2007. augusztus 13. hétfő

aug. 13
9:11
Öngyilkos lett a kínai játékgyártó cég vezetője (Kripto Akadémia)
Felakasztotta magát a hét végén a Lee Der kínai játékgyártó cég vezetője, mivel Kína átmenetileg letiltotta a vállalat exportját. A Lee Der készítette azt a majdnem egymillió játékot, amelyet a Mattel a túl sok ólmot tartalmazó festékanyag miatt kénytelen volt visszahívni.
aug. 13
9:13
Blair helyettese is kitálal? (Kripto Akadémia)
Alastair Campbell kommunikációs igazgató után a Blair-kormány egy másik tagja is kiadja visszaemlékezéseit. John Prescott, a leköszönt Tony Blair helyettese félmillió fontért kötött szerződést egy kiadóval.
aug. 13
9:15
A maffia szállít fegyvert Irakba? (Kripto Akadémia)
Négy embert tartóztattak le Rómában a Parabellum hadműveletnek elkeresztelt nyomozás során. A római Fiumicino repülőtéren a maffiaügyekkel foglalkozó nyomozók lefoglaltak egy 105 ezer pisztolyt tartalmazó, Irakba postázott szállítmányt.
aug. 13
9:21
Menekülnek a tisztek a katonai titkosszolgálattól (Infostart)
A terrorizmus elleni globális harc sikerét veszélyezteti, hogy tömegesen hagyják el a tisztek a brit katonai titkosszolgálatot. Az elmúlt három évben a tisztek húsz százaléka távozott.
aug. 13
10:21
Visszavonták az árut a boltokból, öngyilkos lett a gyártó cég vezetője (Infostart)
Öngyilkos lett egy kínai játékgyártó cég vezetője, miután az Egyesült Államokban közel egymillió darab kínai gyártású játékot hívtak vissza. A kínai hatóságok előzőleg bejelentették, hogy egy időre felfüggesztették az érintett cég exportengedélyét.
aug. 13
10:22
Tragédia a Wartburg-ralin (Kripto Akadémia)
Haláleset miatt félbeszakadt a németországi Eisenach környékén rendezett Wartburg-rali. A 12. gyorsasági szakaszon a BMW-vel versenyző Dirk Zipfel egy kanyarban lesodródott az útról, és nagy sebességgel egy fának csapódott. A sofőr kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet, navigátora, Mathias Rohlfs azonban a helyszínen életét vesztette. A versenyzsűri a pillanatnyi állás alapján hirdetett…
aug. 13
10:24
Brit képviselők szerint kudarcra van ítélve az USA iraki stratégiája (Kripto Akadémia)
Kudarcra van ítélve az Irakban követett amerikai stratégia - figyelmeztettek brit parlamenti képviselők egy hétfőn közzétett jelentésben. A brit alsóház külügyi bizottsága ugyan elismerte, hogy még korai végleges értékelést adni az új amerikai stratégiáról, de a honatyák úgy vélték: annak sikere azon áll vagy bukik, hogy az iraki politikusok képesek lesznek-e megállapodni bizonyos…
aug. 13
10:52
Tisztogat az iráni elnök (Infostart)
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök menesztette az iráni kormány két tagját, az olajügyi és az ipari minisztert. Ellenzéki elemzők szerint az államfő így akar nagyobb befolyásra szert tenni az olajipar felett.
aug. 13
10:53
A tálibok mégis elengednek két dél-koreai túszt (Kripto Akadémia)
Az afganisztáni kormányellenes tálibok bejelentették, hogy hétfőn mégis szabadon engednek kettőt az általuk több mint három hete túszként fogva tartott 21 dél-koreai fogoly közül. "Ma délután 4 órakor (közép-európai idő szerint: 13.30) elengedünk két beteg koreai túszt. Gazni és Zábul tartományok között fogjuk átadni őket a vöröskeresztnek" - közölte műholdas telefonon egy ismeretlen helyről…
aug. 13
11:03
Versenyfutás az Északi-sarkért (Infostart)
A hétvégén Dánia is bekapcsolódott az Északi-sark fennhatóságáért folyó versenyfutásba. A skandináv ország mellett Norvégia, Kanada és Oroszország is magának követeli a sarkvidék egy részét, az enyhülő éghajlat miatt ugyanis könnyebben kinyerhetőek a jégtakaró alól az ásványkincsek, és a hajózási útvonalak is stratégiai fontosságúak. A megegyezés esélyét csökkenti, hogy a nemzetközi jog nem…
aug. 13
11:26
Megreformálná a közkiadásokat a csehek több mint fele (Kripto Akadémia)
A csehek több mint ötven százaléka véli úgy, hogy az országnak szüksége van a közkiadások reformjára, míg a lakosság tíz százaléka elveti az intézkedéseket - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet a prágai Median közvélemény-kutató intézet készített augusztus elején a Lidové Noviny című konzervatív napilap megrendelésére. A reformok szükségességét a megkérdezettek 55 százaléka…
aug. 13
11:39
A szlovák kormányfő szerint a globalizáció a fasizmussal egyenértékű (Infostart)
A jelenlegi világ semmivel sem jobb, mint amilyen a 2. világháború idején volt - jelentette ki a szlovák miniszterelnök. Robert Fico a fasizmushoz hasonlította a globalizációt és liberalizációt.
