2026. április 7. kedd

ápr. 7
14:09
Kpmg: eltűnhet Magyarországon a nemek közötti bérszakadék (ProfitLine)
Megjelent a Kpmg „See it differently” tanulmányának első része, amely részletesen bemutatja, hogyan készülhetnek fel a cégek a 2026 nyaráig bevezetendő EU-s bértranszparencia-irányelvre. A tanulmány körüljárja a globális munkavállalói mobilitás jelenlegi legfontosabb kérdéseit és kihívásait, valamint az aktuális trendeket is.
ápr. 7
14:09
Barátság vezeték: titokzatoskodás indult Brüsszelben (Portfolio)
Brüsszel kedden megerősítette: a Barátság (Druzsba) kőolajvezeték ügyében az EU elvben készen áll egy tényfeltáró misszió felállítására, ám a márciusi levélváltás óta nem közölt sem időzítést, sem részleteket, sőt a helyszínen lévő – állítólagos – kisebb csapat hollétét sem volt hajlandó elárulni. Újdonság, hogy miközben a Bizottság továbbra is az
ápr. 7
14:09
A rövid ellátási láncok adta lehetőségek (Magyar Mezőgazdaság)
A globalizáció következtében napjainkban szinte korlátlanul elérhetővé váltak az élelmiszerek, függetlenül azok származási helyétől vagy szezonalitásától.
ápr. 7
14:15
Robbanásszerű profit a Samsungnál (Piac és Profit)
Az első negyedév meghaladta a tavalyi teljes nyereséget.
ápr. 7
14:15
Barátság vezeték: titokzatoskodás indult Brüsszelben, de a misztikus missziót cáfolták (Portfolio)
Brüsszel kedden megerősítette: a Barátság (Druzsba) kőolajvezeték ügyében az EU elvben készen áll egy tényfeltáró misszió felállítására, ám a márciusi levélváltás óta nem közölt sem időzítést, sem részleteket, sőt a helyszínen lévő – állítólagos – kisebb csapat hollétét sem volt hajlandó elárulni. Újdonság, hogy miközben a Bizottság továbbra is az
ápr. 7
14:15
Kitálalt a fideszes káderképző kutatója: fojtogató politikai nyomásról és kétes elbocsátásról is beszélt (Forbes)
Alkonyi Zalán szerint volt olyan kollégája, akit azért rúgtak ki, mert nem volt hajlandó lejárató cikkeket írni Ruszin-Szendi Romulusz korábbi vezérkari főnökről.
ápr. 7
14:15
A nagy drágulás nem tett jót a tojásfogyasztásnak (Telex)
A drasztikus áremelkedés eredményeként jelentősen csökkent az elmúlt években Magyarországon az egy főre jutó tojásfogyasztás.
ápr. 7
14:15
Betelt a pohár Bige Lászlónál: per indulhat Lázár János hatósága ellen (Agrárszektor)
Bige László, a Nitrogénművek Zrt. elnök-vezérigazgatója nyílt levelet írt Lázár János építési és közlekedési miniszter részére. Ennek oka az, hogy az elnök-vezérigazgató szerint az elmúlt 9 évben a különböző hatóságok mintegy 500 millió eurónyi szándékos kárt okoztak a cégcsoportnak. Éppen ezért a magyar igazságszolgáltatás fóruma elé fogják vinni
ápr. 7
14:21
Már kávé se lesz? Drasztikusan megcsappantak az európai raktárkészletek (Agroinform)
A magas kamatok és a brazil export lassulása miatt 2024 óta nem látott szintre estek vissza Európa kávétartalékai.
ápr. 7
14:21
A fény szerepe az állattenyésztésben (Agrárágazat)
A fény színe (hullámhossza) befolyásolja tenyésztett haszonállatok értékmérő tulajdonságait.
ápr. 7
14:21
Százezrek kapják meg a rezsistopos villanyszámlákat az MVM-től (Haszon.hu)
Április második hetétől folyamatosan érkeznek a januári rezsistopban biztosított kedvezményt tartalmazó villanyszámlák is, a kedvezményt az áramszámlákon a ’Támogatás’ soron kell keresni, a számla harmadik oldalán, a számlarészletezőben - közölte az MVM.
ápr. 7
14:27
Új rekord: így tarolták le az akkumulátorok a világ 4. legnagyobb gazdaságát (Portfolio)
Kalifornia az egyik legérdekesebb és legelőremutatóbb példa a globális villamosenergia-rendszer átalakulására. Az állam - amely az Egyesült Államok és önmagában is a világ egyik legnagyobb gazdasága - ma már egyre inkább "élő laboratóriumként" működik, ahol a magas megújuló részarány mellett tesztelik a jövő energiarendszerének működési modelljeit.
