Magyarországon az elmúlt öt évben jelentősen nőtt a bankkártyák ismertsége és sokat változtak a kártyahasználati szokások is; míg 2003-ban mindössze a kártyabirtokosok 31 százaléka használta plasztikját elsődlegesen vásárlásra, a MasterCard 2007-es felmérése szerint az idén már 57 százalék. Zdenek Houser, a MasterCard Europe Magyarországért, Horvátországért és Szlovéniáért felelős üzleti…
A pilóta hibája okozta november 30-án annak a török repülőgépnek a katasztrófáját, amelynek fedélzetén 57 ember vesztette életét - derült ki az ügyben folyó vizsgálat előzetes adataiból.
A magyar konzulátus tudomása szerint nincs magyar áldozata a keddi algíri merényleteknek. A külképviselet úgy értesült, hogy sem a halottak, sem a sebesültek között nincs magyar állampolgár - közölte Károlyi Márton konzul az MTI-vel.
Az orosz államfői poszt várományosa kedden felkérte Vlagyimir Putyint, hogy az elnökválasztás után legyen az új kormány miniszterelnöke. Dmitrij Medvegyev elnökké jelölését a duma-választáson a szavazatok 80 százalékát megszerző négy párt hétfőn terjesztette az elnök elé, aki az elgondolást messzemenő támogatásáról biztosította. A jelenlegi kormány első elnökhelyetteseként tevékenykedő Medvegyev…
Bemutatkozó látogatásra Berlinbe érkezett az új lengyel miniszterelnök. Donald Tusk egy nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy elődjétől eltérően a fennálló nézetkülönbségeket nem a történelem lövészárkából akarja megközelíteni.
A pilóta hibája okozta november 30-án annak a török repülőgépnek a katasztrófáját, amelyben 57 ember vesztette életét - derült ki az ügyben folyó vizsgálat előzetes adataiból, amelyet kedden ismertetett a török sajtó.
Az ukrán parlament nem hagyta jóvá kedden Julija Timosenko kormányfői kinevezését, a jóváhagyáshoz két szavazat hiányzott. Timosenkót szövetségese, Viktor Juscsenko elnök jelölte a miniszterelnöki posztra, miután a két politikus pártjai koalíciós megállapodást kötöttek.
Dmitrij Medvegyev első miniszterelnök-helyettes felkérte Vlagyimir Putyint, hogy az elnökválasztás után legyen miniszterelnök. Feltétlenül szükségesnek tartja az ország számára, hogy Vlagyimir Putyint a kormányfői tisztségben megtartsák - mondta Medvegyev az orosz televízióban.
Az orosz államfői poszt várományosa, Dmitrij Medvegyev kedden felkérte Vlagyimir Putyint, hogy az elnökválasztás után legyen az új kormány miniszterelnöke. Vlagyimir Putyin hétfőn jelentette be: támogatja Medvegyev elnökké jelölését.
Az Európai Néppárt ifjúsági szervezete (YEPP) az elmúlt hétvégén Ljubljanában tartott tanácsülésén egyhangúlag fogadta el a schengeni térség bővítésével kapcsolatos határozatát.
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök kedden előrelépésnek nevezte azt a közelmúltban napvilágot látott amerikai hírszerzési jelentést, miszerint Teherán négy éve felhagyott atomfegyver-programjával.
Az Európai Parlament december 11-én vitatta meg Castiglione képviselő borreformról szóló jelentését. A reform célja a felesleg-termelés megszüntetése, és a minőségi borok előállításának elősegítése.
A múlt neves politikusait, s az ő gondolataikat hívta segítségül a szerb kormány, hogy népszerűsítse Koszovóval kapcsolatos álláspontját, s fenntartsa Szerbia lakosaiban a kellő harci morált, az elszántságot, hogy megtartják az elszakadni akaró déli tartomány.
