Spanyolországban az exit-poll eredmények szerint a szocialista kormányzat és a konzervatív ellenzék is megőrizte főbb pozícióit a vasárnapi helyhatósági választásokon.
Majd három évtized óta első alkalommal kétoldalú amerikai-iráni tárgyalások kezdődtek Bagdadban. Ryan Crocker amerikai és Hasszan Kazemi Kumi iráni nagykövet az iraki kormányfő, Nuri al-Maliki otthonában ült tárgyalóasztalhoz. Kizárólag Irak biztonságának kérdései szerepelnek a napirenden, nukleáris ügyekről nem folytatnak megbeszéléseket.
Két új életrajz is megjelenik Hillary Clintonról, s mindkettő kínos epizódokat elevenít fel a volt First Lady életéből, amelyek municiót adhatnak a 2008-as elnökválasztási harcokban ellenfeleinek.
Leáldozott Corneliu Vadim Tudor csillaga: Basescu román államfő visszavette tőle azt, amivel Iliescu ex-elnök a szélsőséges pártvezért tüntette ki 2004-ben, első államfői mandátuma idején. A Cotroceni palota tájékoztatása szerint az államelnök még múlt csütörtökön aláírta a Corneliu Vadim Tudor szenátornak adományozott Románia Csillaga érdemrend visszavonásáról szóló rendeletet; a határozatot…
Amennyiben Csehország megszakítaná jó szövetségesi kapcsolatait a NATO-partnereivel, nem kizárt, hogy újra be kellene vezetni a kötelező sorkatonai szolgálatot - jelentette ki Alexandr Vondra európai ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes vasárnap este a közszolgálati Cseh Televízió egyik vitaműsorában, amely a Csehországba tervezett amerikai radarállomással foglalkozott.
A család egyik barátja látta utoljára Madeleine McCannt: elrablója egy takaróval együtt kapta fel a kislányt, akinek rózsaszín pizsamája még így is feltűnt a szemtanúnak.
A pozsareváci börtön egyik új, biztonságos részlegében töltik harminc-negyven évig tartó büntetésüket Zoran Djindjic volt szerb miniszterelnök gyilkosai. A Milosevic-korszak utáni Szerbia demokratikus átalakulását irányító Djindjicet 2003. március 12-én ölték meg, amikor kocsijából kiszállva be akart lépni a kormány épületébe. A gyilkos lövést Zvezdan Jovanovic Zveki, a szerb belügyminisztérium…
A csendőrséggel kerestetné az iskolákban a kábítószert az olasz egészségügy-miniszter, miután a közelmúltban egy milánói középiskolában túladagolásban meghalt egy diák.
Tizenévesek megvertek egy brit diplomatát a hét végén a szibériai Csita városában, Moszkvában pedig az Európai Unió képviseletének egyik francia diplomatája tolvajok áldozata lett - közölték az orosz belügyi szervek hétfőn.
Az iraki fővárosban legkevesebb tizenkilenc ember meghalt, 46 megsebesült, amikor egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát Bagdad központjában, egy kereskedelmi negyedben.
Nagy-Britanniában belpolitikai és kormányon belüli viszályt okozott a munkáspárti kabinet terve, amely felhatalmazná a rendőrséget a járókelők indoklás nélküli utcai megállítására és kikérdezésére, illetve igazoltatására.
Az Egyesült Államok ősszel valószínűleg csökkenteni fogja csapatai létszámát Irakban - nyilatkoztak amerikai kormánypárti szenátorok, akiket a The Washington Times hétfőn idézett.
Oroszország hivatalosan kérte, hogy hívjanak össze rendkívüli értekezletet az európai hagyományos fegyverek korlátozásáról szóló szerződés végrehajtásának (CFE) megvitatására. "Oroszország május 28-án Hollandiához, az európai hagyományos fegyverzetről szóló európai szerződés letéteményeséhez fordult azzal a kéréssel, hogy június 12-15 között tartsanak rendkívüli konferenciát Bécsben" - közölte…
Az Egyesült Államok várhatóan már ősszel csökkenti az Irakban állomásozó csapatok létszámát - mondta Jeff Sessions republikánus szenátor mondta a Washington Timesnak adott nyilatkozatában.