ápr. 7
14:27
Beperli az államot Bige László, szerinte Lázár miatt nem kaptak hatósági engedélyt (Telex)
A Nitrogénművek Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint saját forrásból 10 milliárdos beruházást hajtottak végre, de lassan egy éve várják a hatósági engedélyt, hogy használhassák az üzemet.
ápr. 7
14:33
Soha ennyi tisztán elektromos gépkocsi nem állt forgalomba, mint márciusban (Menedzsment Fórum)
Többszörös csúcsdöntést hozott az elmúlt hónap a hazai flotta klímabarát megújításában. Márciusban a valaha volt legtöbb tiszta és csendes gépjármű kapott zöld rendszámot – jelentette be hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM) kedden.
ápr. 7
14:33
Új rekord: így tarolták le az akkumulátorok a világ negyedik legnagyobb gazdaságát (Portfolio)
Kalifornia az egyik legérdekesebb és legelőremutatóbb példa a globális villamosenergia-rendszer átalakulására. Az állam - amely az Egyesült Államok és önmagában is a világ egyik legnagyobb gazdasága - ma már egyre inkább "élő laboratóriumként" működik, ahol a magas megújuló részarány mellett tesztelik a jövő energiarendszerének működési modelljeit.
ápr. 7
14:39
Miért kezdtek emelkedni a sertésárak? (Privátbankár)
Lelkes olvasóim még jól emlékeznek, amikor pár hónapja még ennek ellenkezőjét magyaráztam. De már akkor is előrejeleztem, hogy ez fog történni. Az Erste Agrár Előrejelzés ismét jól működött. A trendforduló és a húsvét aktualitást ad a sertéspiaci kilátások újabb elemzésének. Ez nem kezdődhet mással, mint a német sertéspiaci helyzettel, hiszen továb
ápr. 7
14:39
Rekordévet zártak a kkv-támogatások (Piac és Profit)
Több ezer milliárd a cégeknek.
ápr. 7
14:39
Alapjaiban alakul át az uniós vámrendszer: számos céget érint majd a reform (ProfitLine)
Az Európai Unió vámrendszere olyan jelentős változás előtt áll, amire az elmúlt 50 évben nem volt példa, miután a Tanács és az Európai Parlament megállapodott az uniós vámügyi keretrendszer átfogó reformjáról. A változások minden importáló vagy exportáló vállalat működésére érdemi hatást fognak gyakorolni, mivel alapjaiban alakítják majd át az áruk
ápr. 7
14:39
12 órája maradt Iránnak, hogy befejezze a háborút - Mutatjuk, hogy reagál a forint (Portfolio)
Nagyot erősödött a forint a tegnapi nap folyamán, az iráni háborúról érkező hírek hatására. Az euró jegyzése a 385 körüli szintről 382 alá csökkent, míg a dollár árfolyama a 330-as szint felé közelít. A mai nap folyamán a közel-keleti konfliktus mellett az európai szolgáltatószektor beszerzésimenedzser-indexei és az amerikai munkaerőpiaci adatok sz
ápr. 7
14:39
Érdekes hírek érkeztek az uborkáról: nem semmi, ami Európában történik (Agrárszektor)
A globális uborkapiacot az időjárás okozta termelési nehézségek és a szezonális kínálati átmenetek határozták meg. A spanyolországi ellátási problémák növelték az árakat Európa-szerte, bár az utóbbi hónapban a termésmennyiség javulásával mérséklődtek az árak. Az Európán kívüli piac vegyes képet mutat.
ápr. 7
14:45
Gmo-mentes és nagy hozamú: Prémium szójafajta érkezik a világpiacra (Agroinform)
Brazília válasza az európai igényekre: a BRS 579 fajta ötvözi a hagyományos nemesítés előnyeit a modern gyomszabályozással.
ápr. 7
14:45
Tízből kilenc magyar óvodás használ valamilyen digitális eszközt (MMonline)
Bár tízből kilenc magyar óvodás használ valamilyen digitális eszközt, a szülők döntő többsége komoly aggodalommal figyeli a jelenséget. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készült kutatás rámutat: a szülők 71 százaléka szerint a képernyőidő inkább negatív hatással van a gyermekek fejlődésére. A mindennapokban mégis nehéz gáta
ápr. 7
14:45
Extrém élményért küzdenek az Exatlon Hungary versenyzői (Digital Hungary)
Két hét után távoztak a Bajnokok a Luxusbázisról, a Kihívók költöztek be a helyükre. Ma ejtőernyőzést nyerhet az a csapat, amelyik először éri el a 10 pontot a tengerparti pályán! Ki repül? Este kiderül!
