2008. december 16. kedd

dec. 16
12:51
Bombákat találtak egy párizsi nagyáruházban (Infostart)
Öt robbanószerkezetet szereltek szét tűzszerészek kedden a párizsi Printemps-Haussmann nagyáruházban - közölték francia rendőrségi források.
dec. 16
13:27
Aláírták a koalíciós szerződést Ukrajnában (Infostart)
Aláírták az ukrajnai koalíciós kormányról szóló megállapodást a három részes párt képviselői.
dec. 16
13:27
Oroszország ipar alkalmatlan megfelelő felderítő gépek gyártsára (Kripto Akadémia)
Oroszország pilóta nélküli izraeli felderítő repülőgépek vásárlásáról tárgyal - jelentette be kedden az orosz vezérkari főnök, megerősítve a Kommerszant című napilap értesülését.
dec. 16
13:45
Sarkozy: Horvátország 2010-ben vagy 2011-ben lehet uniós tag (Infostart)
Horvátország 2010-ben vagy 2011-ben valószínűleg az Európai Unió tagjává válhat - mondta a francia köztársasági elnök az Európai Parlament ülésén.
dec. 16
14:21
Feltünően sok pénz folyt be Markóhoz, mégsem firtatja senki (Kripto Akadémia)
Sem a román Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) sem a legfelsőbb ügyészség nem indított bűnvádi eljárást Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke ellen a bankszámlájára befolyt szokatlanul magas szerzői jogdíjak ügyében - írja a kolozsvári Krónika internetes oldalán.
dec. 16
14:57
A francia autógyárak megkaphatják a mentőövet (Infostart)
A francia kormány kész újfajta állami támogatásokat nyújtani az autógyártóknak és beszállítóiknak, ellentételezésként azonban a cégeknek meg kell ígérniük: többé nem viszik külföldre a termelésüket és egyetlen gyárat sem zárnak be Franciaországban - hangzott el hétfőn, azt követően, hogy a francia államfő találkozott az autógyártók, valamint a legnagyobb francia gumiabroncsgyártó vezetőivel.
dec. 16
14:59
Nehéz év elé néz Németország (Infostart)
Berlinben egyik vészjósló előrejelzés a másikat követi. A müncheni IFO intézet a hét elején közel két és fél százalékos visszaesést emlegetett, kedden viszont már a berlini gazdasági minisztérium is úgy vélte, hogy jövőre az össztermék 3 százalékkal marad el az idei szint mögött.
dec. 16
15:15
"Kubisnak felesleges volt Budapestre utaznia" (Infostart)
A szlovák sajtó nagy teret szentel a hétfői magyar-szlovák külügyminiszteri találkozónak. A pozsonyi Pravda szerint felesleges volt Jan Kubis budapesti kirándulása, mindössze lezárta azon unalmas találkozók sorát, amelyeket a kormányfők, parlamenti elnökök és államfők kényszerítettek magukra.
dec. 16
15:51
Súlyos baleset Izraelben (Infostart)
Vízmosásba fordult egy orosz turistákkal teli autóbusz Izraelben; az első jelentések szerint mintegy kéttucatnyi ember életét vesztette, és sokan megsérültek.
dec. 16
16:45
Beomlott egy szálloda Mallorcán (Infostart)
A spanyolországi Mallorca szigetén két munkás meghalt, amikor beomlott egy átépítés alatt álló szálloda épülete. Két társukat még keresik a mentőalakulatok.
dec. 16
17:57
Majdnem 500 milliárd forintnak megfelelő összeg kerül elő a spájzokból (Infostart)
A nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság eddig nem okozott különösebb gondokat a szlovák bankszektornak. Az euró közelgő bevezetése miatt ugyanis a bankokban hatalmas készpénzmennyiség halmozódott fel. Az utóbbi időben mintegy 450 milliárd forintnak megfelelő lakossági megtakarítás vándorolt a bankokba.
dec. 16
18:15
Több csontja eltörött a Busht cipővel támadó újságírónak (Metropol)
Kar- és bordatöréssel kórházba szállították kedden Muntaszir az-Zaidit, azt az iraki újságírót, aki cipőjét az amerikai elnök felé hajította egy sajtótájékoztatón.
dec. 16
20:21
Ezeket a könyveket veszik karácsonyra! (Infostart)
A karácsonyi időszakban adják el az éves könyvtermés csaknem 25-30 százalékát - mondta az InfoRádiónak Dietrich Tamás, a bookline.hu vezérigazgatója. A könyvterjesztő cég vezetője elmondta: a novembertől januári tartó időszakban a gyermekkönyvek és a képes albumok eladásai növekednek ugyan, de a slágerlistákat ilyenkor is a bestseller szerzők vezetik.
