2007. december 14. péntek

dec. 14
13:45
Svejnar betámadja az elnöki széket Prágában (HírExtra)
Jan Svejnar, az Egyesült Államokban élő cseh közgazdászprofesszor pénteken Prágában bejelentette, hogy indul a jövő évi csehországi államfőválasztáson. Eddig az egyetlen jelölt Václav Klaus jelenlegi államfő volt, akit a kormányzó Polgári Demokratikus Párt indít a választáson. Svejnart az ellenzéki szociáldemokraták, a koalíciós zöldek, s néhány független szenátor támogatja.
dec. 14
13:54
Felipe González vezeti a bölcseket (Infostart)
Felipe González volt spanyol miniszterelnököt bízták meg az európai uniós országok állam- és kormányfői a Bölcsek Tanácsa elnevezésű szakértői csoport vezetésével - jelentette be a portugál elnökség Brüsszelben.
dec. 14
14:17
Terrorgyanú Boszniában (HírExtra)
Egy algériai férfit megfosztottak boszniai állampolgárságától és kitoloncolták az országból, mert azzal gyanúsítják, hogy terroristákkal áll kapcsolatban - jelentette be pénteken a boszniai biztonsági miniszter helyettese. A politikus nem árult el további részleteket az ügyről.
dec. 14
14:21
Kompromisszumos határozattervezettel zárult a klímakonferencia (Infostart)
Véget ért az indonéziai Bali szigetén tartott klímakonferencia, amelynek kezdetén az ENSZ főtitkára drámai beszédben figyelmeztetett arra, hogy a klímaváltozás hatása valóságos, ezért cselekedni kell. Ausztrália kormányfője szerint nincs B-terv, nem tudunk másik bolygóra költözni. A konferencia kompromisszumos határozattervezettel zárult. Magyarics Tamás Amerika-szakértő szerint ha a jövő évi…
dec. 14
14:31
Most mindenkinek örülnie kéne! (Kripto Akadémia)
Miért van az, hogy most, amikor tulajdonképpen mindenkinek ujjongania kellene, mert végre megszűnnek az Európát elválasztó utolsó korlátok is, a szabadság fölötti örömöt csak az egykori keleti blokk országaiban érzik, Nyugaton ellenben nem? - teszi fel a kérdést pénteki vezércikkében a Die Presse című konzervatív osztrák napilap.
dec. 14
15:02
Clooney bírál (HírExtra)
"Don és én úgy állunk itt önök előtt, mint vesztesek" - szólt kemény szavakkal George Clooney filmsztár a Nobel-békedíjasok római díjátadó ceremóniáján, amelyen a dárfúri menekültekért tett erőfeszítéseiért kapott kitüntetést színésztársával, Don Cheadle-lel együtt.
dec. 14
15:25
Leépül a német egészségügy (HírExtra)
A német egészségügyi szogáltatás minőségének romlásától tar a Német Kórházi Társaság (DKG). A szervezet pénteki közleménye szerint miközben nincs elég orvos, ápoló 2008-ban újabb elbocsátások várhatók.
dec. 14
15:28
Keveset tudunk Kovács szerint az EU-ról (HírExtra)
Kovács László szerint még mindig nagyon keveset tudnak a magyarok az Európai Unióról, és részben ez lehet az oka a közösséggel szembeni erős szkeptikusságuknak is, a magyar EU-biztos pénteken egy parlamenti konferencián az uniós kommunikáció fontosságát hangoztatta.
dec. 14
15:34
"A miniszterelnökre véres parlamenti harc vár" (Infostart)
A lisszaboni Jeromos kolostorban az Európai Unió állam- és kormányfői csütörtökön aláírták a közösség intézményi és döntéshozatali rendszerét megújító reformszerződést. Az aláírás talán az unióhoz hagyományosan ambivalensen viszonyuló briteket osztotta meg a legjobban, mint az a pénteki napilapok tudósításaiból is kiderül.