Strasbourgban ünnepélyes keretek között átvette Szálih Mahmúd Oszmán szudáni ügyvéd a Szaharov-díjat. A kitüntetést az Európai Parlament elnöke adta át az emberi jogi aktivistának.
Az ukrán parlament nem hagyta jóvá kedden Julija Timosenko kormányfői kinevezését, a jóváhagyáshoz két szavazat hiányzott. Timosenkót szövetségese, Viktor Juscsenko elnök jelölte a miniszterelnöki posztra, miután a két politikus pártjai koalíciós megállapodást kötöttek.
Hasim Thaqit, a novemberi koszovói parlamenti választásokon győztes párt vezetőjét bízta meg kedden a kormányalakítással Fatmir Sejdiu elnök. Thaqi Koszovói Demokratikus Pártja 37 helyet szerzett a 120 tagú parlamentben, ahol 24 hely a nemzeti kisebbségeknek, s ezen belül 10 a szerbeknek van kiosztva.
Óriási a káosz Olaszországban a kamionossztrájk miatt. Az olasz kamionosok hétfőn kezdődött országos sztrájkja miatt keddre közlekedési káosz, benzin- és élelmiszerhiány alakult ki Olaszországban. A magas benzinárak, és a munkaórák csökkentése miatt utakat és autópályákat zárták le.
Az algériai belügyminiszter bejelentése szerint az Iszlám Magreb al-Kaidája - korábbi nevén az Ima és Harc Szalafista Csoport (GSPC) - terrorszervezet követte el a kedden az algériai fővárosban végrehajtott kettős robbantásos merényletet.
Legkevesebb 62 ember halt meg, amikor két pokolgép robbant Algéria fővárosában. Az egyik támadás komoly kárt okozott az ENSZ algíri irodájában. Az akciókat minden bizonnyal összehangolták, mert a második robbanást tíz perccel követte az elsőt.
A volt gerillavezért, Hashim Tacit ((tacsi)) kérte fel kedden a koszovói kormány megalakítására Fatmir Sejdiu elnök. Az elszakadást fontolgató szerb tartományban november 17-én tartottak választásokat, Tacsi pártja a szavazatok egyharnadát szerezte meg.
Kiutasítják Nagy-Britanniából Al Bangurát, a Watford sierra leone-i játékosát - döntött kedd délután a brit bevándorlási hivatal. A focistának lejárt a tartózkodási engedélye, ezért a törvények szerint ki kell toloncolni az országból. Bangura novemberben adott be kérelmet a lejárt engedély miatt, de a kérelmet elutasította a bevándorlási hivatal.
Húsznapos börtönbüntetésre ítélte kedden egy dán bíróság Ronni Noerviget, mert a fiatalember részegen felpofozta a Dánia-Svédország európabajnoki labdarúgómérkőzés bíróját - jelentette kedden az AFP francia hírügynökség.
Beduin sátorral, női testőrökkel és bírálatok kereszttüzében folytat többnapos látogatást Franciaországban Muammar Kadhafi. A líbiai vezető látogatása nyomán a francia kormány emberi jogi minisztere szokatlanul éles kirohanást intézett főnöke, Nicolas Sarkozy államfő ellen.
Lengyelországban újabb helyen, ezúttal egy madárrehabilitációs központban azonosították a madárinfluenza emberre is veszélyes, H5N1-es vírusát. Kedden az ország középső részén már a negyedik baromfitelepen azonosították a madárinfluenza vírusát.
Peruban hatalommal való visszaélés vádjával hat évi börtönbüntetésre ítélték a Alberto Fujimori volt elnököt. A politikus a kilencvenes években kétszer is a dél-amerikai ország államfője volt.
Donald Tusk új lengyel miniszterelnök keddi bemutatkozó látogatásán Berlinben a lengyel és a német vezetők megállapodtak, hogy új fejezetet nyitnak a kapcsolatokban, amelyek mélypontra zuhantak az előző varsói kormány két éve alatt. De a pozitív hangvételű nyilatkozatok ellenére a fő vitás kérdések megmaradtak.
