Nem mindennapi esemény zavarta meg az Exatlon Hungary idei évadának forgatását: a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) ellenőrei jelentek meg a helyszínen.
Ezernél is több új lakást kell építeni a következő években Kecskeméten, hogy a település lépést tarthasson a Mercedes-Benz üzemének bővítésével – derült ki a Hipa Nemzeti Befektetési Ügynökség fórumán, amelyen az alföldi nagyváros lakhatási helyzetét tekintették át a német autógyártó társaság képviselői ingatlanpiaci szakértőkkel.
Egy friss jelentés szerint az emberi erőforrás menedzsmenthez kapcsolódó készségek a harmadik legkeresettebbek voltak az amerikai álláshirdetésekben 2025 végén. Az olyan képességek, mint a munkavállalói elkötelezettség és a menedzsmenti szakértelem, már a hagyományos HR-szerepeken kívül is kulcsfontosságúvá váltak a vállalatok számára. Ez azt jelzi
Hamarosan híreket kaphatunk arról, hogy az A városból B városba tartó járatok egy részét törölhetik a repülőgép-üzemanyag hiánya miatt, mondta a Nemzetközi Energiaügynökség vezetője.
A támogatások kedvezményezettjei között több olyan szervezet is található, amely szlovákiai magyar politikusokhoz köthető. Mi történt? Több mint négymillió eurót (a pontos összeget átszámolva kb. 1,6 milliárd forintot) hagyott jóvá a választások előtt a magyar kormány a focira Szlovákiában 2026-ra, de kormánybarát sajtóorgánumnak is jutott egymilli
A nyomozó ügyészség ma több helyszínen végzett kutatást és lefoglalást, számos tanút hallgatott ki, majd két személyt hallgatott ki gyanúsítottként, köztük a halásztelki polgármestert. Utóbbi őrizetét is elrendelte.
A Lufthansa német légitársaság a tervezetthez képest korábban szünteti meg leányvállalata, a Lufthansa Cityline regionális légitársaság működését, a csütörtöki bejelentés szerint kivonják a sztrájk által érintett Cityline-járatokat a forgalomból.
A SPAR Magyarország a 35. születésnapja alkalmából egy ritkán látott, óriási értékű nyereményt, egy újépítésű budapesti lakást sorsol ki legújabb promóciójában. Egy ilyen varázslatos nyereményhez kellőképpen különleges kampány is illik: a megszokott kiskereskedelmi reklámok világából kilépve, egy éjszakai, vizuálisan rendhagyó és humoros szpotban F
Gail Sullivan, a Bostonban működő Studio G Architects alapítója és vezetője, 35 éves karrierje során jelentős változásokat tapasztalt az építőiparban a nők helyzetét illetően. Bár a körülmények sokat javultak, Sullivan még mindig több női szakembert látna szívesen az építkezéseken. Tapasztalatai és tanácsai rávilágítanak a fejlődésre és a további t
A PKO Bank Polski piacvezető Lengyelországban, a lakossági és vállalati szegmensekben több mint 12 millió ügyfele van. Mi történt? Ahogy arról szerdai cikkünkben is írtunk, a magyar piacra való belépést fontolgatja Lengyelország piacvezető bankja, a PKO Bank Polski. A cég vezérigazgatója, Szymon Midera beszélt erről hétfőn, egy Varsóban tartott pén
Mesterséges intelligenciával készült hamis videó terjed az interneten, amelyben Csányi Sándor állítólag megsértődve elhagyja Rónai Egon stúdióját. A felvétel azonban teljes egészében kitaláció, és jól mutatja a deepfake technológia veszélyeit.
