A vállalati karbonlábnyom csökkentéséről sok vezetőnek még mindig drága gépcserék, energetikai korszerűsítések és hosszú megtérülési idejű beruházások jutnak eszébe. Pedig akad olyan megoldás is, amely jóval gyorsabban bevezethető. Ilyen a zöldáram vásárlása, amellyel jelenleg a hazai cégek mindössze 2 százaléka él.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legutóbbi – 2024-es – adatai szerint Magyarországon mintegy 2,3 millió felnőtt dohányzik, többségük napi rendszerességgel. Bár sokan szeretnének megszabadulni káros szenvedélyüktől, a tartós leszokás továbbra is komoly kihívást jelent. Egy hazai kísérleti program ugyanakkor azt mutatja, hogy megfelelő szakmai tá
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a bruttó hazai termékről (GDP), a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről, a lakásépítésekről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
Vegyes, összességében inkább óvatosan bizakodó fogadtatásban részesült az ipar és a villamosenergia-ágazat részéről az Európai Bizottság által július 17-én bemutatott, az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer (EU ETS) rég várt átalakítását célzó reformterv, illetve az új elektrifikációs cselekvési terv. A megújuló energia szektor, a villamosenergia
Egy új kutatás szerint az eddig egyetlen fajként kezelt üregi nyúl valójában két, kétmillió éve külön fejlődő fajból áll. A felismerés a természetvédelem és a vadgazdálkodás számára is fontos változásokat hozhat.
Több mint 20 ezer feldolgozatlan kérelem és évek óta lezáratlan kifizetések nehezítik a magyar gazdák életét. Bóna Szabolcs agrárminiszter szerint a túlbonyolított intézményrendszer a hibás, de már dolgoznak az eljárások felgyorsításán.
Különleges élményben volt része két francia horgásznak a kelet-franciaországi Ognon folyón, amikor életük egyik legnagyobb harcsáját sikerült kifogniuk.
A BitMart kriptotőzsde július 26-án bejelentette, hogy rendezett módon leállítja kereskedési platformját. A hír hatására a tőzsde saját tokenje, a BitMart Token (BMX) több mint 50 százalékot zuhant egyetlen nap alatt. A vállalat arra kérte ügyfeleit, hogy mielőbb zárják le pozícióikat, és vonják ki eszközeiket. A döntés különösen hirtelennek tűnik,
Oroszország további harmincezer észak-koreai katona bevetésére készül az ukrajnai fronton, Phenjan pedig új ballisztikusrakéta-rendszerekkel is ellátná Moszkvát - jelentette be Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök szerint a két ország mélyülő katonai együttműködése már a tágabb ázsiai térség biztonságát is fenyegeti - írja a Portfolio.
Bár a munkaerőpiac némileg lehűlt, a fluktuáció továbbra is komoly kihívás a cégek számára. Scott Ellam szerint a hagyományos juttatási csomagok helyett a munkavállalók és a szervezet céljainak valódi összehangolására van szükség.
Minden eddiginél több elsőéves kezdheti meg tanulmányait a Debreceni Egyetemen a 2026/2027-es tanévben. Az általános felvételi eljárásban több mint nyolcezer hallgató nyert felvételt az intézménybe, ezzel a DE továbbra is őrzi vezető szerepét a legnépszerűbb vidéki felsőoktatási intézmények között, országos szinten pedig a második helyen áll. Az ál
Nagy különbségek voltak a hajnali órákban Magyarországon, ami a hőmérsékletet illeti és mindössze fél fokkal maradtunk el a hidegrekordtól. Az ország két különböző pontja között 14 fok különbség is tapasztalható volt.
A vagyonadó bevezetése a kormány egyik kiemelt választási ígérete volt, a részletszabályok kidolgozása jelenleg is zajlik. A várható költségvetési bevételekről jelentős eltérés mutatkozik: egyes szakértői számítások 150-200-, míg kormányzati várakozások akár 600 milliárd forintos éves adóbevétellel számolnak. Az eltérés egyik meghatározó tényezője
Egy fehér házi megbeszélésen JD Vance alelnök és Dan Caine tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke is aggodalmát fejezte ki az Irán elleni háború kiterjedése miatt Donald Trump elnök felé.
Negyvennyolc órán belül már a harmadik, az ország légterét megsértő pilóta nélküli légi járművet semmisítette meg a román légierő. Nicusor Dan román államfő elfogadhatatlannak nevezte a NATO és az Európai Unió területét is érintő sorozatos incidenseket, amelyek során bizonyítottan orosz harci eszközök tévedtek Románia fölé - jelentette a Portfolio.
Karácsony Gergely főpolgármester üdvözölte Facebook-oldalán a Planetárium felújításának tervét, és hangsúlyozta, hogy az épület, valamint a körülötte elterülő Népliget rendbetétele elválaszthatatlan egymástól. A főváros már kidolgozta a közpark átfogó fejlesztési stratégiáját, és abban bízik, hogy az új kormány partnerként működik majd közre a megv
Egy első pillantásra sci-fi thrillerbe illő történet tartotta lázban a techvilágot, miután a Hugging Face nevű, mesterséges intelligenciával foglalkozó platform július 16-án arról számolt be, hogy egy rendkívül erős MI-rendszert használó támadó feltörte a hálózatát. A végkifejlet azonban minden korábbi feltételezést felülírt, ugyanis kiderült, hogy
A savanyú káposzta hosszú ideje része a magyar konyhának, de az utóbbi években ismét egyre többen készítik el otthon. Ennek nemcsak az íze az oka: a fermentálás természetes tartósítási eljárás, amelyhez mindössze néhány alapanyagra és egy kis türelemre van szükség.
