2007. december 5. szerda

dec. 5
14:19
A török hadsereg megölt nyolc újabb kurd felkelőt (Kripto Akadémia)
Török katonák egy szerdai összecsapásban megölték a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) lázadószervezet nyolc tagját Törökország délkeleti részén, ezzel két napon belül 14 főre nőtt a PKK vesztesége - közölte a hadsereg vezérkara közleményben.
dec. 5
14:20
Beadta lemondását a kormány (HírExtra)
Aigars Kalvitis lett miniszterelnök szerdán ígéretének megfelelően beadta kormánya lemondását. Kalvitis már novemberben közölte, hogy távozik hivatalából, miután jobbközép kormánya a bírálatok kereszttüzébe került a korrupcióellenes hivatal népszerű vezetőjének később visszavont felmentése miatt.
dec. 5
14:40
Tömeges ünneplés a trendi király születésnapján (Infostart)
Több mint 100 ezer ember vette körül Bangkok királyi palotáját, hogy megemlékezzen a király 80. születésnapjáról. Bumibol nem csak a világ legrégebb óta uralkodó királya, de jazz-zenész és immár divatikon is. Amióta ugyanis rózsaszín zakóban hagyta el a kórházat, az országban ezrével adják el a rózsaszín pólókat. A kormány figyelmeztette a kereskedőket, hogy ne nyerészkedjenek a királyukat…
dec. 5
16:05
Charles Gáti: Magyarország is felzárkózik a központhoz (Infostart)
Az új uniós tagországok közül a balti és visegrádi országok indultak meg Európa perifériájáról a központ felé - mondta az InfoRádiónak Charles Gáti Washingtonban élő politológus professzor, aki az Ybl Klub meghívására jött Budapestre. A Johns Hopkins Egyetem tanára úgy véli: az amerikai gazdaság gyengélkedése ellenére a világ egyelőre egypólusú marad, Amerika első helyét sem Oroszország, sem Kína…
dec. 5
16:18
Tiniket prostituálnak (HírExtra)
A brit belügyminisztérium szerdán bejelentette, hogy új nyomozócsoportot hozott létre, miután kiderült: egyre több tinédzser korú lányt kényszerítenek prostitúcióra a szigetországban. Egyelőre nincsenek konkrét adatok, de sokasodnak a bejelentések a "belső emberkereskedelemnek" nevezett új módszerről- állítja a BBC közszolgálati televízió oknyomozó riportja.
dec. 5
16:21
Mi a kapcsolat Dobrev Klára és Putyin felesége között? (Infostart)
Gyurcsány Ferenccel készült terjedelmes interjú jelent meg a Rosszijszkaja Gazeta című orosz kormánylapban abból az alkalomból, hogy pénteken Budapesten Viktor Zubkov orosz kormányfő és az orosz kormány több tagja, valamint magyar partnereik részvételével magyar-orosz kormányközi konzultációt tartanak.
dec. 5
16:36
Elfogták a rendőrgyilkosokat? (HírExtra)
Őrizetbe vették azt a két feltételezett baszk bűnözőt, aki lelőtt két spanyol rendőrt a franciaországi Lozere megye egyik falujában - közölte egy, az ügyben folytatott nyomozással kapcsolatban álló francia rendőrségi forrás.
dec. 5
16:37
Traian Băsescu román köztársasági elnökkel tárgyalt Tőkés László (Infostart)
Traian Băsescu román köztársasági elnökkel tárgyalt az európai parlamenti képviselővé választott Tőkés László püspök.
dec. 5
19:03
Pokolgép három áldozattal (HírExtra)
Három amerikai katona meghalt egy út menti pokolgép robbanásában, illetve az azt követő tűzharcban - közölte szerdán az amerikai hadsereg, "komplex támadásnak" nevezve az esetet. A katonákat kedden érte a támadás a Bagdadtól északra fekvő Szaláheddin tartományban.
