Jelentős ralit hozott a választás utáni hét a Budapesti Értéktőzsdén: a BUX 4,46 százalékkal új szintre emelkedett, a vezető részvények mind erősödtek, és a forgalom látványosan megugrott. Az OTP árfolyama is feljebb került, ami a befektetések értékét is mozgathatja.
Ma egy csodálatos, új energiák fognak bennünket körülvenni, amelyek arra hívnak, hogy nyissunk a világ felé és fedezzük fel önmagunk legszebb oldalát ???? Az univerzális szeretet és a harmónia hullámaival...
Miskolcon gazdát cserél az egykori pártszékház, Egerben sokan a fideszes önkormányzatok miatt aggódnak, Kecskeméten lecserélnék a testületet, Szabolcs helyzetének javulására pedig talán a tíz lehetséges képviselő sem jelent garanciát. A többi között ezekről az érdekességekről számol be a független helyi lapok heti médiaajánlója.
Egy új online eszköz jelent meg az interneten, amely sokak számára megdöbbentő különbségeket mutat: a Tisza Párt nyugdíj-kalkulátora azt ígéri, hogy gyorsan és egyszerűen kiszámolhatjuk, mennyivel járnánk jobban egy másik rendszerben. De mit is mutat valójában?
A vállalati csapatépítők szerepe átalakulóban van: az egyszeri élmények helyett egyre inkább a mentális regeneráció és a hosszú távú teljesítmény kerül fókuszba. A HR számára ma már nem az a kérdés, hogy „hol tartsuk meg” az eseményt, hanem az, hogy milyen hatást hagy maga után, nemcsak aznap, hanem hetekkel később is.
Ami elsőre egyszerű pontossági kérdésnek tűnik, valójában összetett rendszer. Az öttengelyes megmunkálás világában a minőség számos apró hiba összeadódásából áll össze, és csak tudatos irányítással tartható kézben. A hagyományos megközelítés gyakran az egyes tengelyek pozicionálási pontosságára koncentrál. Az öttengelyes megmunkálásban azonban a dö
A globális energiaválság és a dekarbonizációs törekvések fókuszában eddig méltatlanul kevés szó esett a hőenergia tudatos menedzseléséről, pedig az ipari és technológiai szektorok energiafelhasználásának döntő hányada hő formájában jelentkezik. Miközben a közvélemény és a szakmai diskurzus jelentős része a villamosenergia-tárolásra, valamint a líti
Világszerte komoly veszteséget okoznak a cégeknek a napi működés apró eltérései, amelyek idővel jelentős összegekké nőnek. A logisztikai és szolgáltató szektorban nem a nagy hibák, hanem a kisebb csúszások – például hosszabb utak vagy pontatlan tervezés – rontják a hatékonyságot. Bár az adatok többnyire rendelkezésre állnak, a valós idejű elemzés h
Idő kérdése, és az autósoknak meg sem kell fogniuk a töltőkábelt, illetve a gumiabroncsok nyomásával sem kell foglalkozniuk. Elég lesz beállni a BYD egyik teljesen önjáró robotrendszere mellé, amely az
Eladásra kínálják a Balaton-part két meghatározó műemlék épületét, a Hullám és a Balaton szállót. Az ingatlanforgalmazói portálokon megjelent hirdetések szerint a 19. század végén emelt, felújításra szoruló ingatlanok külön-külön és együttesen is megvásárolhatók.
Illetékmentesség helyett 8 százalékot is fizethetünk, ha... A MAGOSZ szakmai összefoglalójában sorra veszi földvásárláskor az illetékmentesség feltételeit és a buktatókat, amelyekre a vásárlás utáni években ügyelni kell.
Egyelőre az átépítés előtti forgalmat sikerült elérni a Budapest–Belgrád-vasút magyar szakaszán, a személyforgalom indítását viszont továbbra is akadályozza a kínai vonatbefolyásoló rendszer.
Szerda reggel Sebestyén Balázs műsorvezető a Rádió 1 adásában arról beszélt, hogy ha létezne napi szintű hallgatottsági mérés, abból látszana, hogy „ma reggel tuti nem mi győztünk a hallgatóknál”, hanem a Kossuth Rádió, a Magyar Péterrel készült élő interjú hatására. A hivatalos rádióhallgatottsági mérés jelenleg nem napi szintű, illetve nem percal
Az elmúlt hétvége komoly és fájdalmas fagyokat hozott hazánk gyümölcsöseiben. Bár a legkritikusabb helyzet a keleti országrészben, különösen Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében alakult ki – ahol szombat hajnalban mínusz 8,5 °C-ot is mértek –, a fagyzugos területeken országszerte jelentősek a károk. A gazdák érthetően elkeseredettek, de a szakemberek
A Tractor of the Year 2026 díjazott Kioti Hx1403 a megújult európai alkatrészbázissal és a Verbis Kft. szakértelmével stabil pont a hazai gépkínálatban.
A hazai kalászos gabonatermesztésnek is válaszokat kell adnia a klímaváltozásra. A boitikus tényezőkre van megoldás: gyomirtó szerek, rovarölő szerek, gombaölő szerek, stb… Viszont az éghajlati változásoknál a gazdálkodó lehetőségei sokkal korlátozottabbak. Sokat jelenthet a végelszámolásnál egy jó fajtaválasztás, megfelelő tápanyag ellátás, vízmeg
A Microsoft és néhány másik amerikai tech-cég sikeresen lobbizott Brüsszelben, így továbbra is titokban tarthatják adatközpontjaik valós környezeti terhelését. Egy friss kutatás szerint az iparág követeléseit szinte szóról szóra beemelték az uniós szabályozásba.
