi Születés temploma előtt, és levette cipőjét, szolidaritásul azzal az iraki kollégájukkal, aki a múlt hét végén egy bagdadi sajtóértekezleten cipőt dobott George Bush amerikai elnök felé - jelentette a helyszínről egy tudósító.
Barack Obamát választotta az év emberének az amerikai Time magazin. A megválasztott amerikai elnök állítólag azért nyerhetett, mert reményteli jövőt tudott felvázolni egy borús időszakban.
Franciaország nagyobb városaiban több mint ötvenezer diák követelte az elhalasztott középiskolai reform teljes visszavonását. Párizs 105 gimnáziumából most 40-et érintett a két hete tartó megmozdulás.
A luxemburgi parlament elfogadta az eutanáziáról szóló törvényt, amelyet ellenez az ország uralkodója és amely élénk vitákat váltott ki a nagyhercegség lakói körében.
Komoly diplomáciai viszály várható azután, hogy szerdán Borut Pahor szlovén miniszterelnök bejelentette: megvétózza a horvát csatlakozási tárgyalások folytatását. Hannes Swoboda, az Európai Parlament jelentéstevője Horvátországról azt követelte, azonnal üljön össze a két állam miniszterelnöke, mert - mint fogalmazott - komoly veszélybe került Zágráb csatlakozási menetrendje. Így minimálisra…
Új problémát jelent az Európai Uniónak, hogy Szlovénia egy határvita miatt blokkolta Horvátország uniós csatlakozási tárgyalásait - mondta a horvát elnök. A szlovén miniszterelnök azt közölte: ellenezni fogja, hogy pénteken megkezdjék a megbeszéléseket. Horvátországban erre sokan a szlovén termékek bojkottjával válaszoltak.
Szlovénia teljesen magára maradt az Európai Unión belül egy horvát újság írása szerint azzal, hogy bejelentette, megvétózza Horvátország EU-csatlakozási tárgyalásainak folytatását.
Az Európai Unió keleti bővítése sok német vállalat számára jelentett komoly csábítást a termelési folyamatok áthelyezésére az előnyös feltételeket kínáló új uniós országokba. A számítások azonban csak részben váltak be - legalábbis erre utal a Handelsblatt című gazdasági napilapban most megjelent tanulmány, amely szerint évente csaknem félezer cég települ vissza német földre Kelet-Közép-Európából.
A világszerte ismert díjakat odaítélő Nobel-bizottság több tagja ellen is korrupciós vizsgálat indult Svédországban - közölte az ország főügyésze. A kínos kérdések a tagok kínai látogatása miatt merültek fel.
Kilencvenöt éves korában elhunyt Mark Felt, az amerikai szövetségi nyomozó iroda egykori második embere. Ő volt a Watergate-ügyben nyomozó újságírók "Mély Torok" néven jelentkező informátora. Halálát szívelégtelenség okozta. A Watergate-ügy 1974 augusztusában Richard Nixon elnök lemondásához vezetett.
A szlovák államfő nem írta alá a módosított közoktatási törvényt, amely lehetővé tette volna, hogy a kisebbségi tankönyvekben először a kisebbség anyanyelvén, majd zárójelben szlovákul tüntessék fel a földrajzi neveket.
Mégsem utazott el az afgán fővárosba, Kabulba Asif Ali Zardari pakisztáni elnök. Pedig itt találkozott volna Asif Ali Zardari afganisztáni elnökkel, akivel a terrorizmuselleni harcról egyeztettek volna. Azonban a rossz idő miatt a találkozót elhalasztották.
A Hamász palesztin iszlamista szervezet katonai szárnya helyi idő szerint pénteken reggel 6 órakor (közép-európai idő szerint 5 órakor) bejelentette az Izraellel kötött tűzszünet végét. Ezt követően máris két újabb rakétát lőttek ki a Gázai övezetből Izrael déli területeire.
Kompromittáló fényképekkel próbáltak megzsarolni 25 kormányzati tisztségviselőt a kelet-kínai Csiangszu (Jiangsu) tartomány közigazgatási központjában.
Kompromittáló fényképekkel próbáltak megzsarolni 25 kormányzati tisztségviselőt a kelet-kínai Csiangszu (Jiangsu) tartomány közigazgatási központjában.
Orosz hadihajók vetettek horgonyt pénteken Havannában, első ízben azóta, hogy 1991-ben összeomlott a Szovjetunió, és a hidegháborús szövetségesek kapcsolata megromlott.
Tüntetést tartott az Egyesült Államok londoni nagykövetsége előtt pénteken a Stop the War (Állítsátok meg a háborút) háborúellenes koalíció, tiltakozásul a George Bush amerikai elnök felé cipőt hajító iraki újságíró letartóztatása ellen.