Újabb, az ország légterét megsértő drónt lőtt le a román légierő egyik F-16-os harci repülőgépe a Fekete-tenger fölött, Sulina térségében - jelentette be vasárnap Nicusor Dan román államfő.
Egy hirtelen bekrepált telefon, egy előre nem látott orvosi költség vagy egy váratlan autójavítás bárkit kellemetlen helyzetbe hozhat. A nőket és a férfiakat hasonló gyakorisággal érik ilyen kiadások, a következmények azonban korántsem egyformák.
A tejpiaci válsághelyzet kezelése érdekében 100 százalékos, illetve 70 százalékos mértékű kamattámogatást hirdetett meg a tejhasznúszarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozó gazdaságok és a tejfeldolgozó vállalkozások likviditási, jövedelmezőségi helyzetének javítása érdekében Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a friss Magya
A kutatók egy eddig ismeretlen, kizárólag barlangokban élő halfajt azonosítottak Alabamában, amely új megvilágításba helyezi a föld alatti élővilág fejlődését.
A Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén a címvédő Lando Norris szerezte meg az első rajthelyet, a hivatalos rajtsorrendet azonban a késő esti bírói döntések alaposan felforgatták. Különböző szabálytalanságok miatt a második helyen végző Lewis Hamiltont és a világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonellit is hátrasorolták, ami a
Vegyesen fogadta a piac az Európai Bizottság újonnan bemutatott reformcsomagját, amely az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer (EU ETS) átalakítását és egy új villamosítási cselekvési tervet is tartalmaz. Míg a nehézipar óvatosan üdvözölte a versenyképesség javítását célzó, a kvótacsökkentést lassító szabályokat, addig a megújulóenergia-szektor és
Aggódva tapogatod a petúnia leveleit, mert valami ragad? Ez könnyen lehet a leveleken megjelenő mézharmat jele – amit nemcsak a növény, hanem a gondos gazdája sem vesz félvállról.
Magyarország és az Európai Unió viszonyában egyértelműen pozitív fordulat történt a Tisza-kormány beiktatása óta. Ennél felemásabb eredmények láthatók eddig a piacgazdaság helyreállításában, amiről még nem is biztos, hogy megszületett a végleges döntés – hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) kerekasztal-beszélgetésén, amit "Gazdaságpolit
Alig két évvel első autójának piacra dobása után a Xiaomi már a hazai piacukon is fel akarja venni a versenyt a legnagyobb európai prémiumgyártókkal. A kínai technológiai óriás 2027-ben Németországban kezdi meg az értékesítést, ráadásul nem is egyedül érkezik: mögötte már ott sorakozik az Xpeng, a Li Auto és a Huawei által támogatott Aito is. Az el
Samu Jánossal, a Concorde befektetési igazgatójával a hazai vagyonkezelési piacot, azon belül is a privátbanki szolgáltatások helyzetét, valamint a kilátásokat.
Az önbizalom hiánya hosszú távon az egész vállalat működését aláássa. Íme öt figyelmeztető jel, amely elárulja, ha egy vezető belül bizonytalansággal küzd. A JPMorgan Chase vállalatóriás vezetőjének, a világ egyik legbefolyásosabb bankárának tanácsai.
A predikciós piacok az elmúlt években a kriptovaluta-világ egyik leggyorsabban fejlődő szegmensévé váltak, amik képesek valós piaci részesedést elvenni a hagyományos, központosított platformoktól. Itt a felhasználók ugyanis egymás ellen fogadva spekulálhatnak a világban zajló eseményekre, legyen szó sportfogadásról, gazdasági döntésekről vagy válas
2026 közepéig összesen 156 975 munkahely szűnt meg világszerte. Bár a tech szektorban zajló elbocsátási hullámot gyakran egységesen az automatizációnak tulajdonítják, de a döntések háttere jelentősen eltér az egyes cégeknél. Míg egyesek az infrastruktúrára csoportosítanak át forrásokat, mások már a munkafolyamatok közvetlen kiváltásáról beszélnek.
Tanulságos videó: a birtok mérete, a robotizáció mértéke és az átgondolt gazdálkodási rendszer jól szemlélteti, milyen irányba fejlődik a nagyüzemi állattenyésztés Svédországban.
Vasárnap és hétfőn is folytatódik a kánikula, a csúcshőmérséklet helyenként a 35 Celsius-fokot is elérheti, ugyanakkor nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet. A napsütést vasárnap elsősorban északnyugaton, hétfőn pedig a keleti országrészben törhetik meg elszórtan viharos széllel és jégesővel kísért zivatarok - írja HungaroMet.
A hollandiai Rotterdam eddig sem a visszafogott építészetéről volt híres, a következő nagy dobása azonban még a város szokatlan látványosságai közül is kitűnhet. A Maas folyó partjára egy 30 ezer négyzetméteres, hét egymásra helyezett sziklatömböt idéző épületet terveznek, amely megalkotói szerint a karbonszegény építési technológiák egyik európai