ápr. 7
14:51
Megtörtént az áttörés: kilépett a fizikai világba a mesterséges intelligencia (Portfolio)
A mesterséges intelligencia és a robotika az energetikai szektor egyik leggyorsabban fejlődő átalakító erejévé vált. Az iparág hagyományosan nagy léptékű infrastruktúrákra, magas beruházási költségekre és munkaerő-igényes folyamatokra épül. Az új generációs AI-alapú megoldások azonban képesek ezen korlátokat érdemben csökkenteni, miközben növelik a
ápr. 7
14:51
Bloomberg: Orbán magára kisegérként, Putyinra oroszlánként hivatkozott egy telefonbeszélgetés során, amiben messzemenő támogatásáról biztosította az orosz… (Forbes)
A telefonhívásra október közepén került sor, Putyin nevetve reagált a miniszterelnök hasonlataira.
ápr. 7
14:51
Kpmg: eltűnhet Magyarországon a nemek közötti bérszakadék (Üzletem)
"A folyamatos és transzparens kommunikációra érdemes legalább akkora hangsúlyt fektetni, mint az irányelv által előírt konkrét feladatok teljesítésére."
ápr. 7
14:57
Háborús sokk alatt a gabonapiac (Agrárágazat)
A mezőgazdaság gabonapiacát most egyszerre mozgatja a háború, a logisztika, az árfolyam és az export.
ápr. 7
15:03
Eddig remek napja van a BÉT-nek (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,67 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
ápr. 7
15:03
Elkerülhetetlennek tűnik az államcsőd a hatalmas gázvagyonon ülő országban (Portfolio)
Mozambik dollárkötvényei csaknem hároméves mélypontra zuhantak, miután a hatóságok az eddigi legerősebb jelzést adták arról, hogy adósság-átstrukturálási tárgyalásokat kívánnak kezdeményezni a hitelezőkkel - jelentette a Bloomberg.
ápr. 7
15:09
Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban (HR Portál)
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében.
ápr. 7
15:15
Tömegesen zárhatnak be a kis benzinkutak (Menedzsment Fórum)
Nem bírják májusig a kis magyarországi benzinkutak – mondja Gépész László, az érdekképviseletüket ellátó Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) új elnöke.
ápr. 7
15:21
Brüsszelnek üzent az amerikai alelnök (Piac és Profit)
Szerinte Orbán Viktort kellett volna követnie Európának az energiaválságban.
ápr. 7
15:21
A magyar bárány világsiker: az export húzza az ágazatot (Alternatív Energia)
Stabil keresletre számíthatnak a magyar juhtartók, a külföldi piacok nagyobb exportot is felvennének.
ápr. 7
15:21
Élőhelyükkel együtt tűnnek el a viperák Nyugat-Magyarországról (Agroinform)
A rétek feltörése és a bokrosok kiirtása miatt kritikus szintre csökkent a keresztes viperák száma Zala vármegyében.
ápr. 7
15:27
Csúnya hiba miatt visszatért a rettegett halálos járvány, évtizedek óta nem történt ilyen a világban (Portfolio)
Bangladesben sürgősségi oltási kampány indult, miután a kanyaró több mint száz ember, többségében gyermekek halálát okozhatta az ország újkori történetének egyik legsúlyosabb járványhullámában - tudósított a BBC.
ápr. 7
15:27
Pályázati tájékoztató és egyéni konzultáció Zalaegerszegen (Üzletem)
Pályázati lehetőségek vállalkozóknak első kézből a Vosz Zala Vármegyei Vállalkozásfejlesztési Irodájában.
ápr. 7
15:27
Így járt a budapesti taxis, aki 14-szeres árat számolt (Haszon.hu)
Taxikat ellenőriztek március végén Budapest belvárosában, az akcióban több súlyos visszaélést is feltártak. Volt egy kimondottan csúnya túlszámlázás is - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
ápr. 7
15:27
Újra felfedezték az állampapírokat a háztartások, de veszik a befektetési jegyeket is (Biztos Döntés)
Rekordot döntött február végén a háztartásoknál lévő értékpapírok állománya, amelyben ezúttal az egyszeri állami juttatásoknak is szerep juthatott. A BiztosDöntés.hu által összegyűjtött jegybanki adatok szerint év elején ismét jobban venni kezdték az állampapírokat a kisbefektetők, de töretlen az érdeklődés a befektetési jegyek iránt is.
