Mintegy 150 programot, közte koncerteket, kiállításokat és előadásokat kínál a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál május 2. és 17. között. Bemutatkoznak a széles közönségnek olyan különleges játszóhelyek, mint a Textilgyár, a MANYI, a Viadukt Bár, a FREEDOM és a Dugattyús. A Margit-negyedben található Dante kóruskoncertnek ad otthont, a pestújhelyi Szu
Az Európai Unió lakosságának 65 éves és annál idősebb korosztályának 40 százaléka tartotta egészségi állapotát jónak vagy nagyon jónak 2024-ben, míg ez az arány Magyarországon a 25 százalékot sem érte el. Az Eurostat frissen publikált adatai szerint régiós szinten is a legalacsonyabbak közé tartozik a magyar adat.
Ritka magyar halfajok kapnak új génbankot Gödöllőn a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ által elnyert 1500 millió forint vissza nem térítendő támogatásból. .
Számos amerikai makroadat érkezett a mai nap. Az amerikai fogyasztás inflációval igazítva harmadik hónapja nő 0,1%-os mértékben, ami érezhető lassulás a korábbi hónapokhoz képest. A PCE infláció a várakozásoknak megfelleően alakult, miközben az amerikai GDP-t és a fogyasztást is lefelé módosították.
A vállalatok egyre pragmatikusabban közelítik meg a mobilitást, és az ambiciózus stratégiai célok helyett a ténylegesen működő, üzletileg is fenntartható megoldásokra helyezik a hangsúlyt – derül ki az Arval Mobility Observatory éves felméréséből. A négy kontinens 33 országában, több mint 10 ezer döntéshozó bevonásával készült kutatás alapján a mob
Fontos stratégiai és pénzügyi kérdések kerülnek napirendre a BIF április végi közgyűlésén, ahol a részvényesek többek között saját részvény vásárlási felhatalmazásról és a 2025-ös eredmény felhasználásáról dönthetnek. A társaság több osztalékforgatókönyvet is felvázolt, miközben a menedzsment jelentős mozgásteret kér a részvényvisszavásárlásokhoz.
Hogyan tanulnak a jövő autói? Milyen fejlesztésekkel lesz még biztonságosabb a közlekedés? Hogyan szólnak bele az autóipar jövőjébe a nők? Ezekre a kérdésekre is választ kapnak a pályaválasztás előtt álló fiatalok a Lányok Napja alkalmából megrendezett rendhagyó programokon a Bosch Budapest Innovációs Kampuszon, április 23-án.
Budapest egyik legfrissebb közösségi terében, a Bäse – Creative Clubhouse-ban rendezték meg a 9. ArtHungry díjátadót március 26-án, amely egyben a döntős projektek kiállításmegnyitója is volt. Az elmúlt egy év legjobb minőségű hazai alkotásait láthatók a tervezőgrafika, a képgrafika/illusztráció, valamint a formatervezés kategóriákban.
Hogyan kezelje jogszerűen és gördülékenyen a választási feladatot vállaló munkavállalók távollétét, és miként igényelheti vissza a kifizetett távolléti díjat a munkáltató? A 2026. évi országgyűlési választásokhoz kapcsolódó munkaidő-kedvezmények több napot is érinthetnek (szavazatszámlálás, esetleges újraszámlálás), miközben szoros határidők és kon
Horváth Éva megdöbbenve osztotta meg követőivel éves gázszámláját, melynek összege 814 778 forint. A színésznő elmondása szerint tavaly alig tartózkodott otthon, hosszabb időt kórházban és rehabilitációs intézményben töltött. Videójában a követőitől kért tanácsot, hogy mi lehet a magas összeg oka, és hogyan lehetne eljárni ilyen esetben, szemlézte
A Kukorica Kör Egyesület online eseményén szakértők és gazdálkodók osztják meg tapasztalataikat az AI gyakorlati alkalmazásáról és az agrárdigitalizáció jövőjéről.
A Bitcoin ATM-ek a 2010-es évek derekán kerültek a figyelem középpontjába azzal, hogy egyszerű és gyors átjárást biztosítanak a készpénz és a kriptovaluták között. Bár hazánkban ez a fajta vásárlási metódus is betiltásra került, globálisan egyre népszerűbbek, ugyanakkor pont ez az egyszerűség teszi sebezhetővé a támadásokkal szemben. A Bitcoin Depo
A reklámipar keresztúthoz érkezett. Ahogy egyre többször támaszkodik a mesterséges intelligenciára, úgy válik napról napra nyilvánvalóbbá, hogy a sajátosan emberi készségek, az intuíció, az érzelmek nélkülözhetetlenek a hiteles megszólaláshoz. Humor, nosztalgia, nyers hangzás, tökéletlen képi világ, történetmesélés, analóg megoldások, kézműves kido
Januárban még 420 milliárd forint árfolyamnyereséget tettek zsebre a háztartások az értékpapírjaikon, februárban már 150 milliárd forintot meghaladó veszteségük volt. Az állampapírok iránti kereslet elpárolgott.
