Zavartalan napsütéssel és 30-34 fokos hőséggel csúcsosodik ki a hétvége, csapadékra az ország egyetlen részén sem kell számítani. Az Alföldön a magas napi középhőmérséklet miatt már figyelmeztetés van érvényben, az éjszaka viszont szélcsendes, felfrissülést hozó lehűlést ígér.
A HungaroMet előrejelzése szerint hétfőn este záporok és zivatarok érkezhetnek Magyarországra. A fordulatot megelőzően a hőmérséklet napközben még elérheti a 36 Celsius-fokot is.
A szélsőséges időjárásból fakadó nagyon súlyos üzemzavarok egyre jelentősebb kockázatot jelentenek a villamosenergia-rendszerek számára – derül ki a BME tudományos főmunkatársának legújabb tanulmányából. Hartmann Bálint az InfoRádióban elmondta: Magyarországon még nem volt országszintű rendszerleállás, viszont ahhoz, hogy ez továbbra se következzen
Kedden újraindul a forgalom a gyöngyösi vonalon, ahol a jelenlegi 30-40 helyett 80 kilométeres óránkénti sebességgel fognak közlekedni a vonatok, ennek köszönhetően a menetidő 3-5 perccel lesz rövidebb - jelentette be a MÁV-csoport vezérigazgatója vasárnap a Facebook-oldalán.
Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek.
A HungaroMet kiadta a szeptember első hetére vonatkozó előrejelzését, amely éles kontrasztot mutat a hét eleje és vége között. Míg hétfőn még erős széllel és zivatarokkal kell számolni, szombatra ismét 35 fokig melegedhet a levegő.