A hét elejéhez képest mérséklődik a hideg a hétvégére. Egyes helyeken 10 Celsius-fok feletti maximumok is lehetnek. Borús és napsütéses idő egyaránt lesz, számottevő csapadék vasárnap estig nem várható - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzésében, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Az idén is küzdelmes volt az ősz a mezőgazdaságban dolgozóknak, szinte mindent a csapadékmennyiség határozott meg – volt, ahol csak nagyon későn tudták megkezdeni a kukorica aratását, de az őszi talajmunkák elvégzésének sem kedvezett az időjárás. Nézzük, milyen időre számíthatunk decemberben!
A csapadékos időt okozó mediterrán ciklon péntekre elhagyja térségünket, a következő esőzés pedig majd csak vasárnap este éri el nyugat felől hazánkat.
A Dunántúlon fokozatosan javulnak a látási viszonyok, de jellemzően erősen felhős vagy borult marad az ég. A Dunától keletre közepesen, míg a Tiszántúlon inkább gyengén felhős idő várható. Számottevő csapadék nem valószínű, legfeljebb reggel, délelőtt fordulhat elő néhol kisebb eső. A déli, délkeleti szél több helyen élénk, a Dél-Alföldön és a hegy
A magyar viharvadász gyakran jár Amerikába tanulmányozni az extrém időjárást. Ám nemcsak az életveszélyes helyzeteket dokumentálja és elemzi, hanem az erdei gombákat is, minderről pedig előadásokat is tart.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat mérései alapján a 2020-as ősz az átlagnál 1,1 Celsius fokal melegebb volt, ezzel a huszonegyedik legmelegebb 1901 óta. Országos átlagban az őszi csapadékösszeg megfelelt a sokévi átlagnak, az évszakon belüli eloszlás azonban nagyon egyenetlen volt.
Éjszaka a kezdetben még erősebben felhős tájakon is fokozatosan csökken, szakadozik a felhőzet, de továbbra is maradhatnak borult körzetek. The post Napos, fátyolfelhős időjárás várható az ország területén szombat estig first appeared on Biztosító Magazin | Csok, nyugdíj, kgfb, casco, utasbiztosítás.
A havazás természetesen már ősszel sem szokatlan az Alpokban, ám a következő két és fél napban már-már hihetetlenül sok, akár három méternyi hó is hullhat.
Kifejtették: a Nyugat-Európában kimélyült hatalmas ciklon a következő napokban a kontinens nagy részére hatással lesz. A Mediterráneum északi részénél például...
Magyarországon akár 15 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet, mindeközben az Alpokban jelentős havazás várható, akár több méter hó is hullat a hétvégén The post Hétévégi melegedés: Magyarországon akár 15 fok, az Alpokban jelentős havazás várható first appeared on Biztosító Magazin | Csok, nyugdíj, kgfb, casco, utasbiztosítás.
Magyarországon akár 15 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet, mindeközben az Alpokban jelentős havazás várható, akár több méter hó is hullat a hétvégén - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a Facebook-oldalán.
Vasárnap délelőttig többnyire napos és csapadékmentes időnk lesz, de helyenként erős szélre lehet számítani. A hétvége második napján aztán alaposan átrendeződik a helyzet.
A hétvégén többfelé adódik lehetőség kihasználni a napsütést és a Mikulás szakállára sem fognak jégcsapok nőni. A délkeleti szél viszont nem csillapodik, sőt...
Folytatódik az átlagosnál jóval enyhébb idő, a nappali hőmérsékletek vasárnap is 10 fok felett alakulnak. Az erős déli szél azonban rontja majd a hőérzetünket.
Esős, borult idővel indul a vasárnap, majd fokozatosan felszakadozik a felhőzet. Helyenként ködszitálására és csapadékra is lehet számítani. Folytatódik a melegfronti hatás, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 14 fok között alakul. A délkeleti szél sokfelé megerősödik (10–35 km/óra), délnyugaton 45–70 km/órás széllökésekre lehet számítani. K
A következő héten a nappali maximum hőmérsékletek ismét meghaladják a 10-11 Celsius fokot. A párásabb, borús időben továbbá ködfoltok is előfordulhatnak a megélénkülő szél mellett. Az éjszakai minimum hőmérsékletek 0 és 5 fok között várhatók, a szélvédettebb helyeken akár hajnali fagy is várható.
Az Észak-Olaszország felett örvénylő mediterrán ciklon fokozatosan közelít hazánkhoz, ennek köszönhetően vasárnap estétől egyre több helyen ered el az eső.
"Strandolás!! Ma tavaszias idő volt, ennek hála egyesek Szegednél strandoltak" - erről posztolt Facebook-oldalán az Időinfó-MetKép. Hozzátették, hogy a tavaszias idő vasárnap is folytatódik.
Borúsabb, csapadékosabb, esősebb idő várható a jövő héten. Komoly lehűlésre nem kell készülni a leghidegebb órákban is jellemzően fagypont körül alakul a hőmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. Hétfőn nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. A c
Fotókon: a lakott területeken is rendkívüli állapotok uralkodnak. A vonatközlekedés több régióban szünetel, az utak helyenként járhatatlanok, így települések váltak elszigeteltté, megközelíthetetlenné.
Fotókon: a lakott területeken is rendkívüli állapotok uralkodnak. A vonatközlekedés több régióban szünetel, az utak helyenként járhatatlanok, így települések váltak elszigeteltté, megközelíthetetlenné.
Borúsabb, csapadékosabb, esősebb idő várható a jövő héten. Komoly lehűlésre nem kell készülni a leghidegebb órákban is jellemzően fagypont körül alakul a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Borúsabb, csapadékosabb, esősebb idő várható a jövő héten. Komoly lehűlésre nem kell készülni a leghidegebb órákban is jellemzően fagypont körül alakul a hőmérséklet.
Mediterrán ciklon érkezik sok csapadék, erős, viharos széllel, a hegyekben havaseső, hó is hullhat! Már többfelé esik az eső az országban, és helyenként élénk, erős szél is kíséri a csapadékot, azonban jellemzően enyhe a reggel, 0, és +8 fok között alakulnak a hőmérsékleti értékek, a keleti határnál van hidegebb, míg a Dunántúlon a legenyhébb az