dec. 14
15:45
Hezbollah-cáfolat (HírExtra)
A libanoni Hezbollah cáfolta azokat a híreket, miszerint az iráni vezetés leváltotta volna a szervezet fegyveres szárnyának eddigi vezetőjét, Haszán Naszrallahot, és annak helyettesét bízta meg az irányítással.
dec. 14
16:07
Anyagi gondokkal küzd Románia (HírExtra)
Több mint ötszázezer euróval (126 millió forinttal) támogatja a román kulturális minisztérium 2008-ban a romániai vajdahunyadi vár felújítási munkálatait, azonban ez az összeg a tíz éve restaurálás alatt álló műemlék rendbetételének pusztán a töredékét jelenti.
dec. 14
16:09
Pöttering Koszovóról: az elvekben szilárdságot, az időzítésben rugalmasságot (Kripto Akadémia)
Az Európai Parlament (EP) elnöke szerint Koszovó ügyében az Európai Uniónak az elvekben szilárdságot, a "státusfolyamat" időzítésében pedig rugalmasságot kell tanúsítania. Hans-Gert Pöttering újságíróknak nyilatkozott erről pénteken, miután beszédet mondott az unió állam- és kormányfőinek brüsszeli találkozóján. Úgy vélekedett, hogy Szerbiának egy napon az EU-ban lesz a helye, és ott, az…
dec. 14
16:12
Orbán Viktorra hajaz Hillary Clinton (Index)
Hillary Clinton az iowai visszaesését jelző pollok hatására rájött, hogy mindent be kell vetnie, ha meg akarja nyerni január 3-án az állami kaukuszt (amire egyre kevesebb esélye van).
dec. 14
16:14
Clooney és Cheadle római békedíja (Kripto Akadémia)
"Don és én úgy állunk itt önök előtt, mint vesztesek" - szólt kemény szavakkal George Clooney filmsztár a Nobel-békedíjasok római díjátadó ceremóniáján, amelyen a dárfúri menekültekért tett erőfeszítéseiért kapott kitüntetést színésztársával, Don Cheadle-lel együtt.
dec. 14
16:31
75,5 millió eurós bírság (Kripto Akadémia)
Minden idők legnagyobb bírságát szabta ki a bécsi legfelsőbb bíróság pénteken tisztességtelen kartellezés miatt az Ausztriában működő vezető felvonógyártókra. Korábban az Európai Bizottság is rekordbírsággal sújtotta a cégeket.
dec. 14
16:53
740 millió uniós polgár repült tavaly (HírExtra)
Az EU bizottsága által közzétett adatok szerint a repülőgéppel utazó uniós polgárok száma csaknem 740 millió volt tavaly, 4,7 százalékkal több, mint 2005-ben, amikor viszont még 8,5 százalékos volt a növekedés. Tavaly országon belül utazott a polgárok 23 százaléka, 44 százalék uniós országok között, 34 százalék az EU-n kívülre, vagy onnan az EU-ba utazott a repülővel.
dec. 14
16:55
Fehérorosz-orosz közeledés? (HírExtra)
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök Minszkben cáfolta azokat a találgatásokat, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfővel folytatott mostani tárgyalásainak célja a két ország közötti államszövetség gyors létrehozása lenne. Putyin jelenleg kétnapos hivatalos látogatáson tartózkodik Minszkben.
dec. 14
17:08
Örmények a törökök ellen (HírExtra)
Többszáz örmény tiltakozott Brüsszelben pénteken az Európai Uniónál, hogy felhívják a szervezet figyelmét a törökök által elkövetett, és soha el nem ismert örmény népirtásra.
