Szerbiában nem lehet megtartani a Meleg Büszkeség Napjához kapcsolódó felvonulást, mert a demonstráció résztvevőinek biztonságát senki se szavatolná - közölték újvidéki sajtóértekezletükön a szerbiai leszbikusok szervezeteinek képviselői.
Marokkó törölte Nicolas Sarkozy francia elnök tervezett ottani látogatását; az államfő szerint szó sincs nézeteltérésről, Rabat csak megfelelő állami pompával szeretné ünnepelni az új francia elnök első hivatalos látogatását.
Mexikóban megszigorították a stratégiai olajlétesítmények védelmét azt követően, hogy egy baloldali lázadó csoport robbantásokat hajtott végre négy, nyersolajat és földgázt szállító vezetéknél.
Bement a dán nagykövetségre Vietnamban egy négyfős észak-koreai család, nyilvánvalóan menedéket próbálva keresni - közölték szerdán dél-koreai forrásból. A hanoi dán nagykövetség megerősítette az értesülést, hogy egy férfi, egy nő és két lánygyermek bejutott a diplomáciai képviselet épületébe. A nyugat-európai ország diplomatái nem árulták el, mit fognak tenni ebben a helyzetben.
Mexikóban megszigorították a stratégiai olajlétesítmények védelmét, miután egy baloldali lázadó csoport robbantásokat hajtott végre négy, nyersolajat és földgázt szállító vezetéknél.
A magyar Tartományi Újjáépítési Csoport Baglan tartományban lévő állomáshelyét is felkeresi az Afganisztánban tárgyaló Göncz Kinga külügyminiszter. A politikus hajnalban érkezett a közép-ázsiai országba.
Bement a dán nagykövetségre Vietnamban egy négyfős észak-koreai család, nyilvánvalóan menedéket próbálva keresni - közölték szerdán dél-koreai forrásból. A hanoi dán nagykövetség megerősítette az értesülést, hogy egy férfi, egy nő és két lánygyermek bejutott a diplomáciai képviselet épületébe. A nyugat-európai ország diplomatái nem árulták el, mit fognak tenni ebben a helyzetben. A disszidensek…
Tizennégy Fülöp-szigeteki katona életét vesztette iszlamista fegyveresekkel folytatott összecsapásban az ország déli részén - jelentette be szerdán a hadsereg. A tizennégy áldozat közül tízet lefejeztek, kilenc katona megsebesült - közölte a tengerészgyalogság regionális parancsnoka. A katonák egy június elején elrabolt olasz katolikus papot keresték kedden a déli Basilan szigeten, amikor…
Nyolc órán át faggatták a rendőrök azt a férfit, aki máig az egyetlen megnevezett gyanúsított a négyéves brit kislány, Madeleine McCann elrablásának ügyében. Bár Robert Muratot nem tartóztatták le, a rendőrök továbbra is úgy vélik, köze van a gyerek eltűnéséhez.
Hatályban tartotta a líbiai legfelsőbb bíróság szerdai határozatával a nyolc éve az észak-afrikai országban raboskodó öt bolgár ápolónőre és egy palesztin orvosra kimondott halálos ítéletet - jelentette a bolgár közszolgálati rádió.
Politikai és katonai konfliktusokat okozhat a globális felmelegedés, illetve az Északi sarki jég olvadása - figyelmeztetnek amerikai szakértők. Meglátásuk szerint ugyanis a sarkkörnél jelentősek az olajtartalékok - a világ összes tartalékának egynegyede búvik meg itt -, márpedig mivel a "senki földjéről" van szó, az egyes államok mindent elkövetnek azért, hogy kisajátítsák a…
Egy barátság omlott össze egy csúfondáros félreértés miatt. Történt ugyanis, hogy bizonyos David Barclay elutazott barátja, David Best esküvőjére. Kiderült azonban, hogy ő volt a náősz első vendége: egy évvel korábban érkezett az eseményre. Mint utóbb kiderült, Best mindössze annyit közölt, hogy július 6-án esküszik, azt azonban nem árulta el, melyik évben. Kiderült, csak jövőre
Komoly felháborodást váltottak ki Csehországban az egyik szenátusi tag romaellenes kijelentései. Az emberjogi szervezetek büntetőeljárást akarnak kezdeményezni a képviselőnő ellen.