Legkevesebb négy ember meghalt egy robbanásban szerdán a libanoni főváros egyik keresztények lakta kerületében, az elnöki palota közelében - közölte a libanoni rendőrség. A tájékoztatás szerint a detonációt egy gépkocsi alatt elhelyezett robbanószerkezet idézte elő. A reggeli csúcsforgalomban elkövetett támadásnak a négy halálos áldozat mellett számos sérültje is van.
Legkevesebb négy ember meghalt egy robbanásban szerdán a libanoni főváros egyik keresztények lakta kerületében, az elnöki palota közelében - közölte a libanoni rendőrség.
A diplomáciai protokoll része, amikor a vezető politikusok a különböző látogatásokon megajándékozzák egymást. De milyen ajándékot adjon valaki a világ egyik leghatalmasabb emberének, az Egyesült Államok elnökének? Egy, a héten megjelent hivatalos listából kiderül: Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök például egy pár huszárcsizmát ajándékozott George W. Bushnak 935 dollár (159 ezer forint)…
Szerdán hajnalban életbe lépett az európai hagyományos fegyverek és haderők korlátozásáról szóló CFE-szerződésre meghirdetett orosz moratórium, s ezzel együtt moszkvai idő szerint 00.00 órától nem érvényesül a CFE-vel kapcsolatos többi nemzetközi szerződés, köztük a Budapesti Megállapodás.
Legkevesebb négy ember meghalt egy robbanásban szerdán a libanoni főváros egyik keresztények lakta kerületében, az elnöki palota közelében - közölte a libanoni rendőrség.
Feltehetően tizenegy ENSZ-alkalmazott van a keddi algíri kettős robbantásos merénylet áldozatai között, többen pedig eltűntek - közölte egy ENSZ-szóvivő.
Iskolabuszból kiszálló diákokra lőttek kedden az egyesült államokbeli Las Vegasban, hatan megsebesültek, kettejük állapota válságos - közölte a rendőrség.
A lengyel minisztertanács felhatalmazta Donald Tusk kormányfőt, hogy Lisszabonban csütörtökön aláírja az európai reformszerződést - közölte a kormány sajtóosztálya a kabinet kedd esti ülése után. Lengyelország ugyanakkor továbbra sem csatlakozik az európai alapjogi chartához.
Életbe lépett az európai hagyományos fegyverek és haderők korlátozásáról szóló szerződésre meghirdetett orosz moratórium; ezzel együtt nem érvényesül az azzal összefüggő többi nemzetközi egyezmény, köztük a Budapesti Megállapodás.
Hat év börtönbüntetésre ítélte egy perui bíróság kedden Alberto Fujimorit, az ország volt elnökét. A bíróság hatalommal való visszaélés miatt ítélte el a politikust, aki szerdán újra bíróság elé áll, emberiség elleni bűncselekmények miatt.
Harminchárom év börtönre ítélte a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék Dragomir Milosevic egykori boszniai szerb tábornokot Szarajevó ostromáért.
Több mint 50 tálib harcost öltek meg az afgán kormányerők, miután az iszlamista lázadók elmenekültek az ország déli részén fekvő Musza Kala járásból - közölte szerdán az afgán védelmi minisztérium. Az afgán hadsereg a NATO légi csapásainak támogatásával vasárnap foglalta vissza a Hilmend tartományban fekvő járást, amelyet a tálibok február óta tartottak ellenőrzésük alatt.
Viktor Juscsenko ukrán elnök szerdán újra jelöli a miniszterelnöki posztra Julija Timosenkót, akit kedden már egyszer elutasított az ukrán parlament.Kedden nem kapta meg a kormányfővé választásához szükséges számú szavazatot Julija Timosenko az ukrán törvényhozásban.