dec. 14
17:24
Tisztességtelen ajánlat, vagy elfogadható kompromisszum? (Infostart)
Az EU vezetői a csatlakozási folyamat felgyorsítását ígérik cserébe Koszovó függetlenségéért Szerbiának - értesült a Reuters hírügynökség még a pénteki uniós csúcs vége előtt. Belgrád azonban még a hivatalos ajánlat előtt azzal válaszolt, hogy nem hajlandó az alkura.
dec. 14
17:27
Koszovó: konfliktus után, konfliktus előtt - konferencia (Kripto Akadémia)
Nincs háborús veszély, nem lesznek fegyveres konfliktusok Koszovóban, de incidensek előfordulhatnak a függetlenedési folyamat kapcsán - hangzott el a Koszovó helyzetéről rendezett pénteki budapesti konferencián.
dec. 14
17:38
Regionális uniós konferencia Debrecenben (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió a jövőben anyagi háttérrel is segíti a Fekete tengeri régió meglévő intézményi struktúráig - mondta az MTI-nek Sértő-Radics István, a Régiók Bizottsága Külkapcsolatok Szakbizottsága - RELEX - alelnöke pénteken Debrecenben, miután véget ért a szervezett kétnapos kihelyezett ülése a cívis városban.
dec. 14
17:41
Gyurcsány: a jelenlegi állapot tarthatatlan (Infostart)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a CNBC Europe televíziónak pénteken Brüsszelben azt mondta, több időre van szükség Koszovó kapcsán a közös európai álláspont kialakításához. A kormányfő szerint a jelenlegi állapotot nem lehet fenntartani.
dec. 14
18:00
Orosz lapok az "eltűnt" szahalini milliárdról (Kripto Akadémia)
Az orosz sajtóban élénk találgatás tárgya az augusztusi szahalini földrengés okozta károk helyreállítására szánt, s állítólag eltűnt egymilliárd rubel, amelynek "megkeresésére" Viktor Zubkov orosz kormányfő előző nap szólította fel pénzügyminiszterét, Alekszej Kudrint.
dec. 14
18:16
Drága szamarak (HírExtra)
A Hamász ellenőrzése alatt álló Gázai övezetben a szamarak jóval többet érnek, mint az autók, mivel Izrael beszüntette az alkatrész- és üzemanyagellátást.
dec. 14
18:33
A jövő étolaja Csehszlovákiából (HírExtra)
Furcsa dologra figyeltek föl a vásárlók Bosznia-Hercegovinában: az üzletek polcain ugyanis olyan étolaj jelent meg, amelyet, a termék címkéje szerint 2008-ban, azaz jövőre gyártottak, és nem máshol, mint Csehszlovákiában- egy olyan államban, amely másfél évtizede megszűnt létezni.
dec. 14
18:33
Nyolc szerbiai párt indít jelöltet az elnökválasztáson (Index)
A vajdasági magyarokat képviselő szervezetek egy közös jelölt, Pásztor István személyében egyeztek meg.
dec. 14
18:38
EU erők Koszovóban (HírExtra)
Az Európai Unió rögtön karácsony után rendőri és civil erőket telepít Koszovóba - jelentette be Brüsszelben a luxemburgi külügyminiszter az EU csúcstalálkozója után a függetlenségre törekvő szerb tartomány jövőjéről.
dec. 14
18:55
Az al-Kaida árulóknak nevezte a palesztinokat (HírExtra)
Az al-Kaida második legfontosabb vezetője a palesztinok elárulásának nevezte az Egyesült Államokban tartott közel-keleti békekonferencián történteket. Az Ajman Al-Zavahirinak tulajdonított hangfelvételét egy iszlám weboldal tette közzé pénteken.
dec. 14
19:56
Pásztor Istvánt Szerbia elnökének jelölik (HírExtra)
Nyolc szerbiai párt, illetve pártszövetség jelezte, hogy indítani akar jelöltet a január 20-ra kiírt elnökválasztáson: köztük vannak a vajdasági magyarokat képviselő szervezetek is, amelyek egy közös jelölt, Pásztor István személyében egyeztek meg.