Londonban mind a négy vádlottat életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a 2005. július 21-ei merényletkísérletek miatt. A terroristáknak minimum negyven évet kell fegyintézetben tölteniük.
Életét vesztette az iszlámábádi Vörös Mecset lázadó hitszónoka az épületegyüttes ostromában - közölte egy belügyminisztériumi tisztségviselő Pakisztánban.
Göncz Kinga külügyminiszter Hamid Karzai afgán elnökkel tárgyalt szerdán Kabulban a térség gondjairól és Magyarország szerepéről az afganisztáni újjáépítésben. A tárcavezető hosszú megbeszélést folytatott Rangin Dadfar Szpanta külügyminiszterrel is, illetve találkozott az afgán parlament alelnökével. Göncz Kinga az öt parlamenti párt egy-egy képviselőjének kíséretében tesz kétnapos látogatást a…
Franciaországban videóüzenetben kér anyagi támogatást az állampolgároktól a szélsőjobboldali Nemzeti Front elnöke. Jean-Marie Le Pen a felvételen azt mondja: pártja a gyenge választási eredmények miatt a politikai és az anyagi csőd szélére került.
Két napig tartó ostrom után elfoglalta az iszlámábádi Vörös Mecsetet a pakisztáni hadsereg. Vahíd Arshad katonai szóvivő bejelentette: a kormányerők kiszorították az iszlamista harcosokat a fundamentalisták szentélyéből.
Egyenként 40 évi, életfogytiglannal felérő börtönbüntetésre ítélt szerdán egy londoni bíróság négy férfit, akiket azzal vádoltak, hogy 2005. július 21-én öngyilkos merényleteket akartak végrehajtani a londoni tömegközlekedésben az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat parancsára.
Nagy-Britanniában egyenként negyven évig tartó börtönre ítélték azt a négy férfit, akik 2005. július 21-én öngyilkos merényleteket akartak végrehajtani három metrószerelvény és egy autóbusz ellen a brit fővárosban.
Amerikai becslések szerint négyezernél több halálos vagy sebesült áldozatot követeltek az al-Kaida terrorhálózat által Irakban elkövetett öngyilkos merényletek az utóbbi fél évben.
Hat és félmilliárd ember él ma a Földön, az évszázad közepén a népességszám eléri a kilenc milliárdot, de 2050 után már lassul a népesség gyarapodásának üteme. A demográfusok szerint a bolygó tizenegy milliárd embert tud eltartani. Tizenöt éve ezen a napon született az ötmilliárdodik ember, ezért július 11-én tartják a Népesedés Világnapját.
Ázsiában százak haltak meg áradások következtében, az észak-amerikaiak a hőségtől szenvedtek, míg Argentínában hosszú évek óta a mostani a leghidegebb tél.
XVI. Benedek pápa hétfő óta a Dolomitokban nyaral. Szabadidejét sétával és írással tölti. Az utóbbi hónapban mintha felgyorsultak volna az események a Vatikánban. Több olyan dokumentumot bocsátottak ki, amelyek alapvetően nem változtatnak ugyan a katolikus egyház eddigi álláspontján, de akár jelzésértékűek is lehetnek.
Furcsa politikai játszma tartja lázban a franciákat. Nicolas Sarkozy új elnök és a volt miniszterelnök, Dominique de Villepin csatája. Annak ellenére, hogy ugyanannak a pártnak a tagjai, a volt kormányfő bíróság elé állhat egy rágalmazási ügy miatt. A franciák egy része szerint az új államfő így számol le volt ellenfelével. Mások viszont úgy látják: megbünteti az ellene mesterkedőket.
Az olaszországi autópályák pihenői a legrosszabb színvonalúak egész Európában - derül ki egy nemzetközi vizsgálat eredményeiből. Szemetesek, koszosak a mosdók és a parkolás veszélyes bennük.
Elindult csütörtökön Dél-Koreából Észak-Koreába az első fűtőolajat szállító hajó. Phenjan 50 ezer tonnás fűtőanyag-segélyre kapott ígéretet, cserébe azért, hogy leállítja a plutónium előállítására is alkalmas jongbjoni atomreaktort.
