Kibertámadás érte a Genertel Biztosítót; a szeptember 17-én észlelt adatvédelmi incidens során illetéktelen felek hozzáfértek az ügyfelek egy részének személyes adataihoz – közölte a biztosító.
Egy friss jelentés szerint a fogyatékkal élő munkavállalók kétharmada (68%) tapasztal munkahelyi konfliktusokat, miközben ez az arány a munkaképes korú felnőtteknél mindössze 44%. A National Centre for Social Research által az Acas megbízásából készített vizsgálat rávilágított, hogy a konfliktusokat leggyakrabban a nem megfelelő támogatás, a kommun
Az uniós közbeszerzési szabályok tervezett változása nagyobb szerepet adhat az ökológiai élelmiszereknek az iskolákban, kórházakban és idősotthonokban. A termelők szerint ez a belső piacot is élénkítheti.
A Tisza Párt országgyűlési képviselői törvényjavaslatot nyújtottak be, amely hivatalosan is munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A tervezet célja, hogy a munkavállalók nyugalomban, a családjukkal tölthessék az ünnepet, emellett a boltok többsége számára egész napos kötelező zárvatartást írna elő.
Az egyik első dolog, amit az ember a Bitcoinról megtud, hogy a megalkotója Satoshi Nakamoto, egy álnevet használó személy vagy személyek csoportja – aki vagy akik mellesleg többszörös milliárdosak. Bár széles körben úgy tartják, hogy Satoshi Nakamoto közel 1,1 millió BTC-vel rendelkezik, ez a szám valójában egy olyan elemzésen alapul, amely egy bán
Annak ellenére, hogy az Egyesült Királyságban a 2025-ös foglalkoztatási törvény révén jelentős munkajogi változások mennek végbe, a munkaügyi szakértők szerint számos olyan nemzetközi jogorvoslat és munkavállalói kedvezmény létezik más országokban, amelyeket a brit szabályozás még mindig figyelmen kívül hagy. Lisa Branker, a Beecham Peacock iroda f
A portugál–brit Tekever mesterséges intelligenciával vezérelt drónokat fejlesztő vállalat 580 millió dolláros tőkebevonást zárt le, amellyel a cégértékelése elérte a 6,4 milliárd dollárt, így Európa egyik legértékesebb védelmi technológiai startupjává vált - jelentette a CNBC. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciá
Recep Tayyip Erdoan szerint alapjaiban kellene átalakítani az ENSZ Biztonsági Tanácsát, és a reform első lépése a vétójog eltörlése lehetne. A török elnök egy Bloombergben megjelent véleménycikkben azt javasolta, hogy az állandó tagok helyett a Biztonsági Tanács tagjait meghatározott időre válassza meg az ENSZ Közgyűlése.
Az idei hazai kukoricatermés várhatóan csak 1,5 millió tonna lesz, miközben a belső igény 3 millió tonnára szűkült. Az importigény így is nagy, és nemcsak nálunk.
Vannak évek, amikor a betakarítás után elsősorban a számokat kell elemezni. És vannak évek, amikor először azt kell eldönteni: hogyan tovább. A 2026-os év sok magyar növénytermesztő számára ez utóbbi lett.
WhisperTon vizsgált Instagram- és TikTok-posztjainak közel háromnegyedében nem volt megfelelő a reklámjelölés a GVH szerint. A hatóság az influenszert és vállalkozását figyelmeztette, az egyik hirdetőre, a Coca-Cola Szolgáltató Kft.-re pedig ötmillió forintos bírságot szabott ki.
Új pénzügyi célokat, átfogó képzési programot, valamint a franchise-partnereinek nyújtandó pénzügyi támogatási csomagot jelentett be a McDonald's a chicagói központjában tartott befektetői prezentációján - írta meg a CNBC. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektet
A kamatok szempontjából az Otthon Start már "bevezette az eurót" a lakáshitelpiacon, ugyanakkor ez a "kamatkonvergencia" súlyos terhet ró a költségvetésre – mondta Nagy Tamás, az MNB igazgatója a Portfolio Future of Finance 2026 konferenciáján megtarott előadásában, amelyben a lakossági hitelezés 11 trendjét ismertette.
