Az ALDI Utazás 2025-ben rekorderedményt ért el: az árbevétel több mint 40%-kal, az utasszám több mint 38%-kal nőtt az előző évhez képest. A tavalyi forgalmi adatok alapján az utazók fele párjával, harmada családjával utazik, legtöbben saját autóval indulnak útnak a környező országokba. A legnépszerűbbek a 3-4, illetve 7 napos pihenések, a magyarok
Magyarország gazdasági, politikai helyzete miatt aggódnak leginkább a magyarok. A nemzetközi politikai bizonytalanság, beleértve a háborús konfliktusokat is, a legfontosabb problémák között szerepel – derül ki az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) által készíttetett új, országos reprezentatív kutatásból.
Cikksorozatunkban körüljárjuk, hogy a szigorúan szabályozott alkoholos italok szegmense és a sportfogadás hogyan is kommunikálnak. Milyen buktatói lehetnek a megjelenéseknek? Mit mond a jogszabály, milyen szempontokra muszáj és mikre érdemes figyelni? Ebben a cikkünkben a Vegas.hu oldalt működtető LVC Diamond Kft. segítségével.
A magyar vásárlók egyre inkább egyetlen, nagyobb rendelésben állítják össze az ünnepi kosarat. Az egy kosárba kerülő termékek száma és az átlagos kosárérték is nő ebben az időszakban. A vásárlók tudatosabban terveznek, és egyre kevesebb, akár egy nagy rendeléssel szerzik be mindazt, ami a meghitt húsvéti pillanatokhoz szükséges.A húsvéti készülődés
Az uniós támogatási rendszerben egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak a közvetlen, Brüsszelből elérhető források, amelyek nemcsak jelentős pénzügyi lehetőséget, hanem újfajta gondolkodásmódot is igényelnek az agrárvállalkozásoktól. Míg a hazai szereplők többsége továbbra is a megszokott, nemzeti szinten kezelt támogatási formákra támaszkodik, addig a
Nemcsak a nyilvánosságra került egészségügyi reformtervet rendelte meg az Orbán-kormány a Boston Consulting Grouptól, a céggel titokban egy másik javaslatot is kidolgoztattak a magánegészségügy átalakításáról 2021-ben.
Márciusban lényegesen több német vállalat tervezett áremelést a következő három hónapban, mint egy hónappal korábban – derült ki az ifo német gazdaságkutató intézet felmérésének adataiból.
Az iráni háború okozta inflációs félelmek hatására tovább emelkedtek a jelzálogkamatok az Egyesült Államokban, ami a hitelkérelmek számának jelentős visszaeséséhez vezetett. A hitelkiváltási igények különösen meredeken zuhantak az elmúlt hetekben - számolt be a CNBC.
Egy apró csonttöredékből kinyert neandervölgyi genom váratlan rokonságot tárt fel az Altáj hegységben. A kutatás szerint a térségben élő csoportok kicsik és elszigeteltek voltak, mégis hosszú időn át fennmaradtak.

Közel 4 000 négyzetméteres, modern technológiával felszerelt készáruraktárat adott át Sátoraljaújhelyen a Continental Dohányipari Csoport. A létesítmény kiemelkedő eleme annak a nagy volumenű beruházási programnak, amelyet a magyar tulajdonú dohányipari csoport az elmúlt években hajtott végre. A fejlesztéssel a vállalat logisztikai kapacitása számo
Felhívást intézett a hivatásosokhoz a hétfőn leszerelt Laponyi Zsolt, aki a rendszerszintű visszaélések feltárását sürgeti. Az őrmester azután vált országosan ismertté, hogy felszólalt, amikor egy róla készült PR-fotót politikai célokra használták fel.

Legalább két olyan kormányzati rendelkezés is született a közelmúltban, amely célzottan patronál jól körül határolt gazdasági-érdekképviseleti csoportokat.
Évente mintegy 14–15 milliárd forint marad kihasználatlanul Magyarországon, mert sok adózó nem rendelkezik személyi jövedelemadója egy százalékáról, így az összeg az állami költségvetésbe kerül. Az Szja 1+1 százalékos rendszerében a befizetett adó egy része civil szervezeteknek és egyházaknak ajánlható fel, a folyamat az e-Szja felületen egyszerűen
Ausztrália második legnagyobb nyugdíjalapja, az Australian Retirement Trust (ART) az iráni háború okozta piaci turbulenciát kihasználva növelte globális részvény-, valamint ausztrál és brit kötvényállományát. Az alap tehát éppen azokat az eszközosztályokat vásárolta, amelyeket a leginkább sújtott a globális eladási hullám – írja a Pension Policy In
Egy bizottság, amely Donald Trump elnök kormányzatának magas rangú tisztviselőiből áll, kedden megszavazta, hogy felmentést ad a Mexikói-öböl olaj- és gáziparának egy olyan szövetségi törvény alól, amely a veszélyeztetett fajok védelmét szolgálja.
Április 1-től feloldották a tűzgyújtási tilalmat, így ismét engedélyezett a szabadtéri tűzgyújtás. A hatályos szabályokat továbbra is be kell tartani. Az Agroinform összefoglalója szerint a változást az esős időjárás hozta meg.

Egy 73 éves brit nyugdíjas nő története újra rávilágított az időskori szexualitás és az anyagi kényszer kérdéseire. Peller Mariann és Anna a saját műsorukban elemezték az esetet, és arról is beszéltek, milyen tabuk övezik az idősödéssel járó vágyakat és megélhetési döntéseket. A hír a Sassy cikke alapján terjed.

Az iráni háború kitörését követően valósággal felrobbant az olaj, a Hormuzi-szoros lezárása miatt tartós ellátási sokkot áraznak a befektetők. A márciusi hónapot egyenesen történelminek mondhatjuk, hiszen akkorát ugrott a Brent jegyzése, amire az 1980 óta tartó adatbázisunk alapján nem volt példa.
A magyar energiapiacon úttörőnek számító, Vanadium Redox Flow technológián alapuló hibrid erőmű naperőművi egységet és hozzá kapcsolódó villamosenergia-tárolót adtak át a Vas vármegyei Söptén.
Van egy sorozat a Netflixen, ami nem akar mindenkinek tetszeni.Nem kér figyelmet harsányan, nem épít cliffhangerekre, és nem próbál könnyű lenni. Mégis: nézik. Sokan. És egyre többen. A Harry Hole-sorozat csendben lett siker – és pont ettől érdekes. Összeszedtük azt a 10 dolgot, amit érdemes tudnod róla, mielőtt belevágsz. 1. Egy világsikerű könyvs

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezetője szerint az iráni konfliktus hatásai áprilisban fognak igazán felerősödni, a példátlan méretű globális olaj- és gázhiány drasztikus áremelkedést és növekvő inflációt hozhat, számos országban a gazdasági növekedés visszaeséséhez vezethet - számolt be a Cnbc.
A Magyarország GDP-arányos államadósság 2025 végén 74,6%-os volt, így a ráta immár második éve nő, miközben a költségvetési hiány mérséklődött. A kormányzati szektor adóssága 64 912 milliárd forintot tett ki, a hiány pedig 4059 milliárd forint volt, ami a GDP 4,7%-ának felel meg. A bevételek minden fő kategóriában nőttek, a kiadások emelkedése azon