„Példátlan természeti csapás érte városunkat. Dió nagyságú, helyenként ökölnyi méretű jégdarabok estek Kaposvárra. A brutális erősségű szél városszerte fákat csavart ki, épületeink ablakai betörtek, rengeteg autó megsérült. A kár jelentős” - írta a polgármester.
Az ország délnyugati felé jelentős viharokkal érkezett szerdán a hidegfront. Volt, ahol 4-5 centiméter átmérőjű jégdarabok is hullottak. Teniszlabda méretű jegek is hullottak
Az elsősorban Somogy, Baranya és Bács-Kiskun megyében erős széllel és jégesővel járó vihar után eddig 350 katasztrófavédelmi beavatkozásra volt szükség.
Csökkenteni szeretnék az áramszámlát, és Európa függőségét az orosz olajtól és gáztól. De napelemeket is telepítenek és támogatják az otthoni munkát is.
A szerda délutáni jégeső tetőket rongált meg Kaposváron, az erős szél fákat döntött ki, de a veteményesekben is nagy pusztítást végzett, az eper nagy részét elverte a jég.
Észak, északnyugat felől máris érkezik a következő hidegfront. Az éjszakai órákban kezdetben kevesebb lesz a felhő, majd nyugat felől az ország nagyobb részén erősebben megnövekszik a felhőzet.
Épphogy kitombolta magát a vihar és jelentős károkat okozott az ország több pontján, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) szerint a hétvégi lehűlés után máris rákapcsol a nyár, sőt, be is nyomja turbó fokozatot.
Bár ismert, hogy a repülőgép feltalálását és a meteorológia fejlődését kihasználva a 20. század embere megpróbálta módosítani a hurrikánok pályáját és erősségét, ez a cikk nem a szándékos időjárás-manipulációról szól. Főleg, hogy már önmagában az emberi tevékenység, ha akaratlanul is, de hatással van a légköri folyamatokra. Az Egyesült Államokban m
Körülbelül százharminc házat vert szét a jég a Somogy megyei Kiskorpádon, volt olyan ingatlan, ahol ma is dolgoztak a tűzoltók. A szerdai vihar miatt csaknem háromszáz hívás érkezett a katasztrófavédelemhez, az erős szél ágakat szakított le, a sok esőtől pedig villámárvíz alakult ki több településen is. A károk összértéke meghaladhatja a több milli
Egy hidegfront érkezik, befelhősödik az ég, és elsősorban a délnyugati megyékben záporok, zivatarok is kialakulhatnak, ott akár nagyobb mennyiségű csapadék, dörgés, villámlás is lehet.
Nem lesz kíméletes a mai időjárás: több megyére is riasztást adtak ki zivatarok miatt, valamint kissé lehűl az idő, s ez a frontérzékeny emberekre nagy hatással lehet.
Indonézia sem áll valami jól az áradások és földcsuszamlások tekintetében, melyeket a területen dúló heves viharok és az igen nagy mennyiségű csapadék vált
Fákat döntött ki, ágakat szakított le és épületeket, köztük templomot is megrongált az erős széllel érkező zivatar Somogyban – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság a honlapján szombaton.
Már a hét elején többfelé meghaladja a 25 fokot a hőmérséklet, hétvégére pedig már 35 fok is lehet. Az Időkép szerint pedig várhatóan még a hőségriadót is elrendelik.