Átlagosan 32 százalékkal kerül többe négyzetméterenként egy nyaraló biztosítása, mint egy családi házé. Az állandó lakók hiánya ugyanis jelentősen megnövelheti mind a meghibásodásokból és elemi károkból fakadó káresemények mértékét, mind a betörések kockázatát. Emiatt több biztosító nem is vállalja ilyen épületek biztosítását, mások akár dupla akko
Az Agrya-Fiatal Gazdák és a Pannon Vidék Szövetség 2026. szeptember 16-án az Agrár és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium Jogalkotási Főosztályától, további nagy számú szervezettel együtt, megkapta az agrárkamarai törvény módosításával kapcsolatos törvény tervezetét. A tervezet nem csak az agrárkamarai törvény, de ennek okán a földtörvény mó
Sokan gondolkodnak rajta, hogy szeptemberben érdemes-e metszeni az almafát. Megmutatjuk, mely beavatkozások lehetségesek ősszel, és miket jobb tavaszra halasztani a gyümölcsfák egészségének megőrzése érdekében.
Újabb vaddisznókban mutatta ki az afrikai sertéspestis (Asp) vírusát a Nébih laboratóriuma Baranya vármegyében. A járványügyi helyzet romlása miatt a hatóságok kiterjesztették a fertőzött és a magas kockázatú területek határait, ami szigorúbb intézkedéseket ró a helyi sertéstartókra és vadászokra.
A vizsgált közösségi média tartalmainak döntő részében nem megfelelően jelölte azok reklámjellegét a Whisper Ton művésznéven ismertté vált Strenner Antal – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. A GVH Versenytanácsa figyelmeztetésben részesítette a véleményvezért, valamint vállalkozását, emellett pedig megfelelési program kidolgozására és végr
A K&H Csoport 2026 első félévében jelentősen növelte üzleti volumenét és ügyfélszámát, az adózott eredménye azonban a megugró különadók és a meghosszabbított kamatstop miatt az ötödére esett vissza az előző év azonos időszakához képest. Bár a hitelezés és a betétállomány is két számjegyű növekedést mutatott, a megnövekedett szabályozói terhek erőse
A Magyar Fejlesztési Banknak kiemelt szerepe van az uniós források magyar gazdaságba csatornázásában: az RRF-források jelentős része, valamint a kohéziós forrásokból is mintegy 800 milliárd forint is a bank közreműködésével jut el a gazdasági szereplőkhöz – mutatta be Dercsényi György, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgató-helyettese a Portfolio
2026. szeptember 30-ával távozik az Indamedia Csoporttól Ziegler Gábor, a médiacsoport társtulajdonosa és vezérigazgatója. A változást követően Vaszily Miklós az Indamedia tulajdonosaként és vezérigazgatójaként irányítja tovább a cégcsoportot. A tulajdonosi és vezetői változás nem jár strukturális átalakulással, az Indamedia a jelenlegi működési mo
A magyar középkorúak átlagosan 35 millió forint megtakarítást tartanak szükségesnek 65 éves korukra ahhoz, hogy állami nyugdíj nélkül is vállalható életszínvonalat biztosítsanak maguknak - derül ki a K&H biztos jövő kutatásának második negyedéves eredményeiből. De mennyi ideig élvezi a nyugdíját az átlagmagyar, mit mutatnak az adatok?
Elutasította egy egykori onkológus diszkriminációs keresetét a coloradói szövetségi bíróság, miután az orvos a kiégésére hivatkozva perelte be egészségügyi munkáltatóját. A bíróság indoklása szerint a burnout nem korlátozza olyan jelentősen a mindennapi életvitelt, hogy az kimerítené a fogyatékosság fogalmát.
