A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai az ellenőrzések során is segítik a vállalkozókat a szeptemberben elindult nyugtaadat-szolgáltatásban. Az érintettek egy rövid, közérthető információs kártyát is kapnak, amelyen minden alapvető tudnivaló megtalálható, a QR-kód pedig egyenesen a NAV eNyugta-oldalára vezet, ahol részletes tájékoztatók és vi
A Nasdaq 0,5%-os emelkedéssel kedden történelmi csúcson zárt, amit a Micron Technology (+5%), a Sandisk (+7%) és más, mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvények emelkedése támogatott. Az S&P 500 közel stagnált, míg a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
Dróntámadás ért egy JYSK üzletet Ukrajna Zaporizzsja megyéjében, egyre inkább úgy fest, hogy az orosz erők célzottan támadják a bútoráruházlánc épületeit – írja az ukrán RBK.
A Nav revizorai az ellenőrzések során is segítik a vállalkozókat a szeptemberben elindult nyugtaadat-szolgáltatásban. Az érintettek egy rövid, közérthető információs kártyát is kapnak, amelyen minden alapvető tudnivaló megtalálható, a Qr-kód pedig egyenesen a Nav eNyugta-oldalára vezet, ahol részletes tájékoztatók és videós tutorialok segítik az el
Újabb részletek láttak napvilágot Cindy Crawford 27 évesen elhunyt fiának utolsó időszakáról. A TMZ értesülései szerint Presley Gerber egyik orvosa ketamint írt fel a fiatal férfinak annak ellenére, hogy tudott korábbi függőségi problémáiról. Azt azonban továbbra sem lehet tudni, hogy a szervezetében volt-e ketamin a halálakor.
Idén november 12-én rendezik meg a VIII. Országos Szőlész–Borász Konferenciát, amelynek programjáról, kiemelt szakmai témáiról és előadóiról a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Szőlészeti és Borászati Intézete szervezett sajtótájékoztatót szeptember 22-én.
A digitális figyelemgazdaságban már nem feltétlenül a legjobb cég nyer, hanem az, amelyikről beszélnek is. Az ipari vállalatok sikertörténetei csak részben születnek a gyártócsarnokokban; a siker egyre inkább a kommunikációban, a vállalati reputációban és a nyilvánosság előtt is formálódik - így szólt a TechComm 2026 konferencia krédója.
Első ránézésre árháború tört ki a mesterséges intelligencia piacán: az OpenAI bemutatta a GPT-6 Sol és GPT-6 Luna modelleket, amelyek API-árazása a cég szerint 50 százalékkal alacsonyabb a GPT-5.6 Sol és Luna promóciós árainál. Szinte ugyanakkor az Anthropic is előállt a Claude Opus 5.5-tel, amelyet tipikus terhelés mellett 40 százalékkal olcsóbbna
A gyümölcsfák törzsének fehérre festése régi gyakorlat, de a hatását gyakran félreértjük. A világos bevonat ugyanis nem úgy működik, mint egy kabát: nem szigeteli a fát, és önmagában nem teszi fagytűrőbbé.
A vállalkozások számos módon csökkenthetik energiaköltségeiket: fejleszthetik energiahatékonyságukat vagy a saját napelemes rendszert telepíthetnek. Azok számára azonban, akiknek ezek a lehetőségek nem elérhetők, az E.ON egy egyszerű alternatívát kínál. Egy tarifaváltással jelentős megtakarítás érhető el, miközben a vállalkozások a villamosenergia-
Az Atlanti-óceán egyik meghatározó áramlási rendszere, az atlanti meridionális átkeveredési körforgás (AMOC) már közel két évtizede gyengül egy kiterjedt térségben. Az eredmények alapján ez a folyamat komoly következményekkel járhat az időjárásra, a csapadékeloszlásra, a vihartevékenységre és a tengerszint alakulására az Atlanti-óceán térségében, d
Bár a mesterséges intelligencia sokat segít az újságíróknak alapanyagokat gyűjteni, valamint összefüggések, korábbi események felkutatásában, az újságíróknak egyelőre úgy tűnik, nem kell félteniük az állásukat a technológiától. Augusztustól új időszámítás kezdődött a tartalom-előállítás terén, az EU AI Act ugyanis kötelezővé tette a mesterséges int
A jövő pénzügyi szolgáltatásaiban már nem az ügyfélnek kell megértenie a bankot, hanem a banknak kell igazodnia a fogyasztó generációs sajátosságok által formált valóságához – fejtette ki Steigervald Krisztián generációs tanácsadó a Portfolio Future of Finance konferenciáján.