A VOSZ Barométer index 54 százalékra emelkedett az idei első negyedévben, így öt negyedév után ismét az optimista tartományba került; a javulást elsősorban az üzleti hangulat erősödése és a beruházási szándékok élénkülése hajtja – ismertette az Egyensúly Intézet gazdaságkutatási igazgatója a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ)
Tavaly 13%-kal esett vissza a távmunkával kapcsolatos munkaügyi bírósági ügyek száma az Egyesült Királyságban egy friss elemzés szerint. Bár a pandémia előtti szinthez képest továbbra is magas az esetek száma, a csökkenés hátterében több tényező is áll, mint például a munkavállalók rugalmas munkaidőre vonatkozó jogainak erősödése és a munkaerőpiac
A papír 4430 forinton nyitott, ám a Tisza elnökének koradélutáni posztja óta már csak 4200 forintot ér. Mi történt? Több mint öt százalékot zuhant a Mol-papírok értéke azután, hogy Magyar Péter azt írta Facebook-oldalán: elvárja az olajipari cégtől, hogy ne fizesse ki az MCC-nek járó 24 milliárd forint osztalékot – vette észre a hvg.hu. A
Szokatlan, mégis rendkívül emberi hivatás felé fordult Nicole Kidman: a világhírű színésznő haláldúlának tanul, hogy másoknak segítsen az élet végének méltó és szeretetteljes megélésében.
"Egyszerűsödik a vezetői struktúra, és integrálásra kerülnek a hírszerkesztőségi feladatok" – áll a televíziós csatorna közleményében. Mi történt? Megszűnik Szalai Vivien hírigazgató posztja a TV2-nél, derült ki a csatorna közleményéből. "A mai nappal Vaszily Miklós vezérigazgató felmenti pozíciójából Szalai Vivient, aki 2016 februárja óta töltötte
Több hazai milliárdos is kiállt a Tisza által javasolt vagyonadó mellett. Az egymilliárd feletti vagyonokra jöhet évi egy százalékos adó, de a részletekre még várni kell.
Különleges együttműködés eredményeként tér vissza a televízióba Friderikusz Sándor: az RTL-en debütáló Friderikusz TalkShow egy mesterséges intelligencia bevonásával készült promófilmmel vezeti fel a klasszikus történetmesélésre épülő új műsort.
Májustól az Európai Bizottság uniós szintű felmérést vezet be az olajtermékek finomítói kapacitásáról, más alternatív tervek is felmerültek. Mi történt? Az Európai Unióban már terveket készítenek elő a közelgő repülőgép-üzemanyaghiány kezelésére és a finomítói kapacitások maximalizálására, tudta meg a Reuters. Az iráni háború és a Hormuzi-szoros bl
Televíziós képernyőre költözik az OTP Junior Piacralépők: az üzleti reality második évada idén ősszel már a VIASAT3 műsorán is bemutatkozik, miközben a fiatal vállalkozók számára a jelentkezés is megnyílt.
A Magyar PR Szövetség idén is meghirdette a magyarországi PR-tevékenység legjobb gyakorlatainak versenyét, a hazai kommunikációs szakma egyik legfontosabb megmérettetését. A nevezés elindult, a szervezők hangsúlyozzák: a határidők véglegesek, nem hosszabbítanak, ezért érdemes időben nekilátni a pályázatok elkészítésének.
Az űrkutatásért felelős miniszteri biztos úgy fogalmazott: "a szakmaiságot nem lehet politikával helyettesíteni." Mi történt? Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos hosszú interjút adott a 24.hu-nak, melyben több leköszönő minisztert – Nagy Mártont és Lázár Jánost – is élesen kritizált. A nemzetgazdasági miniszterről többek között a
Az ORFK korábban "adminisztrációs okokból" kifolyólag téves tájékoztatást adott a Magyar Hangnak, most korrigálták válaszukat. Mi történt? Már tavaly november óta nyomozza az Országos Rendőr-főkapitányság, hogy ki lehet az egykori tiszás informatikust, a "Gundalf" néven megismert Hrabóczki Dánielt megkörnyékező "Henry" – derült ki a rendőrség Magy
A leendő miniszterelnök azt mondta, elvárja, hogy a cég ne fizesse ki az MCC-nek a 25 milliárdos osztalékot. Most úgy néz ki, ez a közeljövőben nem is fog megtörténni.