A pakisztáni hatóságok külföldi fegyveresek után kutatva csütörtökön megkezdték az iszlámábádi Vörös Mecsetben lévő holttestek azonosítását. A hadsereg kétnapi ostrom után szerdán vonta ellenőrzés alá a fundamentalisták szentélyét.
Elképzelhető, hogy Nagy-Britanniában megtiltják a számológépek használatát az általános iskolákban, kiderült ugyanis, hogy a gyermekek fejben a legegyszerűbb példákat sem tudják megoldani.
A pakisztáni hatóságok külföldi fegyveresek után kutatva csütörtökön megkezdték az iszlámábádi Vörös Mecsetben lévő holttestek azonosítását. A hadsereg két napi ostrom után szerdán vonta ellenőrzés alá a fundamentalisták szentélyét. A harcok során 73 iszlám fegyveres és kilenc katona esett el. Az ostromot megelőző összetűzésekben huszonnégyen haltak meg, közöttük két katona.
Bár meghirdették Kínában az egy gyermek politikáját, ennek ellenére a lakosság kevesebb mint 40 százalékát érinti csak az intézkedés. A többiek akár két vagy több gyermeket is vállalhatnak.
Amerikai hírszerzési értesülések szerint az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat 2001 nyara óta nem látott szinte emelte operatív képességét. Az Egyesült Államok elleni legsúlyosabb terrortámadást végrehajtó csoport a felszámolását célzó közel hat éves légitámadások, háború és más akciók ellenére képes volt magát újraszervezni. A terrorellenes harccal foglalkozó elemzők által készített titkosított…
Lapértesülések szerint a berlini kormány újabb adó kivetésével akarja fedezni az elektromos berendezések hatékonyságát célzó kutatásokat. Az energiafelhasználók úgynevezett klímafillérekkel járulnának hozzá az áram gazdaságosabb felhasználásához.
Robbantásos merényletben életét vesztette egy rendőrjárőr öt tagja csütörtök reggel Afganisztán keleti részén - közölte Hoszt tartomány rendőrfőnökének szóvivője. Az út mentén elhelyezett robbanószerkezet lépett működésbe egy vegyes, amerikai katonákból és afgán rendőrökből álló járőr mellett Jakúbi körzetben. A detonáció további egy embert megsebesített, a járőr amerikai tagjai sértetlenek…
Politikai és katonai értelemben is bonyodalmat jelenthet az Egyesült Államok számára a globális felmelegedés és az északi-sarkvidéki jégréteg olvadása - vélekednek amerikai tudósok és katonai szakértők.
Politikai és katonai értelemben is bonyodalmat jelenthet az Egyesült Államok számára a globális felmelegedés és az északi-sarkvidéki jégréteg olvadása - vélekednek amerikai tudósok és katonai szakértők.
Egymilliónál több bevándorló kapott brit állampolgárságot az elmúlt évtizedben - vagyis átlagosan ötpercenként gyarapodik külföldivel a szigetország lakóinak száma, derült ki a nyilvánosságra hozott hivatalos statisztikákból.
A német nyomozóhivatal nem tanácsolja a térfigyelő kamerák felhasználását a terrorizmus elleni küzdelemben. A szervezet múlt év októbere és ez év januárja között a mainzi főpályaudvaron végzett megfigyeléseinek értékelése alapján jutott erre a megállapításra.
Jó hír lehet a YouToube videofeltöltő portál szerelmeseinek, hogy a Samsung cég olyan mobiltelefont dob piacra, amellyel nemcsak megtekinthetjük e felvételeket, segítségével akár fel is tölthetünk a netre.
Nagy-Britanniában több térfigyelő kamera van, mint Európa többi részén összesen. A civilek ennek nem nagyon örülnek, most azonban különösen hangosak: kiderült ugyanis, hogy Londonban van egy út, ahol egy alig több mint 3 kilométeres szakaszt több mint 100 kamera ellenőriz.
Sikeres volt az egészségügy magánosítása Csehországban - állítja Ludek Rubás, volt cseh polgári demokrata egészségügyminiszter (1995-1998), a közép-csehországi Kolín kórházának igazgatója.