Szeretnéd, ha nem csípné meg a dér a palántáidat, de nem akarsz horribilis összegeket költeni áramra? Mutatjuk, milyen egyszerűen teheted fagymentessé a fóliasátrad sötét hordókkal!
A cél, hogy ősszel elkezdjék Magyarország új, közös Alkotmányának megalkotását. A folyamat végéig átmeneti köztársasági elnököt választ az Országgyűlés az adott keretek között, de semmiképp sem az elmúlt 36 évben megszokott módon - mondta Magyar Péter a Parlamentben, hozzátette: egy pártokon felüli államelnökre van szükség. A kormányfő korábban azt
Magyar Péter vasárnap este jelezte, hogy alkalmasnak tartaná Polgár Juditot a köztársasági elnöki tisztség betöltésére, és találkozik vele annak érdekében, hogy megkérdezze: az új alkotmány elfogadásáig kész lenne-e államfőként szolgálni Magyarországot. A felvetés nem közvetlenül a miniszterelnöktől indult. A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületé
Új lendületet kapott a Bitcoin közösség egyik legfontosabb szakmai vitája, miután Michael Saylor részletesen kifejtette, miért tartja hibás elképzelésnek a BIP-110 fejlesztési javaslatot. Bár a kezdeményezés céljaival egyetért, úgy véli, hogy a javasolt megoldás hosszú távon többet árthat a hálózatnak, mint amennyi előnnyel járna. Mi az a BIP-110?
A mesterséges intelligenciát már több száz Netflix-produkció elkészítéséhez használták, most pedig kiderült az is, milyen gyakran és mire használták a forgatások során.
Spanyol gazdaszervezetek szerint egyre több termelő kénytelen önköltségi ár alatt értékesíteni terményeit. Bár a jogszabály ezt tiltja, a gazdák úgy vélik, a szabályok betartatása továbbra sem elég hatékony.
Jelentősen emelkedik a benzin, a dízel és a fűtőolaj szabályozott ára Szlovéniában az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli töltőállomásokon – közölte az infrastrukturális és energiaügyi minisztérium.
Nyár derekán a kertben termő zöldségek meghatározó részét már betakarítottuk, de van még idő egy másodvetésre. Jó fajtaválasztással még egy szüret belefér a szezonba.
Zajlik a regisztráció a 64. Közgazdász-vándorgyűlésre, amelyet 2026. szeptember 10-11-én Egerben, a Hotel Eger & Parkban rendez meg a Magyar Közgazdasági Társaság.
A kínai kereskedőóriás 2000 forint pénzbeli kompenzációt fizet minden magyar fogyasztónak, aki 2023. novembere és 2024. szeptembere között vásárolt a weboldalán vagy az applikációban. Az érintettek ezekben a napokban emailben kapnak értesítést a visszafizetésről.
Magyar Péter vasárnap este jelezte, hogy alkalmasnak tartaná Polgár Juditot a köztársasági elnöki tisztség betöltésére, és találkozik vele annak érdekében, hogy megkérdezze: az új alkotmány elfogadásáig kész lenne-e államfőként szolgálni Magyarországot. A felvetés nem közvetlenül a miniszterelnöktől indult. A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületé
Erről is beszélt főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfő délelőtti adásának első részében. A másodikban meg arról, mit hozhat a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése. Ha nem hallotta élőben a beszélgetést, itt most visszahallgathatja.
A Tisza Párt frakciója hosszas egyeztetés után úgy foglalt állást, hogy Polgár Judit a lehető legalkalmasabb köztársasági elnökjelölt, a végső döntést azonban a következő frakcióülésen hozzák meg.
A hagyományos befektetési tanácsadók azt javasolják, takarékoskodjunk agresszíven idős napjainkra, hogy ne szenvedjünk majd semmiben sem hiányt. Egy újabb iskola képviselői szerint viszont inkább addig is éljünk folyamatosan jól, ne takarékoskodjunk túl sokat sem. Mert annak sincs értelme, hogy felhalmozzunk egy vagyont, amit aztán már el sem tudun
Egy súlyos biztonsági rés miatt az Android 16-os készülékeken a telefon feloldása nélkül, a Gemini mesterséges intelligencia segítségével is küldhetők SMS- és WhatsApp-üzenetek. Bár a hiba kihasználásához a telefon fizikai megszerzése szükséges, a Google már tud a problémáról, és hamarosan kiadja a szoftveres javítást.
