Számos kihívással néz szembe a mezőgazdaság. Ezek közül az egyik a munkaerőhiány. Erre adhatnak megoldást az olyan gépek, melyeknek működésében a mesterséges intelligencia is szerepet játszik.
Egy frissen közzétett magyarországi útmutató tételesen mutatja meg, milyen költségekkel számolhat egy bérlő, ha egy bérelt, szerkezetkész területből kész, működő irodát alakít ki. A Cbre Magyarország 2026 második negyedévi, magyarországi piaci egységárakon alapuló számítása egy 1000 négyzetméteres bérelt területet vesz alapul, és három minőségi szi
Életveszélyesen megfenyegetett egy pécsi nőt egy debreceni férfi egy politikai vita során a közösségi médiában. Az ügyészség internetes agresszió miatt emelt vádat, és pénzbüntetés kiszabását indítványozta.
Emmanuel Macron szerint Franciaország is célpontjává válhat egy robbanóanyaggal felszerelt drónt alkalmazó támadásnak, mint amilyen augusztusban a lipcsei repülőtéren történt, s amelyet Németország Oroszországnak tulajdonított.
A Raiffeisen Bank International (RBI) és a Bitpanda olyan közös keretrendszert alakít ki, amelyen keresztül az RBI közép- és kelet-európai bankjai digitális eszközöket tehetnek elérhetővé saját ügyfeleik számára. A modell potenciálisan akár 18 millió embert is elérhet a régióban. Egy osztrák pilotból regionális modell lehet A partnerség alapjai már
Jelentős mennyiségű, 2-3 terabájtos adatállományt lopott el az FBI-tól a ShinyHunters nevű hackercsoport. A legújabb információk szerint az ominózus állomány érzékeny adatokat is tartalmazhatott.
Napsütéses, többnyire száraz, mérsékelten szeles napok következnek. Vasárnapra már kifejezetten meleg időre készülhetünk, egyre magasabb nappali csúcsokkal.
Miközben tavaly Magyarország az euró bevezetéséhez szükséges egyetlen konvergenciakritériumot sem teljesített, 2026-ban a kedvező inflációs folyamatoknak, illetve a csökkenő országkockázati prémiumnak köszönhetően az árstabilitási feltétel már teljesülni látszik, és a hozamkonvergencia terén is érdemi előrelépést tett az ország.
A magyar e-kereskedelmi piac 2026 első félévében tovább bővült: az első negyedévben 14,2%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, az online vásárlók száma pedig elérte a 4,4 millió főt. A második negyedévben 25,8 millió online tranzakciót bonyolítottak le a magyar vásárlók, a teljes online kiskereskedelmi költés pedig megközelítette a brutt
Hiába jelentette be a kormány júniusban, hogy szeptember 30-án megszünteti a kamatstopot, a több mint 200 ezer érintett adós egyelőre továbbra is védve marad a piaci kamatoktól. A kivezetéshez ugyanis nem sikerült megállapodni a leginkább sérülékeny hitelesek védelméről, így új határidőt sem jelöltek ki. De mekkora ütést jelentene valójában a kamat
A várakozásokkal szemben nem csökkent az Otthon Start népszerűsége, továbbra is erős a kereslet a támogatott hitel iránt. A CSOK-kal együtt a havi lakáshitel-kihelyezések volumenének 80 százalékát az állami programok adják. A pörgés hatására az ingatlanárak elszálltak, ami a vevőket a rosszabb állapotú, vidéki lakások felé tereli. Ráadásul a támoga
A Hyundai és a Develon gépgyártókat anyavállalata HD Construction Equipment megállapodást írt alá a Manitou Grouppal a kompakt gépek kölcsönös értékesítéséről, amelynek célja mindkét vállalat termékportfóliójának erősítése. A megállapodást a
Európában egyre több szélerőmű épül, de ezzel párhuzamosan az első nagyobb szélerőműparkok turbinái lassan elérik élettartamuk végét. A leszerelt berendezések jelentős része jól újrahasznosítható, a lapátok azonban komoly kihívást jelentenek. A svéd Vattenfall ezért egyre kreatívabb megoldásokkal kísérletezik: régi turbinaalkatrészekből már lakóház
Miközben az európai fogyasztók 42 százaléka a nem alapvető vásárlásain spórol, a magyaroknak csak 27 százaléka választja ezt. Nálunk inkább a kivárás lett a védekezés: az európai átlagnál jóval többen halasztják el a nagyobb kiadást, vagy kötik akcióhoz a vásárlást – derül ki a Shopfully nyolc országra kiterjedő kutatásából.
