Rekordszámú és kiemelkedő színvonalú pályázatokkal tért vissza a hódmezővásárhelyi kiállítás – a 2026-os termékdíjak jól mutatják, merre tart a hazai agrárium.
Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban: 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forint, miközben a prémium szegmensben már 3,7 millió forint az irányadó. A jelentős kínálatbővülés ellenére a kereslet továbbra is erős, ami folyamatos árfelhajtó hatást gyakorol a piacra.
Nagyon kevés a nyereséges növény, de a napraforgó még tartja magát. A tavaszi vetésű növények közül a legtöbb figyelmet a napraforgóra kell fordítani. Nincs mindenhol jól működő technológia, de vannak jó megoldások.
Meglehetősen sokan asszisztálhattak ahhoz, hogy az egykori fideszes káder, az igazságügyi tárca vezetőhelyettese, Völner Pál ügyvédként praktizálhasson. Úgy, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség vádirata Völner Pálra 8 év börtönbüntetés kiszabását kérte. Érdekes módon ez az ügy is most került újra elő.
Ha az "alvó" reklámadó "újraaktiválását" nem számítjuk, akkor idén is ugyanannyi adónemből táplálkozik a költségvetés, mint tavaly ilyenkor – szám szerint 52-ből. A nagy kép változatlansága mögött azonban most is egyaránt fellelhetők strukturális tendenciák és megmosolyogtató érdekességek is. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalója.
A biokémiai és a mikroműanyagok kutatása mellett a megújuló energia kutatásait támogató egységek és modern technológiai laborok is helyet kaptak a Pannon Egyetem (PE) mintegy 2,7 milliárd forintból korszerűsített új nagykanizsai épületeiben, amelyet csütörtökön adtak át.
Az Európai Bizottság gazdasági biztosa, Valdis Dombrovskis zöld utat adott a tagállamoknak az energiacégek extraprofitjának megadóztatásához. Eközben a Bizottság már egy uniós szintű, összehangolt megoldáson dolgozik a közel-keleti válság okozta energiaár-robbanás kezelésére – közölte a Politico.
Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának átlagkoncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) a honlapján csütörtökön.
Ha a reklámadó újraaktiválását nem számítjuk, akkor idén is ugyanannyi adófajtát szed be az állam, mint tavaly ilyenkor – szám szerint 52-őt. Van azonban néhány tétel, ami árnyalja a stabilnak tűnő képet. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalója.
Egy új, kifejezetten családokra szabott óriáshajó indul 2027-ben Miamiból – jelentette be a Royal Caribbean. A Hero of the Seas érkezése azt jelzi, hogy a tengerjárós iparágban egyre nagyobb hangsúlyt kap a fedélzeti élmény, miközben a szolgáltatók egyre intenzívebben versenyeznek a családi utazókért.
Az afrikai sertéspestis (Asp) terjedésében a vaddisznók jelentős szerepet játszanak, ám továbbra is a sertéstelepek közötti átvitel a meghatározó fertőzési útvonal. Mindez az Inrae, az Anses és az Envt francia kutatóintézetek közös járványtani tanulmányából derült ki - közölte a Pig Progress.
A világ országai egyre kevesebb költségvetési mozgástérrel rendelkeznek a válságok kezelésére – figyelmeztetett Kristalina Georgieva a Reuters szerint. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója egyúttal óva intette a kormányokat az erőn felüli kiadásoktól.
Április elején megnyitotta első koszovói áruházát a Decathlon, amellyel egyben a nyugat-balkáni régió piacát is teszteli. A mintegy 3000 négyzetméteres új üzlet kasszarendszerét a magyar Laurel Kft. szállította. Ezzel Koszovó már a nyolcadik ország, ahol a világ egyik legnagyobb sportszerkereskedője a székesfehérvári vállalat megoldásaira támaszkod
Szilva István jogász, tősgyökeres sajóbábonyi, akinek bár nem voltak politikai ambíciói, 2014-ben a helyiek buzdítására indult a választáson, és azóta a város polgármestere.