dec. 5
20:24
Nővér, kérem, fordítsa Mekka felé az ágyam! (Infostart)
Nem csupán a betegek ellátása lesz a nővérek feladata egyes brit kórházakban: ha a páciens - vallása szigorú előírásai miatt - úgy kívánja, ágyát Mekka felé kell fordítaniuk, naponta akár öt alkalommal is.
dec. 5
21:45
Az ország, ahol minden ötödik ember bevándorló (Infostart)
A kanadaiak 20 százaléka külföldi születésű - derült ki a legfrissebb népszámlálás adataiból. Ennél csak az ausztrálok között nagyobb a bevándorlók aránya a világon.

2007. december 6. csütörtök

dec. 6
6:01
Charles Gáti: "Fantasztikus, hogy ez egy milyen rossz évtized" (Infostart)
A jövő évi amerikai elnökválasztás mérföldkövet jelent a világ nagy közös problémáinak megoldásában, mint amilyen a klímaváltozás, a vízhiány vagy a szegénység - jelentette ki az InfoRádió kérdésére Charles Gáti Egyesült Államokban élő politológus professzor, aki az Ybl Klub meghívására érkezett Budapestre.
dec. 6
7:20
Amerika rakétaelhárító rendszereket ad el két arab államnak (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok korszerű rakétaelhárító rendszereket ad el az Egyesült Arab Emírségeknek és Kuvaitnak, összesen 10,4 milliárd dollár értékben - jelentette be szerdán a Fehér Ház. Ez a legnagyobb tervezett amerikai fegyvereladás olyan öbölmenti arab államoknak - közéjük tartozik Szaúd-Arábia is -, amelyeknek Washington az ellensúly szerepét szánja Irán, Szíria, valamint az al-Kaida…
dec. 6
7:36
Bush elnöksége utolsó évében nagy külföldi utakat tesz (Kripto Akadémia)
George Bush amerikai elnök elnöksége utolsó évében nagy külföldi utakat tesz; ellátogat a Közel-Keletre, Afrikába, Ázsiába, Európába és Dél-Amerikába - vált ismertté helyi idő szerint szerdán. Az Egyesült Államokban hagyomány, hogy az elnök mandátumának utolsó évében - különösen ha olyan népszerűtlen belföldön, mint Bush - sokat szerepel nemzetközi téren.
dec. 6
7:55
Stabilitást hoz a Fagyapó a sivatagba (HírExtra)
Irak hamarosan biztonságos és stabil ország lesz - jelentette ki szerdán Bagdadban Robert Gates amerikai védelmi miniszter. A Pentagon vezetője hozzátette viszont, hogy még sok teendő van az erőszakos cselekmények visszaszorítása, valamint annak terén, hogy az iraki erők készek legyenek átvenni a katonai feladatokat az amerikai csapatoktól.
dec. 6
8:00
Vízlépcső és hulladék (HírExtra)
A kiskörei vízlépcsőnél gyűjtik össze azt az Ukrajnából érkezett uszadékot és kommunális hulladékot - főként műanyag flakonokat -, ami az Ung folyó áradása után került a Bodrogba és a Tiszába. A szaktárca azt tervezi, hogy a kárelhárítás költségeit megtérítteti az ukrajnai szennyezővel.
dec. 6
8:02
Halálos áldozatok az összecsapásokban (HírExtra)
Harminckét ember - 29 lázadó és három kormánykatona - vesztette életét a Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LTTE) nevű szakadár fegyveres szervezet gerilláinak és a hadsereg osztagainak több összecsapásában Srí Lanka északi részén - közölte szerdán a hadsereg.
dec. 6
8:30
A francia elnök a médiában üzent a kolumbiai gerillavezérnek (Kripto Akadémia)
Rendhagyó módon a rádión és a televízión keresztül fordult a kolumbiai gerillák vezéréhez csütörtökön Nicolas Sarkozy franca elnök, kérve a lázadók által elhurcolt Ingrid Betancourt francia-kolumbiai politikus szabadon bocsátását.