dec. 14
20:02
Kéknyelv-betegség Angliában (HírExtra)
Egy Németországból Nagy-Britanniába importált tehénnél mutatták ki a kéknyelv-betegséget - közölték pénteken a brit Környezetvédelmi, Élelmiszer- és Vidékügyi minisztériumban (DEFRA). A kórt egy észak-kelet-angliai farmon mutatták ki.
dec. 14
20:19
Gyurcsány Koszovóról (HírExtra)
A koszovói status quo nem tartható fenn, és a regionális stabilitás szempontjából alapvetően fontos rendezésnek biztosítania kell Koszovó demokratikus és multietnikus jellegét - ismertette újságírókkal Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
dec. 14
20:24
Keddre halasztották a szavazást az ukrán kormányfő-jelöltről (Infostart)
Ukrajnában péntekről keddre halasztották a parlamenti szavazást Julija Timosenko miniszterelnöki kinevezéséről.
dec. 14
21:19
Nem lesz több kivégzés New Jersey-ben (Infostart)
A halálbünetés ellenzői történelmi eseményként ünneplik, hogy az amerikai New Jersey szövetségi állam törvényen kívül helyezi a legszigorúbb büntetést, és arra számítanak, hogy más államok is követik a példát.
dec. 14
21:55
Emberi madárinfluenza-megbetegedést regisztrált a WHO Mianmarban (Kripto Akadémia)
Emberi madárinfluenza-megbetegedést regisztrált az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Mianmarban; a betegséget most először mutatták ki emberi szervezetből a délkelet-ázsiai országban. A beteg - egy hétéves kislány - felépült a vírusfertőzésből.
dec. 14
22:01
Érdekes alku Balin: még 15 évig nőhetne a károsanyagok kibocsátása? (Infostart)
Úgy tűnik, egy nappal tovább tart az ENSZ Balin zajló klímacsúcsa, mert a felek közel kerültek egy kompromisszumhoz. Az amerikai delegáció egyik vezető illetékese azt mondta: küszöbön áll a megállapodás az EU-val.

2007. december 15. szombat

dec. 15
0:04
Időeltolódás a határon (HírExtra)
A lengyelek és a litvánok az időeltolódás problémájával küzdenek a schengeni övezethez való csatlakozás kapcsán, Lengyelországban ugyanis egy órával később lép életbe az egyezmény.
dec. 15
6:32
Washington üdvözli a lisszaboni szerződés aláírását (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok pénteken üdvözölte az Európai Uniót a lisszaboni reformszerződés aláírása alkalmából. "Az Egyesült Államok üdvözli az Európai Uniót a lisszaboni szerződés aláírása alkalmából" - közölte Sean McCormack amerikai külügyi szóvivő közleményében.
dec. 15
7:11
Ez egy gyönyörű barátság kezdete... (HírExtra)
Az Európai Unió (EU) egynapos pénteki brüsszeli csúcstalálkozóján megállapodás született arról, hogy az Európai Unió egy "polgári válságkezelő missziót" küld Koszovóba, amely egyszersmind azt is jelzi, hogy az EU kész vezető szerepet betölteni a névleg Szerbiához tartozó tartomány függetlenségének folyamatában.
dec. 15
7:17
Az EU elfogadja a kompromisszumos javaslatot (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió szombaton közölte, hogy támogatja az indonéziai Balin tartott nemzetközi klímakonferencián benyújtott kompromisszumos javaslatot, a két hete tartó tárgyalások így közelebb kerültek a megegyezéshez.
dec. 15
7:44
Öngyilkos merénylő robbantott Kabulban, civil halottak (Kripto Akadémia)
Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant szombat reggel a kabuli kormányzó irodája előtt, a támadásnak több civil áldozata van - közölte az afgán belügyminisztérium. Zemarai Basari, a tárca szóvivője elmondta, hogy a detonációban több polgári személy meghalt, de az áldozatok száma egyelőre nem ismert.