A múlt héten tette közzé az Energiaügyi Minisztérium, hogy 130 ezernél is több pályázat érkezett a lakossági energiatárolási pályázatra. Ez jóval több, mint az eredeti tervekben szereplő 40 ezres támogatotti létszám. A győztesek kiértesítése elkezdődött, de egyelőre nem tudni, hogy mennyi pályázó kap támogatást. Amennyiben az érintettek nagy része
A címkegyártással foglalkozó amerikai-kanadai CCL Avery felvásárolja a Hargita megyében bejegyzett autóalkatrészeket gyártó ALT Technologies Transylvania SRL-t - írja a profit.ro a román versenyhivatal (CC) közleménye alapján.
Irán példája azt mutatja, hogy a kriptovaluták a szankciók alatt működő államok számára már nemcsak pénzügyi menekülőutat, hanem üzleti és geopolitikai eszközt is jelentenek. A digitális piac így egyszerre szolgálja az iráni állam kereskedelmi ügyleteit, a szankciók megkerülését és a lakosság túlélését egy olyan gazdaságban, ahol a hagyományos pénz
Egy Svédországban elindított projektben a varjúfélék gyors tanulási képességére alapozták az utcák csikkmentesítését. Ehhez nem kellett más, csak ezeknek a madaraknak az ok-okozati összefüggések felismerésére való képessége és egy kis jutalom.
Azoknak, akik április 12-én már az új lakcímükön szeretnének szavazni, legkésőbb április 10-én, péntek reggel 9 óráig kell elintézniük az új lakcím létesítését a kormányablakban. Közben az ország szinte valamennyi kormányablaka szombaton és vasárnap is nyitva lesz, hogy érvényes személyi okmány hiánya miatt senki ne essen el a választáson való rész
Klasszikus magyarázat, komoly fogás – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei több tízezer doboz csempészcigarettát találtak egy ukrán teherautó rakterében az M7-es autópálya Zala vármegyei szakaszán, olvasható a NAV honlapján.
Április 11-e minden évben különleges dátum a magyar kultúrában: ekkor ünnepeljük a költészet napját, József Attila születésnapján. Budapesten ez az alkalom nem csupán megemlékezés, hanem valódi élménnyé válik, ahol a versek kilépnek a könyvek lapjairól, és beköltöznek a város mindennapjaiba. VersVillamos, mozgásban az irodalom A program egyik legiz
A Google egyre több mesterséges intelligencián alapuló funkciót épít be a Gmailbe, amelyeket sok esetben automatikusan aktivál a felhasználóknál. A Gemini nevű rendszer képes leveleket írni, válaszolni és összefoglalni az üzeneteket, ám szakértők szerint adatvédelmi kockázatokat is hordozhat, írja a Forbes.
Tavaszias, jellemzően napsütéses idő várható a hétvégén, bár pénteken még többfelé lehet felhős az ég. A hőmérséklet lassan emelkedik, vasárnap már 12 és 19 Celsius-fok között alakul, de a hajnalok fagyosak lesznek, szombatra virradóra akár mínusz 5 Celsius-fok is lehet - derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
A bitcoin árfolyama 2026. április 9-én 72 000 dollár fölé emelkedett, miután Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök jelezte, hogy kormánya tárgyalásokat kezdene Libanonnal a Hezbollah lefegyverzéséről. A piaci mozgás azután gyorsult fel, hogy a közel-keleti tűzszünettel kapcsolatos bizonytalanság napközben még nyomás alatt tartotta a kriptoeszkö
A Tesla befektetői szerint egy olcsóbb elektromos modell bevezetése ugyan fellendítheti az eladásokat, de tovább szűkítheti a vállalat amúgy is nyomás alatt álló haszonkulcsát. A lépés egyértelmű válasz a kínai és az európai piacokon erősödő versenyhelyzetre – írja a Reuters.
Egy teljes héten át tartó, országos eseménysorozattá bővül a Magyar Film Napja. A 125 éves magyar film előtt tisztelgő, a Nemzeti Filmintézet által kezdeményezett és támogatott programsorozatban április 27 – május 3. között a vetítések mellett konkrét helyszínekre szabott rendezvények, filmtörténeti séták, valamint a fiatal alkotókat megszólító sza
Szinte mindegyik régiós fővárosban nőtt az az idő, amely egy 50 négyzetméteres használt lakás árának előteremtéséhez szükséges a nettó átlagfizetések alapján. Budapest továbbra is a kedvezőbb árú fővárosok közé tartozik: a vizsgált városok közül csak Bukarestben alacsonyabb egy 50 négyzetméteres használt lakás átlagára. Bár a különbségek továbbra i
Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban, 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forintot, a prémium szegmensben pedig már 3,7 millió forint az irányadó - közölte az Otthon Centrum csütörtökön az MTI-vel.