ápr. 7
15:29
Kifulladt a lendület a lakossági állampapíroknál – Mi áll a háttérben? (Portfolio)
Lassult a lakossági állampapír-állomány növekedése, de a számok mögé nézve megtalálhatjuk a kézenfekvő magyarázatot, miközben a befektetési alapok már nagyon szorongatják a legnépszerűbb befektetést – olvasható ki a ma megjelent értékpapír-statiszikákból. A lakossági kézben lévő részvénypakett értéke beesett, bankbetétben viszont szépen nőtt a házt
ápr. 7
15:39
J. D. Vance a „brüsszeli bürokratákhoz” is szólt a sajtótájékoztatón (Privátbankár)
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén, és az európai vezetőknek, akik az energiaválsággal küzdenek, csupán követniük kellett volna a magyar miniszterelnök példáját – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtót
ápr. 7
15:39
MVM: érkeznek a kedvezményt tartalmazó áramszámlák (Adózóna)
Április második hetétől folyamatosan érkeznek a januári rezsistopban biztosított kedvezményt tartalmazó villanyszámlák is, a kedvezményt az áramszámlákon a ’Támogatás’ soron kell keresni, a számla harmadik oldalán, a számlarészletezőben – közölte az MVM kedden az MTI-vel.
ápr. 7
15:39
Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra! (ProfitLine)
Új kommunikációs és edukációs kezdeményezést indított az Európai Adatvédelmi Testület 2026-ban, amelynek célja a kiskorúak adatvédelmi tudatosságának növelése. A technológiai fejlődés és a közösségi média térnyerése miatt a gyermekek személyes adatai minden eddiginél nagyobb veszélynek vannak kitéve. Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi szakjogász szer
ápr. 7
15:39
Megjelent a növényvédelem iránytűje: Itt a 2026-os hivatalos szerjegyzék (Agroinform)
Megérkezett a Növényvédő szerek jegyzéke 2026. I. kötet, amely a magyar gazdák és növényorvosok számára az év legfontosabb szakmai kiadványa.
ápr. 7
15:39
Marketingtrükk vagy megmentő? Az intelligens botporszívó megérkezett Magyarországra, és egy kifejezetten idegesítő problémára is megoldást kínál (Forbes)
Íme a porszívó, amit csak nagyjából minden huszadik használat után kell üríteni.
ápr. 7
15:39
Az RTL bejelentette az Éttermek csatája premierjének időpontját – itt az előzetes is (Media1)
Az új gasztroreality-ben két híres séf vendéglátóipari egységei csapnak össze egymással a vendégek kegyeiért.
ápr. 7
15:39
Új összetevő jelenhet meg a bolti pékárukban, nasikban: ezt kell tudni róla (Agrárszektor)
Az Efsa Élelmiszer-adalékanyagokkal és aromaanyagokkal foglalkozó tudományos testülete (Faf Testület) szakmai véleményt adott ki a borsórost-koncentrátum (Fipea) élelmiszer-adalékanyagként történő javasolt felhasználásának biztonsági értékeléséről. A Fipea egy sárgaborsó (P. sativum) por, amely főként élelmi rostokból (pektinből és hemicellulózból)
ápr. 7
15:41
Direkt36: állami tízmilliárdokkal tömhették ki a 4iG-t, mielőtt az hadiipari cégeket vett volna az államtól (Forbes)
A 4iG az elmúlt években a magyar hadiipar megkerülhetetlen szereplője lett, a friss hírek szerint ennek anyagi oldala roppantul szövevényes lehetett.
ápr. 7
15:45
Tömegek kapják most a kedvezményes számlákat – fontos szabályra figyelmeztetnek (Piac és Profit)
Április második hetétől folyamatosan érkeznek a januári rezsistopban biztosított kedvezményt tartalmazó villanyszámlák is, a kedvezményt az áramszámlákon a ’Támogatás’ soron kell keresni, a számla harmadik oldalán, a számlarészletezőben – közölte az MVM.
ápr. 7
15:45
Lehűlés jön, eső alig: nehéz hét vár a földekre (Mezőhír)
A mezőgazdaságban most a lehűlés, a száraz felső talajréteg és a fagyveszély határozhatja meg a következő hét munkáit.
ápr. 7
15:45
Több százmillió dolláros megállapodásokat kötött a 4iG amerikai űripari cégekkel (Telex)
A Jászai Gellért-féle 4iG már korábban is üzletelt külföldi cégekkel, most négy űr- és védelmi ipari megállapodást jelentett be a tőzsdei vállalat.

Keresés