dec. 16
20:39
Lezuhant egy kisrepülőgép Szlovákiában, két ember meghalt (Infostart)
Lezuhant egy sportrepülőgép kedden délután Nyugat-Szlovákiában, Korlátkő határában, Dunaszerdahelytől északra. A repülőgép pilótája és utasa életét vesztette - közölte a szlovák rendőrség.
dec. 16
21:15
Saját hazájuk foglyaivá válhatnak a szerbiaiak (Infostart)
A parlamenti huzavona miatt megtörténhet, hogy december 31-e után Szerbia polgárainak óriási többsége nem utazhat külföldre. A régi útlevelek ugyanis érvényüket vesztik, az újakból viszont eddig csupán néhány tízezret adtak ki.
dec. 16
21:33
Jelentős kamatcsökkentés az Egyesült Államokban (Infostart)
Az elemzői várakozásokkal ellentétben 75 bázisponttal 0,25 százalékra csökkentette alapkamatát az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed Nyíltpiaci Bizottsága.
dec. 16
21:51
Tüntető görög diákok megzavarták a tv-adást (Metropol)
Erőszakos tüntetők behatoltak kedden a görög állami televízió stúdiójába, és rövid időre megszakították a műsort, amely éppen a miniszterelnök bocsánatkérő beszédét ismertette.

2008. december 17. szerda

dec. 17
6:36
Latin-Amerika szorosabbra fűzi kapcsolatait Kubával (Kripto Akadémia)
Szorosabbra fűzték kapcsolataikat Kubával, és a szigetországgal szembeni amerikai embargó feloldását szorgalmazták a latin-amerikai és a karibi térség államainak vezetői brazíliai csúcstalálkozójukon.
dec. 17
6:54
Észak-Korea Bush után sem számíthat jobb feltételekre (Kripto Akadémia)
Észak-Korea a következő amerikai kormánytól sem számíthat jobb feltételekre nukleáris leszerelésének ellenőrzésével kapcsolatban, mint amilyeneket a hivatalából rövidesen távozó George Bush amerikai elnök kormányától kapott - jelentette ki Christopher Hill.
dec. 17
7:48
130 halottja van az újabb Tamil támadásoknak (Kripto Akadémia)
A Srí Lankai tamil lázadók állításuk szerint 130 kormánykatonát öltek meg és további 300-at sebesítettek meg a sziget északi részén végrehajtott több támadásban.
dec. 17
8:06
A szomáliai kalózok a hatalmukba kerítettek három hajót (Kripto Akadémia)
Szomáliai kalózok a hatalmukba kerítettek két kereskedelmi és egy luxushajót az Ádeni-öbölben - jelentette be szerdán egy kenyai székhelyű nemzetközi hajózási szervezet képviselője.
dec. 17
8:42
Újra lecsaptak a kalózok (Metropol)
Ezúttal három hajót kaptak el a szomáliai kalózok.
dec. 17
8:42
Nicolas Sarkozy értékelte a félévi eredményeket (Kripto Akadémia)
Horvátország 2010-ben vagy 2011-ben valószínűleg az Európai Unió tagjává válhat – mondta a francia köztársasági elnök az Európai Parlament keddi strasbourgi ülésén. Nicolas Sarkozy, akinek országa december 31-ig tölti be az EU soros elnöki tisztségét, a francia félév mérlegét megvonó beszédében az unió további bővítésével kapcsolatban úgy vélekedett, hogy „ha a dolgok rendben mennek”, akkor…
dec. 17
9:18
Németország: 2 százalék alatt az infláció (Kripto Akadémia)
Németországban novemberben átlagosan 0,5 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, és 1,4 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly novemberben, jelentették a szövetségi statisztikai hivatalban szerdán végleges adatként a hazai szabvány szerint számolva, megerősítve a november végén kiadott előzetes becslést.
dec. 17
9:36
Váratlanul Irakba érkezett a brit miniszterelnök (Kripto Akadémia)
Váratlanul Bagdadba érkezett szerdán Gordon Brown brit miniszterelnök, aki megérkezése után rögtön tárgyalóasztalhoz ült Núri al-Máliki iraki kormányfővel - jelentette az iraki állami televízió.