Az AI-bevezetések gyakran nem a munkavállalók ellenállásán, hanem a rosszul megtervezett változáskezelésen buknak el – mutat rá több friss kutatás és szakértői vélemény. Hiába költenek a cégek képzésekre, az alkalmazottak többsége nem tudja a tanultakat a gyakorlatban használni, miközben a túlterheltség és a hiányzó irányelvek tovább mélyítik a sza
A 21. századi világrend stabilitása egyre inkább illúziónak tűnik, és bár a jelenlegi háborúk súlyosak, a legnagyobb kockázatok nem feltétlenül ott húzódnak, ahol a fegyverek már ropognak. A háttérben egy olyan potenciális ütközéspont körvonalazódik, amely egyetlen döntéssel globális válságot indíthat el. A tajvani helyzet pontosan ilyen: egy konfl
A mindig is dühödt jogalkotásáról ismert, most leköszönőben levő kormány az ár-, illetve kamatkorlátozó intézkedések lejáratának időpontjait hatályon kívül helyezte. A védett üzemanyagár és a jövedéki adó szabályozásáról pedig már benyújtottak egy törvényjavaslatot.
Az iráni háború és a Hormuzi-szoros blokádja súlyos sokkot okoz az európai vegyiparban: nőnek az energiaárak, akadoznak az ellátási láncok, romlik a versenyképesség, és erősödik a dezindusztrializáció veszélye.
A munkahelyi kutatások szerint a rosszul kialakított iroda akár 28% fókuszidőt is elvihet, zajos környezetben pedig a memória alapú feladatok teljesítménye 30%-kal is visszaeshet. Ezzel szemben a tudatosan szervezett munkatér mérhető üzleti előnyt jelent: a jobb levegőminőség 8–11%-os, a megfelelő világítás 15%-os, az általános komfort pedig akár 2
Az elektromos autózás egyik legnagyobb gátja még napjainkban is a hagyományos tankoláshoz képest hosszú várakozási idő, ám a technológiai fejlődés hamarosan a benzinkúti tankolás élményéhez zárkóztatja fel a töltési folyamatot.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a hitelminősítők fokozott figyelemmel kísérték a magyar választásokat és bő egy hónap múlva még nem mondanak ítéletet. Jelenleg a három legnagyobb minősítő, a Fitch, a Moodys és az S&P esetében is Magyarország adósságbesorolása negatív kilátással a befektetésre ajánlott kategória alsó határa közelében
Az ásás nélküli kertművelés – vagy nemzetközi nevén a no-dig módszer – az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kap. Az ígéret vonzó: kevesebb munka, jobb talajszerkezet, egészségesebb növények. Ugyanakkor sok hobbikertészben felmerül a kérdés: vajon ez valóban működik a hazai viszonyok között is, vagy inkább csak egy jól hangzó kertészeti irányza
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.
Nemzetközi, formaautós versenysorozat futamaival bővül az RTL+ Premium élő sportközvetítés kínálata, érkezik a brit Forma-3 a platformra. A streaming felületen a bajnokságban szereplő magyar tehetség, Molnár Martin útját követhetjük élőben, aki egy újabb lépéssel került közelebb a Forma-1-hez. Április 25-től élőben, magyar kommentárral, 8 hétvégén
Nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt egy hétben a forint lett a devizapiac sztárja, hiszen a parlamenti választást követően meredek erősödésbe kapcsolt a magyar deviza. Ennek köszönhetően több mint négyéves csúcsra erősödött az euróval és a dollárral szemben. Egyelőre nehéz megjósolni, hol lehet a szárnyalás vége, elhangzottak már 340-350-es bec
A választások után kibontakozó eufória jókora hozamesést okozott a magyar állampapíroknál, ami előbb-utóbb a kisbefektetők megtakarításait is érinteni fogja. A további hozamesés is benne van a pakliban, több elemző számít erre, de hosszabb távon sok függ az ország, a költségvetés helyzetétől, az euróbevezetés felé tett lépésektől.
Tudod, miért nem virágzik az orchideád? Ismerd meg az 5 leggyakoribb gondozási hibát, és tudd meg, hogyan biztosíthatod a gyönyörű, egészséges növekedést!
A Denza európai rajtjával a BYD nemcsak új márkát hoz a kontinensre, hanem olyan ultragyors töltési technológiát is, amely a mostani gyorstöltőket is lassúnak mutathatja.
A gyorsfagyasztott élelmiszerek piaca az elmúlt években látványos átalakuláson ment keresztül: a fogyasztók egyre tudatosabb döntéseket hoznak, miközben az iparág szereplőinek az energiaárak emelkedésétől az időjárási szélsőségekig számos kihívással kell szembenézniük. Ebben a környezetben a minőség, a biztonság és a fenntarthatóság már nem verseny
Csak januárban és februárban 51 000 új szerződést kötöttek a bankok, ami újabb 6,7 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbi, 47,8 ezres rekordot is.
A munkabérből levonásnak szűk körben, jogszabály vagy – a levonásmentes munkabérrészig – végrehajtható határozat alapján van helye. Milyen kötelezettségek terhelik a munkáltatót? Milyen sorrendben kell levonni a munkabérből? Lehet-e vonni nyugellátásból, gyesből, kiküldetéssel összefüggő költségtérítésből?
A paradicsompalánta elültetésekor, ha tudod ezt a trükköt, erős, egészséges és bőtermő növényed lesz! Akár a kertben, akár a balkonládában, ne mondj le a saját paradicsomról!