Ezt mondták az energiahatékonyság növelésének lehetőségéről a kérdés szakértői és érintettjei a G7 Paradigma – Verseny az energiáért konferencia kerekasztal-beszélgetésén.
Az emelkedő felhőköltségek és a kiberbiztonsági kockázatok miatt a magyar vállalatok egyre alaposabban mérlegelik, milyen informatikai környezetben futtatják üzleti alkalmazásaikat.
Meghívást kaptak a megújuló közmédiába Loupe Színházi Társulás tagjai, köztük Molnár Áron, Lengyel Tamás és Lovas Rozi, ám a művészek a felkérést nem fogadták el. Ennek okát is közzétették.
Ismét fellépett a Rádiókabaré színpadán Galla Miklós – öt év után. A humorista közösségi oldalán számolt be arról, hogy úgy véli, korábban politikai okokból kitiltották őt onnan.
Új katonai egységet hoz létre Nagy-Britannia a műholdjai védelmére, miközben egyre élesebb verseny bontakozik ki az űr katonai felhasználásáért. A brit királyi légierő, a RAF No. III Space Effects Squadron nevű alakulatának feladata az lesz, hogy fellépjen a brit műholdakat fenyegető ellenséges tevékenységgel szemben.
A Meta új AI-assziszztensének, a Muse-nak a gyors terjedése már a pénzügyi szektorban is komoly mozgásokat okoz. A befektetők attól tartanak, hogy az önálló feladatvégzésre képes AI-agentek idővel olyan szolgáltatásokat is átvehetnek, amelyekből ma a brókercégek és vagyonkezelők jelentős bevételhez jutnak - tudósított a CNBC. Hasonló témákkal is f
2026. május 11-én megjelent a Portfolio.hu felületén egy terjedelmes interjú Orbán Gáborral, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatójával. Sok egyéb mellett szóba került a Richter legfontosabb gyógyszere, a Vraylar is. A Richter szabadalma a gyógyszer hatóanyagára 2030 első felében jár le, ami a jelenlegi ismereteink szerint jelentős profitvisszaesést
Szeptember 30-ával távozik az Indamedia Csoporttól Ziegler Gábor társtulajdonos és vezérigazgató. A cégcsoportot ezt követően Vaszily Miklós tulajdonosként és vezérigazgatóként irányítja tovább – közölte az Indamedia.
A csaknem három és fél éves jogalkotási munka eredményeképpen a 952/2013/EU rendelet szerinti régi Uniós Vámkódexet fokozatosan váltja fel az új Uniós Vámkódex – olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményében.
Az emelkedő felhőköltségek és a kiberbiztonsági kockázatok miatt a magyar vállalatok egyre alaposabban mérlegelik, milyen informatikai környezetben futtatják üzleti alkalmazásaikat.
Május végén lejárt az ATV szerződése az ÖT című politikai vitaműsor készítőivel, a csatorna akkor azt közölte, hogy az őszi műsorstruktúráról szeptemberben dönt a vezetőség. Szeptember vége felé járunk, de az ÖT továbbra sem tért vissza az ATV képernyőjére és nagy a csend a műsor körül, ráadásul az október elejére meghirdetett műsorrendben sem szer
A klímaváltozás, a mesterséges intelligencia és a megváltozott fogyasztói szokások állnak az idei, november 12-én megrendezendő Viii. Országos Szőlész–Borász Konferencia fókuszában. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) által szeptember 22-én tartott sajtótájékoztatón a szakma képviselői hangsúlyozták, hogy az ágazat jövője az innováción,
Közérthetően, követhetően beszélt a szombathelyi Öko-Expo előadója arról, hogy nem elég tudni, honnan jön a fa, az új uniós rendszerben ezt adatokkal is végig kell követni.