aug. 13
11:52
A román sajtó szerint Basescu megosztja a romániai magyarságot (Kripto Akadémia)
Megosztja a romániai magyarságot Traian Basescu román államfő, aki "el akarja ásni" a "mérsékelt" Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) - írja a hétfői román sajtó a bukaresti vezető politikus székelyföldi látogatásáról. A Gandul című újság első oldalán az olvasható, hogy Basescu a romániai magyar "radikálisokkal cimborál" annak érdekében, hogy elássa a "mérsékelt" RMDSZ-t. Az Adevarul…
aug. 13
11:54
A lengyel kormányfő újabb minisztereket váltott le (Kripto Akadémia)
A lengyel kormányfő hétfőn leváltotta kabinetjének négy miniszterét, akiket a kisebbik koalíciós pártok delegáltak, és a helyükre saját pártjának embereit ültette. A Jaroslaw Kaczynski által javasolt, és fivére, Lech Kaczynski államfő által jóváhagyott leváltások négy tárcát érintenek: a miniszterek közül ketten a szélsőjobboldali Lengyel Családok Ligáját, ketten pedig a baloldali-populista…
aug. 13
11:56
Védi az angol szakszervezet a magyar pizzafutárok érdekeit is (Infostart)
A szakszervezet harcol az angliai magyar munkások tisztességes bérezéséért. Pizzafutárok panaszolják, hogy a keresetükből éppen csak meg tudnak élni, hazaküldeni viszont már nem tudnak pénzt. Ügyükről a Times egész oldalas riportban számolt be.
aug. 13
12:23
Újabb minisztereket váltott le a lengyel kormányfő (Infostart)
A lengyel kormányfő hétfőn leváltotta kabinetjének négy miniszterét, akiket a kisebbik koalíciós pártok delegáltak, és a helyükre saját pártjának embereit ültette.
aug. 13
12:25
Karl Rove távozik a Fehér Házból (Kripto Akadémia)
Washingtonban bejelentették, hogy augusztusban leköszön George W. Bush fő stratégája, választási sikereinek "építőmestere", Karl Rove. A Bush-kormányzat rossz szellemének tartott Rove szervezte már ifjabb Bush texasi kormányzói kampányát is, 1993 óta dolgozik a jelenlegi elnöknek.
aug. 13
12:29
A Hamász ellen tüntettek Gázában (Infostart)
A Hamász fegyvereseinek fenyegetése dacára a radikális iszlamista palesztin mozgalom mintegy 300 politikai ellenzője vonult hétfőn Gáza város főterére, "Szabadságot akarunk!" jelszót skandálva.