Somos Renáta visszatért, hogy 161-es Iq-jával újra tisztába tegye a bűnügyeket. Az Rtl+ Premiumon már streamelhető az ország egyik kedvenc Renátájának összes epizódja. A bűnügyi-vígjáték története szerint Renátának (Borbély Alexandra) saját háza táján kell rendet tennie. Az összetört szívű, egykori rendőrségi tanácsadó több állást követően újra "
Április 8-án pontosan egy hónapja, hogy a Fem3 visszakapta korábbi, jól ismert nevét a Tv2Klub helyett – a nézői reakciók és a friss adatok pedig egyértelműen igazolják a döntés helyességét. A csatorna 2026. március 8. óta eltelt időszakban jelentős növekedést ért el mindkét kiemelt célcsoportban, teljes napon és főműsoridőben egyaránt, a megelőző
Egyet már az írás elején leszögezhetünk: az alkoholmentesítés már működik a szakmában, a végeredmény évek óta kóstolható, de többségük az igazi borkedvelőknél még nem ütötte meg a mércét
Spanyolország újra megnyitja a háború miatt egy hónapja bezárt teheráni nagykövetségét - jelentette be a spanyol külügyminiszter csütörtökön Madridban.
Az iráni konfliktus által kiváltott közel-keleti kőolajszállítási zavarok évek óta nem látott finomítói árréseket biztosítanak a Mexikói-öböl menti amerikai finomítóknak. Ezzel párhuzamosan az ázsiai és európai üzemek kénytelenek visszafogni a termelésüket – számolt be a Reuters.
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ új kiállítása 2026. augusztus 23-ig látogatható Magyar riport, 1948 címmel. A tárlat Robert Capa 1948-as magyarországi látogatásán készült fotóiból mutat be válogatást, amelyek egy része most először lesz látható. A képek az újjáépítés időszakának Budapestjét és az ország mindennapjait dokumentálják egy kül
Április elejétől minden nap 18 órakor egy-egy klasszikus Heti Hetes epizód kerül fel az Rtl hivatalos YouTube-csatornájára, felújított minőségben. Az új adás premierje pedig az urnazárást követően, április 12-én, 19:30-tól lesz látható az Rtl-en és az Rtl+ Premiumon. A műsor 1999 óta meghatározó része volt az Rtl műsorkínálatának: hétről hétre sz
Négy európai energetikai vállalat közös projektbe kezdett a francia Framatome-mal, hogy teljesen európai gyártású nukleáris fűtőelemet fejlesszenek. Az együttműködés célja az ellátásbiztonság növelése és a geopolitikai kitettség csökkentése. A projekt a VVER típusú reaktorokra fókuszál, amelyek több közép-európai ország energiaellátásában kulcsszer
A debreceni székhelyű Tranzit Csoport főként Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék területén 35 éve működő vállalatcsoport, amely kacsa- és libatermékeivel az európai víziszárnyas-piac meghatározó szereplője, csirketermékeivel pedig a magyarországi piacon tölt be jelentős szerepet. Az elmúlt években összesen 11,5 milliárd forintot fordította
Az Európai Unió egyelőre elhalasztja annak a jogszabálynak a bemutatását, amely 2027 végéig teljesen megtiltotta volna az orosz olaj importját az EU-ban. Így Magyarország és Szlovákia egyelőre plusz időhöz jutott. A tervezet elkészült, de az iráni háború okozta kibontakozó energiaválság miatt jelenleg nincs mögötte elég politikai támogatás – tudta
Somos Renáta visszatért, hogy 161-es IQ-jával újra tisztába tegye a bűnügyeket. Az RTL+ Premiumon már streamelhető az ország egyik kedvenc Renátájának összes epizódja.