dec. 6
9:02
Katasztrófa-sorozatot okozhat az esőerdők pusztulása (Infostart)
A klímaváltozás és az erdőirtás együttes hatásaként megsemmisülhet vagy súlyos károkat szenvedhet 2030-ig az amazonasi őserdők mintegy hatvan százaléka, ami katasztrofális hőmérséklet-emelkedést idézne elő - szögezi le a Természetvédelmi Világalap új jelentése.
dec. 6
9:33
Amerikai rakétaelhárítás arab országoknak (HírExtra)
Az Egyesült Államok korszerű rakétaelhárító rendszereket ad el az Egyesült Arab Emírségeknek és Kuvaitnak, összesen 10,4 milliárd dollár értékben - jelentette be szerdán a Fehér Ház.
dec. 6
9:44
Oxigénmaszkban akart cigarettázni (Kripto Akadémia)
Kigyulladt az oxigénmaszkja annak az osztrák nyugdíjasnak, aki a berendezéssel az arcán próbált cigarettázni - jelentette szerdán az ORF. Szempillantás alatt belobbant a szörnyen gyúlékony oxigéngáz.
dec. 6
9:49
Az Unió és az ENSZ kell a független Koszovóhoz (HírExtra)
Az Európai Uniónak és az ENSZ-nek kellene végigvezetnie Koszovót a függetlenné váláshoz vezető úton - áll a Nemzetközi Válságcsoport (ICG) csütörtökön közzétett elemzésében.
dec. 6
9:50
Sikolyok és gyilkos lövések a bevásárlóközpontban - drámai képekkel! (Infostart)
Az Egyesült Államokban nyolc embert megölt, ötöt megsebesített egy ámokfutó, aki szerdán vaktában lövöldözött egy forgalmas bevásárlóközpontban Omahában, Nebraska állam fővárosában. A férfi - aki végül öngyilkos lett - állítólag híres akart lenni, ezért követte el tettét.
dec. 6
9:52
Robbanás a bányában - 40 halottról tudnak eddig (HírExtra)
Gázrobbanás volt csütörtökön egy dél-kínai szénbányában, legalább 40 ember életét vesztette, 74-en a föld alatt rekedtek. A CCTV kínai állami televízió úgy tudja, hogy a mentőalaklulatok 13 embert kimentettek a bányából.
dec. 6
10:24
A klímakonferencia tízezernyi résztvevője is növeli az üvegházhatást (Metropol)
Soha még ennyien nem gyűltek össze, hogy megpróbálják megmenteni a Földet a globális felmelegedés katasztrofális hatásaitól – több mint tízezren utaztak repülővel az indonéziai Bali üdülőparadicsomba, miniszterektől aszály sújtotta gazdákon át Nobel-díjasokig.
dec. 6
10:29
Templomból hurcolták el a tüntetőket (HírExtra)
Kubai rendőrök szerdán betörtek egy templomba Santiago de Cuba városában, és elhurcoltak 15 embert, akik egy kormányellenes tüntetés után menekültek az épületbe.
dec. 6
10:34
Véglegesítik a schengeni övezet kiterjesztését (HírExtra)
Az Európai Unió Bel- és Igazságügyi Tanácsa a tervek szerint csütörtökön véglegesíti a schengeni övezet kiterjesztéséről szóló döntést Brüsszelben. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy december 21-től megszűnik az ellenőrzés a magyar-szlovén, a magyar-osztrák és a magyar-szlovák határon, egyszerűen tovább lehet majd hajtani az átkelőknél.
dec. 6
10:52
Öt bomba a bíróságon (HírExtra)
Az india rendőrség letartóztatott csütörtökön egy férfit az ország északi részén, mert 5 pokolgépet próbált bevinni egy bíróság épületébe. Novemberben 13 haltak meg egy bíróságok ellen végrehajtott merényletsorozatban.
