Négynapos sztrájkba kezdtek a legnagyobb olasz hírügynökség, az ANSA újságírói pénteken. A munkabeszüntetéssel a tervezett létszámcsökkentés ellen tiltakoznak.
A szerb kormány a november 17-re kitűzött koszovói parlamenti választások bojkottjára szólította fel a tartományban élő szerbeket - közölte pénteken a szerb sajtó. A felhívása Boris Tadic államfővel történt alapos egyeztetés után született, s a kormánykoalíciót alkotó valamennyi párt a nevét adta hozzá. Koszovóban november 17-én rendezik a parlamenti választásokat.
A reformok tehetik versenyképessé az Európai Uniót - mondta Nicolas Sarkozy francia elnök pénteken Budapesten az MTI kérdésére, a magyar kormányfővel tartott közös sajtóértekezletén. A reformok szükségessége mellett érvelt Gyurcsány Ferenc is. Földrajzi helyzeténél fogva kiemelkedő szerepe van Magyarországnak Európában, Franciaország is stratégia partnerséget szeretne kialakítani a magyarokkal -…
Irán vallási és politikai vezetője szerint George Bush amerikai elnököt egy napon még felelősségre vonják iraki "bűnei" miatt. Szajed Ali Hamenei ajatollah erről a muzulmán böjti hónap, a ramadán első pénteki imáján beszélt. Hamenei azt hangoztatta: mélységes meggyőződése, hogy Bush elnököt és más amerikai vezetőket egy napon még elítéli egy független nemzetközi bíróság, amely az Irakban…
Valódi energiapolitikára van szüksége az Európai Uniónak, ebben Magyarország stratégiai partner lehet - mondta Nicolas Sarkozy francia elnök pénteken Budapesten, a magyar kormányfővel tartott közös sajtóértekezleten. Az MTI kérdésére a francia elnök hangsúlyozta: támogatják a Nabucco gázvezeték tervét, az azonban még vita tárgya, hogy abban milyen szerepet játszhat a Gas de France. Nicolas Sarkozy…
"Az én Ausztriám. 50 év a hatalom sáncai mögött" címmel kerül piacra a neves ausztriai publicista, a magyar származású Paul Lendvai új könyve, amely személyes élményein és tapasztalatain keresztül széles körű tablót nyújt az alpesi ország sikertörténetéről, félévszázados politikai fejlődéséről.
A francia elnök pénteken az Országházban mondott beszédében stratégiai partnerségként jellemezte Franciaország és Magyarország viszonyát, amelyet testvérinek nevezett. Nicolas Sarkozy hangsúlyozta: az EU decemberi csúcstalálkozóján javasolni fogja egy 10-12 tagból álló testület létrehozását, amelynek feladata a 2020-2030-as évek Európája küldetésének átgondolása lesz.
Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével megtekintette a Szent Koronát, miután kötetlen beszélgetést folytattak a házelnök dolgozószobájában. Szili Katalin a távirati irodának elmondta: a francia elnöknek megmutatta az Országgyűlési Könyvtár két 18. századi francia könyvritkaságát. Különös apropót adott a könyveknek, hogy az idén emlékeznek a franciák…
Orbán Viktor szerint Nicolas Sarkozy szimbolizálja azt a megújulást, amire Európának szüksége van. A Fidesz elnöke erről azt követően beszélt újságíróknak, hogy pénteken megbeszélést folytatatott Budapesten a francia köztársasági elnökkel. Hangsúlyozta: nagy várakozással tekintenek Sárkozy elnöksége elé, mert meggyőződésük, hogy Európának szellemi és gazdasági megújulásra van szüksége, amihez…
A tervezettnél körülbelül húsz perccel korábban érkezett a Műegyetemhez Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök pénteken. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes fogadta a Műegyetemnél, mert Demszky Gábor főpolgármester is lekéste Nicolas Sarkozy korábbi érkezését. Nicolas Sarkozy koszorút helyezett el az ,56-os hősök műegyetemi emlékművénél, majd diákokkal beszélgetett. Ezután Demszky Gábor…
Mintegy húsz perccel a tervezettnél korábban érkezett a Műegyetemhez Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök pénteken. A köztársasági elnököt Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes fogadta a Műegyetemnél, mert Demszky Gábor főpolgármester is lekéste Nicolas Sarkozy húsz perccel korábbi érkezését. A főpolgármester a francia elnök érkezésével kapcsolatos malőrről szólva úgy fogalmazott: "ők…
Összeütközött pénteken Bécsben egy német turistákat szállító autóbusz és egy villamos, tizenegyen megsérültek - közölték illetékesek az osztrák fővárosban. Az ORF közszolgálati televízió tudósítása szerint Bécs belvárosában, a Schmerlingplatz közelében történt a karambol. A legsúlyosabb sérülést a busz sofőrje és két utasa szenvedte. A villamosvezető is megsérült, a villamos utasai azonban…
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a pénteken kormányfőnek kinevezett Viktor Zubkov indulhatna a jövő évi elnökválasztáson. Mint a politikus fogalmazott: a jelenlegi miniszterelnök alkalmas az elnöki poszt betöltésére- jelentette az AFP hírügynökség orosz forrásokra hivatkozva. Putyin elnök szerint Zubkov azon öt ember között van, aki indulhat az elnöki székért. Oroszországban jövő márciusban…
A Külügyminisztérium ismét arra figyelmeztette a magyar állampolgárokat, hogy nagyon körültekintően járjanak el, ha külföldön kívánnak munkát vállalni.