Bővült az adókedvezmények köre, változott azok érvényesítési sorrendje, szűkült egyes kedvezményekre jogosultak köre, miközben új előírások jelentek meg példáula fizetővendéglátás és a kriptoeszközök adózásában. A Deloitte szakértői ezért azt javasolják a magánszemélyeknek, hogy alaposan nézzék át a benyújtás előtt a bevallásukat.
Április 8-án pontosan egy hónapja, hogy a FEM3 visszakapta korábbi, jól ismert nevét a TV2Klub helyett – a nézői reakciók és a friss adatok pedig egyértelműen igazolják a döntés helyességét. A csatorna 2026. március 8. óta eltelt időszakban jelentős növekedést ért el mindkét kiemelt célcsoportban, teljes napon és főműsoridőben egyaránt, a megelőző
Az inzulinrezisztencia, a cukorbetegség vagy egy szigorúbb diéta követése sokak számára egyet jelent az örökös tervezéssel, és a folyamatos szénhidrátszámolással. Erre a napi küzdelemre hozott megoldást két nagymúltú magyar piaci szereplő stratégiai együttműködése.
Az informatikaképzés a rendszerek, az algoritmusok, az adatkezelés, valamint a szoftver- és hardverfejlesztés elméleti és gyakorlati tudománya. A terület magában foglalja a mérnökinformatikus, a programtervező informatikus és a gazdaságinformatikus szakot, amelyek a digitális világ működéséhez szükséges tudást adják át. A végzettek szoftverfejleszt
A Morgan Stanley elemzői szerint az amerikai nagybankok akár 320 milliárd dollárnyi szabad tőkét érhetnek el az enyhített tőkemegfelelési szabályok hatályba lépésével, ami jelentős fordulatot hozhat a bankszektorban.
Az inflációs sokk miatt öt év alatt megduplázódott a tojás ára. A drágulás véget vetett a tízéves növekedési trendnek, és a családokat a vásárlás drasztikus visszafogására késztette.
A kriptovaluta-nyomozó ZachXBT 2026. április 8-án közzétett elemzésében egy észak-koreai IT-munkásokhoz köthető belső fizetési rendszert azonosított. A kiszivárgott adatok több mint 390 fiókot, üzenetnaplókat és tranzakciós előzményeket tartalmaztak. A feltárás azután történt, hogy április 1-jén egy 285 millió dolláros támadást a Drift Protocol ell
A Kap Nemzeti Irányító Hatósága 2026. március 30-án tette közzé a 48/2026. számú közleményt, amely a „Működő minőségrendszerhez történő csatlakozás támogatása” (Kap-Rd46-1-25) elnevezésű pályázati felhívás módosítását tartalmazza. Ez a módosítás jelentősen bővíti a támogatható tevékenységek és a pályázók körét, különösen az ökológiai gazdálkodás te
Meghívást kapott Nemes Jeles László első francia nyelvű játékfilmje, a Moulin a május 12. és 24. között megrendezendő 79. cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjába. Az Oscar-, Golden Globe, BAFTA-díjas Saul fiát jegyző magyar rendezőnek a Moulin a negyedik nagyjátékfilmje és együttműködése Erdély Mátyás operatőrrel. Az Olivier Demangel ál
Vegyes, de összességében stabil képet mutat a Mercedes első negyedéves eladása, a visszaeső globális eladások mellett erős regionális és elektromos növekedés látszik. A kínai gyengélkedést Európa és az Egyesült Államok valamelyest ellensúlyozza, miközben az új modellek iránti kereslet és a bővülő rendelésállomány a következő negyedévekre nyújthat t
Mintegy féléve nem született telitalálatos szelvény az Ötöslottón, emiatt mostanra 6,5 milliárd forintra hízott a jackpot. Ez az összeg minden idők harmadik legnagyobb nyereménye, és nem sok a különbség a TOP2 és a TOP1 nyereményekhez képest.
Márky Gábor (indexképünkön) társasági jogi és M&A szakértő, jelentős tapasztalattal rendelkezik hazai és határon átnyúló tranzakciók terén. A Cerha Hempel-hez 2024-ben csatlakozott, ezt megelőzően egy vezető nemzetközi ügyvédi iroda partnereként dolgozott Budapesten.