2007. szeptember 9. vasárnap

szept. 9
15:50
Iraki figyelmeztetés a szomszédoknak (HírExtra)
Irak vasárnap felszólította szomszédait, akadályozzák meg, hogy a határokon keresztül terroristák jussanak be az országba, egyben felhívta a figyelmet arra, az erőszak őket is elérheti.
szept. 9
15:56
Angolvizsga a vendégmunkásoknak (HírExtra)
Gordon Brown miniszterelnök a hétfői brit szakszervezeti konferencián készül bejelenteni, hogy a jövőben az országba érkező szakmunkásoknak angolból vizsgát kell tenniük. Tavaly az EU-n kívüli országokból több mint 95 ezren érkeztek, és a brit hatóságok szerint harmaduk egyáltalán nem beszél angolul.
szept. 9
16:33
Esélytelen a magyar-szlovák bocsánatkérés (HírExtra)
Csáky Pál szerint a konfliktushoz vezető utat választja a szlovák politika, amikor tétovázás nélkül elutasítja a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) tervezett indítványát, miszerint a szlovák parlament és a magyar Országgyűlés kölcsönös bocsánatkéréssel tegyen pontot a történelmi sérelmek felhánytorgatásának végére.
szept. 9
16:53
Kormánypárti győzelem várható Marokkóban (Infostart)
Marokkóban a kormánykoalícióhoz tartozó nacionalista párt kapta a legtöbb szavazatot a parlamenti választáson.
szept. 9
17:25
Bushék nem tartanak Oszama bin Ladentől (Infostart)
A Fehér Ház nem tart Oszama bin Ladentől. George Bush amerikai elnök tanácsadója szerint az al-Kaida vezére az új videoüzenet ellenére "szinte tehetetlen".
szept. 9
17:52
Meghalt a legnagyobb iraki merénylet végrehajtója? (HírExtra)
Washington szerint egy amerikai légitámadásban meghalt a legpusztítóbb iraki bombamerénylet kitervelője és végrehajtója. Az Al-Kaida szervezetnek arról a harcosáról van szó, aki augusztus 14-én a jazidi szekta elleni pokolgépes támadásával több mint 400 embert ölt meg.
szept. 9
18:02
Slota: Hülyeséggel határos a magyar-szlovák megbékélés (Infostart)
A hülyeséggel határos naivitásnak nevezte vasárnap a magyar-szlovák megbékélés eszményét Ján Slota egy szlovák televíziós vitaműsorban.
szept. 9
18:26
Bush eltökélt jelenlegi Irak-politikája folytatásában (Kripto Akadémia)
George Bush eltökélt jelenlegi Irak-politikájának folytatásában; az amerikai elnök az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés csúcstalálkozójáról, az ausztráliai Sydneyből hazatérőben Hawaii szigetén nyilatkozott erről. "Úgy térek vissza Irakból, hogy ösztönző az, amit láttam. Sok munka áll még előttünk, kétségtelenül. Eltökéltségem azonban ugyanolyan erős, mint eddig. Hiszem, hogy…
szept. 9
18:28
Továbbra sincs nyoma a milliomos rekordernek (Infostart)
Továbbra sem találják a Nevadában hétfon eltűnt Steve Fossett amerikai milliomost.
szept. 9
19:53
Fenyegetőzik az ETA (HírExtra)
Fenyegető üzenetet adott ki vasárnap az ETA baszk terrorista szervezet, közölve, hogy "folytatja csapásait a spanyol állam ellen minden fronton", amíg el nem éri politikai céljait.
szept. 9
20:09
Bin Laden nem utal új támadásra (HírExtra)
Az amerikai kormány szerint Oszama bin Ladennek, az al-Kaida terrorszervezet vezérének legújabb videóüzenete csak propaganda, és nem tartalmaz közvetlen fenyegetést. A felvételen nincs semmi, ami arra utalna, hogy az Egyesült Államokat újabb terrortámadás fenyegetné - jelentette ki vasárnap Frances Townsend, az amerikai elnök belbiztonsági tanácsadója.
