A Visa újabb lépést tett a blokklánc-alapú pénzügyi infrastruktúra felé: bemutatta a Visa Stablecoin Platformot (VSP), amelynek célja, hogy a bankok és fintech vállalatok számára egyszerűbbé tegye a stablecoinok kibocsátását, kezelését és használatát. A jelenleg béta fázisban elérhető megoldás nem önálló kriptoszolgáltatásként működik, hanem a megl
Különös hétvégi rendezvényen vettek részt az adatközpontok gyors terjedését ellenzők az Egyesült Államokban. A mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok gyors ütemű építése ellen szombaton 42 amerikai államban összesen 142 demonstrációt tartottak.
A magyar kukoricatermesztés új korszakba lépett. A klímaváltozás, a termelési költségek növekedése és a nemzetközi piaci verseny egyaránt arra kényszeríti az ágazat szereplőit, hogy újragondolják a korábbi gyakorlatokat. A szakértők szerint a jövő nem feltétlenül a termőterületek növelésében, hanem a termelés hatékonyságának javításában rejlik. És
Sokan elsőre elrontják: ha túl mélyre duggatod a hagymát tavasszal, nyurga szárakat és kicsi, lapos hagymákat kapsz – mutatjuk, hogyan kerüld el ezt a gyakori hibát!
A nyári hónapokban sok munkavállaló választja azt a megoldást, hogy a szabadságot néhány nap vagy hét távmunkával egészíti ki, és a Balatonról, egy horvát apartmanból vagy éppen egy görög szigetről dolgozik. Bár a „workation” és a digitális nomád életmód egyre népszerűbb, a külföldről végzett munkavégzésnek számos olyan adózási, társadalombiztosítá
Míg a nyugati társadalmakat intézmények és állami rendszerek segítik, az őshonos népek elsősorban a természet ismeretére és a generációkon át továbbadott „ökotudásukra” támaszkodnak.
Egy német kutatócsoport bebizonyította, hogy az elektromos autók akkumulátora nem csupán passzív energiatárolóként funkcionálhat, hanem folyamatosan jelentést küldhet a saját belső állapotáról, figyelmeztetve ezzel a legkisebb rendellenességre is. A Kieli
A NAV ellenőrzési gyakorlata az elmúlt években gyökeres változáson ment keresztül. A korábbi, sokszor véletlenszerű "vagyonosodási vizsgálatok" helyét átvette a magas szinten automatizált, adatvezérelt és célzott kockázatelemzés. A magyarországi vagyonos magánszemélyeknek – különösen a kiemelt adózóknak és a jelentős cégvagyonnal rendelkezőknek – e
Nigel Farage indulatosan kérte számon a Times főszerkesztőjét egy, a családja biztonságát szerinte veszélyeztető cikk miatt. A heves vita arra is rávilágított, hogy egyre feszültebb a viszony a Reform UK és a korábban támogató brit jobboldali sajtó között.
Az elmúlt évtizedben a veszélyes sebességgel felmelegedő időjárás sokkal sürgetőbb kérdéssé vált abban a tekintetben is, hogy az éghajlatváltozás egyre nagyobb hatással van az időjárási rendszereinkre.
A Yettel új integrált kampányával szakít a hagyományos távközlési kommunikáció sablonjaival: a technikai paraméterek unalmas sorolása helyett a szolgáltató és új kreatív partnere, a Not Perfect Vilnius valódi, hús-vér emberi pillanatokon keresztül mutatja meg, mire képes a villámgyors hálózat. A kampány egyben a Yettel és a Not Perfect Vilnius első
Újabb rekordot döntött a hazai privátbanki szolgáltatók által kezelt vagyon, amely ugyancsak soha nem látott darabszámú számlán szunnyad – derül ki lapunk legfrissebb Privátbanki Körképéből. Nőtt ugyanis a friss tőkebeáramlás, amit a szolgáltatók a kormányváltás utáni Magyarország és a kockázatosabb befektetések iránti bizalom növekedésének tu
A választások óta egyre többen számítanak alacsonyabb inflációra, de a 3 százalék feletti növekedés még mindig messze van a friss előrejelzések szerint.
Az iráni válság kiújulása ellenére sem várnak meglepetést az Mfor Elemzői Konszenzusnak nyilatkozó szakértők: egyetértenek abban, hogy nemcsak kedden, de még az augusztusi kamatdöntő ülésen is 25-25 bázisponttal csökkenteni fogja az alapkamatot a jegybank. Úgy vélik, bár a közel-keleti konfliktus és az ebből eredő energiaválság hatása érződik a for
A tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője levélben fordult Forsthoffer Ágneshez, az Országgyűlés elnökéhez, amelyben Polgár Judit felkérését és megválasztását javasolják köztársasági elnöknek.
