Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alappal, amelyet az ERSTE Alapkezelő Zrt. képvisel. Ezzel a tranzakcióval az alap immár a hatodik magyarországi irodaépületet vásárolja meg a Skanskától.
A 10 éves amerikai állampapírhozam csütörtökön 5,16%-ra emelkedett, pedig már a szerdai 5,11% is 2007 óta nem látott magas érték volt. A rövidebb lejáratok most nem változtak, a 2 éves hozam maradt 4,90%-on.
Ukrajnának sürgősen szüksége lenne újabb uniós pénzekre, Brüsszel azonban világossá tette, hogy előbb a vállalt reformokat kell teljesítenie. Közel 20 milliárd euró sorsa függ az ukrán parlament döntéseitől, Kijev pedig már a következő évekre szánt támogatások előrehozását is kezdeményezte a növekvő finanszírozási hiány miatt.
Hszi látogatásának középpontjában a kereskedelmi kapcsolatok, az MI, Tajvan, valamint az USA és Kína között éleződő stratégiai verseny állt. Mi történt? Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a Fehér Házban fogadta Hszi Csin-ping kínai elnököt. A találkozóról a Reuters tudósított, azt írják, a nagyhatalmi vezetők egyeztetése nem hozott áttörést a
A napokban sajtóvisszhangot kapott a Coca-Cola és Whisper Ton influenszer marketing ügye, amely során az üdítőgyártó 5 millió forint bírságban, az influenszer pedig figyelmeztetésben részesült. Ez alapján egyértelmű: az influenszer marketing ellenőrzése tartósan a GVH fókuszában van, függetlenül a követőtábortól vagy a vizsgált vállalkozás méretétő
Optikai csalódás látható a személyi hitelek piacán: az új hitelek háromnegyede helyben futás. Hiába halmoznak rekordot rekordra az új személyihitel-szerződések, és hiába járnak az átlagos hitelösszegek is történelmi magasságban, a fennálló hitelállomány növekedése nem tart lépést ezzel. A válasz egy része a bankokon belül keresendő. A Bankmonitor t
Három hónappal az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) kivezetése előtt a havi áfabevallások 98,9 százaléka még mindig ezen a rendszeren keresztül érkezik, miközben 2027. január 1-jétől erre már nem lesz lehetőség. Vagyis a magyar vállalkozások döntő többségének alig néhány hónapja maradt az átállásra – hivja fel a figyelmet a Niveus.
Az izraeli hadsereg buldózerekkel gyökerestül pusztította el egy palesztin falu olajültetvényét. Az eset mindössze néhány nappal az éves olajbogyó-szüret előtt történt.
2026 második negyedévében csökkent a hazai bankautomaták száma annak ellenére, hogy a bankokat jogszabályi kötelezettség tereli a hálózat bővítésére. A visszaesés vélhetően csak átmeneti, jövőre ugyanis már várhatóan a Revolutnak is be kell szállnia az ATM-telepítési programba, ami újra lendületet adhat a bővülésnek - derül ki a Bankmonitor közlemé
Ötvenkét napig tartó megfeszített küzdelem után teljesen sikerült eloltani a tüzet a vajdasági Delibláti-homokpusztán, ahol augusztus eleje óta mintegy 4000 hektárnyi egyedülálló természetvédelmi terület és erdő égett le. A Pannon-medence egyik legértékesebb ökoszisztémáját ért katasztrófa elhárításában a hivatásos és önkéntes szerb erők mellett ma
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Rendkívül magas azbesztrost-koncentrációt mértek a levegőben Kőszegen: egy vizsgálat szerint az egyik érintett utcában köbméterenként több mint 76 ezer rostot mutattak ki, miközben az egészségügyi irányérték 1000 rost. Az osztrák Kurier szerint a problémás kőanyag burgenlandi bányákból kerülhetett Magyarországra, és Kőszeg mellett Szombathelyen is
Döbbenetes hír taglózta le a hazai klubéletet. Elhunyt Varga Ákos, a Mankind néven ismert magyar DJ, aki 2017 óta szórakoztatta a közönséget meghatározó lemezlovasként.