dec. 6
10:53
Julija Timosenkó az ukrán miniszterelnök-jelölt (Infostart)
Viktor Juscsenko ukrán elnök hivatalosan jelölte szövetségesét, Julija Timosenkót a miniszterelnöki posztra. Az államfő egyben felkérte a parlamentet, hogy hagyja jóvá a jelölt személyét.
dec. 6
10:56
Gyakorlatozás közben zuhant le (HírExtra)
Meghalt egy görög pilóta szerdán este, miután repülőgépe az Égei -tengerbe zuhant gyakorlatozás közben - jelentette be a görög hadsereg szóvivője.
dec. 6
11:15
Timosenko hivatalosan is miniszterelnök-jelölt (Kripto Akadémia)
Viktor Juscsenko ukrán elnök hivatalosan jelölte szövetségesét, Julija Timosenkót a miniszterelnöki posztra, s kérte a parlamentet, hogy hagyja jóvá a jelölt személyét - közölte csütörtökön az elnöki hivatal. A parlament (verhovna rada) valószínűleg még a nap folyamán szavaz az ügyről.
dec. 6
11:17
Kéményfoglalás (HírExtra)
Tizenegy európai környezetvédő aktivista csütörtökön reggel elfoglalta az észak-csehországi Prunérovi Erőmű mintegy 300 méter magas kéményét, hogy tiltakozzon az éghajlat üvegházhatást okozó gázokkal való globális szennyezése ellen.
dec. 6
11:23
Háborús bűnös (HírExtra)
Avi Dihter, az izraeli kormány közbiztonságért felelős minisztere nem utazott el Londonba, attól tartva, hogy "háborús bűncselekmény" elkövetése miatt őrizetve veszik - közölte csütörtökön szóvivője.
dec. 6
11:31
Fidesz-elvárás a magyar-orosz kormányfői találkozó előtt (Kripto Akadémia)
A Fidesz üdvözli, hogy pénteken sor kerül a magyar és az orosz miniszterelnök találkozójára, ugyanakkor négy elvárást fogalmaz meg ezzel kapcsolatban - mondta a párt külügyi kabinetvezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Németh Zsolt hangsúlyozta: Gyurcsány Ferencnek egyértelművé kell tennie, hogy Magyarország prioritásként kezeli a Nabucco gázvezetéket és aggályosnak tartja az…
dec. 6
11:50
Timosenkót jelöli (HírExtra)
Viktor Juscsenko ukrán elnök hivatalosan jelölte szövetségesét, Julija Timosenkót a miniszterelnöki posztra, s kérte a parlamentet, hogy hagyja jóvá a jelölt személyét. A parlament valószínűleg még a nap folyamán szavaz az ügyről.
dec. 6
12:19
Visegrádi miniszterelnöki találkozó Csehországban (Kripto Akadémia)
Visegrádi miniszterelnöki találkozó lesz vasárnap és hétfőn az észak-morvaországi Ostraván - erősítették meg a cseh kormányfői hivatalban.
dec. 6
12:29
Magyarország a legszigorúbb vállalások mellett a klímavédelemben (Kripto Akadémia)
A lehető legszigorúbb globális klímavédelmi követelményeket kívánja kivívni Magyarország az Európai Unióval karöltve a Bali szigetén tartott klímacsúcson - jelentette ki Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter.
dec. 6
12:32
Jogászok a munkatáborok ellen (HírExtra)
A kínai"munka általi átnevelés" jogintézményének azonnali megszüntetését egy elismert kínai jogászokból álló csoport, ezzel próbálva erőteljesebben fellépni a titokban, tárgyalás nélkül bebörtönzött lakosok érdekében.
dec. 6
12:34
Halál a korrupt autópálya építőre (HírExtra)
Ötvenmillió jüan (6,8 millió dollár) értékben elkövetett korrupció vádjával halálra ítélték egy kínai autópályacég vezetőjét - jelentette az Új Kína hírügynökség. A Csang Hsziao-kuang, az Észak-keleti Autópálya Vállalat volt vezetője elleni halálos ítélet végrehajtását a Csilin tartománybeli Pajcseng bírósága másodfokon két évre felfüggesztette.