Oroszország hivatalosan is rendkívüli értekezlet összehívását kezdeményezte az európai hagyományos fegyverek korlátozásáról szóló szerződés végrehajtásának megvitatására.
Szakszerűnek és gyakorlatiasnak nevezte a bagdadi amerikai nagykövet az iraki fővárosban az iráni kollégájával folytatott négyórás bagdadi megbeszélését.
Üres gesztusnak tartja a japán kádas gyilkos családjának bocsánatkérését a megölt angoltanárnő édesapja, aki szerint a gyanúsított hozzátartozói rejtegetnek valamit.
Nem látják el a rossz fogú pácienseket a brit fogorvosok, mert úgy vélik: egyszerűen nem éri meg velük foglalkozni. A fogászok a kormányt, a kormány a fogászokat kritizálja.
A Portugáliában eltűnt négyéves angol kislány, Madeleine McCann szülei nyilvánosságra hozták az utolsó videót, melyen gyerekük szerepel. A felvételeket mobiltelefonnal készítették a repülőtéren, útban a nyaralás felé.
Keddre virradó éjszaka súlyos összecsapás volt Hamburgban a rendfenntartók és a tüntetők között, akik az Európai Unió és a Délkelet-Ázsiai Országok Szervezetének külügyminiszteri találkozója ellen tiltakoztak. Az összetűzésekben több, mint 150-en megsebesültek és közel száz tüntetőt vettek orizetbe.
Győzelemmel felérő vereséget szenvedett Romano Prodi miniszterelnök balközép koalíciója a vasárnap és hétfőn megrendezett részleges önkormányzati választáson. A várakozásokkal ellentétben ugyanis a koalíció alig maradt el a Silvio Berlusconi fémjelezte ellenzék mögött. A várakozásoknak megfelelően a jobbközép pártok elsősorban Észak-Itáliában taroltak: többséget szereztek Verona, Alessandria,…
Lengyelországban folytatják az orvosok a több mint egy hete tartó munkabeszüntetést, miután az éjjelig tartó tárgyalásokon sem tudtak megegyezni a kormány képviselőivel.
Mintegy 30 ezer, eddig elutasított kérelmű bevándorló kaphatja meg a letelepedési engedélyt hamarosan Hollandiában, miután a kormány a múlt hét végén elfogadta azt a jogszabályt, amely amnesztiát biztosít nekik - jelentette kedden a helyi sajtó.
Az iraki fővárosban 23 ember halt meg és 68-an megsebesültek, amikor felrobbant egy mikrobuszba rejtett pokolgép. A merénylet a Tajaran térnél történt, amely zsúfolt kereskedelmi övezet piacokkal, üzletekkel, buszmegállókkal.
A 2001. szeptember 11-én elpusztított New York-i Világkereskedelmi Központ helyén terjengő azbeszttel szennyezett por mérgező - ismerte el New York városának törvényszéki orvosa. A The New York Times című amerikai lap beszámolója szerint Charles Hirsch egy hivatalos levelében közölte, hogy az azbesztpor hozzájárult a 42 éves Felicia Dunn-Jones polgárjogi harcos, jogász 2002 februárjában…
Jobb felszerelésre van szüksége a rendőrségnek, hogy megakadályozza az esetleges incidenseket az olimpia idején - közölte a kínai biztonsági minisztérium egyik magas rangú vezetője. Pekingben attól tartanak, hogy erőszakos tüntetésekre is sor kerülhet a játékok alatt.
Egy most közzétett felmérés szerint a Nagy-Britanniába érkezett kelet- és közép-európai vendégmunkások igen előítéletesek egymással szemben, sőt, a szigetországban élő más etnikumokkal szemben is. Jelentős részük végleges letelepedésre készül.
Kötelező érvényű nemzetközi megállapodást sürgetett a klímaváltozás káros hatásainak mérséklésére és a kedvezőtlen folyamatok megállítására a német kancellár.