aug. 13
13:14
Hajókarambol Isztambul partjainál - 30 sérült (Kripto Akadémia)
Összeütközött egymással egy török komp és egy orosz zászló alatt úszó teherhajó hétfőn török vizeken, a Márvány-tengeren, a balesetben harmincan könnyebben megsérültek. Zeytinburnu helységnél úszott egymásba egyelőre ismeretlen okból az orosz hajó és az Isztambul ázsiai partjainál fekvő Bostanci s az Isztambultól 110 kilométerre délnyugatra fekvő Avsa sziget között közlekedő komp - közölte egy…
aug. 13
13:25
Halálos áramütés egy indiai buszon (Kripto Akadémia)
Tíz buszutast sújtott halálra egy túl alacsonyan függő elektromos vezeték Észak-Indiában - számolt be róla hétfőn a Hindustan Times nevű indiai napilap. A tömött busz egy 11 ezer voltos elektromos vezetéket súrolt, amint egy Csandpur nevű kis faluban, Uttar Prades államban vasárnap reggel. A busz felgyulladt, és az áramütés tíz halálos áldozatán kívül tízenhatan égési sérüléseket szenvedtek. A…
aug. 13
13:58
Távozik a Fehér Házból Bush főtanácsadója (Kripto Akadémia)
George Bush amerikai elnök közeli barátja és fő politikai stratégája augusztus végén távozik a Fehér Ház személyzetéből - jelentették be hétfőn Washingtonban. Karl Rove, a Fehér Ház személyzeti főnökének helyettese régóta tagja Bush bizalmas belső körének. Az "építész" ragadványnevet kapta az elnöki adminisztráció köreiben, mert kétszer is ő tervezte meg Bush választási kampánystratégiáját,…
aug. 13
14:06
Távozik "Bush agya" a Fehér Házból (Infostart)
Távozik posztjáról Karl Rove, George Bush egyik tanácsadója, akit sokan az amerikai elnök "agyának" neveznek. Rove neve összefonódott a Bush kormányzat legtöbb vitát kiváltó döntéseivel. A tanácsadó azonban még az elnöki ciklus vége előtt lemond.
aug. 13
14:57
Magyar segítség Afganisztánban (Kripto Akadémia)
Mintegy féléves előkészítést követően a magyar agrártárca szakértőinek irányításával valamint pénzügyi támogatásával elkezdődött a szarvasmarha állomány brucellózis és TBC mentesítése Afganisztán Baghlan tartományában - tájékoztatta a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium(FVM) hétfőn az MTI-t.
aug. 13
15:16
Afrikának afrikai rendfenntartók kellenek (Infostart)
Az Afrikai Unió szerint a kontinens országai elegendő békefenntartót mozgósítottak és így nincs szükség nem afrikai származású katonákra a darfúri békefenntartáshoz. A nyilatkozat fékezheti a darfúri atrocitások megállítására irányuló külföldi törekvéseket. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa néhány napja döntött arról, hogy több, mint húszezer katonát küld a szudáni tartományba.
aug. 13
15:26
Basescu a magyarok megosztására törekszik? (Infostart)
A bukaresti lapok úgy látják, Traian Basescu köztársasági elnök meg akarja osztani a romániai magyarságot.
aug. 13
15:28
A tálibok szabadon engedtek két dél-koreai túszt (Infostart)
Afganisztánban a tálibok szabadon engedtek két beteg asszonyt a júliusban túszul ejtett dél-koreai állampolgárok közül - közölte a lázadók szóvivője. A két nő jó egészségi állapotban van.
aug. 13
16:04
Utcákat, házakat vágtak ketté és bárkit agyonlőhettek (Infostart)
Ma 46 éve, hogy elkezdték építeni a Berlini falat. A hidegháború jelképeként is ismert építményt valószínűleg nem szovjet, hanem keletnémet kezdeményezésre építették meg.
aug. 13
17:57
Tűzijátékkal ünnepelték Fidel Castro 81. születésnapját (Kripto Akadémia)
Tűzijátékkal ünnepelték hétfőn Havannában a betegeskedő Fidel Castro 81. születésnapját: százak figyelték a tengerparti Malecon sétányon az öböl fölött kibomló tűzvirágokat.
aug. 13
18:02
Amerikai-észak-koreai egyeztetés nukleáris kérdésekről (Kripto Akadémia)
Amerikai-észak-koreai egyeztetésre került sor, amellyel a felek egy lépéssel közelebb kerülhetnek Phenjan atomprogramjainak semlegesítéséhez. Christopher Hill amerikai és Kim Kje Gvan észak-koreai főtárgyaló találkozott a kínai fővárosban, ahol korábban is zajlottak az észak-koreai atomprogramnak szentelt hatoldalú tárgyalások. Ezeken az Egyesült Államokon és Észak-Koreán kívül Kína, Dél-Korea,…
aug. 13
19:27
Újabb űrséta az Endeavour körül (Infostart)
Újabb űrsétát kezdett az Endeavour amerikai űrsikló két űrhajósa, hogy külső szerelési munkálatokat végezzen a Nemzetközi Űrállomáson.