dec. 17
9:54
Sok esetben a rendőrség is hátrányosan megkülönbözteti a romákat (Kripto Akadémia)
Fel kell számolni a romák elkülönítését, biztosítani kell az anyanyelv használatához való jogot, és hosszú távú bevándorlási politikát kell kialakítani az Európai Unióban - állapítja meg az Európai Parlament (EP) állampolgári jogi, bel- és igazságügyi szakbizottsága, amelynek az alapvető jogok tiszteletben tartását elemző előterjesztése szerdán szerepelt az EP strasbourgi ülésének napirendjén.
dec. 17
9:56
Hol az egyik, hol a másik előzött, míg bekövetkezett a tragédia (Kripto Akadémia)
A sofőrök végletekig hajtott rivalizálása okozta a keddi, 24 halálos áldozattal járó, Izrael déli részén történt buszbalesetet. Erről Saul Mofaz izraeli közlekedési miniszter beszélt kedden este a katonai rádióban.
dec. 17
10:12
Szlovákiában is lassult az infláció (Kripto Akadémia)
Szlovákiában novemberben átlagosan 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, jelentették a szlovák statisztikai hivatalban szerdán, EU-szabvány szerint számolva. Az eredmény azonos volt az elemzői várakozások átlagával.
dec. 17
10:48
Az amerikai parancsnokok aggodalommal készülnek az új rendszerre (Kripto Akadémia)
Jelentősen megváltozik az Irakban állomásozó amerikai katonák házkutatási és őrizetbe vételi gyakorlata az iraki-amerikai biztonsági megállapodás hatályba lépése után: jövő januártól ugyanis bírói meghatalmazásra van szükség a rajtaütések végrehajtásához.
dec. 17
10:50
Végrehajtó lesz a szlovák külügyminiszterből? (Kripto Akadémia)
Távozik tisztségéből Ján Kubis szlovák külügyminiszter - jelentették be szerdán hivatalosan Pozsonyban. Utódjának nevét egyelőre nem közölték.
dec. 17
10:52
"A problémákat a nacionalista szlovák kormány politikája okozta" (Kripto Akadémia)
A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) számára létfontosságú, hogy megőrizze Magyarország és Európa jóindulatát - jelentette ki Csáky Pál pártelnök egy lapinterjúban.
dec. 17
11:06
Újabb merényletek Bagdadban (Kripto Akadémia)
Kettős robbantásos merényletben legkevesebb hat ember életét vesztette, 41 pedig megsebesült szerdán Bagdad belvárosában - közölte a helyi rendőrség.
dec. 17
11:24
Lemondott a szlovák külügyminiszter (Index)
Távozik Fico kormányából Ján Kubis, aki az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának végrehajtó titkára lesz.
dec. 17
11:42
Mégsem afgán terroristák tettek dinamitot a párizsi áruházba? (Infostart)
A francia hatóságok szerint egyáltalán nem biztos, hogy afgán terroristák helyezték el azokat a dinamitrudakat, amelyeket a rendőrség kedden talált meg a párizsi Le Printemps - magyarul A tavasz - nagyáruházban. A szakértők azt is kétségbe vonják, hogy iszlamisták írták volna azt a levelet, amelyben a hatóságok számára teljesen ismeretlen Afgán Forradalmi Front magára vállalja a robbanószer…
dec. 17
11:42
Változás Szlovákiában: új partnere lesz Göncz Kingának (Kripto Akadémia)
Távozik tisztségéből Ján Kubis szlovák külügyminiszter - jelentették be szerdán hivatalosan Pozsonyban. Utódjának nevét egyelőre nem közölték.
dec. 17
12:00
A tüntetők elfoglaltak egy polgármesteri hivatalt (Kripto Akadémia)
Mintegy ötven fiatal megszállta szerdán a nyugat-görögországi Joánina város polgármesteri hivatalát. A városi rádió, illetve a kulturális központ épületét már kedd óta megszállva tartják - közölte a rendőrség.
dec. 17
12:18
Elszalad a német államháztartási hiány (Infostart)
A német pénzügyminiszter még nem is olyan régen az államháztartás tökéletes rendbe hozásával büszkélkedett. A válság hatására azonban valószínűleg háromszor akkora kölcsön felvételére kényszerül jövőre, mint korábban tervezte. Becslések szerint a következő évben legalább 50 milliárd euróval fog növekedni az államadósság.
