A hétvégén még kitart a nyáriasan meleg idő, majd a jövő hét első napjaiban északkelet felől már néhány fokkal hűvösebb levegő érkezik fölénk, átmenetileg mérséklődik a nappali felmelegedés.
Már most kezd elegünk lenni a kánikulából, de hol van még a java! A Ripost több meteorológiai előrejelző portál és a Dávid-naptár adatait összevetve arra jutott, hogy idén még a tavalyinál is nagyobb kánikula várható nyáron, megdőlhetnek a hőségrekordok. Dávid Mihály mérnök, aki minden évben készít előrejelzést a korábbi esztendők adatai alapján, m
Jó reggelt kívánok! A folyamatokra rálátó forrásaim szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 32 fok között várható, késő estére 19, 25 fok közé hűl le a levegő.Ugyanakkor több, egymástól független forrásom szerint ezen a szép napsütéses hétvégén büntetlenül be lehet szökni egy csomó budapesti házba.
Az ország nagyobb részén szombaton és vasárnap is túlnyomóan napos, csapadékmentes idő valószínű. Ugyanakkor szombaton a déli megyékben és a Dunántúl keleti felén erősebb lehet a gomolyfelhő-képződés, és arrafelé néhol zápor, zivatar is előfordulhat.
A következő napokban változékonyabb lesz az idő, a napsütés mellett többször lehetnek záporok, zivatarok. A meleg is mérséklődik, de így is 20-25 fok körül alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.

Az ország legismertebb magánmeteorológusa, Dávid Mihály szerint habár most meleg van, a következő hetekben érkezik egy záporos, zivataros hidegfront, de nem kell megijedni, nem fog sokáig tartani a rossz idő. Bizonyára mindenki érzi, hogy nyakunkon a nyár, hiszen egyre melegebb van, a hőmérséklet a harminc fok körül mozog szinte minden nap. A stra
A következő napokban változékonyabb lesz az idő, a napsütés mellett többször lehetnek záporok, zivatarok. A meleg is mérséklődik, de így is 20-25 fok körül alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos...
Hétfőn sok napsütés várható eső nélkül, a szél erős, többfelé viharos lesz. Napközben 24 és 25, késő estére 13 és 19 fokra számíthatunk. Holnap már több lesz a felhő, és sokfelé alakulnak ki záporok, zivatarok.
Az átlagosnál lényegesen hidegebb március után áprilisban szinte berobbant a nyár, a mérések kezdete óta nem volt még ilyen meleg második tavaszi hónapunk.
Reggelig nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható, csak északon, északkeleten lehet helyenként erősebb a gomolyfelhő-képződés, és éjszaka itt néhol zápor, zivatar is kialakulhat.
Az elmúlt hetek átlagosnál melegebb időjárása miatt már májusban elkezdődött a nyári erdőtűz szezon. Mától két térségben, Bács-Kiskun és Csongrád megyében is érvénybe lépett a tűzgyújtási tilalom. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek fokozottan körültekintőek, Magyarországon ugyanis az erd
Egy úgynevezett hidegcsepp vonul át az ország felett, emiatt záporokra, zivatarokra kell számítani - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden a Facebook-oldalán közzétett videofelvételen.

Nem kíméli az időjárás a Kossuth téren tüntetőket. Óriási zivatar zúdult a nyakukba, hullik a jég, az emberek először az esernyőjük alá bújtak, majd perceken belül szinte üressé vált a Kossuth tér.