2007. augusztus 14. kedd

aug. 14
5:35
Mennyire veszélyes a Duna-híd? (Infostart)
Az amerikai híd közelmúltbeli leszakadása után Szerbiában is felmerült a kérdés: mennyire van rossz állapotban a NATO-bombázás után ideiglenesen megépített újvidéki Duna-híd? A hídon nem közlekedhetnek 3 tonnásnál nagyobb teherjárművek, a vasúti forgalmat pedig néhány napig szüneteltetik, ami érinti a Budapest-Belgrád vonalat is.
aug. 14
5:58
Az olasz maffia a terrorizmust segíti (Kripto Akadémia)
Négy embert tartóztattak le Rómában a Parabellum hadműveletnek elkeresztelt nyomozás során. A római Fiumicino repülőtéren a maffiaügyekkel foglalkozó nyomozók lefoglaltak egy 105 ezer pisztolyt tartalmazó, Irakba postázott szállítmányt. Az arzenál értéke meghaladta a húszmillió fontot (hét és fél milliárd forint) - értesült a brit The Guardian világhálós kiadása hétfőn.
aug. 14
6:04
Szabadon engedtek két túszt (Kripto Akadémia)
Az afgán kormány ellen harcoló tálib lázadók szabadon engedtek két beteg nőt a júliusban túszul ejtett dél-koreai állampolgárok közül - közölte hétfőn a lázadók szóvivője. Juszuf Ahmadi szerint a két nőt Gazni tartományban, Andar körzetében adták át a nemzetközi vöröskereszt képviselőinek. A hírt megerősítette Hadzsi Zahir, egy helyi törzsi vezető is.
aug. 14
6:42
Az elhízás is téma lesz a kampányban (Infostart)
Mintegy 45 millió amerikainak nincs egészségbiztosítása. A növekvő ütemű elhízás és a korai halálozás miatt az egészségügy ezúttal is kampánytémája lesz a jövő őszi elnökválasztásnak az Egyesült Államokban. Mindeközben próbavoksolásokat is tartanak a tengerentúlon.
aug. 14
7:38
Ismét egyre több a kubai csónakos (Kripto Akadémia)
Május óta az amerikai parti őrség egyre több kubai csónakos menekülőt fog el, akik ingatag járműveikkel a floridai-szorost szelik át a nyugodt nyári vizeken. Az amerikai határőrség is egyre nagyobb számban kerül szembe olyan kubaiakkal, akik az Egyesült Államok mexikói határán bukkannak fel.
aug. 14
8:06
Leszakadt egy híd Kínában, 22 halott (Infostart)
Leszakadt egy épülő híd hétfőn a közép-kínai Hunan tartományban. A balesetben legkevesebb huszonketten életüket vesztették.
aug. 14
9:17
Itt a "Bizakodó szirén" (Infostart)
Közös légi és tengeri hadgyakorlatot tartanak a jövő héten a Földközi-tengeren Izrael, Törökország és az Egyesült Államok haderejének egységei.
aug. 14
9:45
Roboterősítés Irakban (Kripto Akadémia)
Radikálisan növelik az Irakban használt robotok számát az amerikai fegyveres erők. A kisméretű, távirányítású szerkezeteket felderítési feladatokra, a lázadók rejtekhelyének, elrejtett robbanószerkezeteknek a felkutatására használják. Az év végéig ezer robotot küldenek katonai misszióra, öt éven belül pedig további kétezer bevetését tervezik.
aug. 14
9:47
Rizsről krumplira váltanak a kínaiak? (Kripto Akadémia)
Kínai agrárszakértők azt fontolgatják, hogy az egyre súlyosabb aszályok miatt a rendkívül érzékeny és vízigényes rizs mellett egyre több burgonyát kellene termelni, hogy meg tudják oldani az 1,3 milliárdos lakosság élelmezését. A kormánynak azonban támogatnia kellene a gazdákat, hogy hajlandóak legyenek megpróbálkozni a krumpli vetésével.
aug. 14
10:15
Szerbia túszai lesznek a vajdasági magyarok? (Infostart)
A schengeni vasfüggöny már közvetlenül is fenyegeti Nyugat-Balkánt: Szlovénia lerombolja a hidakat a Horvátországgal határt képező Szutla folyón, és 115 határátkelőt lezár. Szerbia Koszovó miatt kész az európai uniós csatlakozásról is lemondani, ami újabb elszigeteltséget eredményezne a Vajdaságban élő magyarok számára is.