Gyors kormányalakítást és stabil kabinetet sürgettek az Európai Unió vezetői pénteken Kijevben az EU- Ukrajna csúcstalálkozón. Keleti szomszédunknál szeptember 30-án tartanak parlamenti választásokat. Az ország elnöke még áprilisban oszlatta föl a törvényhozást.
Elengedték fogva tartói azt a belga turistát, akit több mint egy hónappal ezelőtt raboltak el Irán délkeleti részében - jelentette be pénteken a belga külügyminisztérium. Stefaan Boevét és barátnőjét egy banda ejtette fogságba augusztus 12-én az országnak azon a részén, amelyet a kábítószer-kereskedők és út menti bűnözők egyik fő tevékenységi területének tartanak. Az antwerpeni hölgyet két nappal…
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa az év végéig meghosszabbította Carla Del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék főügyészének mandátumát. A 15 fős testületben a döntést tizennégyen támogatták, Oroszország képviselője tartózkodott.
Viktor Zubkov, akinek miniszterelnöki kinevezését az állami duma pénteken jóváhagyta, aznap délután már hozzá is fogott az új tisztségével járó teendők ellátásához - közölte a kormány sajtószolgálata. A kormány épületében megbeszélést folytatott elődjével, a távozó Mihail Fradkovval, majd megtekintette dolgozószobáját is, amelynek ajtaján már az ő neve szerepelt. Vlagyimir Putyin elnök a duma…
Alultáplált afrikai gyerekek milliói menekülhetnek meg az éhhaláltól, ha a kezdeményezés, amelynek keretében Malawiban a mogyoróvajhoz hasonló táplálékkiegészítőt osztanak az egész kontinensre kiterjed.
Az orosz duma pénteken elsöprő többséggel szavazta meg az új kormányfő, Viktor Zubkov kinevezését. A parlament alsóházában 381 igen és 47 nem szavazatot kapott a politikus, nyolcan pedig tartózkodtak.
Göncz Kinga külügyminiszter az amerikai belbiztonsági tárca államtitkárával pénteken megállapodott: Magyarország és az Egyesült Államok között vízumügyben a közeljövőben folytatódnak a szakértői tárgyalások, előkészítik a következő lépéseket. Göncz Kinga előző nap érkezett kétnapos washingtoni látogatásra, elsősorban azért, hogy megbeszéléseket folytasson Condoleezza Rice külügyminiszterrel. Göncz…
Észak-Amerika legnagyobb meteoritjának, a Willamette-meteoritnak egy darabkáját el akarják árverezni, de egy oregoni indián törzs, a klakamák szent tárgyként tisztelik, és mélyen elítélik áruba bocsátását.
A 49 rendbeli gyilkossággal és három gyilkossági kísérlettel vádolt Alekszandr Picsuskin perében pénteken kezdődött meg a tulajdonképpeni tárgyalás, miután csütörtökön kiválasztották az esküdteket.
Az emberi jogok tiszteletben tartását szorgalmazta XVI. Benedek pápa, amikor fogadta Omar Haszan Ahmed el-Besir szudáni államfőt, aki pedig a dárfúri tűzszünet betartására tett ígéretet, mihelyst megkezdődnek a nyugat-szudáni tartományt sújtó polgárháború lezárását célzó béketárgyalások.
A szlovákiai Érsekújváron és Révkomáromban is tüntettek a lakbérhátralékaik miatt kényszerűen kitelepített romák. Tiltakoztak ugyanakkor azoknak a többségében magyarlakta falvaknak az elöljárói is, amelyek lakatlan házaiba próbálják kényszerrel áttelepíteni az őrző-védő szolgálatok által elhurcolt embereket.