A Samsung hamarosan bemutatja a Galaxy Watch következő generációját, amely az intelligens AI-funkciók integrálásával személyre szabott, proaktív egészségügyi partnerré válhat.A mindennapokba beépülő AI használatában a mobileszközök jelentik a legfőbb belépési pontot. Ez a technológia akkor teremt valódi értéket a felhasználók számára, ha az AI észr
A Citigroup stratégái szerint a befektetőknek ideje elfelejteniük a "Csodálatos Hetes" (Magnificent Seven) fogalmát, amikor az amerikai mesterséges intelligencia köré épülő tőzsdei folyamatokat próbálják értékelni. A bankház szerint a kifejezés már nem ad valós képet a nagy növekedési részvények mozgásáról - írta meg a Bloomberg.
A digitális tér térhódításával párhuzamosan a kiberfenyegetések is egyre kifinomultabbá és gyakoribbá válnak. Ebben a kihívásokkal teli környezetben jelentős előrelépést jelent a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) friss bejelentése: csaknem egymilliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyertek a „Kiberfelderítési képességek fejlesz
A kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését – közölte a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén hétfőn napirend előtt.
A petrezselyem sárgulása nyári időszakban több okra is visszavezethető: gyakori a vashiány, a hosszantartó szárazság vagy akár kártevő, főleg a sárgarépalégy kártétele. Mutatjuk, hogyan ismerd fel az elsődleges tüneteket és mit tehetsz a sikeres védekezés érdekében.
A világ legnagyobb stabilcoinja komoly szabályozási fordulóponthoz közeledik. A Genius Act 2028-tól új feltételekhez kötheti az Usdt amerikai jelenlétét, ami nem feltétlenül jelenti a Tether végét, de könnyen kettészakíthatja a globális stabilcoinpiacot.
Bár egy friss petícióban több ezren követelik a régi, magyar zászlós rendszámtáblák újragyártását, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium egyértelművé tette, hogy biztonsági és technológiai okokból nincs esély a trikolóros azonosítók visszatérésére - számolt be a Blikk.
Rekordszintre emelték az új-zélandi dollárral szembeni short pozícióikat a tőkeáttételes alapok, mivel arra számítanak, hogy a nyersolaj világpiaci árának legutóbbi emelkedése tovább súlyosbíthatja a szigetország gazdasági nehézségeit - írja a Bloomberg.
A Morgan Stanley lett a Wall Street vezető bankja a mesterséges intelligencia-beruházásokat finanszírozó hitelügyletek terén, miután az intézmény új hitel- és tőkekonstrukciókkal dollártízmilliárdokat áramoltat az adatközpontok nagyszabású kiépítésébe. Ezek az ügyletek azt is mutatják, hogy az AI mennyire alapjaiban formálja át nemcsak a technológi
Csehországban és Szlovákiában terjeszkedik a CIG Pannónia, miután megállapodott a YouPlus üzletágainak átvételéről. A biztosító szerint a döntésnek nincs köze a hazai választási eredményhez, a külföldi növekedés régóta része volt a stratégiának. Fedák István vezérigazgatóval beszélgettünk az akvizíció hátteréről, a várható pénzügyi hatásokról, az á
Úgy néz ki, hogy szintlépés történt a közel-keleti háborúban, ugyanis a jemeni húszi lázadók "tengeri blokádot" hirdettek Szaúd-Arábia ellen, megtiltva többek között az ország tengeri olajszállítását a Bab el-Mandeb szoroson keresztül. A bejelentés közvetlenül fenyegeti Szaúd-Arábia napi mintegy 4-5 millió hordós nyersolaj-exportját.
Fontos állomásához ért az európai villamosenergia-piac és -rendszer egységesülési folyamata, aminek hatásai ősztől Magyarországon is érezhetővé válhatnak. Az elmúlt időszakban ugyanis érdemi előrelépések történtek az úgynevezett MARI és Picasso platformokhoz, vagyis az egységes európai kiegyenlítőenergia-piacokhoz történő csatlakozás folyamatában.
A kiskereskedelmi különadó egy versenytorzító adónem, amelyet nem módosítani, hanem kivezetni kell; a kiskereskedelmi különadó kivezetésének előkészítésében a kormány „messzemenőkig” számíthat az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) partnerségére – közölte a szövetség arra reagálva, hogy Kármán András pénzügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán
Összesen legalább 882 millió forintot fizet vissza a magyar vásárlóknak a Temu online piactér európai üzemeltetője – a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) április végén lezárt eljárásának eredményeként. A cég 2000 forint pénzbeli kompenzációt fizet minden magyar fogyasztónak, akik 2023. novembere és 2024. szeptembere között vásároltak a Temu weboldalon
A közmédia átalakításának és szakmai megújulásának részeként két új főszerkesztő-helyettessel – a jelenlegi szervezeti struktúrában csatornaigazgató-helyettessel – bővül a Kossuth Rádió szerkesztősége, olvasható az MTVA Sajtó és Marketing Irodájának a Media1-hez eljuttatott hétfői közleményében.