dec. 6
12:50
64 milliárd városok felújítására (Index)
Lehet pályázni mozik, piacok, lakóépületek rekonstrukciójára és parkosításra.
dec. 6
13:06
Leállította a kórházprivatizációt a szlovák parlament (Kripto Akadémia)
Leállította a kórházprivatizáció folyamatát csütörtökön a szlovák parlament, a betegellátásról szóló törvény módosításával. A javaslatot előterjesztő egészségügyi tárca abból a megfontolásból indult ki, hogy ha egy kórházi intézmény részvénytársasággá alakul át, akkor az állam elveszíti egyik eszközét kötelezettségeinek végrehajtására, holott a törvény állami feladatként szabja meg a…
dec. 6
13:22
Iszonyatos gyilkosságok: két anya mészárolhatta le saját gyermekeit - videó (Infostart)
Két brutális gyilkosságsorozat rázta meg Németországot. Az egyik esetben öt, a másikban három gyermeket gyilkoltak meg. A rendőrség mindkét esetben a gyerekek anyját gyanúsítja a bűncselekmény elkövetésével.
dec. 6
13:22
Az Irakból hazatérő katonák negyede súlyos lelki problémákkal küzd (Kripto Akadémia)
Az Irakban szolgálatot teljesítő amerikai katonák egészségügyi ellátása többe kerül, mint amennyit a katonai akciókra költöttek - ezt állapítja meg egy jelentés. Az összeg rémisztő: 650 milliárd dollárt (1,12 billió forintot) emésztett fel eddig.
dec. 6
13:25
Visegrádi hármak Ostraván (HírExtra)
Visegrádi miniszterelnöki találkozó lesz vasárnap és hétfőn az észak-morvaországi Ostraván - erősítették meg az MTI prágai tudósítójának a cseh kormányfői hivatalban. "Nem hivatalos találkozóról van szó, amelyen a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák kormányfő mellett a szlovén miniszterelnök is részt vesz".
dec. 6
13:27
Robbanás a filmstúdióban (HírExtra)
Felrobbant több hordónyi ottfelejtett puskapor és meghalt egy katona, öten pedig megsebesültek szerdán egy mexikói filmgyárban, ahol egyebek mellett a Titanic című szuperprodukciót forgatták.
dec. 6
13:43
Többe kerül a katonák egészsége mint a háború (HírExtra)
Az Irakban szolgálatot teljesítő amerikai katonák egészségügyi ellátása többe kerül, mint amennyit a katonai akciókra költöttek - ezt állapítja meg egy jelentés. Az összeg rémisztő: 650 milliárd dollárt (1,12 billió forintot) emésztett fel eddig.
dec. 6
14:11
Csomagbomba robbant Párizsban, hat sérült (Kripto Akadémia)
Csomagbomba robbant csütörtökön Párizs egyik központi kerületében az után, és megsebesített hat embert - közölte a rendőrség. A robbanás az elegáns nyolcadik kerület egyik sugárútján történt.
dec. 6
14:56
Csomagbomba Párizsban (HírExtra)
Csomagbomba robbant csütörtökön Párizs egyik központi kerületében az után, és megsebesített hat embert - közölte a rendőrség. A robbanás az elegáns nyolcadik kerület egyik sugárútján történt.
dec. 6
14:58
Leállította a kórházprivatizációt a parlament Szlovákiában (Infostart)
Leállította a kórházprivatizációt a szlovák parlament, a betegellátásról szóló törvény módosításával.
dec. 6
15:12
Tündibündi pillanatok Kucinich és Kucinichné életéből (Index)
Ha önök szeretik a gyomorforgatóan gejl szerelmes történeteket, ne hagyják ki a Washington Post stílusrovatának feature-anyagát Dennis Kucinichről és nyelvpiercinges nejéről, Elizabeth Harperről.

Keresés