dec. 15
8:05
Kostunica beint (HírExtra)
Egyértelműen elutasította a pénteki brüsszeli EU-csúcs Koszovóval kapcsolatos állásfoglalásait Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök.
dec. 15
8:12
Minden idők legnagyobb egynapos kampányakciója (Index)
Rég írtunk egyik kedvencünkről, a fő kampánytémájává az adóhivatal eltörlését tevő Ron Paulról.
dec. 15
8:21
AZ USA elutasította a kompromisszumos határozattervezetet Baliban (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok elutasította szombaton az ENSZ klímakonferenciáján benyújtott kompromisszumos határozat-tervezetet. Az amerikai küldöttség ehelyett további kötelezettség-vállalásokra szólította fel a fejlődő országokat. A javaslat értelmében ez utóbbiak azt követelték, hogy tisztázzák az üvegház-hatást kiváltó gázok kibocsátásával kapcsolatos konkrét felelősségüket.
dec. 15
9:04
Washington 500-600 millió dolláros támogatást ígér a palesztinoknak (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok 500 és 600 millió dollár közötti összeget ajánl fel a palesztinok számára a párizsi adományozó értekezleten - közölték amerikai illetékesek helyi idő szerint pénteken. A nevük elhallgatását kérő illetékesek azt nem közölték, hogy ebben szerepel-e az a 400 millió dollár, amit George Bush elnök korábban kért a kongresszustól a palesztinoknak idén nyújtandó támogatásra.
dec. 15
9:35
Washington 500-600 millió dolláros támogatást ígér a palesztinoknak (Metropol)
Az Egyesült Államok 500 és 600 millió dollár közötti összeget ajánl fel a palesztinok számára a párizsi adományozó értekezleten - közölték amerikai illetékesek helyi idő szerint pénteken.
dec. 15
9:37
Rakétatámadás Kabulban: 5 halott (Metropol)
A rakéták célpontja a kabuli rendőrség főhadiszállása volt, de az egyik civilek között ért földet és robbant fel.
dec. 15
9:46
Csak aláírták (HírExtra)
Az Egyesült Államok is csatlakozott végül szombaton a Bali szigetén folyó ENSZ-klímakonferencián kialakult konszenzushoz. Ennek értelmében a résztvevők elfogadták azt a tervet, amelynek alapján legkésőbb 2008 áprilisig megkezdik a tárgyalásokat egy 2009-ben aláírandó globális klímaegyezményről.
dec. 15
9:51
Öngyilkos merényletben Észak-Pakisztánban (Kripto Akadémia)
Legkevesebb öt ember meghalt, amikor egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát egy katonai létesítmény közelében Pakisztán északi részén. Egy kerékpáros férfi az Iszlámábádól 130 kilométerre keletre fekvő Nauserában egy laktanya előtt felrobbantotta a testére szerelt robbanószerkezetet - közölte Vahid Arsad, a pakisztáni hadsereg szóvivője. 2007-ben Pakisztánban közel 700-an vesztették életüket…
dec. 15
9:57
Magyar az Európai Ügyvédi Kamarák Tanácsának soros elnöke (HírExtra)
Köves Péter személyében magyar ügyvédet választott 2008. évi soros elnökévé az Európai Ügyvédi Kamarák Tanácsa (CCBE) a belgiumi Brugge-ben tartott legutóbbi ülésén. Köves Péter kiemelte, hogy az ügyvédi kamarák helyzete, szabályozása Európa különböző államaiban eltéréseket is mutat, ám felelősségük sokban hasonló.
dec. 15
10:07
Koszovó az ENSZ BT-ben (HírExtra)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsában tagsággal rendelkező nagyhatalmak pénteken orosz kezdeményezésre úgy döntöttek: jövő héten meghallgatják Koszovó képviselőjét.

Keresés