Bár a geopolitikai kockázatok még jelen vannak, a makrogazdasági háttér adott. A globális pénzmennyiség növekedése elérte a ciklikus mélypontját. Ez a rejtett likviditási bomba lehet a közvetlen katalizátora a következő bikapiacnak. A kriptovaluták piaca ritkán ad esélyt a megnyugvásra, de ami az elmúlt időszakban történt, az még a legdörzsöltebb
Nemcsak a kínált fizetést vagy bérsávot kellene előre közölniük a horvát munkáltatóknak, hanem azt is igazolniuk kellene, hogy az azonos vagy egyenértékű munkát végző dolgozók közötti kereseti különbségek tárgyilagos okokon alapulnak - írta szombaton a Jutarnji List című horvát napilap a munkaügyi minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátott törv
Látszólag eseménytelen kamatdöntésre készülhetünk kedden, hiszen Varga Mihály jegybankelnök már egy hónappal ezelőtt előrevetítette, hogy a következő két ülésen egyaránt 25 bázispontos vágás jöhet. Vagyis, ha hiszünk az MNB kommunikációjának, akkor most 5,75%-ra csökken az alapkamat. A júniusi ülés óta ugyan kiújult a háború a Közel-Keleten, ez azo
Közérdekű adatigényléssel kértük ki a Szerencsejáték Service Kft. támogatási és szponzorációs szerződéseit, hogy megtudjuk, mire adtak évente jelentős közpénzt.
Öt adófajtát eltörölnek, bezárnak adóelkerülési kiskapukat és megszüntetik a neres vállalkozások kiváltságait – derül ki (többek között) a már benyújtott törvénymódosító csomagból. Búcsúzhatunk például az ebadótól, amelynek bevezetésével riogattak korábban. A kormány ősszel hozzányúl a társasági adóhoz, még az adó mértéke is változhat.
Portugál környezetvédő szervezetek nyílt levélben sürgetnek azonnali intézkedéseket, hogy a városok felkészüljenek az egyre gyakoribb és veszélyesebb hőhullámokra.
2025 őszén új vírus jelent meg a magyarországi mezei nyúlállományban, amely komoly kihívást jelent a vadgazdálkodásnak és a természetvédelemnek. A Soproni Egyetem az elsők között kezdte meg a vizsgálatot, és országos programot indított a terjedés nyomon követésére.
Az Apple pénteken megelőzte az Nvidiát, és ismét a világ legértékesebb vállalatává vált. A cupertinói cég egyben át is rendezte a tech-óriások sorrendjét, miközben a befektetők újraértékelik a mesterséges intelligencia jövőbeli kilátásait.
A klímaváltozás, az aszály, az alacsony felvásárlási árak és a nemzetközi piaci bizonytalanságok egyszerre helyeznek egyre nagyobb nyomást a hazai takarmányiparra. Miközben a növénytermesztők jelentős része veszteségekkel küzd, a sertés- és tejágazat jövedelmezősége is komoly kihívások elé került. A változó klimatikus viszonyok ráadásul a takarmány
Az idén éppen húsz esztendeje annak, hogy létrehozta jelenlegi telephelyét a Rábaközi TÉSz Szövetkezet a Győr-Moson-Sopron vármegyei Szil községben, a Rábaköz szívében.
A villanyszerelő nemcsak egy szakma, hanem a jövő egyik legfontosabb hivatása. Napelemek, okosotthonok, ipari automatizálás és biztos megélhetés várja azokat, akik ezt az utat választják. Ismerd meg, miért érdemes villanyszerelőnek tanulni!
Sokan úgy gondolják, hogy a magas fizetés kizárólag felsőfokú végzettséggel érhető el, pedig ez nem minden esetben igaz. Bár számos szakmához elengedhetetlen kritériumnak számít, vannak olyan munkák is, ahol diploma nélkül is versenyképes fizetésre lehet számítani. Mutatunk öt olyan állást, amellyel kifejezetten jól lehet keresni. A cikk az Indeed
Az Uber csaknem 14,8 milliárd dollárért (4700 milliárd forint) veheti meg a Foodora céget is birtokló német Delivery Herót. Az üzlet világszerte átrendezheti az ételkiszállítási piacot, és a magyarországi szolgáltatást is egy olyan cégcsoporthoz kapcsolhatja, amely az utazástól az ebédrendelésig egyre több területen van jelen.