Őrizetbe vette pénteken a szerb rendőrség Belgrádban Radovan Karadzic volt boszniai szerb vezető fiát, hogy kikérdezzék szökésben lévő apjával kapcsolatban - jelentette Belgrádból a Reuters. Sonja Karadzic, a hágai Nemzetközi Törvényszék által körözött háborús bűnös lánya a boszniai Paléban az AFP hírügynökségnek elmondta, fivére, Aleksandar azért tartózkodott a szerb fővárosban, mert ötéves fián…
Péntek délután Beethoven örömódájának hangjaira több mint ezren vettek végső búcsút Leedsben Jane Tomlinsontól, a rákbeteg kampányharcostól, aki súlyos betegen is keresztülbiciklizte Amerikát.
"Kizárólag a reform hozhat eredményt, csak így juthatunk el a magasabb szintű foglalkoztatáshoz, növekedéshez és versenyképességhez, tehát reform, reform, refom!" - hangoztatta tegnap teátrálisan Budapesten Nicolas Sarkozy Gyurcsány Ferenccel tartott közös sajtótájékoztatóján. A francia elnök Sólyom László köztársasági elnök és Gyurcsány Ferenc kormányfő közös meghívására egynapos - pontosabban…
Biztonságpolitikai, ökológiai és gazdaságpolitikai kérdések egyaránt napirendre kerültek a mai EU-Ukrajna csúcstalálkozón Kijevben, beleértve az egyes ágazatokban tapasztalható dömpinggondokat is.
A Hold kutatásra szánt űrszondát indítottak útjára pénteken a japán Tagenasima űrközpontból. Az angol nevén SELENE, vagyis Selenological and Engineering Explorer (japánul: Kaguja) űreszközt egy H-2A hordozórakéta juttatta ki a világűrbe. A szakemberek szerint az amerikaiak hatvanas-hetvenes évekbeli Apollo-programja óta, amelynek keretében emberek is leszálltak a Földi kozmikus kísérőjére, a…
Göncz Kinga külügyminiszter az amerikai belbiztonsági tárca államtitkárával pénteken megállapodott: Magyarország és az Egyesült Államok között vízumügyben a közeljövőben folytatódnak a szakértői tárgyalások, előkészítik a következő lépéseket.
Tizenkilencen haltak meg Srí Lankán annak következtében, hogy egy út mentén elhelyezett pokolgép működésbe lépett, valamint a szigetország kormányhadseregének katonái és tamil szakadár fegyveresek összecsapásaiban - közölték katonai források. Az elmúlt éjszaka Srí Lanka északi részén robbant fel a pokolgép, amelyet a szakadárok telepítettek az északi Jaffna szigetén. A detonációban két katona halt…
Különleges ajándékot kaptak az Oroszországban dolgozó kémek, mert Szarov város hivatalnokai egy semmitmondó közlemény helyett egy titkos találkozó részleteit, valamint egy fejlesztés alatt lévő tengeralattjáró dokumentációját töltötték fel a világhálóra.
Eddig tizenhét halálos áldozatot követelt az a nagy erejű földrengéssorozat, amely az elmúlt héten rázta meg Szumátra szigetét - közölte szombaton az indonéziai egészségügyi minisztérium egyik illetékese. A Szumátra nyugati partvidéke közelében szerda este bekövetkezett, a Richter-skála szerint 8,4-es fokozatú földmozgást, legkevesebb negyven utórengés és számos szökőárridaó követte. Mint Rustam…
Szabadon engedték szombaton Csao Jen kínai újságírót, a The New York Times amerikai újság volt munkatársát, akit azért ítéltek szabadságvesztésre az ázsiai országok igazságügyi szervei mert a vád szerint, "államtitkokat hozott nyilvánosságra" - közölte férfi családja.
A Jeges-tenger jegének olvadása miatt teljesen feltárult az északi sarkvidék Északnyugati átjárója, megnyitva az évszázadokon át keresett, de eddig járhatatlan hajózási utat Európa és Ázsia között - jelentette be az Európai Űrügynökség.
Eddig 17 halálos áldozatot követelt az a nagy erejű földrengéssorozat, amely az elmúlt héten rázta meg Szumátra szigetét - közölte szombaton az indonéziai egészségügyi minisztérium egyik illetékese.
Indonéziában a legfrissebb adatok szerint 17 halálos áldozata van a héten bekövetkezett nagy erejű földrengéssorozatnak; a természeti katasztrófában 88-an sérültek meg.