Mikor veszíthetjük el a családi pótlékot? A családi pótlék Magyarország egyik legfontosabb, alanyi jogon járó családtámogatása, amely a gyermek neveléséhez és taníttatásához nyújt rendszeres havi segítséget. Ugyanakkor a jogosultság nem korlátlan és nem feltétel nélküli: bizonyos élethelyzetekben az ellátás megszűnhet vagy szünetelhet.
A Heti Hetes első adásának végén a műsorvezető, Nagy Ádám arra buzdította a nézőket, hogy ha úgy tartja kedvük, minél hamarabb szerezzék be a jegyüket, és élvezzék a beszélgetéseket, élőben a stúdióban. Majka erre poénosan rávágta, hogy Ádám adja meg a nézőknek az ő e-mail címét a jegyvásárlás miatt. Szerezd be a jegyed a Cooltix oldalán!
Továbbra is szinte járhatatlan a Hormuzi-szoros: a szerdán készült radarképeken jól látszik, hogy amíg a Perzsa és az Ománi-öbölben közlekednek hajók, addig a keskeny tengeri átjárón csupán elvétve halad át egy-egy jármű. A világkereskedelem ütőerejének számító szoros blokádja egyre kritikusabb helyzetet teremt a gazdaságban, ami lassan Európába és
Az EU-ban nincs egységes, uniós szintű szabály a nyugdíjak adóztatására: ez továbbra is tagállami hatáskör. Emiatt az EU27-ben nagyon eltérő modellek élnek egymás mellett.
Képzeld el, hogy egy reggel arra ébredsz, hogy eltűnt a budai Vár, a falutok régi temploma vagy az a százéves iskolaépület, amely mellett nap mint nap elsétálsz. Furcsa lenne, ugye? Ezek az épületek nemcsak régi kövek, hanem a múltunk kézzelfogható darabjai. Pontosan erre hívja fel a figyelmet minden évben a Műemléki Világnap. A világnapot az Icomo
A következő kormány komoly kihívások előtt áll, ha teljesíteni akarja vállalásait, ezeknek ugyanis jelentős költségvetési terhe lesz. A Blochamps Capital szerint ugyanakkor Magyarországon nem forráshiány van, hanem közvetítési hiba. A piacvezető privátbanki elemzőcég szerint ezért a következő kormánynak az alábbi pontok mentén kellene újragondolnia
Elindult a jelentkezés a Deloitte Private által szervezett Best Managed Companies (Kiválóan Vezetett Vállalatok) kezdeményezés legújabb magyarországi programjára. Az üzleti mentorprogram célja, hogy elismerje és támogassa azokat a hazai magántulajdonú vállalatokat, amelyek kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, miközben hosszú távon fenntartható és tu
Halásztelek fideszes polgármesterét, Nagy Barnabást őrizetbe vették, miután a gyanú szerint közreműködött egy hozzátartozója fiktív foglalkoztatásában. A nyomozók szerint a „papíron dolgozó” alkalmazott munkavégzés nélkül vett fel több mint 13 millió forintot, amelyből vissza is oszthatott.
Az Egyesült Államokban könnyű azt hinni, hogy a Super Bowl a világ legnagyobb sporteseménye: a figyelem, a médiazaj és a reklámköltések valóban ezt sugallják.
A Visa Intelligent Commerce portfólió részeként az Intelligent Commerce Connect egyetlen integráción keresztül teszi lehetővé az ügynökök számára a fizetést, a kereskedők számára pedig az ügynökök által kezdeményezett tranzakciók elfogadását.A megoldás jelenleg pilot fázisban érhető el, olyan partnerekkel, mint az AWS, a Diddo, a Highnote, a Mesh,
Három év után először mérséklődött a cégállomány csökkenése az első negyedévben, de a háttérben nem élénkülés, hanem szerkezeti átrendeződés zajlik. Az alapítások új mélypontra estek, miközben a kényszertörlések száma megugrott, ami arra utal, hogy egyre több vállalkozás nem klasszikus eljárásban, hanem csendben kerül ki a rendszerből.