Hihetetlen, de igaz: a mustármag és a napraforgó szó szerint kiszívja a nehézfémeket a leterhelt földből! Most mindent elárulunk a fitoremediációs kerti csodákról.
Nincs olyan magyar bank, amelyik ne fejlesztette volna a mobilbankját az elmúlt hónapokban, ez lett az ügyfelekért folyó verseny legfontosabb helyszíne. Erre még rátett egy lapáttal, hogy a Revolut is az elmúlt hónapokban hozta haza a magyar ügyfeleit.
Komoly politikai és szakmai vita robbant ki Olaszországban, miután a közszolgálati televízió felfüggesztette a Report című oknyomozó műsor nyári ismétléseit. A műsor vezetője, Sigfrido Ranucci korábban fenyegetéseket kapott, 2025 őszén pedig pokolgéppel robbantották fel a háza előtt álló autóját.
Magyarország Európai Unióhoz (EU) történő csatlakozását (2004. május 1.) követően azon öregségi nyugdíjigények elbírálása során, amelyeknél az érintett személyek Magyarország mellett más EU-s tagországban is álltak biztosításra kötelező jogviszonyban, a korábban érvényes szociális biztonsági, illetve szociálpolitikai egyezmények helyett az eljáró n
A Tisza-kormány első adócsomagja gyökeresen átalakítja a bizalmi vagyonkezelés adózási szabályait: a 2026. augusztus 31. után vagyonkezelésbe adott vagyonelemeknél megszűnik az eddigi ötéves adómentességi szabály. A módosítás célja az adóelkerülési célú struktúrák kiszűrése, miközben a valódi családi vagyontervezési és generációváltási célú vagyonk
Vége a tétlen kriptofelhalmozás korának, a Metaplanet bejelentette legújabb titkos fegyverét. Hogyan alakítja át a hagyományos japán adósságpiacot a vadonatúj Bitcoin-hitel? Sokan még mindig csak digitális aranyként tekintenek a bitcoinra, aonban a tőzsdén jegyzett óriás, a Metaplanet most készen áll arra, hogy átlépje a hagyományos vállalati Bitco
Amikor egy több száz tonnás acélszerkezetet kell milliméter pontosan a helyére illeszteni a nyílt tenger hullámai között, a hagyományos mérnöki megoldások gyakran csődöt mondanak. A dél-kínai Kuangtung tartományban, Jiangmen városában
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont a MosquiTUNE alkalmazással gyűjt hazai szúnyoghangokat, hogy a MosquiTuner adatbázist bővítse és a jövő hangalapú fajfelismerő rendszereit fejlessze. A lakosság telefonos felvételekkel segíthet, a programhoz nincs szükség előzetes szakmai tudásra vagy különleges felszerelésre.
A szamóca szaporítása saját indákról nemcsak gazdaságos, de egészséges, ellenálló palántákat is eredményez. Megmutatjuk, hogyan válaszd ki a legerősebb ostorindákat, hogyan poharazd őket és mikor vágd le az anyanövényről a sikeres gyökereztetés érdekében.
A különböző korcsoportba tartozó munkavállalók számos kérdésben hasonlóan látják saját generációjukat, mint ahogyan a többiek látják őket, bizonyos témákban azonban jelentős eltérések mutatkoznak. A legtöbb félreértés és véleménykülönbség a Z generáció megítélése körül van, viszont mégsem nekik adódik a legtöbb nézeteltérésük: a harmincas-negyvenes
A NAV ellenőrzési gyakorlata az elmúlt években gyökeres változáson ment keresztül. A korábbi, sokszor véletlenszerű "vagyonosodási vizsgálatok" helyét átvette a magas szinten automatizált, adatvezérelt és célzott kockázatelemzés. A magyarországi vagyonos magánszemélyeknek – különösen a kiemelt adózóknak és a jelentős cégvagyonnal rendelkezőknek – e
Az Odüsszeia Oscar-díjas rendezője mára ugyanúgy képes a moziba csábítani a nézőket, mint Hollywood legnagyobb sztárjai. Hogyan lesz 100 millió dolláros gázsi egy eposzi csavargásból és hogyan ért Nolan a csúcsra? Mindenki őt akarja, és ezt kíméletlenül ki is használja, amikor a munkafeltételeiről egyezkedik a stúdiókkal. Az Odüsszeia múlt szombati