Átlagosan 35 millió forintot tartanak szükségesnek összegyűjteni a magyar középkorúak 65 éves korukra ahhoz, hogy állami nyugdíj nélkül is vállalható életszínvonalat biztosítsanak maguknak – derül ki a K&H biztos jövő kutatás második negyedéves eredményeiből. A szükségesnek vélt összeg az elmúlt években jelentősen emelkedett: 2021-ben és 2022-ben m
Lezárult a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) átvilágításának első szakasza, amely megrázó adatokat hozott felszínre: az elmúlt években mintegy 14 milliárd forintot költött el a szervezet politikai akciókra és indokolatlan személyi juttatásokra. A Bóna Szabolcs agrárminiszter által elrendelt vizsgálat alapján a költések visszafogásával 11,1 milliá
Szorongás, pánik és depresszió ellen is hatásosként reklámozott egy vállalkozás C-vitamint, körömvirágot, kamillát és levendulát tartalmazó csodacseppeket. A Pest Vármegyei Főügyészség szerint a cég megtévesztette a fogyasztókat, ezért felszólították a jogsértő állítások eltávolítására.
Kevés annyira berögzült kertészeti tévhit van, mint az, hogy ha egy növény nem fejlődik megfelelően, akkor biztosan több vízre van szüksége. Lóg a levele? Locsoljuk meg! Sárgul? Locsoljuk meg! Meleg van? Locsoljuk még többet! A növény pedig egy idő után nemhogy szebb nem lesz, hanem egyre rosszabb állapotba kerül.
Miközben az európai fogyasztók 42 százaléka a nem alapvető vásárlásain spórol, a magyaroknak csak 27 százaléka választja ezt. Nálunk inkább a kivárás lett a védekezés: az európai átlagnál jóval többen halasztják el a nagyobb kiadást, vagy kötik akcióhoz a vásárlást – derül ki a Shopfully nyolc országra kiterjedő kutatásából.
A Wise számításai szerint ügyfelei 2025-ben hozzávetőlegesen ezermilliárd forintnak megfelelő összeget takarítottak meg azzal, hogy határokon átnyúló tranzakcióikat a hagyományos bankok helyett a Wise-on keresztül intézték. A vállalat budapesti irodájában ma már több mint ezer ember dolgozik, köztük mintegy száz mérnök; Kristo Käärmann, a Wise társ
Domokosék lassan húsz éve dolgoznak a tejiparban, és építik Profood Flexum nevű családi vállalatukat Mosonmagyaróváron. A Cserpes megvételére ők jelentkeztek be, pedig tavaly két esemény is eléggé megrendítette őket.
Nyolcvan országot tömörítő koalíció követelte csütörtökön az ENSZ-ben a hajózás szabadságának helyreállítását a Perzsa-öbölben, elítélve Iránnak és a jemeni húszi lázadóknak a nemzetközi tengeri kereskedelmet akadályozó támadásait.
A klímaváltozás, a vízhiány és a munkaerőhiány egyszerre nehezíti a kertészeti termelést. Egy friss tanulmány szerint a digitális, biológiai és agroökológiai megoldások együtt adhatnak választ a kihívásokra.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma pöttyös lámpahordó-kabócát (Lycorma delicatula) azonosított. Ezzel az uniós zárlati károsítók közé tartozó rovar jelenlétét elsőként igazolták Magyarországon és az Európai Unióban. A károsító komoly növényegészségügyi kockázatot jelenthet a szőlőültetvényekre, valamint a különféle gyümölcs-
Az AI-fejlesztő a héten jelentette be, hogy új biológiai laborjában jelentős felfedezést tett. Egy olyan új enzimrendszert azonosítottak, amely az Anthropic megfogalmazása szerint bizonyos "Crispr-re emlékeztető tulajdonságokkal" rendelkezik.