Felmérést végez az adóhivatal az eÁFA digitális áfabevallási rendszert használók, könyvelők, adótanácsadók, továbbá szoftverfejlesztők körében - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtökön az MTI-vel.
Szeptember közepén nagyszabású, öthónapos parazitológiai monitoringprogram indult Magyarországon a róka- és aranysakálállomány körében. A Nébih, a vadászkamara és három agráregyetem közös akciójának célja, hogy feltérképezze az emberre is halálos kimenetelű betegséget okozó galandférgek (Echinococcus multilocularis) és fonálférgek (Trichinella fajo
A 2026 nyarán tapasztalt extrém aszály és hőség miatt a hazai gabonaszektor veszteségei már a kritikus, négy évvel ezelőtti szintet is meghaladják. Bár az étkezési búza termése fedezi a hazai igényeket, és exportra is jut belőle, a gazdák teljesen felélték a tartalékaikat. A sorozatos aszályos évek miatt sokan kénytelenek a költségeken spórolni, a
Dr. Baji Zsófia anyagtudós olyan atomi pontosságú technológián dolgozik, amely a jövő kisebb, hatékonyabb és környezetbarátabb mikrochipjeinek alapját adhatja. Dr. Bálint Erika vegyészmérnök a gyógyszergyártás energia- és időigényes folyamataira keres fenntarthatóbb megoldásokat a zöld kémia eszközeivel. Dr. Menyhart Otília bioinformatikai kutatása
Augusztusban 5922 gyermek született, miközben 9452-en haltak meg. Az előző évhez képest a születések száma 7,4, a házasságkötéseké 12 százalékkal alacsonyabb, a halálozásoké pedig 0,9 százalékkal magasabb volt.
Az elemzők szerint az eddig elbocsátottak közül feltehetően még sokan nem találtak új helyet, míg az eddigi helyüket sok esetben vélhetően nem töltötték fel.
Szeptember közepén kezdődött hazánkban a róka- és aranysakálállomány parazitológiai monitoringprogramja. A több szervezet összefogásával megvalósuló vizsgálatok célja az emberre is veszélyt jelentő Echinococcus multilocularis és Trichinella fajok hazai előfordulásának nyomonkövetése. A több, mint 5 hónapon át tartó program során várhatóan mintegy 7
A magyar települések 47 százalékában nincs patika, az ott élők kénytelenek autóba, buszra vagy vonatra szállni, ha ki szeretnék váltani a gyógyszereiket. Már ha tudnak, hiszen rengeteg olyan ember él, aki életkora vagy egészségügyi állapota miatt még a lakóhelyén működő gyógyszertárba sem tud eljutni. Világszerte szeptember 25-én ünneplik a gyógysz
Gondoltad volna, hogy egy-egy fűszer mögött akár több ezer éves történet is állhat? A bors, a fahéj, a vanília vagy éppen a szerecsendió ma teljesen hétköznapi a konyhában, eredetük azonban a világ egészen távoli részeire vezet.
A részletfizetés praktikus megoldás lehet, ha egy szükséges nagyobb kiadást kell több hónapra elosztani. Csakhogy a kis havi összegek könnyen elfedik a teljes árat, és különösen akkor válhatnak kockázatossá, ha már több vásárlás törlesztője fut egyszerre.