aug. 14
10:20
Aggodalommal teli hatvanadik születésnap (Infostart)
Növekvő politikai feszültség közepette ünnepli Pakisztán megalapításának 60. évfordulóját. A volt brit gyarmatbirodalom többségében muzulmán területeiből létrejött ország kedden, míg a modern India szerdán ünnepli függetlenségét. Az erőszak kísérte államalapítás 10 millió ember elvándorlását okozta. Pakisztánt napjainkban az iszlám szélsőségesek és a demokatikus rend korlátozása fenyegeti.
aug. 14
13:16
A török kormány újra próbálkozik (Infostart)
Törökországban ismét Abdullah Gül külügyminisztert jelöli az államfői posztra a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja - erősítette meg a politikus.
aug. 14
13:36
Harmincegy embert öltek meg az elmúlt 24 órában Mogadishuban (Kripto Akadémia)
Harmincegy civilt öltek meg és 60-at megsebesítettek az elmúlt 24 órában Szomália fővárosában, Mogadishuban - közölte kedden egy helyi emberi jogi szervezet kórházi forrásokra és szemtanúkra hivatkozva.
aug. 14
14:24
A kínai tankönyvek szerint a korrupció halálos is lehet (Kripto Akadémia)
Pekingben korrupcióellenes tankönyvet adtak ki, amely a tisztességtelen haszonszerzés miatt kivégzett magas rangú hivatalnokokról szóló történetekkel ijesztgeti a kínai diákokat.
aug. 14
16:20
Bush kezébe vette a dolgokat: felmelegedés törölve (Infostart)
A Bush-adminisztráció több alkalommal megakadályozta, hogy a Világbank számításba vegye a globális felmelegedés jelenségét, amikor ipari és infrastrukturális befektetésekről döntött - derült ki hétfőn.
aug. 14
19:05
Holttestek a tengerben (Kripto Akadémia)
Tizennégy illegális bevándorló holttestét fedezte fel az olasz tengerészet egyik repülőgépe kedden az Olaszország déli részén fekvő Lampedusa közelében - jelentette be a parti őrség. Egy helikopter úton van a térségbe, ahol a tengerben úszó holttesteket látták, Lampedusa szigetétől mintegy 90 kilométernyire délre. A halottak némelyikén mentőmellény volt. A palermói parti őrség nem tartja…
aug. 14
20:23
Megkerültek Iránban az eltűntnek hitt belga turisták (Kripto Akadémia)
Élnek és egészségesek azok a belga turisták, akiket hétfőn minősítettek eltűnteknek Iránban - jelentette be kedden a belga külügyminisztérium. Édesanyja beszélt telefonon délután az egyik eltűntnek hitt belgával, aki azt mondta, hogy egy elég elhagyatott területen ugyan, de biztonságban vannak - tette hozzá a külügyi tárca, de nem részletezte az eset körülményeit. Mindenesetre, a belgák 150…
aug. 14
21:32
Lezuhant egy amerikai helikopter Irakban (Infostart)
Lezuhant egy amerikai helikopter Irakban, öt katona meghalt - közölték katonai források.
aug. 14
21:34
Elismerően beszélt Gyurcsány bátorságáról a cseh miniszterelnök (Kripto Akadémia)
Magyarország negatív példájával próbálta meggyőzni a cseh képviselőket Mirek Topolánek miniszterelnök és helyettese, Petr Necas arról, miért is kellene támogatniuk a kormány reformcsomagját. Ha valaki kételkedik a csehországi reformok szükségességében, az nézze meg Magyarország példáját, ahol a közkiadások hiányának gondját nem rendezték időben. Ma az ottani hiány a duplája a csehországinak, s a…
aug. 14
21:36
Legalább húsz halottja van a jazidi szekta elleni merényletsorozatnak Irakban (Kripto Akadémia)
Üzemanyaggal teli tartálykocsikkal követtek el öngyilkos merényleteket a jazidi szekta tagjai ellen kedden az északnyugat-iraki Moszul térségében, s a robbantásokban legalább húsz ember életét vesztette, 70-en pedig megsebesültek rendőrségi források szerint. Három robbantás történt helyi idő szerint este nyolc óra körül Moszultól 120 kilométerre nyugatra, Kahatanija város közelében. A merénylők…

Keresés