szept. 9
20:35
Már nem kutatnak Steve Fossett után (HírExtra)
Romlik az esélye annak, hogy életben van a Nevadában eltűnt Steve Fossett amerikai milliomos; éjjel már nem kutatnak utána - közölték a keresést folytató hatóságok.
szept. 9
22:06
Bush nem hátrálna Irakban (Infostart)
Az Egyesült Államok folytatja jelenlegi iraki politikáját - közölte az amerikai elnök. George Bush erről Hawaii szigetén, az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés ausztráliai csúcstalálkozója után beszélt.
szept. 9
22:10
Lemondását fontolgatja Abe (Kripto Akadémia)
Abe Sindzo japán kormányfő közölte, benyújthatja lemondását, ha nem kap parlamenti támogatást a japán önvédelmi erők afganisztáni missziójának meghosszabbításához. A miniszterelnök, akinek pártja érzékeny veszteségeket szenvedett a júliusi felsőházi választásokon, azt ígérte, mindent megtesz azért, hogy betartsa az amerikaiaknak tett ígéretét, ám lemond, ha a november elsejével lejáró misszió…
szept. 9
22:21
Oprah Obamát támogatja (Kripto Akadémia)
Oprah Winfrey, a világ egyik legbefolyásosabb asszonyának tartott amerikai tévés személyiség a fekete demokrata elnökjelölt, Barack Obama számára rendezett összejövetelt. A szombat esti, kaliforniai partira mintegy ezerötszáz hollywoodi híresség volt hivatalos, köztük Whoopi Goldberg, Stevie Wonder. A fiatal szenátor politikai karrierje során ez volt az eddigi legnagyobb adománygyűjtő…
szept. 9
22:22
Étkezési segély a brit kismamáknak (HírExtra)
Nagy-Britanniában állami segélyt kapnak a jövőben a terhes anyák, hogy egészségesebben táplálkozhassanak, és így egészségesebb legyen a babájuk. A terhesség 29. hetébe lépő kismamák alanyi jogon kapnak 200 font, azaz majdnem 80 ezer forint egyszeri segélyt.
szept. 9
22:32
Kirúgtak egy német tévést (HírExtra)
Az NDR német televízió elbocsátotta egyik tapasztalt műsorvezetőjét, amiért dicsérte a náci kor családi értékeit. Ezt vasárnap jelentette be a televízió.
szept. 9
22:37
Félti a vasárnapot a pápa (Kripto Akadémia)
A vasárnap méltó megünneplésére és belső tartalommal való megtöltésére szólította fel a pápa a hívőket a bécsi Stephansdom előtt elmondott, szokásos vasárnapi úrangyala imájában. XVI. Benedek ausztriai apostoli útja során szombaton mintegy 30-35 ezer hívő, köztük kétezer magyar zarándok előtt misézett Mariazellben. A szentatya ausztriai látogatásának utolsó napja az első keresztény vértanú, Szent…
szept. 9
22:49
Véres kampány után választás (HírExtra)
Véres kampány után vasárnap megkezdődött az elnök- és parlamenti választás a latin-amerikai Guatemalában. A légkörre jellemző, hogy 50 jelöltet vagy kampányaktivistát öltek meg a szavazás előtti hetekben.

2007. szeptember 10. hétfő

szept. 10
6:04
A hírességek boldogtalanná tesznek? (Infostart)
A brit Konzervatív Párt a héten olyan dokumentumot tesz közzé, mely arra figyelmeztet, hogy a hírességek és a gazdagok által is gerjesztett féktelen fogyasztásnak káros pszichológiai hatása van és boldogtalanná teszi az embereket.
szept. 10
6:36
Ilyen még nem volt az amerikai elnökválasztások történetében! (Infostart)
Az amerikai elnökválasztási kampányok történetében vasárnap este megrendezték az első spanyol nyelvű tévévitát.
szept. 10
6:38
Földrengések rázták meg Kolumbiát (Infostart)
Nagy erejű földrengés rázta meg helyi idő szerint az este Kolumbia csendes-óceáni partvidékét.
szept. 10
6:38
Hétfőt boldogító imák (Kripto Akadémia)
Hétfőt boldogító imádságokkal rukkolt ki az anglikán egyház. Az emberek szokásos hétkezdeti mélabúját boldogságra váltó imák között olyanok vannak, amelyek megkönnyítik annak elviselését, ha nem jut szabad ülőhely a vonaton. Akad, amelyik a dugókban araszolókat térítheti jókedvre. A legrövidebb imádság azok számára született, akiknek arra sincs idejük, hogy felvegyék a telefonjukat - már ha…
szept. 10
6:44
A politikusok az USA-ban nyelvet váltottak (Kripto Akadémia)
Az amerikai elnökválasztási kampányok történetében vasárnap este megrendezték az első spanyol nyelvű tévévitát. Az egyik legnagyobb spanyol ajkú közösségnek otthont adó déli szövetségi államban, Floridában, Coral Gablesben a műsorvezetők spanyol nyelven tették fel a kérdéseket az elnökjelölt-aspiránsoknak, akik fülhallgatón keresztül hallgatták a szimultán angol tolmácsolást. Válaszaikat azonnal…
szept. 10
6:49
Hazaindult 7 évi száműzetés után Navaz Sarif (Kripto Akadémia)
Hazaindult vasárnap este Londonból 7 évi száműzetés után Navaz Sarif volt pakisztáni kormányfő, aki korábban jelezte: az őszi választási kampányban Pervez Musarraf elnök ellen akar fellépni. Sarif hatalmát a jelenlegi tábornok-elnök döntötte meg katonai puccsal 1999-ben. Navaz Sarif jogát a hazatérésre a pakisztáni legfelsőbb bíróság mondta ki. Hívei már az ünnepélyes fogadására készülnek, de…
szept. 10
7:11
Szerbiában Koszovó az "úr" (Kripto Akadémia)
Szerbia nem működik, Szerbiában Koszovó az úr. Meghatározza a közbeszédet, s jó ürügyet szolgáltat a mindent eluraló nacionalista propagandához, a közbeszéd egy irányba tereléséhez: ez pedig nem más tartomány mindenáron való megvédése.
szept. 10
7:41
Hazament a pápa (HírExtra)
Visszaindult Bécsből Rómába a pápa vasárnap este, befejezte ezzel háromnapos látogatását. XVI. Benedek ausztriai szentbeszédeiben bírálta az európaiakat, amiért nem vállalnak elég gyermeket.
szept. 10
8:38
Diana hercegnő és az eltűnt kislány ügye (Infostart)
Kate McCann szinte az egész világon a gyermekét elvesztő anya szimbólumává vált. Vezetők és hírességek álltak a család mellé, akik kétségbeesetten keresték négyéves, kékszemű kislányukat. De mennyire tudatos az a médiakampány, ami a szülők közül kialakult?
szept. 10
8:40
Szuperexpressz épül Kínában (Infostart)
Kínában hamarosan megkezdik a Pekinget Sanghajjal összekötő gyorsvasút építését.
szept. 10
8:49
Erős földrengés Kolumbiában (Metropol)
Nagy erejű, a Richter-skálán mérve 6,9-es fokozatú földrengés rázta meg helyi idő szerint vasárnap este Kolumbia csendes-óceáni partvidékét - jelentette az amerikai geofizikai intézet (USG).
szept. 10
8:58
Merényletet kísérelt meg az ETA a spanyol védelmi miniszter ellen (Kripto Akadémia)
Gépkocsiba rejtett pokolgéppel merényletet kísérelt meg vasárnap éjjel az ETA baszk szakadár terrorszervezet a spanyol védelmi miniszter ellen, de a kis erejű robbanás sem emberéletben, sem anyagiakban nem okozott kárt - jelentette hétfőn a spanyol média.
szept. 10
9:48
Navaz Sarif nem fél a letartóztatásól (HírExtra)
Leszállt Pakisztán fővárosában a hét éve száműzetésben élő Navaz Sarif egykori kormányfőt szállító repülőgép hétfőn. A volt kormányfő a mostani elnök 1999-es katonai puccsa után volt kénytelen elhagyni az országot. A rendőrség Sarif pártjának több ezer támogatóját letartóztatta, és lezárta a repülőtérre vezető utakat érkezésére készülve.
szept. 10
9:58
"Megelőző őrizetbe" vették, majd kitoloncolták a hazatérő volt kormányfőt (Infostart)
Korrupciós vádak alapján őrizetbe vették hétfőn az iszlámábádi repülőtéren Navaz Sarif volt pakisztáni kormányfőt, aki hét évi száműzetés után tért haza. A politikust nem sokkal ezt követően ki is toloncolták Szaúd-Arábiába.
szept. 10
10:23
Nem nőtt a terrortámadás veszélye (Kripto Akadémia)
Washington szerint nem nőtt a terrortámadás veszélye azután sem, hogy pénteken Oszama bin Laden új üzenetét tették közzé az interneten. Mindezt Frances Townsend, George W. Bush elnök nemzetbiztonsági tanácsadója közölte a Fox News televíziónak adott interjújában. Kifejtette: a terroristavezér üzenetében semmi sem utal arra, hogy ezzel egy terrorakció végrehajtására adott volna jelzést.
szept. 10
11:51
Környezetvédelmi csúcs Németországban (Infostart)
Angela Merkel német kancellár már hivatalba lépésekor jelezte, hogy egyik fő feladatának tekinti a környezetvédelmet. Ezúttal a német kormány környezetvédelmi minisztere hívta tanácskozásra Berlinbe a világ 20 vezető energia-felhasználó országának illetékes vezetőit.
szept. 10
12:19
Nem sikerült az ETA merénylete (HírExtra)
80 kiló robbanószert hatástalanítottak a spanyol hatóságok Logornóban hétfő reggel. A pokolgépet egy autóban rejtették el. A detonátor hibája miatt azonban nem robbant föl a szerkezet. A bombát az ETA baszk szeparatista szervezet helyezte el az észak-spanyolországi városban.
szept. 10
12:24
10 év után is csak a lángok 40 százalékát sikerült eloltani (HírExtra)
Több mint 10 éve ég egy szénbánya Észak-Afganisztánban. A lángok egy évtizede csaptak föl. Azóta több tonna szén égett el a bányában. A lángokat egy természeti csapás idézte elő- adta hírül az AFP hírügynökség. A helyiek eddig képtelenek voltak megfékezni a tűzet.
szept. 10
12:40
Katonákat is bevetettek volna a dél-koreaiak (HírExtra)
Dél-Korea az afganisztáni túszdráma közben fontolgatta, hogy katonai akcióval szabadítja ki a tálibok fogságában lévő segélymunkásokat, közölte hétfőn a Yonhap dél-koreai hírügynökség. A tálibok július közepén elraboltak 23 dél-koreait, kettőt később kivégeztek, végül augusztus végén, tárgyalások után engedték szabadon a lázadó iszlamisták túszaikat.
szept. 10
12:46
Súlyos összecsapások Chile fővárosában (Infostart)
Chile fővárosában súlyos összecsapások voltak a chilei biztonsági erők és a tüntetők között a katonai puccs 34. évfordulóján; a biztonsági erők másfélszáz embert őrizetbe vettek.
szept. 10
12:48
Amerika nem bízik abban, hogy Bush megoldja az iraki háborút (HírExtra)
Az amerikaiaknak mindössze öt százaléka véli úgy, hogy az Egyesült Államok elnöke megoldja az iraki háborút, derült ki egy hétfőn nyilvánosságra hozott közvéleménykutatás adataiból. Az amerikaiak 68 százaléka szerint a hadsereg parancsnokai tudnák legjobban levezényelni a háborút, és nem a főparancsnoki posztot is betöltő George Bush kormánya.
szept. 10
12:57
Tévésztárok a toleranciáért (HírExtra)
Népszerű sztárok, köztük a Grace klinika (Grey's Anatomy) című tévésorozat színészei szerepelnek abban a 25 hirdetésből álló kampányban, amelyet a hátrányos megkülönböztetés ellen küzdő amerikai homoszexuálisok és leszbikusok szövetsége indít útjára kedden több tévécsatornán a toleranciáért.
szept. 10
13:02
Mindenki tárgyalásra kész Afganisztánban (Infostart)
A tálibok készek tárgyalni az afgán kormánnyal - közölte a fundamentalista mozgalom szóvivője egy nappal Hamid Karzai elnök tárgyalási ajánlata után.
szept. 10
13:13
Gitárra épült Manu Chao új lemeze (HírExtra)
A napokban jelent meg a Párizsban élő és dolgozó Manu Chao új lemeze, a La Radiolina. Előadója alig egy hónapja nagy sikerrel lépett fel a Sziget fesztivál első napján.
szept. 10
13:24
Szaúd-Arábiába toloncolták a volt kormányfőt (Metropol)
Az iszlámábádi repülőtéren őrizetbe vették és azonnal Szaúd-Arábiába toloncolták Navaz Sarif volt pakisztáni kormányfőt, aki hét évi száműzetés után tért haza hétfőn Pakisztánba, hogy megdöntse Pervez Musarraf elnök hatalmát.
szept. 10
13:37
Fico pártja tartósan verhetetlen (Kripto Akadémia)
43,2 százalékkal ismét választást nyert volna a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) nevű kormánypárt, ha július és augusztus folyamán képviselőválasztást tartottak volna Szlovákiában. A Median SK nevű piac- és közvélemény-kutató ügynökség 1212 személyes mintára alapozott felmérése szerint a Magyar Koalíció Pártja csak öt szlovák párt mögött, 8,8 százalékos támogatottsággal, a…
szept. 10
13:44
Slota szerint hülyeség a magyar békülési javaslat (Infostart)
A szlovákiai politikusok többsége határozottan elutasítja Magyar Koalíció pártjának a szlovák-magyar megbékélésre irányuló kezdeményezését.
szept. 10
15:21
Merkel a "bölcsek tanácsa" mellett (HírExtra)
Támogatásáról biztosította a német kancellár hétfőn a francia elnöknek azt a javaslatát, hogy tekintélyes európai politikusok részvételével hozzanak létre egy úgynevezett "bölcsek tanácsát", amely a kontinens jövőbeni kilátásaival foglalkozna, és javaslatokat tenne az Európai Unió legmegfelelőbb struktúrájára.
szept. 10
15:31
Putyin: van még esély a kompromisszumra (Metropol)
Vlagyimir Putyin hétfőn meggyőződését fejezte ki, hogy még nem merítették ki egy kompromisszum lehetőségeit a Közép-Európába telepíteni tervezett amerikai rakétapajzs ügyében.
szept. 10
16:27
Eredménnyel zárult az Olmert Abbász találkozó (HírExtra)
Megállapodás született az izraeli miniszterelnök és a palesztin elnök hétfői találkozóján, hogy szakértői csoportot állítanak össze a leendő palesztin államot illető kérdések részletes kidolgozására.
szept. 10
16:39
Az izzadó terrorista lebukik (Infostart)
A brit terrorelhárítás központja, a MI 5 a terrorveszély fokozatát "súlyosként" határozza meg az amerikai tragédia keddi évfordulója előtt. Ennek megfelelő a készültség is.

Keresés