Egy élő állat szállítása jóval több annál, mint hogy az állatot felrakják egy teherautóra, majd elviszik a rendeltetési helyére. A szállítás teljes folyamatát szigorú állatjóléti előírások szabályozzák: meghatározzák többek között, milyen állat szállítható, milyen jármű használható, mekkora férőhelyet kell biztosítani, hogyan kell gondoskodni az it
A magyar közteherrendszerben az általános forgalmi adó, a személyi jövedelemadó és a társasági adó mellett számos kevésbé ismert, szűkebb kört érintő fizetési kötelezettség is hárul az adófizetőkre. Ezek közé tartoznak a környezetvédelmi jellegű járulékok és díjak, amelyekkel a vállalkozások túlnyomó többsége soha nem találkozik. Akiket viszont éri
Közös hitel, egészségügyi vészhelyzet, öröklés: az élettársi kapcsolat bejegyzése több élethelyzetben is megkönnyíti a mindennapokat. Milyen formában történhet ez?
A béren kívüli juttatások egyik legfontosabb eleme, a SZÉP-kártya forgalma évről évre nő, és már közel félbillió forintot költenek róla a magyarok egy év alatt. A rendszer nemcsak a munkavállalók juttatásait, hanem a turizmus, a vendéglátás és más szolgáltatási ágazatok forgalmát is jelentősen befolyásolja.
Bocsánatot kért az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, miután egy Facebook-bejegyzésükben egy beteg felépülésében bíztak, miközben a férfi korábban meghalt.
A Nestlé Hungária Kft. első félévi értékesítésének nettó árbevétele 174,48 milliárd forint volt, ami 3 százalékos növekedés az előző év hasonló időszakához képest - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Jelentősen csökkentette az ukrán gazdaság növekedésére szóló előrejelzését az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) az eszkalálódó orosz támadások és a gabonaexport várható meredek zuhanása miatt.
Gombák jelentek meg a kertedben? De vajon ez jó, vagy inkább rossz neked? Megmutatjuk, mit jeleznek, mikor kell közbelépned, és hogyan előzheted meg az újbóli megjelenésüket.
Az iskolakezdéssel és a munkahelyi rutin visszatérésével sok család otthona ismét hosszabb időre marad üresen napközben, ami ősszel újra előtérbe helyezheti a lakásvédelmet. Az Elektronika Vonala Vagyonvédelem tapasztalatai szerint ezzel párhuzamosan erősödik az érdeklődés a vezeték nélküli, mobiltelefonról kezelhető riasztórendszerek iránt. A cégh
Az ABB bejelentette az Infinitus bevezetését. Az egyenáramú megoldásokból álló portfóliót kifejezetten az AI-adatközpontok gyorsan növekvő energiaigényének kielégítésére fejlesztették ki. Az Infinitus felgyorsíthatja az egyenáramú architektúrák elterjedését az adatközpontokban: növeli
A Semmelweis Egyetem Szenior Akadémiája október 5-én kezdi őszi évadát, amelyben olyan témák kerülnek terítékre, mint az Alzheimer-kór, a mesterséges intelligencia, az elhízás vagy az unoka-nagyszülő kapcsolat. Az első előadást dr. Miheller Pál tartja, prezentációja arra ad választ, hogy a gyomorfekély a múlt betegsége-e.
Kétmilliárd forintos támogatással indult úttörő kutatás a Szegedi Tudományegyetemen, amelynek célja a cseppfolyós e-üzemanyagok (például szintetikus benzin és kerozin) energiahatékony és piaci alapon is versenyképes előállítása. A Janáky Csaba vezetésével zajló projekt szén-dioxid, víz és megújuló villamos energia felhasználásával integrálja az egy
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran látunk fehér Toyota Land Cruisereket és Hiluxokat. A válságövezetekben ezek az autók egészen mást jelentenek: orvost, gyógyszert, élelmiszert, kommunikációt vagy egyszerűen segítséget. Gibraltárban működik az a különleges Toyota-központ, ahol kizárólag il
A döntés miatt több munkát várnak el a cég alkalmazottaitól bérpótlék nélkül, de megvágják a bónuszokat is, hogy elkerüljék két németországi gyár bezárását.
Az uniós tagállamoknak heteken belül el kellene mozdulniuk a jól ismert nemzeti követelésektől a következő hétéves költségvetés tényleges kompromisszumai felé. A visegrádi országok egyre határozottabban utasítják el a regresszívnek tartott új bevételeket, Németország pedig egyszerre próbálja visszafogni a büdzsét és megőrizni a tartományainak fonto
A Facebook korlátozta Farkasházi Réka hivatalos oldalát, miközben a színésznő egy beteg gyerekeket segítő szervezet számára gyűjtött adományokat. A Meta rendszere a jelek szerint megtévesztő ígéretként értékelte a kampányhoz kapcsolódó bejegyzéseit. És a tiltás mellett döntöttek.
A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele