Miközben Európa tőkepiaci súlya látványosan csökken az Egyesült Államokhoz és Ázsiához képest, Magyarországon ezt a lemaradást több hazai tényező is súlyosbítja – mondta Máté-Tóth István, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgató-helyettese a Portfolio Future of Finance 2026 konferenciáján. Szerinte Magyarországon kevés a tőke, drága a finanszírozás, é
Rendkívül hasznos és hiánypótló gyűjteményt publikált a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) az élelmiszerlánc-felügyeleti díj (Elmdij) bevallásával kapcsolatos leggyakoribb kérdésekről és buktatókról. Az Éltv. hatálya alá tartozó minden gazdálkodónak, kistermelőnek és agrárvállalkozónak érdemes időben átnéznie a szabályokat, hiszen a megfelelő adózási
Közel két évtizede gyengül az Atlanti-óceán egyik legfontosabb áramlási rendszere, az Atlanti Meridionális Átkeveredési Körforgás (Amoc) - derül ki a legújabb mélytengeri mérésekből. A kiterjedt területen megfigyelt folyamat alapjaiban változtathatja meg a térség és az azon túli területek időjárását, jelentősen befolyásolva a csapadékeloszlást, a v
Egy friss amerikai felmérés szerint a vásárlók nagy többsége nem bízik meg teljesen a mesterséges intelligencia ajánlásaiban, ennek ellenére egyre többen támaszkodnak rájuk a vásárlási döntéseik során, amit nem ritkán utólag meg is bánnak - számolt be a Retail Dive.
Az elmúlt időszakban az "átvilágítás" a közbeszéd egyik gyakran használt fogalmává vált. Állami és önkormányzati társaságok, intézmények korábbi működésének, gazdálkodásának vagy szerződéseinek felülvizsgálatáról rendszeresen hallhatunk. De mit jelent valójában egy vállalat átvilágítása, és mi történik, ha a vizsgálat problémát tár fel? Ezt segít m
Hétfő reggel ülésezik a Mentelmi Bizottság, majd még aznap délelőtt rendkívüli ülést tart az Országgyűlés is, hogy három ügyben is döntsenek a mentelmi jogok felfüggesztéséről – írta Magyar Péter a Facebookon.
A Mars Magyarország Kisállateledel Gyártó Kft. új employer branding kampánya a bokrosi gyár munkatársainak személyes történetein keresztül mutatja meg, hogy a gyári munka a stabilitás mellett fejlődési lehetőséget, összetartó közösséget és hosszú távon építhető karrierutat is jelenthet.
A rendkívüli makrogazdasági sokkok, a magas infláció és a devizaárfolyamok bizonytalansága ellenére a hazai közép- és nagyvállalatok a kivárás helyett a belső hatékonyság növelésére, a zöld átállásra és az innovációra fókuszálnak – derült ki a Portfolio Future of Finance konferenciéjénak utolsó kerekasztal-beszélgetésén.
A rendkívüli makrogazdasági sokkok, a magas infláció és a devizaárfolyamok bizonytalansága ellenére a hazai közép- és nagyvállalatok a kivárás helyett a belső hatékonyság növelésére, a zöld átállásra és az innovációra fókuszálnak – derült ki a Portfolio Future of Finance konferenciájának utolsó kerekasztal-beszélgetésén.
Az Apple a várakozások szerint elhalasztja két fejlett kijelzőtechnológia, a COE (Color Filter on Encapsulation) és az LTPO+ (Low-Temperature Polycrystalline Oxide Plus) bevezetését a jövőre érkező, az iPhone huszadik évfordulójára tervezett készülékében. A döntés hátterében a technológiák lassabb érése és az emelkedő gyártási költségek állnak - ír
Az európai AI-gigagyáraknak több százmillió eurós bevételre lenne szükségük még a nullszaldóhoz is, azonban az állami megrendelések ennek csak töredékét fedeznék – figyelmeztetett az OVHcloud vezérigazgatója. Octave Klaba szerint a nemzeti piacok túl kicsik ekkora beruházások megtérüléséhez, ezért európai szintű keresletre lenne szükség.
Csillag István a "12 rejtett aknát örökölt meg a Magyar-kormány – Avagy a lábon vett szavazók esete" című, a Portfolio-n közölt írásában fontos és időszerű ügyeket tesz szóvá. Az általa felsorolt 12 ügy többsége persze nem rejtett taposóakna: létezésükről már régóta tudunk, megszüntetésük indokát is látjuk, ám eddig mégsem történt meg a megszünteté
Az Európai Unió új alapokra helyezi a vámellenőrzést és az e-kereskedelem szabályozását. A reform célja, hogy hatékonyabban kezelje a külföldről érkező áruk növekvő forgalmát, miközben nagyobb felelősséget ruház az online piacterekre, kezelési díjat vezet be bizonyos küldemények vámkezelésére, uniós vámadatközpontot és központi vámhatóságot hoz lét
Családi titkok, szenvedélyes érzelmek és egy végeláthatatlan, generációk óta húzódó örökösödési per – Charles Dickens magyarul A puszta ház, illetve Örökösök címen is megjelent regényének 2005-ös, nagyszabású televíziós adaptációja szeptember 26-tól hétvégenként 19 órától látható az M5 kulturális csatornán. A fordulatos, kosztümös sorozat főszerepl
Az idei évben egy teljes évnyi csapadék hiányzik a talajokból, az aszálykárok pedig már a 2022-es rekordszintet is meghaladják. A kukoricatermés drasztikus csökkenése miatt átrendeződik a hazai növénytermesztés és a takarmányipar.
Újabb két Baranya vármegyei vaddisznóban igazolta az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az esetek miatt az országos főállatorvos elrendelte a fertőzött és magas kockázatú területek bővítését Baranya, Tolna és Bács-Kiskun vármegyében is. A Nébih felhívja a sertéstartók, a vadászok és az erdőt járó
A Médiatanács újonnan megválasztott elnöke, Polyák Gábor szigorú fellépést ígér a közmédia kiegyensúlyozottsága érdekében, és véget vetne az állami propagandának. Az új vezető célja a sajtószabadság 2010 előtti szintjének helyreállítása, a gyűlöletkeltő tartalmak visszaszorítása, valamint a piaci torzulások és a tiltott állami támogatások felülvizs
Az Agreste szeptemberi prognózisa szerint a 2026-os évben a francia étkezési alma országos termése jelentős csökkenést mutat: a várható mennyiség 14%-kal marad el az előző évi szinttől, így 1,375 millió tonna körül alakul. A visszaesés országos szintű, minden termőtájat érint, amit az ismétlődő nyári hőhullámok, a 2025-ös bőséges év utáni alternanc
Nem feltétlenül az államtól vagy az európai uniós forrásoktól kell várni a csodát és a tartós gazdasági növekedés beindítását Magyarországon. Ebben a folyamatban legalább ilyen, ha nem fontosabb szerepe lehet annak a 120 ezer milliárd forintnak, ami a magyar háztartásoknál lévő teljes pénzügyi vagyon, és aminek csak az elenyésző részét forgatjuk vi
Akár 451 ezer ember halálát is okozhatja világszerte a most kibontakozó, rendkívül erős El Nio a következő hat hónapban - erre jutott a Chicagói Egyetem Climate Impact Lab kutatóinak friss becslése. A szám kizárólag a rendkívüli hőséghez köthető többlethalálozást jelenti, vagyis az aszályok, az erdőtüzek és az áradások további áldozatai nincsenek b
Újabb történelmi mélypontra gyengült a lej: a román jegybank (BNR) szerdán 5,2788 lejes hivatalos euróárfolyamot állapított meg az előző 24 óra kereskedelmi banki jegyzéseinek átlaga alapján.
Bár az európai ipar és a lakosság energiafelhasználása érdemben nem nőtt, az EU energiatermék-importjának értéke ismét jelentősen emelkedett. Az Eurostat friss adatai szerint az orosz energiafüggőség mennyiségi leépítése nagyrészt sikeres volt, az új ellátási szerkezet azonban magasabb fajlagos költségekkel jár. Az egyes beszállítók érték- és volum
Szeptember 23-án ünnepeljük az Európai Ökológiai Gazdálkodás Napját. Ennek apropóján az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) sajtótájékoztatót tartott a hazai eredményekről. Bioágazati körkép 2026.
A vizsgált közösségi médiás tartalmainak döntő részében nem megfelelően jelölte azok reklámjellegét a Whisper Ton művésznéven ismertté vált Strenner Antal – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. A GVH Versenytanácsa figyelmeztetésben részesítette a véleményvezért, valamint vállalkozását, továbbá megfelelési program kidolgozására és végrehajtá
Szerényi Szabolcs a főszerkesztő szeptember 21-től a Kreatívnál, akinek cseppet sem ismeretlen a terep, hiszen korábban tíz évig volt a lap csapatának a tagja.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai az ellenőrzések során is segítik a vállalkozókat a szeptemberben elindult nyugtaadat-szolgáltatásban. Az érintettek egy rövid, közérthető információs kártyát is kapnak, amelyen minden alapvető tudnivaló megtalálható, a QR-kód pedig egyenesen a NAV eNyugta-oldalára vezet, ahol részletes tájékoztatók és vi
Látványosan enyhülnek Kanada és Kína agrárkereskedelmi kapcsolatai. A 2026-os halifaxi hüvelyesek és különleges növények konferenciáján a két ország iparági szereplői a kereskedelmi együttműködés újraindulását ünnepelték, miközben több termék esetében is tárgyalások folynak az újbóli piacra lépésről.
Mit vegyünk annak, akinek tényleg mindene megvan? Banga Györgyi, az AjándékBár ügyvezetője szerint nem feltétlenül tárgyakban érdemes gondolkodni, mert a személyre szabott élményajándék sokszor többet ad. A vásárlási adatok is ezt támasztják alá: az ajándékok jelentős része ma már kikapcsolódást, időt és közös élményt jelent.
Michael Barr, a Federal Reserve kormányzója a múlt héten végrehajtott 25 bázispontos kamatemelést követően jelezte, hogy további szigorításra lesz szükség az infláció megfékezéséhez. A jegybanki vezető a Chicagói Fed lakhatási konferenciáján beszélt a monetáris politika kilátásairól.
Nem feltétlenül az államtól vagy az európai uniós forrásoktól kell várni a csodát és a tartós gazdasági növekedés beindítását Magyarországon. Ebben a folyamatban legalább ilyen, ha nem fontosabb szerepe lehet annak a 120 ezer milliárd forintnak, ami a magyar háztartásoknál lévő teljes pénzügyi vagyon, és aminek csak az elenyésző részét forgatjuk vi
Magyar Pétert négyszemközti magánaudiencián fogadja csütörtökön 10:45-kor XIV. Leó pápa a Vatikánban – közölte Facebook-oldalán a miniszterelnök. A találkozót követően a kormányfő bemutatja a pápának a magyar delegáció tagjait is.
"Elfogadhatatlan, hogy miközben a részben állami olajvállalat a diesel válság miatt rekord nyereséget tesz el, a független kiskereskedőket csődbe taszítják" – írja az FBSZ.
A külterületi főút 100 m védőtávolságán belüli építkezéshez közútkezelői hozzájárulás szükséges, függetlenül attól, hogy a tervezett építkezéssel érintett ingatlan belterületen fekszik – mondta ki a Kúria.
Az Európai Unió új alapokra helyezi a vámellenőrzést és az e-kereskedelem szabályozását. A reform célja, hogy hatékonyabban kezelje a külföldről érkező áruk növekvő forgalmát, miközben nagyobb felelősséget ruház az online piacterekre, kezelési díjat vezet be bizonyos küldemények vámkezelésére, uniós vámadatközpontot és központi vámhatóságot hoz lét
Nemzeti mezőgazdasági adatplatformok létrehozását javasolta Nigériának és több más afrikai országnak a Világbank, amelyek az agrárágazatban használt mesterséges intelligencia alapjául szolgálhatnának. A kezdeményezés célja, hogy a korábban elsősorban statisztikai célokra gyűjtött agráradatokat digitális infrastruktúraként hasznosítsák újra - közölt
A Ryanair vezérigazgatója, Michael O'Leary szerint jövőre jelentősen drágulhatnak a repülőjegyek az olajárak megugrása és az iráni konfliktus miatt. Az ír diszkont légitársaság emiatt már csökkentette a jövő évi utasforgalmi célját is - írta meg a The Journal.
Célba ért az idei, mára már brand-nek nevezhető Coop Rally, amely immáron 20. alkalommal került megrendezésre. Ezúttal Kelet-Magyarország hat, minőségi magyar élelmiszert előállító vállalatával és két Coop üzlettel ismerkedhettek meg a résztvevők.
Regény alapján készült a Keselyű című, vadonatúj koprodukciós thriller-minisorozat, amely a TV2-n kerül képernyőre október közepétől. Az előzetese meglehetősen hátborzongatóra sikeredett.
Emelkedéssel zárt szerdán a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX 659,49 ponttal, 0,44 százalékkal 152 002,25 pontra erősödött, miközben a nemzetközi piacokon inkább az eladók kerültek fölénybe.
Őrizetbe vett két lengyel férfit a német rendőrség, akiket a közlemény szerint azzal gyanúsítanak, hogy több mint kétszáz szarvasmarhát loptak el Németországban. Mindketten előzetes letartóztatásba kerültek.
Erőteljesen gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon. Az euró árfolyama délutánra 365 forint közelébe emelkedett, miközben a dollár és a svájci frank is jelentősen drágult a reggeli jegyzéshez képest.