Vakmerő betörők 2,5 millió euró - 623 millió forint - értékű Stradivari-hegedűt loptak el a hétvégén Bécsben egy művész lakásának páncélszekrényéből. Az osztrák rendőrség keddi közlése szerint a 49 éves hegedűművész - akinek nevét nem árulták el - vasárnap este egy németországi koncertjéről hazaérkezve fedezte fel az értékes hangszer eltűnését. A rendőrség feltételezi, hogy tapasztalt bűnözők jól…
Újabb gazdasági szankciókat rendelt el kedden George Bush amerikai elnök Szudán ellen: a szigorúbb büntetőintézkedésekkel az Egyesült Államok arra próbálja kényszeríteni Kartúmot, hogy vessen véget a nyugat-szudáni Dárfúr tartományban zajló erőszaknak. "Dárfúr lakossága túl sokat szenvedett már a szudáni kormány uralma alatt, amely bűnrészes az ártatlan civilek megölésében és megerőszakolásában" -…
A televízió képernyői előtt, egyenes adásban választja ki egy halálosan beteg asszony Hollandiában, hogy kinek adja ép veséjét - a hét végén adásba kerülő műsor már előre éles etikai bírálatokat vált ki, ugyanakkor a szervezők azzal érvelnek, hogy így jobban fel tudják hívni a figyelmet az égető szervhiányra.
Fidel Castro kubai vezető legújabb elmélkedése szerint az amerikai elnök nem ölheti meg az eszméket. Két hónapja megjelenő cikksorozatának legújabb, keddi darabjában Castro felidéz egy párbeszédet, amelyben szerinte Bush nemrégiben a kubai politikájára vonatkozó kérdésre azt válaszolta: "keményvonalas elnök vagyok, csak arra várok, hogy Castro meghaljon".
Az eddigi legélesebb fotót készítették csillagászok a Hubble amerikai űrteleszkóp segítségével a Nagy Medve (Göncöl) csillagképben elhelyezkedő óriási M81 spirálgalaxisról. Mint a München közelében lévő garchingi Hubble-központ közölte, a kép olyan részletességgel mutatja a 11,6 millió fényév távolságban lévő galaxist, hogy egyes csillagok is külön kivehetők rajta. A felvétel egy 2004-től 2006-ig…
Véletlenül bukkantak rá Adolf Eichmann náci háborús bűnös 1950-ben kiállított hamis útlevelére a Buenos Aires-i bíróság archívumában - jelentette be a dokumentum őrzésével megbízott múzeum.
Adolf Eichmann náci háborús bűnös 1950-ben kiállított hamis útlevelére bukkantak véletlenül a Buenos Aires-i bíróság archívumában - jelentette be kedden a dokumentum őrzésével megbízott múzeum. "Történelmi jelentőségű iratról van szó" - hangsúlyozta María Servini de Cubría argentin bíró, aki a bírósági archívumban rátalált a Ricardo Klement névre kiállított útlevélre, amellyel Eichmann a náci…
Ján Kubis szlovák külügyminiszter Hamburgban kétoldalú megbeszélést folytatott magyar kollégájával, Göncz Kingával, akinek - saját tájékoztatása szerint - köszönetet mondott a magyar kormány Malina Hedvig ügyében elfoglalt álláspontjáért.
A munkahelyi stressz tönkreteszi minden második brit ápolónő szexuális életét, és fizikai vagy mentális egészségügyi problémát okoz a hetven százalékuknak - derült ki egy felmérésből. Minden negyedik megkérdezett többet is iszik, mióta dolgozik.
Zárt ajtók mögött hivatalos megbeszélés kezdődött kedden Havannában spanyol és kubai diplomaták között az emberi jogok kubai helyzetéről. Bár spanyol forrás szerint semmilyen témát nem zárnak ki a napirendből, kubai ellenzékiek a hatóságok kijelentéseiből következtetve kételkednek az eredményekben.
Venezuela fővárosában a rendőrség könnygázzal oszlatta szét az egyik utolsó ellenzéki tévéadó bezárása ellen tüntetőket. A csatorna helyét egy állami tévé vette át. A radikális politikájáról ismert Hugo Chavez elnök azt mondta, azért nem újítja meg az adó engedélyét, mert az "felforgató tevékenységet" folytatott.
Több mint negyven civil vesztette életét Bagdadban kedden két súlyos merényletben, a pénzügyminisztérium közelében pedig elrabolták egy biztonsági cég négy brit alkalmazottját és egy ügyfelét. A legtöbb áldozatot követelő merényletben legkevesebb 24-en haltak meg. Egy robbanószerrel megrakott mikrobusz robbant fel a belváros egy forgalmas kereszteződésénél egy piacokkal, üzletekkel,…