Tóth Simon, a Simon’s Burger alapító-tulajdonosa szerint a szakmai tapasztalat sok esetben többet nyom a latban a diplománál, és annak sem feltétlenül érdemes egyetemre mennie, aki még nem tudja, milyen pályát választana. Noll-Batek Frigyes prorektor ezzel szemben úgy látja, hogy a felsőoktatásnak továbbra is fontos szerepe van, ha valóban használh
Idén minden eddiginél több iskola juthat ingyenes robotkészlethez a Yettel ProSuli jóvoltából. A program ismét meghirdeti az évről évre rekordszámú jelentkezővel induló országos pályázatát, amelyen bármely magyarországi közoktatási intézmény részt vehet. A készletekkel a diákok felkészülhetnek a ProSuli 2027-es országos robotikaversenyére, amelyen
Ha egy AI-ügynök válogat helyettünk termékek, állások vagy lakások között, akkor már nemcsak minket lehet meggyőzni, hanem az ügynököt is. Egy friss workshop-tanulmány laboratóriumi körülmények között megmutatta, hogy az ügynök rangsora egy ártatlannak látszó mondattal és kitalált, veszélyt sugalló háttértartalommal eltéríthető volt. Ha az ember a
A napokban sajtóvisszhangot kapott a Coca-Cola és Whisper Ton influenszer marketing ügye, amely során az üdítőgyártó 5 millió forint bírságban, az influenszer pedig figyelmeztetésben részesült. Ez alapján egyértelmű: az influenszer marketing ellenőrzése tartósan a GVH fókuszában van, függetlenül a követőtábortól vagy a vizsgált vállalkozás méretétő
Három hónap alatt 29 automatával kevesebb lett itthon, június végén 5659 ATM-mel találkozhattunk országszerte. Mi történt? A Fidesz-kormány készpénzhasználatot célzó intézkedései – például a 500 fő feletti településenként kötelező bankautomata-telepítés – ellenére is csökkent a hazai bankautomaták száma 2026 második negyedévében, számol be a Bankmo
Miközben egyre több nő lép be a startupvilágba, a tőkéhez való hozzáférésben továbbra is jelentős a nemek közötti különbség: a PitchBook adatai szerint 2024-ben az Egyesült Államokban a kizárólag nők által alapított startupok mindössze az összes kockázatitőke-befektetés 1%-át kapták, pedig arányaiban nem kevesebb a siker-rátája a női alapítású kezd
A szobanövények ugyan nem kerülnek ki az őszi hidegbe, a nappalok rövidülését és a lakás körülményeinek változását mégis megérzik. Kevesebb természetes fényt kapnak, sok faj növekedése lelassul, a fűtési időszak pedig a levegő páratartalmát is jelentősen csökkentheti.
A bíróság elrendelte a Bayer Construct Zrt. csődeljárását, amely pénteken, azaz a bíróság végzésének a Cégközlöny honlapján történő közzétételekor kezdődik – közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.
Több mint 900 jelölés érkezett a szakmai szervezetektől, korábbi díjazottaktól és civil szervezetektől a kimagasló teljesítményeket elismerő díjra - olvasható az OTP közleményében. A Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma a jelöltek életművét mérlegelve kiválasztotta azt a 30 művészt, sportolót, újságírót, oktatót és tudóst, akik közül tízen vehet
Egyes országok szerint a programot "Made with Europe"-nak kellene nevezni, és szélesebbre bővíteni a kört. Mi történt? Franciaország azt szeretné, ha az Európai Unió új, "Made in Europe" kereskedelmi csomag szabályai nem vonatkoznának a brit vállalatokra, írja a Guardian. A francia kormány álláspontja szerint az uniós adófizetők pénzének elsősorban
Évek óta nem látott mennyiségben kerülnek új lakások a hazai ingatlanpiacra, de a kereslet egyelőre nem tart lépést a bővüléssel. A zenga.hu-n meghirdetett új lakások száma egy év alatt 6 százalékkal nőtt, az irántuk mutatkozó kereslet viszont 47 százalékkal csökkent.
Egyetlen nap alatt 121 milliárd dollárnyi USDC-transzfert rögzítettek egy elemzésben, ám ennek mintegy 90 százalékát az Aerodrome tőzsdén zajló likviditási műveletekhez kötötték. A meghökkentő arány fontos kérdést vet fel: mit mér valójában a blokkláncon látható stabilcoinforgalom? Egy token ismételt mozgatása ugyanis növeli a kimutatott összeget a
A modernkori történelmünk során rendre bebizonyosodik, hogy a piacgazdaság mechanizmusait torzító intézkedések hosszú távon többet ártanak, mint használnak. Ha ideig óráig el is takarnak egy problémát, előbb, vagy utóbb mindig kiderül, hogy nem jelentenek valódi megoldást. Az árrésstop is egy ilyen adminisztratív beavatkozás: az infláció megfékezés
Kevesebb és kisebb szemű gesztenyére számítanak idén az iharosberényi gazdák. A hőség és a tartós csapadékhiány mellett ismét gondot okoz a szelídgesztenye-gubacsdarázs.