Mit jelent valójában egy vállalat átvilágítása, és mi történik, ha a vizsgálat problémát tár fel? A legfontosabb tudnivalókat Siti Johanna, a Bdo Business Advisory Services vezetője foglalta össze.
Hároméves csúcsra, 53,1 pontra emelkedett az eurózóna összetett beszerzésimenedzser-indexe (PMI) szeptemberben az augusztusi 52,0 pontról. Úgy tűnik, a gazdasági aktivitás az olajárak megugrása, az ellátási láncok zavarai és az alacsony vízszintek ellenére is töretlen maradt - írják az ING Bank elemzői.
A jövő pénzügyi szolgáltatásaiban már nem az ügyfélnek kell megértenie a bankot, hanem a banknak kell igazodnia a fogyasztó generációs sajátosságok által formált valóságához – fejtette ki Steigervald Krisztián generációs tanácsadó a Portfolio Future of Finance konferenciáján. A generációkutató a Portfolio Business podcastjának is vendége volt, az a
Csütörtökön ugyan elér még minket egy hidegfront, de számottevő csapadékot ez is csak helyenként okozhat, országos, jelentős eső továbbra sincs kilátásban. Ez lesz az utolsó front erre a hónapra, hétvégétől ugyanis egyre inkább egy magassági gerinc és a hozzá kapcsolódó anticiklon alakítja majd időjárásunkat. Ennek köszönhetően szeptember utolsó na
Alig egy év alatt több mint kétszeresére nőtt a digitális SZÉP kártyás fizetések aránya, 3-ról 7,5 százalékra. A változás a turizmus és a vendéglátás szereplőit a kkv-szektorban is új elvárás elé állítja, hiszen a kártyahasználati szokások alakulása egyértelműen jelzi, hogy a digitális elfogadás ma már elengedhetetlenül szükséges a sikeres működésh
Két lépcsőben elindul a nevelést és oktatást közvetlenül segítő munkatársak, valamint a technikai dolgozók bérrendezése, év végére pedig elkészül a magyar oktatás stratégiája – jelentette be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a Facebookon.
A német szövetségi pénzügyminisztérium felülvizsgálja a vállalatfelvásárlási szabályozást, miután az olasz UniCredit anélkül szerzett meg közel 30 százalékos részesedést a Commerzbankban, hogy érdemi felárat kínált volna a kisebbségi részvényeseknek. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az
A debreceni akkumulátoripari beruházásokról készült riportfilmet ismerték el a 2026 második negyedévében megjelent újságírói munkák közül. A Médiafórum Egyesület négy különdíjat is kiosztott: a 444, a Telex, a 24.hu és a Direkt36 munkái kaptak elismerést.
A magas szemnedvességű kukorica szárítása jelentős többletköltséget és kockázatot eredményezhet: nő az energiafelhasználás, valamint a tárolási veszteség és kockázat. Bemutatjuk, hogyan alakulnak a költségek, milyen tényezők befolyásolják a vízelvonás mértékét, és mire figyelj a gazdaságos szárítás érdekében.
Ugyan Kína továbbra is jóval kevesebb kőolajat importál, mint az iráni háború kirobbanása előtt, a beszerzéseinek szerkezete drámai átalakuláson megy keresztül - írja a Bloomberg. Az olcsó iráni nyersolaj helyét ugyanis a nyílt piaci vásárlások veszik át, ami jelentősen felfelé hajtja a nemzetközi referenciaárakat. Hasonló témákkal is foglalkozunk
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI állásportálját érintő kibertámadásról vizsgálódik, miután a ShinyHunters nevű hekkercsoport azt állította, hogy több ezer FBI-alkalmazott adatait szerezte meg. A csoport szerint az ellopott információk között ügynökök nevei, lakcímei, telefonszámai, valamint családtagokra vonatkozó adatok is szerepelnek.