dec. 17
12:54
A brit erők júniusban hagyják el Irakot (Infostart)
Gordon Brown brit miniszterelnök és a brit vezérkari főnök kedden előzetes bejelentés nélkül Bagdadba érkezett és tárgyalt Nouri al-Maliki iraki kormányfővel. Ez után jelentették be, hogy az Irakban állomásozó brit csapatok júliusban kivonulnak az országból.
dec. 17
12:54
Az EP elutasította a heti 48 óránál hosszabb munkaidőt (Kripto Akadémia)
Az Európai Parlament (EP) szerdán Strasbourgban elvetette azt a javaslatot, hogy a heti munkaidő - bizonyos feltételek mellett - a 48 órát is meghaladhassa.
dec. 17
13:12
Vajon honnan van Ján Slota mesés vagyona? (Infostart)
Feljelentést tett Ján Slota ellen Ondrej Dostál, a parlamenten kívüli Polgári Konzervatív Párt elnökhelyettese. A szlovák nemzeti párt elnökét adócsalással vádolják. A magyarellenes kijelentéseket sorozatban gyártó zsolnai politikusnak van sportrepülőgépe, luxusautója, luxusjachtja, egy choppere, horvátországi nyaralója, és most nyitott szállodát. De mindezt miből?
dec. 17
13:12
"A (Magyar) Gárda félfasiszta szervezet volt" (Kripto Akadémia)
A szlovák kormányfő szerdán üdvözölte, hogy a magyar bíróság feloszlatta a Magyar Gárdát.
dec. 17
13:30
Börtönben ül a Szaharov-díj idei kitüntetettje (Infostart)
A kínai hatóságok által bebörtönzött Hu Csia, a Szaharov-díj idei kitüntetettje távollétében tartották meg az eredetileg díjátadónak szánt ünnepséget szerdán az Európai Parlament strasbourgi székházában.
dec. 17
14:06
Meg se kottyan a válság a Volkswagennek? (Infostart)
Háromszázmillió eurós beruházást tervez pozsonyi telephelyén a Volkswagen. A cég kisautókat, többek közt egy új modelljét is itt fogja gyártani, ezzel kétezer új munkahelyet teremtve. A gazdasági válság eddig nem nagyon érintette a céget.
dec. 17
14:06
Miniszteri lemondás egy elítélt szökése miatt Cipruson (Kripto Akadémia)
Lemondott szerdán Ciprus igazságügy-minisztere, miután megszökött az őrizetből egy kétszeres életfogytiglanra ítélt gyilkos.
dec. 17
14:24
Magyar zsidók lemészárlásával gyanúsítanak egy 89 éves férfit (Kripto Akadémia)
A német rendőrség házkutatást tartott egy 89 éves férfinál, akit azzal gyanúsít, hogy 1945-ben részt vett több mint hatvan magyar zsidó lemészárlásában egy burgenlandi faluban.
dec. 17
14:42
Kilenc rakétát lőttek ki Gázából Izraelre (Kripto Akadémia)
Palesztin milicisták szerdán kilenc rakétát lőttek ki a Gázai övezetből Izrael területére - közölte az izraeli hadsereg.
dec. 17
15:00
CserMobil avagy mennyit árt a vezeték nélküli telefon a gyerekekenek (Infostart)
"CserMobil?" címmel szerdától tucatnyi egyesület országos figyelemfelkeltő akcióba kezd Franciaországban, melyben a mobiltelefonok, és általában a vezeték nélküli hálózatok gyermekekre gyakorolt káros hatásaira figyelmeztet. Közben a második legnagyobb francia város, a csaknem kétmillió lakosú Lyon vezetése immár több mint egy hete köztéri plakátokon kampányol a 12 évnél fiatalabb gyermekek…
dec. 17
15:36
A hőség a legnagyobb kaszás Amerikában (Metropol)
A hőség nagyobb valószínűséggel öl meg egy amerikait, mint a földrengés, a viharok pedig több ember halálát okozzák, mint a hurrikánok - ez derült ki abból a "haláltérképből", amelyet kedden hoztak nyilvánosságra az Egyesült Államokban.
dec. 17
15:36
Szlovénia keresztbe tesz a horvátoknak (Kripto Akadémia)
A szlovén miniszterelnök bejelentette szerdán, hogy megvétózza a horvát uniós csatlakozási tárgyalások folytatását.
dec. 17
15:54
Az OPEC csökkenti az olajkitermelést (Infostart)
Az OPEC tagállamai egyetértettek abban, hogy napi 2 millió hordóval csökkentik az olajkitermelést. Az erről szóló megállapodást várhatóan szerda este írják alá az algériai Oránban.

Keresés