A 2026-os minden idők legrosszabb éve volt a magyar mezőgazdaság számára, az idei aszály túlszányalta a 2022-es történelminek mondott szárazságotis - hangzott el az Agrár és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium Betakarítási Koordinációs Bizottságának ülését követő sajtótájékoztatón. Molnár János, a minisztérium államtitkára elmondta, hogy a g
Az elmúlt időszakban az „átvilágítás” a közbeszéd egyik gyakran használt fogalmává vált. Állami és önkormányzati társaságok, intézmények korábbi működésének, gazdálkodásának vagy szerződéseinek felülvizsgálatáról rendszeresen hallhatunk. De mit jelent valójában egy vállalat átvilágítása, és mi történik, ha a vizsgálat problémát tár fel? Siti Johann
Gyanúsítotti kihallgatásokat és kutatásokat hajtott végre a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) az Erste-üggyel kapcsolatban hivatali visszaélés bűntette miatt indult eljárásban kedden - közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel. Az Országos Rendőr-főkapitányság (Orfk) az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a nyomozók hét embert hal
Európában a megszokottnál kevesebb a betárolt gáz, az árak pedig jócskán elszálltak, Magyarországon mégsem olyan borús a helyzet, mint azt a hírek alapján gondolnánk. A hazai készletek miatt egyelőre nem indokolt a pánik, de az orosz gázról való leválás még tartogathat kellemetlen meglepetéseket. Megnéztük, mennyi gázunk van, honnan jöhet az utánpó
Az idén augusztusban 23,8 százalékkal voltak magasabbak a személyszállításhoz használt kenő- és üzemanyagok árai az egy évvel korábbinál az Európai Unióban. Az áremelkedés üteme ezzel tovább gyorsult a júniusi 13,7 és a júliusi 16,9 százalékhoz képest - derül ki az Eurostat adataiból.
Traktorral közlekedsz közúton? Egy elfelejtett lámpa, kopott fék vagy hiányzó papír könnyen bírságot hozhat. Mutatjuk, mire figyelj, hogy elkerüld a kellemetlen meglepetéseket!
Nemrégiben a bitcoin egy január óta nem látott szintre ugrott fel, ez pedig azonnal elindította a spekulációt, miszerint itt a következő bikapiac, megkezdődik az exponenciális emelkedés és egy olyan szuperciklust láthatunk, amit 2025-ben vártunk. Az emelkedő kriptovaluta-áraknak köszönhetően a tőzsdén jegyzett kriptovaluta-cégek részvényei is elkez
A pénzügyek rendben tartása nem feltétlenül azt jelenti, hogy minden egyes kávét vagy bevásárlást táblázatban kell vezetnünk. Sokszor már az is rengeteget számít, ha havonta egyszer tudatosan átnézzük, mi történt a pénzünkkel, hogyan állunk a terveinkhez képest, és mire érdemes figyelnünk a következő hetekben. Ebben akár egy pénzügyi applikáció is
Komoly fordulat jöhet a Sziget történetében: Gerendai Károly már azt sem zárja ki, hogy állami segítséget kell kérni Európa egyik legismertebb zenei fesztiváljának megmentéséhez. Az alapító-tulajdonos korábban büszke volt arra, hogy a rendezvény támogatás nélkül működik, ezért saját bevallása szerint szégyelli, hogy egyáltalán felmerült ez a lehető
Miközben globálisan egyre élesebb a verseny a finanszírozásért, és a fejlett államok a Covid utáni időszakban már jóval drágábban adósodnak el, Magyarországon idén érdemi fordulat látszik a hosszú hozamokban – mondta Balogh Csaba, az Államadósság Kezelő Központ üzleti vezérigazgató-helyettese a Portfolio Future of Finance 2026 konferenciáján. A mag
A privátbanki és vagyonkezelési szakma 2026-ban ismét megválasztotta a legkiemelkedőbb teljesítményű szolgáltatókat. A Blochamps Capital tanácsadó cég 2015 óta, immár 11 éve hirdeti a Private Banking Hungary Díjat, amely mára azért vált valódi értékteremtő elismeréssé, mert a jelöltek teljesítményét maguk a wealth management szolgáltatók
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai az ellenőrzések során is segítik a vállalkozókat a szeptemberben elindult nyugtaadat-szolgáltatásban. Az érintettek egy rövid, közérthető információs kártyát is kapnak, amelyen minden alapvető tudnivaló megtalálható, a QR-kód pedig egyenesen a NAV eNyugta-oldalára vezet, ahol részletes tájékoztatók és vi
November 27-én bíróság elé kerülhet 14 személy, köztük több ismert médiaszereplő és közéleti szereplő abban a büntetőügyben, amelyet Perintfalvi Rita teológus kezdeményezett – erről maga Perintfalvi számolt be közösségi oldalán.